Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-27 / 21. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 27. Vélemény és háttér 5 Afirkászok kitessékelése a politikai döntéshozatal helyéről a demokrácia lebontásának első jele A legnagyobb nyilvános ház Semmi sem indokolja az újságírók kitessékelését a parlamenti épület nagy ré­széből. Nincs olyan bizton­sági kockázat, titkos agen­da, amely magyarázatot adna arra, amit a múlt hé­ten a házelnök követett el. LOVÁSZ ATTILA A parlament ülése - mind a plénumé, mind a bizottságoké - természeténél fogva és a tör­vény alapján is nyilvános. A ki­vételt törvény szabályozza - amikor a tárgyalt téma államti­tok, az ülésvezető a gyűlés egy részét titkosítja, az zárt ajtók mögött zajlik, és kész. Hogy bárki és bármikor ne kószálhas­son a parlamentben, nos, ez az igény érthető. Az önmagukat „nyilvánosságnak” nevező em­berek közt előfordulnak futóbo­londok és ámokfutók, vagy ép­pen önjelölt nemzetmentők, a biztonsági intézkedések rend­ben is vannak. De hogy a parla­mentbe rendszeresen járó, on­nan tudósító politikai újságírók milyen kockázatot jelentenek, az bizony rejtély. Hacsak... Nos, itt van a kutya elásva. A képviselők egy része nem tuda­tosította, hogy megválasztása­kor közszereplővé vált, munká­ját, szavazását, tárgyalásait, mindennapi viselkedését, orrfú- vását, laptopon elkövetett fész- búkos szörfölgetését ádáz figye­lemmel kíséri a sajtó. Főleg an­nak bulvár része, de hát a bulvár erre van. Ha valaki szégyellj, hogy részegen óbégat az üléste­remben, ne igyon alkoholt. Akit zavar, hogy erotikus oldalak szemlélgetése közben fényké­pezik az ország legfontosabb nyilvános házában (a kekecek- nek most írom le, külön írtam, mert tudom, egybeírva mit je­lent), az ne nézegessen csúnya oldalakat az ülésen. Akit meg az zavar, hogy az ügyeletes bulvár­zseni fotós akkor kapja le, ami­kor az orrát túrja, az ne túrja az orrát. Sőt, még a lógáson rajta­kapott honatya is vegye észre, hogy nem kell lógni, távol ma­radni közügyek intézése vagy betegség miatt lehetséges, beje­lentendő és a házelnökigazolja. Ha viszont a honatyát vagy honleányt az zavarja, hogy az újságíró az éppen tárgyalt tör­vényről, vagy a politikus tegna­pi elszólásáról, esetleg aktuális nőügyéről kérdezi, az ne akar­jon képviselő lenni. A törvény- javaslatokról igenis nyilatkoz­niuk kell, elszólásaikra meg vi­gyázni, mert figyelik őket. Az aktuális nőügy meg kínos. Tu­dom, hogy a kereskedelmi szfé­rában az első 150 helyen a kép­viselőénél jóval magasabb bé­rek vannak, s ebben a pillanat­ban még az sem érdekel, 3000 euró körüli összegért érdemes-e vállalni a figyelem középpontja státuszt, de uraim, hölgyeim, tudták mit vállalnak. Az ötszáz euróért dolgozó ember egyrészt valóban attól ideges, hogy a képviselő miért keres hatszor annyit, de az állandó sajtójelen­lét nem a bérért van. Hanem azért, mert egyetlen kézfeleme­léssel emberek millióinak sor­sáról döntenek. Akit a nyilvánosság egyik leg­fontosabb szelete, a sajtó zavar az ország első nyilvános házá­ban, az az összeesküvés-elméle­teket gyártók és a politikát úri huncutságnak tartók malmára hajtja a vizet. A titkolózás, az épület jóformán 80 százaléká­nak titkosított rezsimben való működtetése azoknak ad igazat, akik azt állítják, a honatyáknak rejtegetni valójuk van, a fejünk felett konspirálnak, a zsebünkre kötnek üzleteket és fillérekért szlopálnak a mi adónkból. Attól, hogy húsz-harminc újságíró a parlament épületében szabadon lézenghet, még nem lesz tisz­tább a politika, de legalább egy helyen a polgárokhoz közelebb állónak nézhet ki. De ami a leg­fontosabb: az információk sza­bad áramlásának joga nem az újságíró joga. Ő nem