Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-07 / 259. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER7. Vélemény és háttér 7 Nem „dolgoztak" megfelelően az ellenzéki pártok a választókkal a megyei voksolás előtt Miért fog hengerelni a Smer? Szombaton minden ötödik szlovákiai választópolgár elballag a szavazóurnákhoz, hogy leadja voksát a megyeelnöki és képviselői posztokra. A végén pedig nyer a Smer. Miért is? MÓZES SZABOLCS Leginkább azért, mert ezt a választást senki - beleértve természetesen a pártokat - sem veszi komolyan. S részben azért is, mert azok, akik országos szinten alternatívaként kívánják magukat megjeleníteni Ficóékkal szemben, helyi szinten erre képtelenek, s nem tudnak összefogni. Kampányolnak, hogyhogy nem veszik komolyan? - tehetné fel a kérdést az olvasó. Nem, amit az utóbbi hetekben láttunk, az csak a tűzoltás, nem átgondolt stratégia. A választás előtti hetekben rászakad a választópolgárra egy halom pro- pagációs anyag, része lehet falusi eszem-iszomokban, ám az ellenzéki pártok nem „dolgoztak” hosszú távon választóikkal. Miért csak az ellenzéki pártokat kritizáljuk? Mert ők akarnak változást, nyolc megyéből hetet a Smer ural, Ficó- éknak a jelenlegi helyzet tökéletesen megfelel. A megyékről a két választás közötti időszakban alig hallanak az emberek, ha megkérdeznénk az átlagpolgárt, milyen visszásságra, problémára, „ügyre” emlékszik, amely a megyei önkormányzathoz köthető, aligha tudna példákat mondani. S ez mind a nyolc régióra érvényes. így pedig nehezen győzhető meg a választópolgár arról, hogy neki voksolnia kell, s főleg, hogy le kell váltania az eddigi megyefőnököt. Országos szinten ez másként működik. A parlament, a kormánymunkájáról, az egyes pártok tevékenységéről folyamatosan érkeznek a hírek, háttéranyagok, elemzések. A választóban így kialakul egy kép választott képviselői munkájáról. A kampányban erre lehet építeni, ha a kormányzat nem teljesített jól és/vagy sok botránya volt, ezt ki lehet használni, leváltása tehát reális. A megyéknél aligha. Ha az átlagválasztó A jobboldal a választások előtti egy évben nagyrészt azzal foglalkozott, hogy ki tudja legyőzni a másikat. évekig nem is hall holmi Belicá- ról, Maňkáról vagy Trebul’áról, miért érezzen késztetést pár falusi dínomdánom után ellenük szavazni. Egyáltalán: miért menjen el voksolni? Pedig ügy lenne elég, csak folyamatosan, vagy legalábbis egy-másfél évvel a választások előtt el kellene kezdeni dolgozni ezekkel. Azt, hogy a kampány és a választás tematizálható, Ivan Uhliarik esete is mutatja, aki a „kórházprivatizáció” témájában nyomul. Az ő esetében ez azért nem fog működni, mert egyrészt teljesen hiteltelen (kormánytagként anno másként beszélt), kevésbé ismert jelölt, miniszterként pedig a legnépszerűtlenebb politikusok közé tartozott. S főként: mert egy témával még nehezen nyerhető választás. Ha viszont a megyei ellenzék folyamatosan dolgozna az ügyekkel, mediali- zálva azokat, sokkal nagyobb esélye lenne a váltásra. Ehelyett a jobboldal a választások előtti egy évben nagyrészt azzal foglalkozott, hogy egymást legyőzve ki fog tudni jelöltet állítani. Jelöltet, aki majd vereséget szenved smeres ve- télytársával szemben. KOMMENTÁR Hétvégi programajánló KOCUR LÁSZLÓ Negyedszer futunk neki ä megyei választásoknak. Ez az egész megyedoíog nem egy sikertörténet a többségi nemzet számára sem, hát még nekünk, magyaroknak. A megyei választásokról szóló törvény 27. paragrafusának harmadik bekezdése szerint a választások előtt 48 órával tilos mindennemű kampány, de ez e sorok íróját, lévén, hogy eddig sem kampányolt, nem kell, hogy zavarja. Az olvasó valószínűleg egyébként is elégszer hallotta már a Kos- suth-nóta refrénjét az elmúlt napokban, hetekben. Mindnyájunknak el kell menni - igyekezett sugallni az összes lehetséges politikai oldal, nagyjából azonos indíttatásból. Fentebb azt írtuk, a megyerendszer nem egy sikertörténet. 