Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-17 / 293. szám, kedd
16 SZÍNFOLK ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 17. www.ujszo.com A Kárpát-medencét bejáró, tíz tételben megfogalmazott műsoruk három tájegység tánc-, zene- és dalkultúrájából épült fel Három a... tánc A fergeteges gömöri tánc (Fotók: Petráš Amália) « < '» * i :____Jfc Nagyon értékes bemutató előadással kedveskedett hűséges közönségének a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes Pozsonyban az Új Színpad Színházban 2013. november 28-án. Az 1969- től folyamatosan működő erős tánckarból, 3-6 tagú parasztzenekarból szóló- énekes/énekesekből álló együttesnek ez volt a huszonegyedik egész estét betöltő ősbemutatója. TAKÁCS ANDRÁS Az együttes egy-egy új műsorával mintegy 50-70 előadást tart. Bejárja vele a Felvidék magyarok lakta városait, falva- it, illetve az egész országot. Az utóbbi évtizedekben gyakorta szerepel Magyarországon, de ha meghívják, a világ bármely településén is tapsolhatnak a bennünket tolmácsoló műsorának. 2012-ben a felvidéki, illetve a Kárpát-medencei magyar és más velünk együtt élő népek hagyománykultúrájából épített műsorával az Ausztráliában élő magyarok és nem csak a magyarok kulturális életét gazdagította egy hónapig. Fellépéseit nagy érdeklődés és óriási siker kísérte. A Kárpát-medencét bejáró tíz tételben megfogalmazott, most bemutatott műsoruk - találóan - a Három a... címet viseli. Mert három a tájegység, a Dunántúl - anyaország, Mezőség - Erdély, Felföld - Felvidék, melynek tánc-, zene- és dalkultúrájából épült fel. Vegyük sorjában. Dunántúlról: Három a... hangulatkeltő, bemutatkozó tánccsokrot, Bezencei lobbogatás, a nálunk Zoboral- ján, Zsérén is ismert Szent Ivánnapi tűzugrás, lélektisztító tavaszi szokást, mely a pogányság korába gyökerezik, tárta elénk. Az Isten veled Bogyoszló faluja annak a dél-dunántúli Sárköz néprajzi tájegységnek a körtáncát és ugrósát tolmácsolja, amelyet igazán közismertté a Magyar Állami Népi Együttes Háromugrós leány körtánca tett az 1950-es években. (Kezdő dal Lefelé folyik a Tisza,/ Nem folyik az onnan vissza,/ Nálam van a babám csókja,/ Ha sajnálja, kérje vissza) Ebben a számban is megjelent az arra a vidékre nagyon jellemző, jelenleg is élő karikázó teljesen fiagyományhűen színpadra állított változata. Gyönyörű volt, a viselet is gondosan kimunkált, és nagyon magával ragadó a táncosok éneklése, az ugrós párosban pedig igazán kiduhaj- kodták magukat a táncosok. A Mezőség blokkot a Füzesiek, a Saltus Hungaricus - Ritka magyarok, a Magyarok és románok Bonchidán, és az „Arra kérem a jó istenemet...” (Kalotaszegi hajnali, legényes és szapora - Bogártelke) négy szám jelenti. A színpadra állított táncok - különösen a férfiaknak - lehetőséget adtak virtuóz mozgásuk bemutatására, „fitogtatására”. A legényes és a pontozó figurák gazdag mozgás- és ritmuskultúrát jelenítenek meg. A néző nem akarja elhinni, hogy a férfiember táncos jókedvében ilyen gyönyörűség: ritmusában, lábforgatásban, csapásolásban gazdagság tolmácsolására is képes. Táncolásuk a mozgáskincsével, a díszítésével vetélkedik a hegedűknek a zenekari számban bemutatott ördöngös dallamcif- rázásával. A párosokban is ez a hév/hevület uralkodott. A Felföld blokkot Zoboral- ja, Magyarbőd és Gömör jelenítette meg. Zoboralja, „ez a legészakibb még összefüggő magyar nyelvsziget, mely elszigeteltségében is megőrizte ősi népi kultúráját” olvashatjuk a műsorfüzetben. A bemutatott táncok és énekszámok ezt hűen tükrözték. A nagyon szép női dalok tolmácsolása, a lakodalmi-ágyviteli dalos játék, nők férfiakat, majd egymást is nyelvükre tűző látványos meg- játszása, és a párosban megjelenő különböző csárdások: dudatánc, kopogós, forgatós stb. tökéletesen kiforgatta azt a hatvanas-hetvenes éveiben uralkodóvá vált téves nézetet, hogy a „Zoboralján már kihalt a hagyományos tánckultúra”. Van tánchagyomány, ezt bizonyította az 1971-ben végzett, Martin György vezette filmes gyűjtés is, csak egy kicsit mélyebbről kellett felszínre hozni. Dalai ma uralkodó helyet foglalnak el a kultúránkban. Különösen Kodály Zoltán 1906-os gyűjtése és különböző feldolgozásai óta. Ki ne ismerné a „Csitári utca,/Végig piros rózsa, /Állj meg kocsis,az utcában,/ Szakajts egyet róla” világhírűvé vált dalt vagy az Ág Tiborral kettesben, 1951-ben gyűjtött és később a Népes műsorában megjelenő, Cséfalvai Katalin felvidéki pacsirtánk által énekeltet, „Piros alma kigurult a sárba,/Ki fel veszi, nem esik hiába,/Én felvettem, megmostam a sártól,/Jaj, de messze estem a babámtól.” A Karika táncot Magyarbődről „a Kelet-Szlovákiában általánosan honos heterofónikus többszólamosság jellemzi”. Ez a hagyománykultúrai sajátossága a szlovák kultúrával nyelvezetben és mozgáskultúrában szoros kapcsolatát tükrözi. A Gömörből koreográfia elénk tárja a Felvidék tánc-, zene- és szokáshagyomány gazdagságát. Ebben aztán igazán kiélhetik magukat az ének, a zene, a tánc tolmácsolói. Ki is élik. A táncosok, a zenészek egymást akarják teljesítményben felülmúlni. E számot látva nyugodtan felugorhatna a néhai Mezei Sándor bácsi, aki az Ifjú Szivek 1958-ban Szilicén megvalósított vendégszereplése utáni taps közben felugrott, és jó hangosan, hogy hallja az egész terem elkiáltotta magát, „gyerekek, olyan jól táncoltatok, hogy még a reuma is kiment a lábamból”. A vasvári verbunk valamikori nagy művelője mondta ezt. Én is ezt mondom, Szőttes, olyan jól táncoltatok, hogy még a reuma is kiment a lábamból. Szépen és hűen tolmácsoltátok a gömöri táncok lelkületét, tüzét, figuragazdagságát, sokrétűségét. Megnyugodott a lelkem, amíg ilyen „mesterei” lesznek a táncainknak, dalainknak, sőt az egész kultúránknak, addig az nem merül a feledés homályába. Egészében nagyot alkotott az együttes. Nagyon jól szerkesztett, koreografált, zenében lenyűgöző, lendületesen pergő műsor volt. Előnyére vált, hogy a zene nemcsak kísérte a táncokat, hanem annak szerves része volt. Együtt élt a táncolókkal, bekapcsolódott azok játszadozásaiba, duhajkodásaiba, követte a táncolok tánc közbeni lendületváltoztatásait is. A külön zenekari számokban pedig egyenesen remekelt, sőt élvezhettük a prímások „vetélkedését” is. Nagyon szépek, kidolgozottak, tájhűen pompázók voltak a viseletek. Alkotójának az volt az elsődleges szempont, hogy az eredetiséget tükrözze. Még a kilencvenes éveiben járó martosi Juli néni is dicsérte a viseletek szépségét. Pedig ő már sok martosi női és férfiruhát megvarrt. A két vendégművész is tökéletesen beolvadt a műsorba, emelte értékét. Ötletesen volt megszerkesztve és megírva és szépen; érthetően előadva a konferáló szöveg. A szerző decemberben a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának díját vette át Budapesten Ml ÚJSÁG A SZŐTTESBEN? Mit csináltok? Létezik még a Szőttes? Az utóbbi időben ilyen és hasonló kérdésekkel is szembesülünk. Hál’ Istennek nem túl gyakran, de mivel néha olyanoktól is meghalljuk, akikről azt gondolnánk, naprakészek a mi kis nemzetiségi/kisebbségi kultúránkból, elgondolkodtató. Nem tudom minek tulajdonítható a médiák érdektelensége, avagy mi beszélünk keveset magunkról? ! Lehet, hogy az utóbbi, viszont akkor ejtenék néhány szót együttesünkről, sikereinkről, működésünkről. (Valamikor régen, az előző munkahelyemen, a volt főnököm ezt mondta: „Nem elég csak dolgozni, jól dolgozni. A munkádat el is kell tudni adni, beszélni kell róla.”) A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, amely jövőre ünnepli megalakulásának 45. évfordulóját, maradéktalanul teljesíti mindazt, amit az indulásakor célul tűzött ki. A Szőttes azzal a céllal alakult, hogy segítse felkutatni és megőrizni a hazai és az egyetemes magyar, valamint a környező népek népművészeti hagyományainak legszebb értékeit, különös tekintettel a néptánc, a népdal, valamint a hangszeres népzene felkutatására, ápolására, ezek feldolgozására színpadi formában és terjesztésére. „Csak tiszta forrásból” váltottuk és valljuk, melynek mind a mai napig maradéktalanul eleget teszünk. Bizonyítják ezt az elért sikerek, a több mint 2000 fellépés, mindegyik műsorunk, mely alól a