Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-07 / 4. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 7. Sport 17 Síugró Négysáncverseny: Ausztria az első ország, amely zsinórban hatszor győzött Diethart váratlan diadala Thomas Diethart nyerte a síugró Négysáncverseny negyedik, bischofs- hofeni állomását, így összetettben is ő lett az első. ÖSSZEÁLLÍTÁS A nemzetközi mezőnyben korábban majdhogynem ismeretlennek számító 21 éves síugró az első nagy meglepetést Garmisch-Partenkirchenben, a sorozat második állomásán okozta, ahol győzni tudott, Innsbruckban 5. lett, a viadal utolsó állomáshelyén, Bischofs- hofenben pedig elbírta az összetettben éllovasként rá nehezedő nyomást, s két hatalmas ugrással itt is győzött. Végső sikere azt jelenti, hogy a Négysáncver- senyen sorozatban hatodik alkalommal született osztrák győzelem, korábban egy nemzetnek sem volt ilyen sorozata. „Fantasztikus, el sem tudom hinni. Beletelik néhány napba, míg tényleg felfogom, mit értem el. Gyerekkori álmom vált valóra. Két szuper ugrást sikerült végrehajtanom. Amikor az utolsó ugrásomra készültem, és hallottam a 20 ezer nézőt, ahogy tapsolnak nekem, a hideg futkosott a hátamon. Senki sem számolt velem a Négysáncverseny kezdete előtt, de a síugrásban néha gyorsan alakulnak a dolgok. Remek formát fogtam ki, és mentálisan is hoztam, amit kellett. Amikor szükség volt rá, meg tudtam őrizni a nyugalmamat” - nyilatkozta Diethart. Összességében ez volt a 15. osztrák győzelem a Négysánc- versenyen. (MTI, SITA) A 21 éves Dietharttal senki nem számolt (SITA/AP-felvétel SPORT A TEVEBEN 12.00 - SPORT 1 (cseh): Ufa-Lev Praha jégkorong KHL-mérkőzés 14.00 - SPORT 2 (cseh, magyar): Nyizsnyekamszk- Slovan Bratislava jégkorong KHL-mérkőzés 17.30 - SLOVÁK SPORT TV1: Liptovský Mikuláš- Prešov szlovák másodosztályújégkorongmérkőzés 18.00 - ČT SPORT: A cseh jégkorong-válogatott szocsi olimpiai keretének ünnepélyes kihirdetése 19.00 - DIGI SPORT 1 (szlovák): Örebro-Brynäs svéd bajnoki jégkorongmérkőzés 19.00 - EUROSPORT: Darts-világbajnokság, Frim- ley Green 20.45 - EUROSPORT 2: Nanterre-Cantu férfikosárlabda Európa-kupa-mérkőzés 20.45 - DIGI SPORT 1 (magyar): Sunderland-Manchester United labdarúgó angol Ligakupa-elődöntő, 1. mérkőzés 22.00 - DIGI SPORT 2 (cseh, magyar): Valencia- Atlético Madrid labdarúgó spanyol Király-kupa-mérkő- zés 1.30 (szerda) - SPORT 1 (magyar): New York-Detroit kosárlabda NBA-mérkőzés 2.00 (szerda) - SLOVÁK SPORT TV1, DIGI SPORT 2 (magyar): Sydney-i női tenisztorna 3.00 (szerda) - DIGI SPORT 1 (magyar): Michi- gan-Ohio kosárlabda NCAA- mérkőzés 4.00 (szerda) - SPORT 2 (magyar): Anaheim-Boston jégkorong