Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-09 / 261. szám, szombat
Szombati vendég 9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 9. Orbán János Dénes: „Olyannyira nincs időm, hogy bár van egy regényem is, ami hat éve hever a merevlemezen, nincs három nyugodt hetem átírni..." Költői trónt örökölt, irodalmi kávéházat vezet Termékeny író. 2006-ig tizenkét könyve jelent meg, kapott ugyanannyi rangos irodalmi díjat (Bukarestben, Budapesten, Szegeden, Bécsben, Rómában, Kolozsváron, Csíkszeredán), Faludy György őt nevezte ki trónörökösének. SZABÓ G. LÁSZLÓ Orbán János Dénes a kortárs magyar irodalom egyik legjelesebb és legizgalmasabb alakja, Kolozsváron végzett magyar-angol szakon, dolgozott a Bretter György Irodalmi Kör elnökeként, az Előretolt Helyőrség főszerkesztőjeként, egyetemi oktatóként. 1998-tól az Erdélyi Híradó Kiadó igazgatója, 2006 és 2012 között az Erdélyi Magyar írók Ligájának elnöke volt. Az elmúlt hét évben két könyve jelent meg, a Sándor vagyok én is, majd az Alkalmi mesék idegbeteg felnőtteknek. Az irodalom mellett van azonban egy másik komoly szívügye is. Övé az országhatárokon túl is híres kolozsvári Bulgakov kávéház és a Toldi étterem. Ez nemcsak vendéglátás, hanem kultúrmisszió is, vallja. Majd igazi fenegyerekhez illő félmosollyal közli: alanyi joga nem alkotni, ha éppen úgy alakulnak a dolgai. A folytatás talán mégsem várat sokáig magára. Brassóban, Európa legkeletibb városában született 1973- ban. Költőként is ott érett be? Brassóban nőttem fel, de ott még nem írtam verseket, csak Kolozsváron. Tulajdonképpen azért lettem költő, mert úgy éreztem, valamivel nekem is ki kell tűnnöm. Tizennyolc évesen, 1991-ben kerültem Kolozsvárra. Országos tantárgyversenyeken vettem részt, nyertem is, mégis sokáig vaciUáltam, hogyan tovább. Mivel jó matematikus voltam, a mérnöki pálya is szóba jött, de a testnevelési egyetem és a versenyszerű sport is. Aztán mégis bölcsész lettem. Kolozsvár, amikor oda kerültem, tele volt egyéniségekkel, alternatív figurákkal. Különleges divatok jártak. Kalap, hosszú sál, lóden- kabát. Mindenkin látszott, hogy művész. Rajtam nem. Én izmos, kigyúrt, hosszú, göndör hajú fickó voltam, aki a leginkább sportteljesítményeivel szórakoztatta a társaságot. Voltak, akik különleges szövegeikkel, pompás körmondataikkal, önözéssel jelezték, hogy ők művészlelkek. Hogy érvényesüljek valameny- nyire én is, minden bulin fejre álltam egy vodkásüvegen, de volt olyan mutatványom is, hogy a színház melletti Szamos-hídon tettem meg ugyanezt. A sikerhez ez is elegendő volt, a hölgyek alaposan felfigyeltek rám, és márnemcsakegy barátnőm volt. De hogy elkerüljem az üresfejű kan imidzsét, meg kellett csü- logtatnom az intellektusomat is. A kocsmaasztal mellett rögtönöztem obszcén versikéket, amire sokan felkapták a fejüket. „Te ezt most írtad?” - csodálkoztak. Igen, leírtam, felolvastam, és jót röhögtek, majd azt mondták: „Ha üyen jól kezeled a tollat, akkor miért nem próbálkozol meg komolyabb versekkel is?” Gyakorlatilag három hét alatt megírtam az első verseskönyvemet, ami nem jelent meg rögtön, hiszen nem volt az olyan könnyű azokban az időkben. De az első kötetem magva ez lett. Ez már a Hümériáda. Odamentem Sántha Attilához, aki a Bretter György Irodalmi Kör elnöke volt, ami a kolozsvári magyar egyetemisták mindenkori irodalmi tehetségkutató köre, és több mint negyven éve működüt. Sántha Attila elolvasta a verseimet, bemutatott Bréda Ferencnek, aki a szellemi atyja volt a körnek, és bábáskodott az ifjú poéták fölött. Miután tizenöt-húsz versemet felolvastam, és frenetikus sikert arattam a Körben, majd elkezdtem publikálni, összeakadtam Szőts Gézával, aki épp egy új titánt keresett induló projektje, egy fiatal irodalmi folyóirat létrehozásához. Szőts Géza ugyanis megjelent az Irodalmi Körön, én pedig átadtam neki egy fénymásolt példányban az első kötetemet. Élolvasta és másnap jelentkezett, hogy azt hiszi, én vagyok az ő embere. Már ezek is bátor, szókimondó, iljú titánhoz illő, kitárulkozó versek voltak? Erdély akkor sokkal prűdebb közeg volt, mint most. Akkoriban már arra is felkapták a fejüket, ha leírtam a szar szót, de ha még mást is írtam, az már olyan szinten botrányosnak hatott, hogy például az első kötetem megjelenése után a nagyváradi katolikus püspök valósággal kiátkozott az erdélyi fiatalság irodalom által való megrontásáért. Kell ennél jobb reklám? Valaki azt mondta, adja Isten, hogy az ifjúság az irodalomtól romoljon meg. Érzett valami hasonlót tizen-huszonévesen? Soha. Egyetemistaként egyébként sokkal többet ültem könyvtárban, mint kocsmában, pedig vasárnap kivételével oda is jártam minden áldott nap. Imádom a hedonizmust, közben az egész életem úgy alakult, hogy rengeteget kell dolgoznom. Félárvaként, pucér seggel kerültem fel Kolozsvárra. Anyukámmal ketten éltünk a meghalt apám után kapott utódnyugdíjból, ami semmire nem volt elég. Anyám kiadta a háznak azt a részét, amelyben nem lakott, s amit kapott, száz dollárt, azt elküldte nekem, de még az sem volt elég ahhoz, hogy fenntartsam magam. Az ösztöndíjaimból úgy tudtam kijönni, hogy dolgoztam is. Mentem napszámosnak mezőre. Kapáltam, kukoricát szedtem, morzsoltam, mindent csináltam. Akkor, az egyetemen kezdődött a fenegyerek-korszak? Sántha Attilával mi voltunk a társaság mozgatórugói. Kiválóan tanultunk, komolyan vettük a bölcsészkart, a tanárokat. De azt is tudtuk, ha irodalmilag érvényesülni akarunk, akkor ro- hadtul érdekesnek kell lennünk. Nem elég, ha jól írunk, kell a karizma is. S tudtuk azt is, nem kell, hogy mindig szeressenek minket, lesznek majd úgyis, akik szeretni fognak. Happeningeket szerveztünk, obszcén irodalmi esteket tartottunk. Heteken át mindenki rólunk beszélt Kolozsváron, ami nekünk pont jó volt. Ezután léptünk túl a város határán. Külső szemmel nézve úgy tűnik: minden akkor történt, amikor meg kellett történnie. A kilencvenes évek első felében, amikor a kommunista írók kiestek a pbtisből. Azokról, akikről azt hittük, hogy titokban írogatták a jobbnál jobb műveiket, és most fognak előrukkolni velük, kiderült, hogy csak ittak, és nem írtak. Ezt a helyzetet nem volt nehéz felpezsdíteni. Megszűnt a cenzúra, ezzel vissza lehetett élni, jöhettek a szexuális célzatú költemények. Egy nyári irodalmi konferencián megismerkedtem Margócsy István professzorral, Magyarország egyik legnagyobb úodalomkritikusával, a 2000 versszerkesztőjével. Odajött hozzám, hogy:,Fiatalember, itt nyolc verset olvasott fel, de hol van a többi?” Van itt kötetnyi, mondtam, és felolvastatta velem az egészet. Két hónap múlva megjelent az első versösszeállításom a lapban, és onnantól fogva már nem volt probléma más irodalmi folyóiratokban debütálni. A kísérőlevélbe ugyanis csak annyit kellett írni, hogy megjelentem a 2000-ben. A rangos Herder-ösztöndíj- ra Kertész Imre teijesztette fel. Ismerték egymást? Ő nem igazán figyelte a fiatalokat. Amikor megkapta a Herder-díjat, neki kellett megneveznie egy harminc év alatti tehetséges fiatalt, aki majd Her- der-ösztöndíjat kap Bécsben. Felhívta Spiró Györgyöt, hogy kikéije a véleményét. Spiró pedig engem javasolt, és beolvasta neki négy-öt versemet a telefonba. Mire Kertész csak annyit mondott: „Ő lesz az!” De én Spiró Györggyel sem találkoztam még addig. Kertész Imrének meg inkább csak a létezéséről tudtam, nem nagyon olvastam őt. Az ösztöndíj hatalmas ajándék volt. Kaptam egy csomó pénzt, amiből megvásárolhattam az első lakásomat, és az európai porondra való küépést is jelentette. Kertész Imrével aztán több ízben kellemesen elbeszélgettem, Kudarc című regényét nagyon nagyra tartom, az valóban Nobel-díjas alkotás. József Attila-díjat is kapott. Ettől függetlenül nem ő a nagy kedvence. Rengeteg versemben utalok rá, de gyakran fikázom. Nem tartom akkora költőnek, mint amekkorának megpróbálják beállítani. Faludy Györgyöt jobb költőnek tartom. Aranyt is, Vö- rösmartyt is. Petőfi is briliáns költő, aki a maga korában remek marketingeszközökkel dolgozott. Bevállalta a bohóckodást is a siker érdekében. Természetesen József Attilának is vannak briliáns költői megoldásai, csak a verseiben sűrűn jelen levő szocio-kommunizmust, balolda- liságot, de még a liberalizmusát sem tudom a magamévá tenni. Ráadásul komoly szemantikai tévedései vannak. Szerintem nincs esélye annak magas szinten írni, aki nincs szarrá művelve és a bölcsészet majd minden ágát nem vágja a kisujjából. Tehetséges ember sok van, az isteni szikra azonban nem elég. Máglyát csak a tudás hasábfáival lehet rakni. Faludy bohém külseje mögött hatalmas tudás rejtőzött. Petőfi is tanult, felkészült, sokat olvasott ember volt. Móricz Zsigmond-díjat is kapott. Jókai és Mikszáth után ő a harmadik legkedvesebb prózaíróm a magyarok közül. A realizmust nem szeretem annyira, mint Jókai vüágát, vagy Mikszáth rendkívül derűs stílusát, jó humorát. A kortárs magyar irodalom unalmas, belterjes, nem a közönségnek szól. Faludyval is ezen a véleményen voltunk. Szőcs Géza, Parti Nagy Lajos, Kemény István, Térey János briliáns verseket írnak, Márton László, Bartis Attila és Csema- Szabó András prózáját szeretem a legjobban. A világirodalomból az élők közül García Marquez, Borges, Umberto Eco és Kundera a csúcs. Faludyhoz legendás barátság fűzte. Versekkel is kommunikáltak. Hogyan találtak egymásra? Tizennégy-tizenöt éves koromban az egyik osztálytársam gépelt példányban behozta Faludy Villon-átiratát. Egy éjszakára elkönyörögtem tőle, és kézzel lemásoltam. Életem egyik nagy álma volt, hogy találkozhassak vele. De nem lehetett hozzá könnyen bejutni. Eric Johnson cerberusként őrizte. Még 1999ben sem tudtam találkozni Gyurka bácsival, amikor Szegeden Faludy-díjat kaptam. Ő akkor éppen kórházban volt. 2000 januátjában, huszonhat évesen, három verseskötet szer- zőjeként Szőcs Géza társaságában látogattam meg. Az volt az első találkozásunk. Azt mondta, már az első kötetem után levelet akart írni, hogy üdvözöljön a prérin, de nem írta meg, mert nem akarta, hogy úgy érezzem, egy öreg bácsi tolakodik egy ifjú titánnál. Nekem azóta is szakad meg a szívem az akkor elmaradt levélért, de aztán kaptam más leveleket tőle. S nem mellesleg harminc versemet mondta fel kívülről, hiszen elképesztő memóriája volt. Aztán valahányszor Pesten jártam, mindig meglátogattam őt. Jókat ittunk, nagyokat beszélgettünk, és voltunk együtt Tunéziában, majd elhoztam őt Erdélybe, ahol korábban sosem járt. Ezután jelent meg az életében Fanny, akivel épp az esküvőjükön sikerült csúnyán összevesznem. Aztán 2005-ben megtörtént köztünk a nagy kibékülés, de az is érdekből. Akkor vásárolta meg az Alexandra Könyvkiadó a Faludy- életművet. És kellett valaki, aki azt gondozza és megszerkeszti az utolsó könyvet, a Pokol tornácát, amit az öregúr már csak diktált, nem út. Kellett valaki, aki megfelelően tud stílust imitálni. Az 1963-ban angolul megjelent Karoton című regényének magyar szövegét is én rekonstruáltam az angol szöveg alapján, hiszen az eredeti magyar kézirat elveszett. Faludy elolvasta, és azt mondta: jobb, mint ahogy ő annak idején megírta. Hogy ez hízelgés volt-e vagy sem, mit tudom én, a lényeg az, hogy a jó viszonyunk, Fanny engedel- mével egészen a-haláláig folytatódott. 2006-ban Faludy még fellépett nálam a Bulgakovban. Az irodalom és a kávéház kapcsolatát felesleges lenne magyarázni, elég, ha csak a nyugatitokra és a New York kávéházra gondolunk. A Bul- gakovot mi hívta életre? Nálam ez dacként indult. Kolozsváron mi, magyar diákok műidig kocsmáról kocsmára jártunk, és ha valahol megpróbáltunk törzsvendégekké válni, akkor előbb-utóbb a tulajdonosok gondoskodtak arról, hogy tovább menjünk. Kevesebb pénzünk volt, mint a román diákoknak, származván a szándékosan szegényen tartott megyékből. Kültellti elemeket vontak be, és finoman éreztették velünk, hogy oda inkább ne! Ezért fo- gadkoztam, hogy én majd akkor csinálok egy olyan kocsmát, ami elsősorban nem a pénzkeresésről fog szólni, hanem a magyar diákok, a magyar művészek helye lesz. Kaptunk egy összeget a ház felújítására, de az irodalmi díjaimból félretett pénzem is kellett ahhoz, hogy 2002-ben megnyíljon a Bulgakov. Az első pohár whiskyt Faludy György itta nálunk, csodálatos értekezést tartva az ókori kocsmákról és kocsmakultúráról. Ma már negyvenhat alkalmazottal vezetem a vendéglőt, otthont adva kiállításoknak, különböző irodalmi és kulturális esteknek, no de Kolozsvár legnagyobb magyar duhajkodásainak is. Csak közben nem ír, hiszen egy ekkora monstrum élén állva nem marad ideje, energiája az alkotásra. Ez olyan tánc, amelyből nehéz lenne kiszállni. Gyönyörű és nagyon izgalmas munka. A kocsma megnyitása óta valóban sokkal kevesebbet írok, főképp az utóbbi években. Olyannyira nincs időm, hogy bár van egy regényem is, ami hat éve hever a merevlemezen, mégsem volt három nyugodt hetem, hogy átnjam. íróként, költőként nem érzi elvesztegetett időnek ezt a hét évet? Alanyi jogom nem alkotni. S ha ez összejött, alanyi jogom kocsmát működtetni. Még van egy nehéz évem, aztán folytatom. Negyvenéves vagyok. Nem késtem le sémimről.
