Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-23 / 273. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 23. www.ujszo.com Lampl Zsuzsanna könyve komoly tudományos alapossággal veszi górcső alá a szlovákiai magyar társadalom számos alapkérdését A magyar kisebbségkutatás alapműve ^ Lampl Zsuzsanna A SZLOVÁKIAI MAGYAROK SZOCIOLÓGIÁJA I. kötet Szlovákiai és magyar Lampl Zsuzsanna A szlovákiai magyarok szociológiája című munkájának első kötete (Szlovákiai és magyar), ahogy azt a könyv címe is tanúsítja, nagy ívű tudományos vállalkozást sejtet. A szerző nem okoz csalódást: valóban alapművet tart kezében az olvasó. Nemcsak a szlovákiai, hanem általában a Kárpát-medencei magyar kisebbségkutatás meghatározó munkája ez a kötet. FÁBRl ISTVÁN Az elmúlt két évtizedben több társadalomtudományi műhely vívott ki komoly szakmai elismerést az egyes régiókban. Azonban nem volt ritka az egyenetlen tudományos színvonalú munka sem. Ezeket át- meg átszőtte az olykor zavaróan normavezérelt, szubjektív elemeket hordozó, olykor érzelmi motiváltságot tükröző megközelítés, felülírva a szakmaiság, a tudományos alaposság követelményeit. Jelen kötet azonban a legkényesebb szakmai igényeket is kielégítő munkák sorába illeszkedik. Komoly tudományos alapossággal, szinte a weberi értelemben vett értékmentesség. követelményeinek megfelelve veszi górcső alá a szlovákiai magyar társadalom számos alapkérdését. Ki a „szlovákiai magyar”? A könyv négy fejezetre tagolódik. Ha abból indulunk ki, hogy a mű a szlovákiai magyarok szociológiájának egyik fontos alapvetése, kétségtelenül az első fejezetet tekinthetjük meghatározónak. Jelentősége abban van, hogy az eltérő diszcip- línájú társadalomtudományi kutatások számára egységesen tisztázza a legfontosabb alapfogalmakat. Minden empirikus vizsgálatnak, amely a kisebbségben élő magyarok körében zajlik, első és legfontosabb eldöntendő módszertani problémája, hogy kit tekinthetünk magyarnak. A könyv részletesen kifejti a szlovákiai magyarok típusait. A „szlovákiai magyar” nem elvont fogalomként, hanem elsősorban kutatás-módszertani szempontból pragmatikus és letisztult meghatározásként jelenik meg. Már ebben a részben ízelítőt kapunk az elemzés rendkívül sokrétű és számos új szempontot magában hordozó megközelítéseiből, a nemzetközi szakirodalom alapos ismeretéről, elsősorban az angolszász szerzők elméleteinek ismertetésével és innovatív alkalmazásával szembesülünk. A logikai sémák árnyalt és világos bemutatása, az alkalmazott szempontrendszereket illusztráló táblázatok igen értékes elemei ennek a résznek. A fejezet másik része a különböző nemzetelméletek bemutatása. A számos jól kiválasztott idézetet tartalmazó al- fejezet a nemzeti kisebbségeket érintő folyamatokat alapvetően Rogers Brubaker amerikai szerző elméletére alapozva vázolja fel, akire azért is tekint megkülönböztetett figyelemmel a szerző, mert álláspontja szerint képes a hagyományos esszen- cialista-konstruktivista szembenállást meghaladó keretek között értelmezni a nemzeti kisebbséget. Értékes része a fejezetnek a szlovákiai és a magyarországi alkotmány vonatkozó elemeinek lényegre törő bemutatása, továbbá az ún. szlovákiai magyar kisebbségi minimum precíz ismertetése. A népszámlálás tükrében A kötet második fejezetében bemutatott népszámlálási adatokra a szerző nem egyszerűen úgy tekint, mint a „puha” szociológiai mutatók hátterében tornyosuló, sziklaszilárdságú adatokat rejtő egzakt adatsorokra, hanem magát a hivatalos népesség-összeírást is egyfajta hipotéziseken, módszertani előfeltevéseken nyugvó, olykor vitatható megoldásokat alkalmazó adatgyűjtésnek, kutatásnak tekinti. Az állampolgárságra és a nemzetiségre vonatkozó kérdésekre kapott válaszok megoszlása, illetve a történeti adatsorok ismertetése után igen részletes és érdekes statisztikákat olvashatunk, különösen a nyelvhasználatra vonatkozóan. Ez utóbbiak plasztikusan szemléltetik a szlovákiai magyarság kerületi és járási tagozódását is. A részletes táblázatok közlése és az adatsorok elemző-értő bemutatása különösen fontos elemét, mintegy „megalapozó felvezetését” képezi a következő fejezetnek. A Kutatási eredmények című fejezetben az adott tárgykörben alapos és árnyalt, sokoldalú megközelítéseket alkalmazó vizsgálatok eredményeinek ismertetéséről beszélhetünk. Lampl Zsuzsanna megállapításai tanulságosak, érvelései kidolgozottak és adatokkal gazdagon illusztráltak. A szlovákiai magyarok közösségi etnonimuma című alfe- jezetben érzékletesen bomlik ki az az összetett önleírás, amelyben a szlovákiai magyarok magukat meghatározzák. A legújabb kutatási eredmények ismeretében az általános magyarsághoz való önbesorolás mellett egyúttal hangsúlyosan jelen van a szlovákiai magyar identitás is. A többes, vagyis a „szlovák is vagyok meg magyar is vagyok” típusú nemzeti identitás azonban nem jellemző, állapítja meg a szerző. A nemzeti hovatartozást, az egyéni identitásdefiníciót meghatározó szempontokat is soksok kutatási eredmény ismertetésével taglalja. Ebben az összefüggésben is kiemelkedik az iskolaválasztás mint determináló tényező. Az oktatásikulturális vonatkozások - mint a magyarsághoz való tartozás, illetve a magyar identitás meghatározó szempontjai - a Magyarságkritériumok cím alatt tárgyalt alfejezetnek is fontos elemét képezik. Válogatott írások A kötet Melléklet című, záró fejezetében a szerző néhány válogatott írása olvasható. Tematikájukban részben a szlovákiai magyarok szociológiájának korábban vázolt fókuszpontjai köré szerveződnek, de egy fontos új elemmel is tágítják az értelmezési horizontot: a települések nemzetiségi összetételének és a lakóhelyi mobilitásnak, illetve a nemzeti identitásnak az összefüggéseivel. Ezzel elérkeztünk a kisebbségkutatás újabb alapvető témaköréhez, a szórványban és a tömbmagyarságban való nemzetiidentitás- megőrzés gyökeresen eltérő perspektívájához. Egy eddig kevéssé kutatott szemponttal tovább bővül itt a vizsgálandó jelenségek köre, mégpedig a szub- és dezurbanizációnak az asszimilációra és a nemzeti identitás megőrzésére gyakorolt közvetlen és közvetett hatásával. A Pozsonyból a környező falvakba, kisvárosokba kiköltözők motivációjának, társadalmi összetételének és lakóhelyi integrációja rendkívül alapos és izgalmas elemzésének a végén fogalmazódik meg a kérdés: milyen szerepe van a szlovák migráció növekedésének a magyarok identitásvesztésében? A Lampl Zsuzsanna által a kötetben bemutatott kutatások jelentős része a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézethez kötődik, amelynek a szerző kezdettől meghatározó résztvevője, az empirikus szociológiai vizsgálatok vezetője volt. A könyv végén alapos bibliográfia olvasható a kapcsolódó szlovákiai magyar és szlovák, illetve a nemzetközi szakirodalomról. Összességében: a kötet igen magas szakmai színvonalon teljesíti azokat az elvárásokat, amelyeket a témaválasztással és tematikai tagoltságával maga kelt az érdeklődő szakmai közönségben. Nem kétséges, hogy a szlovákiai magyarok szociológiájának átfogó alapműve született meg Lampl Zsuzsanna tollából. Sőt, bizakodóak lehetünk, hiszen az első kötetet biztosan követi egy második is. Lampl Zsuzsanna: A Szlovákiai magyarok szociológiája - I. kötet: Szlovákiai és magyar. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2013. A recenzens magyarországi szociológus ZENEBONA Üdvharc és bölcselet CSEHY ZOLTÁN Az idei pozsonyi Melos- Étos kortárszenei fesztivál díszvendége a világhírű finn zeneszerzőnő, Kaija Saariaho volt: az ő titkokkal telített, érzékeny, már-már misztikus szövésű, az intimitás felé mélyülő, ugyanakkor kísérleti elemben gazdag zenei világa a női lét zenei analízise is egyben. Már L’amour de loin című operájának központi tárgya is a nőre irányuló távoli, szűzi, aszketikus trubadúrszerelem volt, ahogy az Adriana Mater című opera is a női sors egyik kiélezett helyzetét járta körül: itt a bosszú és az anyai szeretet csap össze. Ä női lét újabb állomását jelzi La Passion de Simone című oratóriuma, melynek 2013-ban kialakított kamaraváltozata nagy sikerrel hangzott el a Hviezdoslav Színházban, az ősváltozat pedig szintén idén jelent meg CD-n az Ondine kiadásában. A tizenöt zenei stációra osztott alkotás főhőse Simone Weil (1909-1943), a jól ismert politikai aktivista, filozófus és keresztény misztikus, Pilinszky János egyik legtöbbet idézett szerzője. Weil aszketikus lénye a szenvedésátvállalás programszerű empátiájában teljesedett ki. Pilinszky Weil- esszéjének szavaival élve a „földöntúli irónia” vezérelte igazságkereső szenvedélyét, melyet Gabriel Marcel szerint Weil „az abszolútum tanújaként” élhetett ki. Camus egyenesen kora legkiválóbb szellemének tartotta. Weil nagyvárosi, nem túl vallásos zsidó családban nőtt fel, különös érzéket mutatott a matematikához, valamint az antik nyelvek és vallások tanulmányozásához. Olyan időben tanulhatott, amikor a legrangosabb intézmények nőket nem Színárnyalatokban, harmóniákban gazdagon teremti meg a történés lélektani perspektíváit. szívesen vettek fel hallgatóik sorába. Volt radikális anarchista, harcolt a spanyol polgárháborúban, dolgozott a Renault-nál mint gyári munkás (erről az oratórium 5. és 6. stációja szól) - a szolidáris élet és a mókuskerékbe zárt létezés számos válfaját tapasztalta meg. Ideológiai értelemben is vonzották az ellentétek: anarchista gondolkodásától, illetve sajátos marxizmusából a keresztény misztikáig terjed az a skála, melyet szellemi fejlődése átfogott. Életpályája kapcsán nem túlzás - ahogy T. S. Eliot írta - életszentségről beszélni: épp ezért sorsa méltán lehet tárgya egy oratóriumnak. Saariaho különösen kiélezi a kitaszítottság és a peremiét aspektusait: Weil zsidósága és nőisége képezi e tekintetben a szélső pólusokat. „Semmi, ami létezik nem méltó abszolút értelemben a szeretetre, ezért azt kell szeretnünk, ami nem létezik”- idézi az első stáció végén az oratórium Weil egyik meghatározó gondolatát, s ugyanehhez a mondathoz tér vissza a 15. stáció is. A szeretet létből való elementáris kirekesztettségére épülő emberi társadalom küldetését pontosan a szeretethez való visszata- lálásbanjelöli ki. A legelemibb élvezetek megtagadása révén kibomló aszké- zis (ezt az erényt Weil már hatévesen gyakorolta - a háborúban nélkülöző katonákkal való Kaija Saariaho együttérzése miatt nem evett se édességet, se cukrot) a szolidaritás legtisztább formája - sugallja a zene. A lélek megnyitása a misztikus szeretet-üze- nettel való eltöltekezéshez nem egyszerű folyamat: Saariaho zenéje ezt az intim és szenvedésekkel teli folyamatot ábrázolja, elemzi. Elképesztően ügyesen találja meg a módot, hogy tárgyát kiszabadítsa a műfaji séma patetizmusából, és hús-vér alakként mutassa be. Megint csak Pilinszkyt idézve, a „személyes üdvharc” különösen termékeny inspirációja a zenei nyelv kidolgozásának, mely színárnyalatokban, harmóniákban gazdagon teremti meg a történés lélektani perspektíváit. A tárgy prizmaként töri, osztja, szórja szét a fényt, mely a zene időnkénti erőteljes nehézkedését fátyolszövésű könnyedséggel ellensúlyozza. Az oratórium elevenné váló stációi rítussá válnak, melynek aktív részese lesz előadó és néző egyaránt. A szopránszólóra (a CD-n a kiváló Dawn Upshaw hallható), kórusra, zenekarra és elektronikus impulzusokra írt alkotás immár két alakban is létezik: a pozsonyi kamaraváltozat mellett érdemes meghallgatni az eredeti változatot is. A hanghordozón a Finn Rádió Szimfonikus Zenekarát Esa-Pekka Salonen vezényli. Kaija Saariaho: La Passion de Simone. Ondine, Helsinki, 2013.