NHL-mérkőzés 4.05 (szerda) - NOVA SPORT: Vancouver-Pitts- burgh jégkorong NHL-mér- kőzés EREDMÉNYEK ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA. 35. forduló: Banská Bystrlca-Žilina 4:0 (3:0,0:0,1:0). g.: Bendík (3.), Handlovský (16.), White (19.), James Martin (54.); Košice-Skalica 3:2 (1:0,0:1,2:1), g.: Sojčík (7.), Svatoš (42.), Jenčik (57.), ill. Jankovič (30.), R. Školiak (60.). 36. forduló: Skalica-Nitra 0:7 (0:1, 0:3,0:3), g.: L. Novák (20.), R. Tománek (27.), Nádašdi (36., 44.), Pupák (37.), Ordzovenský (60.), M. Segla (60.); Zvolen-Košice 1:3 (1:0,0:3,0:0). g.: Michal Chovan (7.), III. Hrnka (23., 25.) Boltun (26.); Žilina-Poprad 4:1 (1:0,3:0,0:1), g.: E. Bagin (10.), Marek Slovák (28.), R. Tomas (31.), Valášek (38.), ill. Štals (57.); Trenčín-Banská Bystrica 2:1 (0:0,1:1,1:0), g.: T. Klíma (28.), D. Buc (41.), ill. Bendík (36.); Pieštany- Mounttield Martin 3:1 (1:0,2:0,0:1), g.: Lušňák (7.), Stupka (24,), Hamrák (26.), ill. Matejka (57.). KHL: Traktor Cseljabinszk-Slovan Bratislava 2:1 (0:0,2:0,0:1), g.: Valejev (24.), Zavaruhin (39.), ill. Radivojevič (58). NHL - péntek: New Jersey-Chicago 3:5, Hossa (C) 1+0, Pittsburgh-NY Rangers 5:2, Calgary-Tampa Bay 0:2, Anaheim-Edmonton 5:2. Szombat: Boston-Winnipeg 4:1, Colorado-San Jose 4:3, Buffalo-New Jersey 2:1, Toronto-NY Rangers 1:7, Montreal-Ottawa 3:4 - hosszabbítás után, Florida-Nashville 5:4 - rávezetésekkel, T, Kopecký 1+0 + sorsdöntő rávezetés, NY Islanders-Carolina 2:3, A. Sekera (C) 0+1, St. Louis-Columbus 6:2, Dallas-Detroit 1:5, T. Tatar (De) 1+0, Minnesota- Washington 5:3, Phoenix-Philadelphia 3:5, Los Angeles-Vancouver 3:1. Vasárnap: Pittsburgh-Winnipeg 6:5, Carolina- Nashville 2:1, Chicago-San Jose 2:3 - rávezetésekkel, Edmonton-Tampa Bay 5:3, Anaheim-Vanoouver 4:3-hosszabbítás után. U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, döntő: Svédország- Finnország 2:3 - hosszabbítás után, a 3. helyért: Kanada-Oroszország 1:2. ■ Kézüabda NŰK, WHIL, 10. forduló: Slovan Duslo Saľa-Olo- mouc 24:14 (10:5), legeredményesebbek: S. Szar- ková 6/2, Pócsiková 4, ill. Kubáóková 4/1; luventa Michalovce-Poruba 28:27 (12:16), Tregubova 9/1, ill. Hrbková 7/2; Zlín-Veselí nad Moravou 23:20 (10:12), Tóth E. 8, ill. Chrenková és Bačíková 4-4; Most-Slavia Praha 20:19 (11:9), Rúčková 7, ill. Knedlíková 5; Jlndnchov Hradec-Sokol Písek 22:19 (10:10), Krupicová 9/4, ill. V. Malá 7/1. PROVIDENT-KUPA, lérti felkészülési torna, Gyöngyös, 1. forduló: Fehéroroszország-Lengyelország 29:28 (13:16), Csehország-Magyarország 29:28 (15:13). 