érdekes, csak közvetít - ha jól teszi, váll- veregetés, ha nem, úgyse olvas­sa senki. Az információk szabad áramlásának joga az állampol­gár joga. Ha a firkászt kitessé­keljük a gyárilag nyilvánosnak tartható politikai döntéshoza­tal helyéről, akkor a polgárt tes­sékeltük ki. Ami a demokrácia lebontásának mindig az első, látványos és lakmuszpapírnak beillőjele. Sajnos most igazat mondtak. Több pénz marad az embereknél. (Peter Gossónyi rajza) KOMMENTAR Összefogyás VERES ISTVÁN Langyos és piros. Ez a két jelző jutott eszem­be, miután megnéztem Mesterházy Attila szombati kampánynyitó beszédét. Az MSZP elnöke vezeti a baloldali pártok Összefogás nevezetű választási listáját: ő tehát a minisz­terelnök-jelölt, az alternatíva, amit Orbán Viktor helyett kínálnak. Mesterházy szimpa­tikus figura, artikulációja meggyőző, kiállása dinamikus, nyakkendője piros. Ha valamelyik mobilszolgáltató ügy­nöke lenne, biztosan rá tudna beszélni, hogy írjam alá két évre a hűségnyilatkozatot. Arról viszont szombati beszé­dével nem tudott meggyőzni, hogy neki kellene lennie Magyarország következő miniszterelnökének. Szónokla­tában hosszasan sorolta, mi mindent változtatnának meg Magyarországon és miért, de az egészből valahogy csak azt sikerült megjegyeznem, hogy nullára csökkentenék az éhező gyerekek számát. Ami ugye nemcsak elsőre, hanem másodikra és harmadikra is képtelenségnek tűnik. De ta­lán én nem figyeltem eléggé. Valahogy ez az Összefogás egy kicsit hiteltelenre sikere­dett. Ahhoz ugyanis, hogy Mesterházy kiálljon és elkiabál­ja obiigát mondanivalóját a jelenlegi kormány fenéken rú­gásáról, nem kellett volna sem Bajnai Gordon, sem Gyur- csány Ferenc, sem Fodor Gábor (ők követik ugyanis az MSZP elnökét a közös listán). Mert ebből az egészből most úgy tűnik, mintha a magyar szocialisták úgy gondol­nák, hogy amit 2010-ig csináltak, az teljesen rendben volt, a Fidesznek akkor véletlenül besikerült a kétharmad, de most ismét itt az ideje, hogy folytassák áldásos tevékeny­ségüket, koalícióban, ahogy tőlük korábban megszoktuk. Ezt úgy kell érteni, hogy majd Gyurcsány a 2 százalékos támogatottságával miniszter lesz, az ország pedig fellé- legzik, hogy négy év kapkodás és fejetlenség után helyre­áll a rend? Ezt azért Bajnai Gordon sem gondolhatja ko­molyan. Egyébként ő tűnik a közös lista legnagyobb vesz­tesének. Miniszterelnök-jelölt nem lett, bár talán elfogad­ható lett volna azoknak is, akik 2002 és 2010 között meg­utálták a szocialistákat. Ha külön indul, megtudta volna, érdemes-e egyáltalán nyomulnia (mert nem az a szájtépős politikus alkat), ha meg nem kapna 5 százalékot, tudná, hogy nem. Ha meg bekerülne egyedül, nem kellene senki­nek elszámolnia azzal, hogy Gyurcsánnyal közös listán in­dult. Mert így, hogy az összefogásnak a Demokratikus Ko­alíció is a része, a magyar baloldal nemcsak legitimizálja Gyurcsányt, de fel is támasztja a jelenlegi magyar közélet legnagyobb politikai hulláját. Gyurcsányból ugyanis már soha semmilyen PR szakember nem fog széles körben el­fogadott politikust csinálni, éppen ezért nagy baklövés az Összefogás részéről, hogy a közös listával 2018-ig meg­hosszabbította parlamenti üdülőutalványát, mert csak a terhére lesz. Ha az MSZP az Összefogás legerősebb párt­jaként átengedte volna a miniszterelnök-jelöltséget Bajna- inak, a naivabbja talán elhitte volna, hogy egy kicsit ma­gukba szálltak. Több bizonytalan szavazót tudtak volna megszólítani, mint Gyurcsánnyal, az biztos. De a fentiek­ből úgy tűnik, hogy a kormányváltás szükségességéről hamarabb győzi meg a választókat a Fidesz-KDNP, mint a baloldal. Az Összefogásból így könnyen Összefogyás le­het, vagyis kevesebb szavazatot szereznek együtt, mint