Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)

2014-01-11 / 8. szám, szombat

Szombati vendég 9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 11. Jirí Menzel: „Tabuk mindig is voltak. Tiltások, elvárások, parancsolatok. Én az erőszak filmes ábrázolása, a gusztustalan jelenetek ellen lépek fel..." Könyvét megírta, most életműdíjakat gyűjt Filmet rendezett és köny­vet írt, fesztiválok vendé­ge volt és életműdíjakat gyűjtött az elmúlt évben Jirí Menzel. Filmet idén is szívesen rendezne, ha lenne kész forgatóköny­ve, de mert egyelőre nincs, színházi felkéré­sekre mondott igent. SZABÓ G. LÁSZLÓ Shakespeare Sok hűhó sem­miért című vígjátékát állítja majd színpadra Prágában, ősszel pedig Budapesten, a Magyar Ál­lami Operaházban Mozart-mű- vet rendez. Mintha visszalép­ne tavaly bemutatott filmje, a Donjuanok zenei világába. Szép, vaskos, gazdag kép- anyaggal illusztrált kötetben kínálja élete s pályája teteme­sebb részét. Ötven év, háromszázötven ol­dal szöveg. Születésétől egészen 1988-ig. Sok minden kimaradt a könyvből. Most, hogy bele-be- lelapozgatok, újabb történetek jutnak az eszembe. Szeszélyes évek. Gondolom, szándékos az utalás 1968-as filmjére, a Vladislav Vančura regénye nyomán készült Sze­szélyes nyárra. Sok minden belefér egy ilyen címbe, de a lényeg: nagyon szép életem volt, és még most is na­gyon szép. Mindenben hihetet­len szerencsésnek mondhatom magam. Mindenben, amit csi­náltam. Élete melyik részét tartja színesebbnek, izgalmasabb­nak? Azt, ami már papíron van, vagy azt, amit ezután fog megírni, a folytatásban? Nincs kedvem írni, nem is szeretek, sosem szerettem. Elő­re unom azt a huszonöt évet, amivel adós vagyok azoknak, akiknek ezt megígértem. A Sze­szélyes évek is elég sok időt el­vett tőlem. Hosszú évekig írtam. 2008-ban kaptam a felkérést, hogy legyen ez a könyv, de öt év sem lett volna elég ahhoz, hogy elkészüljön, ha bizonyos fejeze­teket már korábban nem írtam volna meg. A képeket is sokáig keresgéltem, válogattam volna, ha nincs az a kiállítás, amelyet Olinka, a feleségem talált ki, és valósított meg. Ahhoz olyan fotóanyagra volt szükség, ami aztán a könyvhöz is kapóra jött. De ha a producerem, a kiadóm és az asszisztensem nem álltak volna fölöttem, és nem paran­csolnak rám, hogy újak, újak, írjak, tíz év múlva sem lett volna kész a könyv. Forgatókönyvet írni nehe­zebb vagy memoárt? Nekem egyik sem könnyű. Lustálkodni szeretek, nem dolgozni. A könyv írásában az okozta a legnagyobb gondot, hogy mivel sikeres pálya áll mö­göttem, bármilyen történetbe kezdtem is bele, a végén mindig úgy éreztem, hogy dicsekszem. Nyilván más lenne a könyv, ha rólam írta volna valaki. De így...! Azt is megírtam, ha vala­mi nem úgy alakult, ahogy sze­rettem volna, de a végkicsengés mégiscsak az, hogy elégedett vagyok az életemmel. Ha nem dicsekedhetnék, nem beszélhet­nék semmiről. Hallottam nem­rég egy angol mesét. Eltévedt a férfi a golfpályán. Fog egy ütőt, egy labdát, és első próbálkozás­ra lyukba talál. Átvitt értelem­ben velem is ez történt. Nagyon sokat utazott az elmúlt évben. Járt Ameriká­ban, Indiában, Lengyelország­ban... Kanadában zsűrielnök voltam a montreali fesztiválon. Ott volt legutóbbi rendezé­se, a Donjuanok világpremier­je. A hírek szerint jól fogadta a kinti közönség. Több fesztiválra meghívták a filmet. New York, Los Angeles, Wa­shington, Denver? Los Angelesben nem a Donjuanokat vetítették, hanem a Szigorúan ellenőrzött vona­tokat. Ünnepelt az Amerikai Filmakadémia, annak szólt a meghívás. New Yorkban, Wa­shingtonban, Denverben viszont