sorrendben huszonegyedik Három a... című egész estés összeállítás sem kivétel, melyet 2013. november 28-án 19.00 órai kezdettel mutattunk be a fővárosi Új Színpadon. Műsorainkat - küldetésünkhöz hűen - főleg Dél-Szlovákia magyarok lakta községeiben, városaiban adjuk elő, ugyanakkor gyakori, rendszeres vendégei vagyunk a nemzetközi jellegű hazai folklórfesztiváloknak: Východná, Strážnice, Myjava, Krakovany, Zselíz, Gombaszög stb. Többször sikeresen vendégszerepeltünk külföldön is. Legtöbbször természetesen Magyar- országon, továbbá Ausztriában, Ausztráliában, Csehországban, Németországban, Olaszországban, Portugáliában, Venezuelában, Új-Zélandon. Az elért sikerek tételes felsorolására kevés itt a hely, maradjunk a 2012/2013-as évad történéseinél: 2012. július 31. - augusztus 5. között immár nyolcadszor rendeztük meg a nagysikerű Szőttes Néptánctábort, amely minden évben az új évad kezdete. Ezt követték a rendszeres tájolási fellépéseink Pozsonytól Ágcsemyőig. Ugyanakkor vállaltuk a megmérettetést a fesztiválokon is: Szolnok, Pápa, Mikulov, Gyula. 2012-ben ismét neveztünk a Martin György Néptáncszövetség minősítő versenyére, amelyen 2012. november 24-én már ötödször a Kiválóan Minősült Együttes címet szereztük meg. Ebben az évben a Felvidékről egyedüliként minősültünk kiválóan. Két dolgot idézzek a zsűri elnökétől, Diószegi Lászlótól: „Hej valamit tudnak, ami nem tanítható meg!” illetve „... míg a magyarországi együttesek és koreográfusok munkájára jellemző a túlzott magamutogatás, eltúlzott virtualitás, a táncban a felgyorsított tempók, addig a Szőttes éppen a paraszti világ nyugodtságát, visszafogottságát és lassabb életvitelét mutatja és képviseli.” Ötször neveztünk, ötször kiválóan minősültünk. A verseny- kiírás értelmében, az első három évfolyamon megszerzett cím alapján, Szlovákiából elsőként vagyunk tulajdonosai a Martin György-emlékplakettnek. 2012. december 1-jén, Diószegen a Szlovákiai Magyar Néptáncegyüttesek Minősítő Versenyén aranysávos minősítést nyertünk (előtte 2006-2008 és 2010-ben is!) Fellépéseink java részét szőkébb hazánk, a Felvidék magyarok által is lakott községeiben, városaiban abszolváljuk, ugyanakkor természetesen örülünk minden egyes külföldi meghívásnak, vendégszereplésnek is. Nem kis büszkeséggel mondhatjuk el, hogy 2013-ban már másodszor jutottunk el a tengerentúlra. 2013. február 18. és március 11. között Ausztráliában és Új-Zélandon vendégszerepeltünk. (1995-ben Venezuelában). Meggyőződésem, hogy erre büszke minden mai és régi Szőttes-tag, sőt mindenki, akinek szívügye a felvidéki magyar kultúra, annak teijesztése minél szélesebb körben. Nemcsak azért, mert nem voltunk elkényeztetve külföldi utakkal, hanem azért is, mert tájainkról nem mindennap jut el együttes önerőből üyen távoli országokba. A Szőttes, mint a bevezetőben írtuk, 1969-ben alakult, a Csemadok Központi Bizottságához tartozott. 1995-ig, amikor a híres-hírhedt Mečiar-kormány meg nem vonta a Csemadok támogatását, a Csemadok volt a Szőttes fenntartója, ami röviden annyit jelent, hogy a Csemadok minden évben elkülönített egy összeget a saját költségvetéséből, amellyel szavatolta a Szőttes zavartalan működését. (így tudtuk évtizedeken keresztül vállalni a fellépéseket szülte jelképes honoráriumért a Felvidék legkisebb településein is.) 1996- ban polgári társulássá „alakultunk”, azóta önerőből a fellépésekért kapott tiszteletdíjakból és pályázatokból tartjuk fenn magunkat - sikerrel. Sőt, nagyon sokszor szembesülünk azzal, hogy hivatásos együttesnek tartanak bennünket, ami mindnyájunkat büszkeséggel tölt el. A Csemadok, ha anyagiakkal nem is, de továbbra is nagy mértékben támogatja együttesünket. A Csemadok épületében van az együttes próbaterme és irodája. A Szőttes teljesíti célkitűzéseit. Az elmúlt évad sikerei, valamint az önök - kedves olvasók, kedves közönségünk - szerete- te, érdeklődése erőt ad nekünk, hogy továbbra is ugyanolyan elszántsággal, elhivatottsággal folytassuk munkánkat, teljesítsük kötelezettségünket. Reicher Gellért a Szőttes szervezőtitkára