2, forduló: Magyarország-Fehéroroszor- szág 31:28 (17:11), Lengyelország-Csehország 31:23 (14:10), 3. forduló: Lengyelország-Magyar- ország 30:23 (15:12), Csehország-Fehéroroszor- szág 32:30 (15:16). Atorna végeredménye: 1. Lengyelország 3 2 0 1 89:75 4 2. Csehország 3 2 0 1 84:89 4 3. Magyarország 3 1 0 2 82:87 2 4. Fehéroroszország 3 1 0 2 87:91 2 FÉRFI VB-SELEJTEZŰK, 2. csoport: Szlovákia- Olaszország 28:21 (13:10), legeredményesebbek: Hruščák 6, ill. Skatar 5; Ciprus-Románia 30:31 (16:15). A csoport állása: 1. Románia 4 4 0 0 1 22:95 8 2. Szlovákia 4 3 0 1 121:93 6 3. Olaszország 4. Ciprus 4 1 0 3 1 05:114 2 4 0 0 4 92:138 0 ■ Kosárlabda FÉRFIEXTRALIGA. 22. forduló: Svit-Spišská Nová Ves 88:50 (21:14,29:7,23:15,15:14), legjobb dobók: McNeal 14, ill. Baldovský 17: Levice-Nitra 78:91 (21:13,22:23,18:22,17:33), Galata 22, ill. Smajlagic 37; Banská Bystrica-Prievidza 74:76 (16:18,19:16,19:15,20:27), Žiak 25, ill. Batina 21; Inter Bratislava-MBK Rieker Com Therm Komárno 96:86 (13:21,34:26,28:18,21:21), Derek Williams 29, ill. Myles 22, Joyner 17. NŐI EXTRALIGA: Slovan Bratislava-Cassovia Košice 78:46 (25:9,18:15,14:10,21:12), legjobb dobók: Talajková 24, Horony 17, ill. Filiíková 12; ŠBK Samorfn-Levlce 94:48 (29:13,26:,1317:15,22:7), Vyňuchalová 21, Suja 19, ill. Ozdincová 14; Petržalka-Good Angels Košice 46:103 (13:31, 11:20, 8:26, 14:26), T. Páleníková 10, ill. Janoščíková 15. NŰIKÖZÉP-EURÖPAI LIGA, f 8. forduló: Uniqa Euro- leasing Sopron-DVTK Miskolc 64:76 (14:19, 13:18,14:17,23:22); Cegléd-ŠBK Samorfn 58:104 (20:32,9:22,13:27,16:23), a vendégek legjobb dobói: Skorics 20, Vyňuchalová 19, Jaeschke 18; PINKK Pécs-Spišská Nová Ves 90:49 (25:9,28:13, 14:14,23:13), a vendégek legjobb dobórHolmqvist 18, Beňušková 15; Good Angels Košlce-Novi Zagreb 88:63 (25:13, 23:15, 24:18,16:17), a hazaiak legjobb dobói: Levcsenko 20, Krivacsevics 15. NBA - péntek: Washington-Toronto 88:101, Atlanta-Golden State 100:101, Boston-New Orleans 92:95, Houston-NY Knicks 1J)2:100, Dallas-LA Clippers 112:119, Denver-Memphis 111:108, LA Lakers-Utah 110:99, Szombat: Indiana-New Orleans 99:82, Orlando- Miami 94:110, Brooklyn-Cleveland 89:82, Chicago-Atlanta 91:84, Minnesota-Oklahoma City 111:115, San Antonio-LA Clippers 116:92, Phoenix-Milwaukee 116:100, Portland-Philadelphia 99:101, Sacramento-Charlotte 103:113. Vasárnap: Detroit-Memphis 84:112, Cleveland-Indiana 78:82, Miami-Toronto 102:97, Washington- Golden State 96:112, Oklahoma City-Boston 119:96, Dallas-NY Knicks 80:92, LA Lakers-Denver 115:137. ■ Röplabda FÉRFI VB-SELEJTEZÖ, M csoport, Poprád: Szlovákia-Görögország 3:0 (16,21,21); Szlovákia- Ukrajna 0:3 (-20, -23, -20), Szlovákla-Flnnország 2:3 (24, -19, -19,14, -10). Á vb-re a finnek juttottak ki. FÉRFIEXTRALIGA, az 5-9. helyért: Pezinok-VC UJS Komárno 3:1 (-19,22,19,21). ■ Tenisz H0BARTINŰIT0RNA, 1. forduló: Monica Niculescu (román (-Magdaléna Rybáriková (szlovák) 6:2,6:0. SYDNEY-I NŰI TORNA, 1. forduló: Ajla Tomljanovic (horvát)-Daniela Hantuchová (szlovák) 6:4,7:5, An- gelique Kerber (német, 5.)