Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-14 / 10. szám, kedd
12 TÉMA FOCITIPP ■ 2014. JANUAR 14. www.ujszo.com Az igazi meccs Miért csinálod? Ez a leggyakoribb kérdés, amit az elmúlt hónapokban feltesznek nekem. Még a pécsbányai srácok sem mindig értik. Pedig nem olyan bonyolult, csak be kell ülni a kocsiba, és kigurulni a telepre. Mert, ha már futball, különösen, ha magyar, akkor nagyjából ennek van értelme. Fociedzést tartani a hozzájuk hasonló srácoknak. Persze, megvan annak a története, hogyan jutottam el idáig. 1982. Hatéves voltam. Czerniatynski sem tudom leírni Google nélkül. Kiestünk Rövid kesergés után új kedvencet találtam magamnak, az olasz válogatottat. Azúrkék mez. Paolo Rossi. 1986. Megint kiestünk. Apám az egész meccs alatt egyszer sem szólalt meg, aztán a végén felrúgta a dohányzóasztalt. 0-6. Mások a tévéjüket hajították ki az ablakon. Apámnak legalább annyi öröme lehetett, hogy az Üllői úti toborzón kiválasztottak a tömegből. Kígyózás, jgólok, hogy hívnak, kisfiam. Zöld-fehér mez, EEE. 1988. Éveken keresztül csak a futball, a tanyán, a lakótelepen, a Fradi sporttelepén és a lelátón. FTC-MTK 4-0 (Kiss T. 2 gól), bajnoki cím a serdülő IV-ben. 1993. Aztán hirtelen vége az egésznek. Egyszer majd megírom, miért. A Svédországból visszatérő autóbusz ablakában a Gothia Cup egyméteres aranyserlege, a csomagtartóban csempészett videomagnók. Az öltöző plafonjáról lóg a nyál, a palackban húgy, a társaim egymást locsolják vele. Az edző üvölt/kártyázik/fröccsözik. Röviden ezért. A magyar futballnihil miatt. 2000. Marad a grund. A pécsi TÁSI betonpályáján, hetente háromszor, uránvárosi utcagyerekekkel. Vagy az egyetemi focibaj-, nokság, a Vardar Szkopjével, fekete mezben. A hátamon Cannavaro felirat, két egymásra tükrözött N. Egy darabig bírjuk, irodalmárok, szociológusok, aztán a legjobb nyolc között jönnek a tesisek, és elvernek bennünket. 2006. A grund hideg, a beton kemény, a boka egyre dagad. Az öregedés jele. Közben a futball a popipar része lett. Marketing, franchise, frizu, tetkó. POP. Gyerekkoromban utáltam, apám Neoton Famíliára táncoltatott. Metál, az volt az igazi. Mégis beleveszek a popfutballba, nézem a tévét, cikkeket gyártok róla, meredek a monitorra. Káprázik a szemem. A futball és én, kihűlő kapcsolat. Csak egy Pirlo-testcsel billent ki néha az apátiából. 2012. A maradékot elveszi a bundabotrány. Magas fii, magas szorzó. Váradan fordítás a második félidőben, „szenzációs mérkőzés”. Aha. Kell a pénz az új BMW-re, Miamira. Ötszáz olyan futballista van Magyarországon, mint én, mondja az egyik olyan futballista, miközben rabláncon vezetik. Még jó, hogy idejében abbahagytam. De a futballt nem lehet abbahagyni. Alig várom az edzéseket. A srácok is, megőrülnek a labdáért. Nézem őket, ahogy rohannak utána, cseleznek, passzolnak, lőnek. Az egyik farmernadrágban, a másik utcai cipőben. Ez nem a futballakadémiák világa, a bányatelepen kevés a fény, és ezzel a gyerekek is tisztában vannak. Dörzsölt, belevaló srácok, tudják, hol a határ, gyakran átlépnek rajta. Olyankor balhé van, de megoldjuk, együtt erősödünk. Máskor cérnahangon köszönik meg, ha dicséretet kapnak, nem szoktak hozzá. Ilyenkor angyalok. Alig várják, hogy igazi szerelésük legyen. Mikor játszunk igazi meccset, ők ezt kérdezik tőlem. Sok még addig a munka, de csináljuk, tesszük a dolgunkat. Ennyit tehetünk, a többi nem számít.Edzés a sportcsarnokban. Az előtérben Jani, Balázs és Máté. Itt kezdődik a magyai A pályát Mufftanyának