Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-13 / 264. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 13. Hirdetés 5 Az Európai Önkéntes Szolgálat révén a segíteni vágyók - a költségeik fede­zésével — önkéntes munkát végezhet­nek egy másik országban. A fiatalok ennek a programnak a keretében egyénileg vagy csoportosan vesznek részt nonprofit, anyagi ellenszolgáltatás nélküli tevékenységekben. A projektek három héttől tizenkét hónapig tartanak. Miért? Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) programja lehetőséget nyújt a 18-30 év közötti fiataloknak, hogy fejlesszék képességeiket, kipróbálják magukat egy idegen környezetben, új kapcsolatokat szerezzenek, elsajátítsanak egy idegen nyelvet. A program célja, hogy fejlessze és tudatosítsa az összetartást és meg­értést a fiatalok körében, és hosszabb távon előmozdítsa az európai társa­dalmi összefogást. Emellett támogatja A választott fogadó szervezetnél az önkéntesnek heti 30-35 órát kell dolgoznia, és előre meghatározott számú szabadnap, illetve nyelvoktatás jár neki (Fotók: sxc.hu, képarchívum) TANULJUNK« UJ SZÓVAL! 5. rész - Segíts másokon! Európai Önkéntes Szolgálat a fiatalok aktiv polgári részvételét és ösztönzi őket, hogy részt vegyenek az őket is érintő döntésekben. Mit? A részt vevő szervezetek az önkéntes munkák széles körét kínálják, mindenki megtalálhatja az érdeklődésének legjob­ban megfelelő tevékenységet kulturális, környezetvédelmi, sport- média- és szociális területeken. A választott fogadó szervezetnél az önkéntesnek heti 30-35 órát kell dolgoznia, és előre meghatáro­zott számú szabadnap, illetve nyelvokta­tás jár neki. Az önkéntesek nem helyet­tesíthetnek fizetett alkalmazottakat. Az önkéntes szolgálat ideje alatt: »javulhat a kommunikációs készséged, ■ jobban megismerheted a képessége­idet, ■ könnyebben elfogadhatod a „más­ságot”, pl.: hogy valaki vak vagy mozgássérült, ■ megtanulhatsz másokhoz viszonyulni, alkalmazkodni, ■ tapasztalatot szerezhetsz a mun­kában, betekinthetsz a „felnőttek világába”, ■ nő az önbizalmad, ■ könnyebben választhatod a szemé­lyiségednek legjobban megfelelő szakmát, ■ könnyebben bekerülsz a munkaerő- piacra, ■ új embereket ismerhetsz meg, új barátokat szerezhetsz. Hol? Az Európai Unió összes tagállamában és a társult államokban (Norvégia, Svájc, Törökország, Horvátország, Szer­bia, Montenegró, Macedónia). Az európai fogadó szervezetek adatbá­zisa a www.evsdatabase.eu honlapon található. Európán kívül, a világ bármely pontján is végezhető önkéntes tevékenység. A fogadó szervezet meg­találása azonban lényegesen bonyolul­tabb, mivel nincs központi adatbázis. Hogyan? A önkéntes projektnek három fontos szereplője van: a fogadó szervezet, a küldő szervezet és az önkéntes. Az Európai Önkéntes Szolgálatot teljes egészében az Európai Bizottság finanszí­rozza. A program a következő költsége­ket fedezi: ■ egyszeri oda- és visszautazás, ■ indulás előtti, érkezés utáni és félidős tréningeken való részvétel, ■ teljes körű egészségbiztosítás, • szállás, az ellátás költségei (étkezés, helyi utazás stb.), ■ nyelvoktatás, ■ zsebpénz. Minden önkéntes, aki a programot sike­resen teljesítette, bizonyítványt kap, melyet az Európai Bizottság illetékes tagja ir alá. Az oldalt összeállította: vhe Nem lehet Ma már nemzetközi viszonylatban széles körben elfogadott, hogy az önkéntesség kiemelten fontos szerepet tölt be a társadalomban. Javítja az ember életminőségét, segit a karrier- építésben; a szervezetekben fontos a szerepe a szolgáltatások elérhetővé tételében és minőségük fejlesztésében. Az Európai Unió országaiban szinte már mindenütt létezik hivatalos meghatározás az önkéntességre. Mindegyikben közös az alábbi három elengedhetetlen ismérv: ■ az önkéntesség soha nem lehet kötelező, ■ nem járhat érte pénzbeli ellenszol­gáltatás, ■ mások javát kell szolgálnia. Kétségtelen, hogy az angolszász országokban van az önkéntességnek a legnagyobb hagyománya és történelmi háttere. A lakosság bekapcsolódása az a Tanuljunk az Új Szóval tájékoztató kiadvány 7., 8. és 9. évfo­lyamos diákoknak készült, országszerte 2000 magyar tanuló olvassa, október 14- étől november 15-éig. A polgári neveléseken az alapvető emberi jogokat dolgozzuk fel. Reméljük, amellett, hogy a munkafüzetet haszonnal forgatjátok, napilapunkat is megkedvelitek, mely rengeteg hasznos információt, szórakoztató olvasmányt kínál nektek, az öt tematikus oldal anyagával pedig gyarapíthatjátok tudásotokat. A projekt a Szlovák Köztársaság Külügyek és . Európai Ügyek Minisztériumának anyagi