a Donjuanoknak tapsoltak. Sze­rette a közönség. A cseh kritikusok lesújtó vé­leménye mennyire viselte meg? Eléggé lehangoló volt szá­momra, amit írtak. Jirí Suchý viszont nagyon szép levélben gratulált a filmhez. Az utcán is sokan megállítottak, hogy el­mondják, milyen kellemesen szórakoztak rajta. A cseh kriti­kusok azért nem szeretik, mert kilóg a sorból. Nálunk másfajta filmeket készítenek. Hogy ak­kor mégis miért szomorított el a véleményük? Minden reggel, amint felébredtem, azon kezd­tem el rágódni, hogy és ha mégis igazuk van? Tudták, hogy mekkora kí­nok között készült el a forga­tókönyvvel, és ott kerestek fo­gást, ahol lehetett. Bárgyúnak ítélték meg a történetet. Én is gondolom a magamét arról, ahogy ők írnak. Az Őfel­sége pincére voltam is hasonló sorsra jutott itthon. Azt is lehúz­ták. Pedig sokan mondják, hogy már többször megnézték. És szerte a világon vetítik. Ha rossz lenne, meg se vették volna. Le tudott vonni valamiféle végső következtetést a hazai történésekből? Elkövettem egy nagy hibát. Hagytam, hogy a forgalma­zó intelligens urai Prága leg­híresebb koncerttermében, a Rudolfinumban rendezzék meg a bemutatót. Felfújt reklám volt, nem kérték ki a véleményemet. Operai miliőben játszódó filmről lévén szó, eredetileg a Nemzeti Színházban szerették volna leg­először közönség elé vinni, de ott olyan nagy összeget kértek a vetítésért, hogy annyit nem tud­tak fizetni. így döntöttek aztán a Rudolfinum mellett, amely egy­általán nem ideális egy filmbe­mutatóhoz. Mivel széles vászon­ra vetítették a filmet, olyan volt a hatás, múlt kertmoziban. Este nyolc órára beterelték a nézőket, a vetítést kilenckor kezdték, és még csak elnézést sem kértek. A kritikusokat pedig, ahelyett, hogy külön-külön, jó helyre ül­tették volna, beterelték az utolsó sorba, egymás mellé, ahol rosz- szul láttak és rosszul hallottak, így elejétől a végéig együtt szid­hatták a filmet. Szörnyű este lehetett. Azóta újabb balhéba kevered­tem. Félremagyarázták egy kije­lentésemet. Erre is volt már példa. Ami­kor „visszasírta” a cenzúrát. Most is ugyanazt a dalt fúj­ják. Indiában jártam, ott is élet­műdíjjal jutalmaztak. A taburól kérdeztek, mivel az indiai fil­mekben nincsenek mezítelen jelenetek. Amerikában is voltak évek, amikor létezett egy úatlan kódex a filmgyárban. A házaspá­rok ágyát éjjeli asztallal kellett elválasztani. A csók meghatáro­zott ideig tarthatott. És Indiában az egyik riporter megkérdezte tőlem, mi a véleményem a cen­zúráról. Én meg elmondtam. Hogy ha lenne, sok rossztól megvédene bennünket. Mire hazaértem, már állt a bál. Rám kenték, hogy visszasírom a kom­munizmust. Én, akinek annyit ártott, akinek dobozba zárták a filmjét, és évekig nem engedték meg, hogy forgathassak. A cen­zúrát amúgy sem Gustáv Husák találta ki. Tabuk mindig is vol­tak. Tiltások, elvárások, paran­csolatok. Én az erőszak filmes ábrázolása ellen lépek fel, ha kérdeznek. A gusztustalan jele­netek ellen. Nálunk a szabadság már azt jelenti, hogy az utcán is letolhatod a gatyád, ha éppen rád jön a szükség, és még filmre is vehetik, azáltal leszel húes. Én igenis állítom, vannak dolgok, amelyektől a gyerekeket meg kellene védenünk. Az újságban is vannak kipontozott szavak, vagy kitakart részek bizonyos képeken. Az is cenzúra, nem? Mégsem vált ki felháborodást. Ha rajtam múlna, én azt sem engedném meg, hogy csúnyán beszéljenek a televízióban. Az is idegesít. Ne hülyítsük meg a né­zőket azzal, hogy durva dolgo­kat mutogatunk nekik. Cinikus­sá válnak, nem fogják értékelni az életet. A földbe döngölő cseh kri­tikák