nevezik, az első labda a pitbull szájában maradt, néhány játékosnak pedig focicipőre sincs pénze. Mégis játszanak, mert az életük a labdarúgás. De tényleg a Manchesterben játszott az edző? Riport Pécsbányáról. M iután a magyar labdarúgás vezetői Pintér Attilát találták a legalkalmasabbnak a szövetségi kapitány posztjára, úgy gondoltuk, nekiindulunk és megnézzük, mutat-e még életjeleket a magyar foci. Úgy számoltunk, annál nagyobb eséllyel találunk valami reménykeltőt, minél távolabb jutunk a Magyarországon professzionálisnak mondott labdarúgástól. így jutottunk el a Mecsek oldalában fekvő Pécsbányára. Pécs egyik legszegényebb városrészében apró házak tapadnak egymáshoz, az utcák zegzugossága néhol a brazil favelákra emlékeztet. A bánya lassan tíz éve zárva, munka alig akad. A környék egyetlen közösségi terén csak két nevezetesség: a kocsma és az egyik kertet díszítő légvédelmi rakéta. Hogy egykor nagy élet volt erre, azt a Gesztenyés utca jelzi. A sorba ültetett óriási gesztenyefák ugyanis egy - a domboldalba vájt - hatalmas focipályához vezetnek. A stadion körül betonkerítés és a pénztárak jelzik, hogy volt idő, amikor még olyan focit játszottak erre, amelyért a nézők hajlandók voltak fizetni. Bár a helyiek homályos emlékezete még néhány évadnyi NB Il-es tagságot is felidéz, mára egy megyei harmadosztályban vitézkedő csapat maradt, amely - az év fénypontjaként - minden évben megrendezi a mecseki El Classicót, és összecsap a Pécsi Dinamóval. A patina persze kopik, legutóbb a kapu mögötti hálóból pótolták barbár módon a kézilabdakapuk rojtos hálóját. Mufltanya A stadion hivatalos felirata szerint ez a DDGAZ SC pályája, a kerítésen lévő nem hivatalos felirat szerint ez a Mufltanya. Nem tudjuk, hogy főszereplőinknek van-e köze a pálya „átkereszteléséhez”, ám az tény, hogy a pécsbányai szegénytelep srácai hosszú évekig csak a csellengéssel foglalhatták el magukat. Az egyetlen rendszeres - iskolán kívüli - elfoglaltságuk a foci volt az utcán, egészen addig, amíg 2009- ben egy közösségi festőprogram nem indult a telepen. Épp Pécs lett Európa kulturális fővárosa, valamit juttatni kellett hát a legszegényebb városrésznek is. Szerencsére a gondolaton és némi pénzen túl jött a Krétakör, jött Katona Kriszta és az önkéntesek, hogy összetoborozzák a pécsbányai csellengőket. A közösség színei Kriszta Nicaraguában figyelte meg, milyen hatással van az utcagyerekekre egy-egy festőprojekt, milyen, amikor „éktelen rossz kölykök változnak meg” a közös alkotás vagy az együttzenélés hatására. A Közép- Amerikában tapasztaltakat persze át kellett ültetni a hazai viszonyokra, itt a gyerekek az egészséges életmódra nevelés keretében dezodort és izomlazítót készítettek házilag, a varrószakkörbe pedig bevonták az idősebb pécsbányai asszonyokat is, hogy legyen kitől tanulni. A leglátványosabb eredményt végül a festőprojekttel érték el, kevés közösségi ház ilyen színes ma Magyarországon. A telepi gyerekek többsé kor élte át először, hogy él a munkájukat és vannak, ; ők is fontosak. A lendüle nagyobb lett, csocsóbajnol filmklubbal, közös karácson farsanggal. Mígnem 2013 ek vetődött, hogyha ilyen jól rr, a közösség, akkor nem lehetr focicsapata is a telepi srácokr Játék helyett edzenel Lehetett, csak találni kellett kéntes edzőt meg némi fórrá az utcagyerekek is ráléphes: pécsbányai stadion gyepére, rült a csapat élére Kiss Tib< a pécsi irodalmi élet remek pályása. A fiúk kellő taktikai érzéki döntöttek, hogy nem céltal más elleni játékra pazarol