ľJSMSSSľnmíS“"d támogatásával valósul meg az Emberi Szabadság- jogok Védelmében dotációs programban. E dokumentum tartalmáért kizárólag a Petit Academy Alapítvány felel. Pótnagyszülők Az önkéntesség az egyik legjobban méltányolt tevékenység, amit az idő­sebb emberek azért választanak, hogy úgy érezzék, a közösséghez tartoznak és továbbra is aktívak. A szenior korosztály tagjai, ha már nem dolgoznak és marad elég erejük, hogy segítsenek, gyakran adnak különórákat, „pótnagyszülőként” segítik a gyerekeket a tanulásban, a kismamákat a csecsemőgondozásban. Sokféleképpen tehetik hasznossá magukat, hiszen a sok tapasztalat és tudás, amit az idősebbek egy életen át felhalmoztak, másnak jó szolgálatot tehet. Röviddel a nyugdíjba vonulás után az emberek tele vannak életerő­vel, hasznosítható szaktudással, amivel sokaknak tudnak segíteni, hiszen attól, hogy valaki már nem dolgozik aktívan, még nem kell elszigetelten élnie. Az idősek mindig is jelen voltak a civil szervezetek életében; az egyházi, a jótékony tevékenységek, az önkén­tes szervezetek gerincét alkották. Önkéntes munkát idős korban nagyobb valószínűséggel végeznek azok, akik már fiatalon is aktívan részt vettek ilyesmiben: általában az emberek ritkán kezdenek el önkéntes tevé­kenységet folytatni csak azért, mert a nyugdíjba vonulással több szabad idejük lesz (még ha sokan jelzik is, hogy akkor majd szívesen elkezdenék az önkéntességet). Az önkéntességet vállaló embereknek nagyobb való­színűséggel vannak olyan barátaik, ismerőseik, akik szintén részt vesznek ilyen munkában. Az Európai Unióban élő 65 és 79 év közötti népesség létszá­ma 2010 és 2030 között számítások szerint több mint 35%-kal emelkedik, így előrelátható­lag nő az aktív idősek csoportja és a segítség­re szorulók is többen lesz­nek, akik emberi szóra, kedvességre vágynak. kötelező önkéntes munkába viszonylag alacsony Hollandiában, az ott élők 27%-a végez önkéntes munkát, Ausztriában viszont 51%-a. Általában önkénteseket minden korosztályban találunk, mégis úgy tűnik, hogy a fiatalok (35 év alattiak) körében kevesebben vannak (kivéve talán Angli­át, ahol komoly erőfeszítéseket tesznek a fiatalok ösztönzésére), s a leginten­zívebben a 35-55 év közötti korosztály tagjai kapcsolódnak be ilyen tevékeny­ségekbe. A legnépszerűbb területek, ahol a legtöbb az önkéntes, a sport, a szociális ellátás, valamint az egészség­ügy. Az Európai Unió évek óta konkrét programokkal, komolyan támogatja az önkéntesség fejlesztését és segítését, amire jó példa az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) program, amely lehe­tővé teszi, hogy a 30 év alatti fiatalok egy általuk választott európai országban kapcsolódjanak be hosszú távú önkéntes programokba, miközben megismerhet­nek egy másik kultúrát és nyelvet. SEGÍTENI SOKFÉLEKÉPP LEHET A segítség egyik leghatékonyabb módja az önkéntesség. Önkéntes munkát végezhetünk helyi szinten vagy külföldön. Mindegy, hogy ép­pen a lakóhelyünk melletti parkot tisztítjuk meg a szeméthegyektől vagy matematikát tanítunk egy el­dugott afrikai faluban, a cél azonos: egy közösség megerősítése. A tiszta lakókörnyezet és az iskolai képzés is hozzájárul a társadalom fejlődé­séhez. Az önkéntességből viszont nemcsak a közösségnek, hanem az önkéntesnek is haszna származik, hiszen maga is gazdagodik: szolida­ritást, toleranciát tanul, tapasztala­tot szerez kulturális, idegen nyelvi és szakmai téren is. Miért teszik? Sokakban felmerül a kér­dés, az önkéntesek miért segítenek másokon. Egy közvélemény-kutatás adataiból kiderült, hogy: • az önkéntesek 25 száza­léka önmegvalósításként, értelmes segítségnyújtásként tekint erre a tevékenységre, • 29% a felebaráti szeretetet, az irgalmasságot, az adok-kapok fontosságát hangsúlyozta, • 15%-uk hasznosnak és fontosnak érzi magát ezáltal, • 12 százalék azért segít, hogy köz­ben új kapcsolatokat, barátságokat köthessen, • 8 százalék tapasztalatot akar szerezni, • 7%-uk érzelmileg gazdagodna, tapasztalatot gyűjtene, • 3 százalék bízik abban, hogy mun­kájával társadalmi változásokat segít elő, • egy százalék pedig új dolgok felfe­dezésére vágyik. Az önkéntesség: • saját elhatározáson alapul, külső kényszerítő hatás nem érvénye­sülhet, • közvetlen anyagi juttatás nem jár érte (bár az önkéntes kiadásai megtéríthetők), • a szükebb értelemben vett családi és baráti körön kívül zajlik, • a közösség számára hasznos, a közjót szolgálja. Fontos oldalak: www.dobrovolnictvo.sk www.onkentes.hu www.adra.sk www.aiesec.sk www.aksen.sk 1 Nadácia Petit Academy

Next

/
Oldalképek
Tartalom