-Dominika Cibulková (szlovák) 7:6,7:5. Páros, 1. forduló: Daniela Hantuchová, Arantxa Parra-Santonja (szlovák, spanyol)- Darija Jurák, Megan Moulton-Levy (horvát, amerikai) 2:6,7:6,10:1; Babos Tímea, Lucie Sáfárává (magyar, cseh)-Simona Halep, Raluca Olaru (román) 7:5,6:2. BRISBANE-I FÉRFITORNA, döntő: Lleyton Hewitt (ausztrál)-Roger Federer (svájci, 1.) 6:1,4:6,6:3. FÉRFIVILÁGRANGLISTA (zárójelben az egy héttel korábbi helyezés): 1. (1.) Rafael Nadal (spanyol) 13 130 pont, 2, (2.) Novak Djokovics (szerb) 12 260,3. (3.) David Ferrer (spanyol) 5800,4. (4.) Andy Murray (brit) 5560,5. (5.) Juan Martin Del Potro (argentin) 5255, 6. (6.) Roger Federer (svájci) 4355, 7. (7.) Tomáš Berdych (cseh) 4180,8. (8.) Stanislas Waw- rinka (svájci.) 3890,9. (9.) Richard Gasquet (francia) 3140,10. (10.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 3065,... 90. (81.) Lukáš Lacko 595,107. (108.) Martin Kližan 518, 147. (128.) Andrej Martin 377, 195. (197.) Gombos Norbert (szlovákiaiak) 261. NŐI VILÁGRANGLISTA: 1.(1.) Serena Williams A gyöngyösi Provident-kupán a házigazda magyar férfikézilabda- válogatott a harmadik helyen végzett (MTI-felvétel) (amerikai) 13 260 pont, 2. (2.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 8151, 3. (4.) Marija Sarapova (orosz) 6076, 4. (3.) Li Na (kínai) 6045, 5. (5.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 5820, 6. (6.) Petra Kvitová (cseh) 4775,7. (7.) Sara Errani (olasz) 4435,8. (8.) Jeleňa Jankovics (szerb) 4230,9. (9.) Angelique Kerber (német) 3965,10. (10.) Caroline Wozniacki (dán) 3520.. .. 21. (23.) Dominika Cibulková 2175,32. (33.) Daniela Hantuchová 1475,33. (37.) Magdaléna Rybáriková 1450, 70. (76.) Jana Cepelová 851,82. (83.) Karolina Schmiedlová (szlovákok) 764,86. (88.) Babos Tímea (magyar) 735. H0PMAN-KUPA, döntő: Lengyelország-Franciaor- szág 1:2 (Grzegorz Panfil-Jo-Wilfried Tsonga 3:6, 6:3,3:6, Agnieszka Radwanska-Alízé Cornet6:3,6:7, 6:2; Agnieszka Radwanska, Grzegorz Panfil-Alizé Cornet, Jo-Wilfried Tsonga 0:6,2:6). ■ Motorsport DAKAR-RALI, 1. szakasz (Rosario-San Luis, 180 km mért szakasz) - motorok: 1. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 2:25:31,2. Marc Coma (spanyol, KTM) +37,3. Cyril Despres (francia, Yamaha) +1:40, ... 17. Štefan Svitko (szlovák, KTM) +6:57,26. Ivan Jakeš (szlovák, KTM) +10:42. Quadok: 1. Ignacio Casale (chilei, Yamaha) 2:38:41, 2. Marcos Patronéin (argentin, Yamaha) +2t, 3. Lu- cas Bonetto (argentin, Honda) +1:17. Autósok: 1. Carlos Sousa (portugál, Havai) 2:20:36, 2. Orlando Terranova (argentin, MINI) +11,3. Nasser Al-Attiyah (katari, MINI) +47. Kamionok: 1. Ajrat Margyejev (orosz, Kamaz) 2:46:52,2. Aleš Loprais (cseh, Tatra) +10,3. Marcel van Vliet (holland, MAN)+21. 2. szakasz (San Luis-San Ralael) - motorok: 1. Sam Sunderland (brit, Honda) 3:42:10; 2. Francisco Lopez Contardo (chilei, KTM) +39; 3. Barreda Bort +2:00;... 18. Svitko +16:06,23. Jakeš +22:14. Az összetett állása - motorok: 1. Barreda Bort 6:09:41,2. Lopez Contardo +2:03,3. Sunderland +2:33;... 16. Svitko +21:03,22. Jakeš +30:56. ■ Alpesi sí VK, Bormio, női műlesiklás: 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 2:00,41, 2. 2. Maria Pietilá-Holmner (svéd) +0,13,3. Nastasia Noens (francia) +0,62. A szakági Vk állása: 1. Shiffrin 302 pont, 2. Marlies Schild (osztrák) 240,3. Marie-Michele Gagnon (kanadai) 180. Az összetett Vk állása: 1. Maria Höfl-Riesch (német) 611 pont, 2. Tina Weirather (liechtensteini) 609,3. Anna Fenninger (osztrák) 597. ■ Biatlon VK. Oberhof, férfi 12,5 km-es üldözéses verseny: 1. Emil Hegle Svedsen (norvég) 33:00,3 (1 büntetőkör), 2. Öle Einar Bjőrndalen (norvég) +35,8 (2), 3. Martin Fourcade (francia) +53,5 (2),... 50. Tomáš Hasilla +5:33,1 (5), 51. Miroslav Matiaško (mindketten szlovákok)+5:32,2 (4). A szakági Vk állása: I. Martin Fourcade (francia) 132 pont, 2. Svendsen 114,3. Anton Sipulin (orosz) 108. Férti 15 km-es tömegrajtos verseny: 1. M. Fourcade 37:39,4 (1 büntetőkor), 2. Alekszej Volkov (orosz) +5,2 (0), 3. Tarjei Bö (norvég) +19 (2). A szakági Vk állása: 1. M. Fourcade 60 pont, 2. Volkov 54,3. T.Bö 48. Az összetett Vk állása: 1. M. Fourcade 462 pont, 2. Svendsen 293,3. Johannes Thingnes Bö (norvég) 258.. .. 57. Matej Kazár 25,60. Pavol Hurajt 22,69. Tomáš Hasilla (mind szlovák) 9. Női 10 km-es üldözéses verseny: 1. Darja Domra- cseva (fehérorosz) 33:35,8 (3 büntetőkor), 2. Kaisa Mäkäräinen (finn) +34,6 (3), 3. Synnoeve Solemdal (norvég) 1:11,7 (2). A szakági Vk állása: 1. Válj Szemerenko (ukrán) 128, 2. Irina Starih (orosz) 116,3. Solemdal 108,... 23. Anastasia Kuzmina 49,47. Jana Gereková (szlováka- iak) 15. Női 12,5 km-es tömegrajtos verseny: 1 1 37:59,0 (1 büntetőkör), 2. Solemdal +17,5 (0), 3. Domracseva +17,8 (2), ... 7. Kuzmina (szlovákiai) +1:09,9(2). A szakági Vk állása: 1. Berger 60 pont, 2. Solemdal 54 3. Domracseva 48,... 7. Kuzmina 36. Az összetett Vk állása: 1. Gabriela Soukalová (cseh) 306 pont, 2. Válj Szemerenko 304,3. Mäkäräinen 301, ...16. Kuzmina 198,34. Gereková 82. ■ Sífutás TOUR DE SKI, Val di Fiemme, férfiak, 6. szakasz, 10 km (klasszikus stílus): t. Petter Northug (norvég) 24:45,6, Martin Johnsrud Sundby (norvég) +9,7,3. Chris Jespersen (norvég) +16,0, ... 49. Martin Bajóičák (szlovák) +1:56,9. 7. szakasz, 9 km-es emelkedő: 1. Johnsrud Sundby 32:49,6,2. Jespersen +36,0,3. Johannes Dürr (osztrák) +1:05,9,... 39. Bajíiőák +9:31,9. A Tour de Ski végeredménye: 1. Martin Johnsrud Sundby 3:05:52,2 h, 2. Chris Jespersen +36,0,3. Johannes Dürr +1:05,9,... 39. Martin Bajéióák. Az összetett Vk állása: 1. Sundby 1001 pont, 2. Jespersen 739,3. Alekszandr Legkov (orosz) 526. Nők, 6. szakasz, 5 km (klasszikus stílus): 1. Therese Johaug (norvég) 13:58,4,2. Astrid Uhrenholdt Ja- cobsen (norvég) +14,9,3. Anne Kyllönen (finn) +19,2. 7. szakasz, 9 km-es emelkedő: 1. Johaug 34:43,6, 2. Jacobsen+20,4,3. Heidi Weng (norvég) +2:50,4. ATour de Ski végeredménye: 1. Johaug 2:04:16,4,2. Jacobsen +20,4,3. Weng +2:50,4. Az összetett Vk állása: 1. Johaug 1002 pont, 2. Jacobsen 841,3. Marit Björgen (norvég) 676, ...63. Alena Procházková (szlovák) 37. A Tour de Ski csapatversenyének végeredménye: 1. Norvégia 10:17:21,1,2. Finnország +12:32,8,3. Svédország+17:06,9. ■ Síugrás NÉGYSÁNCVERSENY, Innsbruck: 1. Anssi Koivuran- ta (finn) 127,5 pont (132,5 m), 2. Simon Ammann (svájci) 126,3 (133,5 m), 3. Kamii Stoch (lengyel) 126.2 (126,5 m). Bischofshofen: 1. Thomas Diethart (osztrák) 296,5 pont, 2. Peter Prevc (szlovén) 294,8; 3. Thomas Morgenstern (osztrák) 293,6. A Négysáncverseny végeredménye: 1. Diethart 1012,6 pont, 2. Morgenstern 994,3; 3. Ammann 992,4. VK, Csajkovszkij, nők: 1. Irina Avakumova (orosz) 249.2 pont (100,0 m +101,5 m), 2. Carina Vogt (német) 244.9 (101,0 + 99,0), 3. Szara Takanasi (japán) 243,1 (98,5 + 98,5) Az összetett Vk állása: 1. Takanasi 460 pont, 2. Avakumova 315,3. Vogt 306. ■ Szánkó VK, Königsee, férfi kétüléses: 1. Tobias Wendl, Tobias Arit (német) 1:39,956,2. Toni Eggert, Sascha Benecken (német) 1:40,253,3. Tristan Walker, Justin Snith (kanadai) 1:40,709,... 16. Marián Zemaník, Jozef Petrulák (szlovák) 1:44,903, 17. Marek Solčanský, Karol Stuchlák (szlovák) 1:47,034. Férfi együléses: 1. Felix Loch (német) 1:38,266,2. Armin Zöggeler (olasz) 1:39,129,3. Gregory Carigiet (svájci) 1:39,203, ...16. Jozef Ninís (szlovák) 1:39,862. Váltó: f. Németország (Natalie Geisenberger, Felix Loch, Tobias Wendl és Tobias Arit) 2:42,781,2. Kanada (Alex Gough, Samuel Edney, Tristan Walker és Justin Snith) 2:44,499,3. Olaszország (Sandra Gašparmi, Armin Zöggeler, Ludwig Rieder és Patrick Rastner) 2:44,681,... 7. Szlovákia (Viera Gbúrová, Jozef Ninis, Marián Zemaník és Jozef Petrulák) 2:46,533. Női együléses: 1. Natalie Geisenberger (német) 1:40,591,2. Tatjana Höfner (német) 1:40,696,3. Alex Gough (kanadai) 1:40,922, ... 19. Viera Gbúrová (szlovák) 1:42,523. ■ Északi összetett VK, Csajkovszkij - szombat: 1. Tim Húg (svájci) 27:44,9,2. Björn Kírcheisen (német) +5,7,3. Miroslav Dvorak (cseh) +8,3. Vasárnap: 1. Wilhelm Denifl (osztrák) 26:11,0 min, 2. Kircheisen +22,4,3. Dvorak +22,6. Az összetett Vk állása: 1. Eric Frenzel (német) 403 pont, 2. Akito Watabe (japán) 341,3. Jason Lamy- Chappuis (francia) 312. ■ Bob VK, Winterberg, négyesbob: 1. Németország I (Maximilian Arndt, Marko Hübenbecker, Alexander Rödi- ger, Martin Putze) 1:49,47,2. Németország II (Francesco Friedrich, Jannis Bäcker, Gregor Bermbach, Thorsten Margis) 1:50,14, 3. Oroszország (Alekszandr Zúbkov, Alekszej Nyegodajlo, Dmitrij Tru- nyenkov, Alekszej Puskarev) 1:50,17. Az összetett Vk állása: 1. Arndt 813 pont, 2. Steven Holcomb (amerikai) 743,3. Zúbkov 730. ■ Sportfogadás KENŐ - szombat: 6,7,14,15,16,27,28,29,32,38, 43,45, 48, 52,54, 59,68, 69, 74,76. Kenő pluszszám: 45. Vasárnap: 1,3,7,14,21,31,37,43,44,45,50,51, 52,55,56,66,70,71,77,79. Kenő plusz-szám: 3. Hétfő: 9,13,18,25,28,29,32,35,36,42,43,44,46, 47,49,51,59,63,70,74. Kenő plusz-szám: 44. LOTO, 1. játékhét, I. húzás: 13,17,20,23,29,36; pótszám: 7. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 747,50 euró (25 nyertes); 4. díj: 27,80 euró (968); 5. díj: 4,30 euró (19 160). JACKPOT: 953 150,19euró. II. húzás: 1,9,12,28,29,35; pótszám: 34. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 692,20 euró (27); 4. díj: 22,70 euró (1189); 5. díj: 3,60 euró (22 691 (.JACKPOT: 300 000 euró. JOKER-szám: 860456. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (3); 3. díj: 330 euró (36); 4. díj: 33 euró (218); 5. díj: 3,30 euró (2297). L0T0 5 a 35-ből: 3,11,13,32,34. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 74 309,87 euró (1); 2. díj: 116,05 euró (142), 3. díj: 3,30 euró (4098). ÖTÖSL0TTÚ: 24, 42, 46, 47, 81. Telitalálatos nem volt, a négyesekre 3 498 315, a hármasokra 22 030, a kettesekre 1410 forintot fizetnek. HATOSLOTTÓ: 24, 32, 34, 38, 41, 45. Telitalálatos szelvény nem volt, az ötösök 310105, a négyesek 7285, a hármasok 1420 forintot érnek. A magyar T0TÚ1. játékhete 2. lordulójának nyertes tipposzlopa a következő: 1,2, X, 1,2,2,1,1,2,1, 2, X, 1 -1. NYEREMÉNYEK: Telitalálatos és 13 talála- tos szelvény nem volt. A12 találatosok 134 715, a 11 találatosok 5690, a 10 találatosok 820 forintot érnek. GĎLT0TĎ: Telitalálatos szelvény nem volt. Az ötösök 26 350, a négyesek 3280 forintot érnek.