után hogyan fogadta a puszta tényt, hogy a Cseh Filmakadémia a Donjuanokat nevezte be az Oscarért folyó versenybe? Nekem ez iszonyúan kínos volt. Én egyetlen filmemmel sem vagyok elégedett, erről sem állítom, hogy hibátlan, de nem is olyan rossz, mint ahogy írták. Könnyű film, sze­rintem szerethető. Azoknak a nézőknek készítettem, akik értelmesen akarnak szórakoz­ni a moziban. Mivel a-történet egy operatársulat körül zajlik, ez sokakat eltántorít a filmtől. Húsz évvel ezelőtt többen let­tek volna kíváncsiak rá. Akkor még volt valamilyen ízlésük a nézőknek. Ilyen sokat romlott a világ. De ha megkérdeztek volna, hogy akarom-e, hogy a Donjuanok induljon az Oscar- versenyben, a válaszom az lett volna, hogy nem. Semmi esélye nem volt a filmnek, nem is ju­tott be a legjobb kilenc közé. Agnieszka Holland Palach- filmje, az Olthatatlanul (Égő bokor) nagyobb eséllyel in­dult volna? Sokkal nagyobb eséllyel. Lát­tam az első részt. Gyönyörűen megrendezett alkotás. Ä Cseh Filmakadémia tagjai akkor hoz­ták meg döntésüket, amikor külföldön voltam. Agnieszka filmje érthetően jóval több sza­vazatot kapott, a Donjuanok a második helyen állt. De mivel a Palach-film több szempont­nak nem felelt meg az Oscar- díj alapszabályzatában, az első körben kiesett, és az én filmem lépett a helyébe. Voltak ugyan­is, akik szimpátiából vagy mert szentimentálisak, nekem adták a szavazatukat. Tudtam, hogy értelmetlen az egész, de nem te­hettem semmit. Agnieszka miatt zavar a legjobban-a dolog, aki szerencsére nem neheztel rám. Indiában találkoztunk, és meg is nyugtatott azonnal. „Engem már három alkalommal felter­jesztettek az Oscar-díjra, még­sem kaptam meg egyszer sem, úgyhogy nem érdekel!” - mond­ta mosolyogva. Az indiai életműdíj mellett a lengyelek, a spanyolok és a kínaiak elismerését is begyűj­tötte. Négy elismerés egy év alatt... ... nem is panaszkodom. Bár ez is formális. A sok díj. Tele a szekrényem mindenféle szob­rocskával, olykor mégis dühös vagyok magamra, hogy miért nem nézek több trendi filmet. Bár láttam most is hat új cseh filmet. Le kellett adnom a szava­zatomat a Cseh Oroszlán-díjra. A hatból négy film rettenetes. Egyik unalmasabb, mint a má* sik. Kettő viszont nagyon jó. Az egyik Alice Nellis rendezése, a Revival, a másik Martin Duba filmje, a Bella Mia. Ez utóbbi tényleg lenyűgözött. Négy tár­sával megszökik egy tehén, le akaiják vágni mind az ötöt, mert azt hiszik, kergemarhakórban szenvednek. Elbújnak a tehenek az erdőben, a helyi vadászok puskája elől, csak egynek sike­rül megmenekülnie, amelyik aztán találkozik egy bikával, és leborjazik. Megható történet. Martin Duba három évig forgat­ta a filmet, segédoperatőr, öt­venéves. Bella Mia a főszereplő tehén, a szeméből ki lehet olvas­ni, mit érez. Csodálatos! Látom, figyel a testi épsé­gére. Izomerősítő gumiszalag lóg a mennyezetről, fitlabda az ágya mellett... ... jól vagyok, az éjszakáim is nyugodtak, jól alszom. Akkor folytatja? Mit? Az írást. Tett egy ígéretet a könyv végén. Nem tudom, mi lesz. Lehet, hogy meghalok. Ha pedig nem, akkor elutazom Olinkával Thai­földre és Mallorcára. Várom a nyarat. Mindig a nyarat várom. Télen, tavasszal, ősszel. Mindig. Van itt egy kép az ágya fe­lett. Apró virágszirmokból ki­rakott férfi nemi szerv. Egy svéd légikisasszonytól kaptam. Az ő műve. Negyven év­vel ezelőtt készítette. Akkor még sokakat megdöbbentett, ma már senki sem rökönyödik meg rajta. Nekem is tetszik. Jó helyen van, jó lakásban. Hiányozna, ha el­tűnne. Megszokta a szemem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom