Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-14 / 291. szám, szombat
Konstans Vannak dolgok az ember életében, amelyek vannak, és mindig is voltak. El sem tudjuk képzelni, hogy volt idő, amikor nem voltak, és hogy lesz idő, amikor nem lesznek. Konstansnak számítanak. Olyanok, mint az örökkévalóság. Amikor megszülettem, az Új Szó már volt. Sőt, egy stabil pont volt a szlovákiai magyarok mindennapjaiban. Magyarul, anyanyelven szólt az emberekhez. 89 után egy szabadabb világban teljesedett ki: szabadon szólt a szlovákiai magyarokhoz a mindennapjaikról, az őket érintő mindennapi történésekről. Azok a dolgok, amelyek születésüktől fogva részesei az ember életének, természetesek: a szülő, egy anyajegy vagy az Új Szó. S örökkévalóságnak számít azok számára is, akik 65 éve az Új Szóval vannak, vagyis akikkel 65 éve van az Üj Szó. Hiszen életük legeslegnagyobb részét együtt töltötték. 65 év nem kevés. Három teljes generáció. Holnap 65 éves az egyetlen szlovákiai magyar napilap, a legnagyobb határon túli magyar napilap. Azon kívül, hogy az idő múlására emlékeztetnek, arra valók az évfordulók, hogy egy kicsit figyeljünk arra is, ami életünkben magától értetődő. Mint az anyajegy vagy az Új Szó. Remélem, együtt ünnepeljük majd a hetvenedik évfordulót is. Molnár Norbert főszerkesztő 37 térkép az elmúlt 5 évben 2009. június 18-án jelent meg az Új Szó mellékleteként az első térkép, Kelet-Szlovákia, a következő évben pedig lapunk a Szép Magyar Térkép 2010 pályázaton, a kartográfiai sorozatok kategóriában a térképmelléklet-sorozat dicséretben részesült. Elsősorban kitartásáért, a termék folyamatos megjelentetéséért illette dicséret a kiadót. A térképészet régi és mára szinte elfeledett hagyományait élesztettük fel térképes újságmellékletünkel, amellyel nemcsak új értékesítési lehetőséget, hanem a hazai térképek számára új térképolvasókat is találtunk. 0KL.EVÉL A Lázár Deák Térképészeti Alapítvány és az Országos Széchényi Könyvtár Szép Magyar Térkép 2010 pályázatén a kartográfiai sorozatok kategóriában az „Í)J Szó” térképe, újságmelléklet sorozata dicséretben részesült Versenyre nevezte a Topográf Térképé»*« Kft. . • ... m&m 0 (Dr. Sajó Andrea) Budapest, 2011. február 28. a bírálóbizottság elnöke A genetikus szerint ésszerű /áagelina Jolié egeszsé ( Ellenőrizze, milyen éles a látásai nmVÄTQRSZäl I TAVASZI SZERVE Regionális kiadások Mellékletek számos témában 2010. március 12-én jelent meg első alkalommal a Nők+7nap. A műsormelléklet egyre vonzóbb lett olvasóink őrében olyan tematikus oldalaival, mint a Wellness, a Kertész, az Utazás, a Receptek. 2010 novemberétől színes lett az egész Új Szó, ez a váltás formátumváltással is járt, a +7 napon kívül valamennyi mellékletünk napilap méretet öltött. 2011-től a szerkesztőség speciális szervizmellékleteket adott olvasói kezébe, melyekben hasznos tanácsokkal szolgált. A Kerékpáron a biciklizőket látta el fontos tudnivalókkal, a Gépkocsival szervizben azoknak készült, akik kevésbé tájékozottak abban a kérdésben, mikor hova kell, illetve érdemes elvinni autójukat, ha beköszönt a tél, ha furcsán zúg a motor. A Horvátország című mellékletünk pedig a Horvátországba vezető utakról, a szállásokról, a legjobb nyaralóhelyekről adott pontos leírást. A Gasztro mellékletben a magyar konyha jellegzetes ételeinek leírását közöltük, de készült melléklet a kenyérről is. Téma: Van elet a 40 1 Müller Péter . — Tanuljunk az Új Szóval 2009-2013 A világ emberfajtái, A világ nyelvei, Vallásszabadság, Szlovákia kisebbségi és felekezeti térképe, A Föld országai, Jogaink, Emberi jogok, Családon belüli erőszak, Hátrányos helyzetben, Nehéz pénzügyek, Segíts másokon!, Hazai helyzet - kisebbségi nyelvhasználat - ezek a munkafüzetek az alapiskolásoknak szóltak, hogy könnyebben megértsék az élet nagy problémáit, s már gyerekkorukban tisztában legyenek egyebek mellett azzal, hogy minden ember egyenjogú, attól függetlenül, milyen vallású, milyen a bőrszíne, milyen körülmények közt él. A Tanuljunk az Új Szóval program célja, hogy oktatási segédanyaggal - munkafüzettel - szórakoztató módon új információkat közöljön a diákokkal. A program 2009-2013 között közel 41 000 diáknak adott lehetőséget kellemesebbé és érdekesebbé tenni a tanulást. Az elmúlt öt év alatt 55 munkafüzetet készítettek az Új Szó munkatársai a szlovákiai magyar tannyelvű alapiskolák számára. A munkafüzetek elsősorban felső tagozatosok számára készülnek, és bizonyos tantárgyhoz kötődnek. Közkedveltek a magyar irodalom, történelem, polgári nevelés, földrajz témakörei. A munkafüzetek olyan feladatokat tartalmaznak, amelyek megoldásánál a diákok az Új Szóval dolgoznak. A program lehetőséget nyújt az egyetlen szlovákiai magyar napilap, az Üj Szó új olvasói nemzedékének neveléséhez. MIDAS 2012-ben Pozsonyban tartotta éves közgyűlését a MIDAS, a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesülete. A szervezet 11 évvel ezelőtt alakult a dél-tiroli Bolzanóban. Kezdetben csak 12 tagja volt, ám ma már 30 napilap tartozik a kötelékébe, köztük az Új Szó is. A MIDAS az anyanyelven való tájékozódás lehetőségének fontosságára igyekszik felhívni a többség, illetve az uniós szervek figyelmét, emellett a kisebbségi napilapok közötti együttműködést, hálózatépítést, közös kezdeményezéseket is segíti. A szervezet életében az éves közgyűlés a legfontosabb rendezvény, minden évben más országban tartják, 2013-tól az Új Szó és a Vasárnap lapigazgatója, Slezákné Kovács Edit a MIDAS elnöke. A közgyűlés fénypontja tavaly is a Habsburg Ottóról elnevezett díj, valamint a MlDAS-díj kiosztása volt. A MIDAS-díjat minden évben egy-egy, a kisebbségi témában maradandót alkotó újságírónak adományozza a szervezet. Ezúttal lapunk és a Vasárnap munkatársa, Vrabec Mária kapta a díjat a Maiina Hedvig- ügyről írt, lapunkban megjelent cikksorozatáért. 1/1 MINORITY DAILIES ASSOCIATION ti VOCE ójszrt ISST«, , ti! SB. az öregedő bőr ellensége Novemberben jelent meg lapunk következő magazinja, a Kert és Udvar, amelyet jövő évtől havonta adunk ki. Újdonság azoknak, akik nem fizetik elő a lapot, inkább a standon veszik meg naponta: az Egészség magazint már ők is megkapják a napilappal. Bővül a +7nap, a műsormellékletben több csatorna részletesebb műsorát közöljük, és gazdagabb [H lesz a programajánló. +7 nap Kiss Ramona 2009 februárjábán 4'regionális kiadással bővült az Új Szó, a Csallóközzel, a Mátyusfölddel, a Duna, Vág, Garant és Ipoly mentével, valamint a Közép- és Kelet-Szlovákiával. Lapunk olvasói minden héten szerdán bővebb, részletesebb tájékoztatást kapnak arról, mi minden történt szőkébb régiójukban. Azokról az eseményekről, amelyek minden régió lakóit érdekelhetik, a Szülőföld mellékletben számolunk be. Új magazinjaink Idén tavasszal jelent meg a Kassza melléklet első száma, melyben azzal foglalkoztunk, mit kell tudniuk az egészségkárosodottaknak járó támogatásokról. f KASSZA -ä fl KERT F.SUDVAR