amennyit külön-külön kaptak volna. Bár Janukovics ukrán elnök levegője egyre fogy, azért még van mozgástere - de az egyetlen békés megoldásnak most már a lemondása tűnik Ukrajna: forradalom vagy háború? JARÁB1K BALÁZS Ez lett a kérdés Kijevben. Drámai fordulatot vettek az események, miután az ukrán parlament egyszerű kézfeltar­tással pár perc alatt elfogadott egy tizenegy törvényből álló csomagot, amely olyan hatá­rozottan radikalizálta a bünte­tő törvénykönyvet, hogy a tün­tetéseken részt vevő tömegek­nek hirtelen nem lett hova hát­rálniuk. Az életük lett a tét. Pedig akkorra az Euromaj- dan mozgalomba már csak hálni járt a (frusztrált) lélek. Egyértelművé vált az ellenzék tehetetlensége, s ha Januko­vics elnök kivárásos taktikát választ, azzal lassan normali­zálódott volna a helyzet. Vi­szont a Btk. szigorítása és az elfogadás módja sokkolta az ukrán és a nemzetközi közvé­leményt és olaj volt a pislákoló tűzre. Az Euromajdan bariká­dokat húzott a Szabadság tér köré, és miután több aktivistá­ját elrabolták vagy lelőtték, be­lement az összecsapásokba a speciális belügyi egységekkel. Bár a harcok csak egy utcára koncentrálódnak, az valóban háborús csatateret idéz. A két fél beásta magát, az internet tele drámai képekkel, videók­kal, Ukrajna most még Szíriát is lenyomja. Az eredmény eddig hat ha­lott: öt tüntető és egy szolgála­ton kívüli rendőr. Nem tudni, ki lőtt, az ukrán rendőrség ta­gadja az éles lőszer használa­tát, s talán igazat mond. Kijev nagy része orosz fegyverekről beszél, a várost felbérelt mar- talócok csoportjai tartják ret­tegésben, akik tucatnyi akti­vistát rabolták már el. Közülük kettőt találtak meg, összeverve kidobták őket a mínusz 20 fo­kos hidegbe, gúzsba kötve. Megfagytak. Tíz napja mindenki csak fut az események után. Ami pár napja még jó ötletnek tűnt - például az EU által sürgetett párbeszédes megoldás -, az ma már lehetetlennek látszik. Janukovics ugyanis egyelőre csak ígér, és bár egyre többet, a bíróságok közben sorra ítélik el az őrizetbe vett tüntetőket, és sorra kerülnek elő az elra­bolt aktivisták - holtan. Minél tovább kivár Janukovics, szá­mára is annál nagyobb lesz a tét. Talán az élete. Kijev nagy része orosz fegyveresekről, felbé­relt martalócokról be­szél, akik tucatnyi akti­vistát rabolták már el. Miután ezeket a folyamato­kat senki sem várta - a jóhisze­műség és a politikai korrektség diszkrét bája -, innentől fogva semmit sem lehet kizárni. Az Euromajdan a hétvégén visz- szavette a kezdeményezést, miután a forradalmi hangulat elérte a vidéket is. Ellenzéki aktivisták sorra foglalták el az elnök által kinevezett megyei kormányzók hivatalát, s a rendőrök több helyen átálltak az oldalukra. Ezután a kijevi tüntetők megostromolták a belügy különleges alakulata, a Berkut rohamrendőreivel teli Ukrán Házat, hogy túszul ejt­sék őket. Miután elfoglalták, rögvest el is engedték az ott ragadt kétszáz rendőrt, ami ta­lán elősegíti a további dezertá­lásokat a karhatalom soraiból. Bár Janukovics levegője egyre fogy, mozgástere még van - de az egyetlen békés megoldásnak most már a le­mondása tűnik. A kijevi bari­kádokat a Berkut már nem vé­szi be nehéz fegyverek beveté­se nélkül. Az Ukrán Ház ost­roma megmutatta, hogy féle­lemnek nyoma sincs a tünte­tők táborában, s ha a Berkut lőni kezd, az a fegyveres konf­liktussal egyenlő. Á rendkívüli állapot kihirdetése pedig a hadsereg mentális állapotától függ. És akkor az oroszokról még nem is esett szó... Vagyis a következő napok rendkívüli feszültségben telnek és meg­határozzák Ukrajna sorsát. Hinni valamilyen jó megol­dásban továbbra is lehet, sőt kell, de készülni a legrosz- szabbra immár kötelező.

Next

/
Oldalképek
Tartalom