2001-es megszületése is szeplős, mely megért volna akár egy kormánybukást is - ami akkor valószínűleg egyenlő lett volna a mára fogatlanná vált Vladimír Mečiar visszatérésével. Ugyanígy kérdéses az akkor még „egy igaz magyar párt” - a fiatalabb olvasók kedvéért jegyezzük meg, akkor még nem létezett a Híd - további kormányzati szerep- vállalása. Vajon valóban az e honért érzett felelősség marasztalta-e a kormányban őket, noha a párt választói szenvedték a legszámottevőbb hátrányt; vagy egyéb, parciális érdekek? (A szerző gondol erről valamit, de ez most nem tárgya a jelen írásnak.) A megyék - melyeket jelen formájukban nyugodtan tekinthetünk mečiari-slotai kreálmánynak, hisz létrejöttükben szerepük nem elhanyagolható - úgy lettek kitalálva, hogy a magyar érdekérvényesítésre csekély lehetőség nyíljon bennük; ezt erősíti a kétfordulós választási rendszer is. Ennek legeklatánsabb példája a szegény szakolcaiak (és, ha nagyon akarjuk, a szeniciek) Nagyszombat megyéhez csatolása, csak hogy meglegyen a „kritikus tömeg”, amely ellensúlyozza a déli járásokat. A legutóbbi, 2011-es népszámlálási adatok szerint Pozsony megyében 4, Nagyszombatban 21,8, Nyitra megyében 24,6, Besztercebánya megyében 10,2, Kassa megyében 9,4 százalék a magyarság részaránya, a maradék háromban pedig 0,1. A választás matematika, ezek a számok pedig mindent elmondanak a magyar jelöltek esélyeiről. Persze lehet még annak mentén balanszírozni, hogy ha a szlovákok kevesen mennek el, a magyarok meg sokan..., de az ilyesfajta elmélkedések jobbára meddőnek bizonyulnak, főleg, ha az imént említett számokat hívjuk segítségül. 2001-ben 26, 2005-ben 18, 2009-ben közel 23 százalékos volt a részvétel, a magyarlakta megyében a részvételi arány nagyjából az országos átlaghoz közelített. Ennél már csak az európai parlamenti választások „népszerűbbek”, 16 százalékos „látogatottságukkal” (2004-ben). Ám amikor borzadva autózunk az óriásplakátok alatt, azon morfondírozva, hogy ez vagy az mit akar ott, jusson eszünkbe, hogy a járásunkra jutó kvóta így vagy úgy, de ki lesz töltve. Azaz valaki oda fog kerülni, ha szavazunk, ha nem. Akkor inkább kerüljön oda az, akire szavaztunk, mint az, akire nem. A kínai gazdasági lufi kipukkanóban, és mivel nagyot durranhat, ez az Egyesült Államokat, Oroszországot és Japánt is érinti Mit keresett Kissinger Moszkvában? JARÁB1K BALÁZS Henry Kissinger, az amerikai külpolitika immáron kilencven esztendős doyenje pár napja Moszkvában járt. Nem éppen titokban, de sokat nem lehet tudni arról, kivel és miről tárgyalt. Annyi biztos, hogy szombaton - tehát nem hivatalos munkaidőben - a Kremlben fogadta őt Szergej Ivanov, Putyin elnök személyzeti főnöke. De a magukat jól értésüknek tartó moszkvai források azt is rebesgetik, hogy Putyin is a Kremlben tartózkodott. Kissinger moszkvai látogatásai nem számítanak újdonságnak, ám erről az útról szinte semmit sem lehet tudni, ráadásul az amerikaiorosz kapcsolatok most finoman szólva sem rózsásak, a legutóbb tervezett csúcstalálkozót látványosan elnapolták. Kissingernél alkalmasabb közvetítőt azonban egyik fél sem találhatott volna, hiszen még Putyin is látványos, barátinak mondott kapcsolatot ápol vele. De miért is van szükség közvetítőre? Szíria ügyében - akármennyire is barátságtalan a kapcsolat - folyamatosan zajlanak az egyeztetések, és egy Kissinger formátumú politikai szereplőt talán felesleges lenne ebben az ügyben bevetni. A múlt héten egy másik, nem kisebb horderejű esemény is történt: Szergej Lavrov Tokióba utazott, hogy 2+2 felállásban (külügy- és hadügyminiszterek) próbáljanak közös nevezőre jutni - a két ország területviták miatt (Kuril-szigetek) a mai napig nem kötötte meg a II. világháborút lezáró békeszerződést. A történet Sinzo Abe moszkvai látogatásával kezdődött áprilisban, és úgy látszik, megvan a politikai akarat még a szigetek státuszának megoldására is. De honnan ez a politikai akarat? Esetleg van összefüggés a két esemény között? Ha igen, akkor csak egy valóban nagy horderejű kérdés lehet a háttérben, és jelenleg egy ilyen van - Kína. De már nem az a Kína, amelyről a világ úgy tartja, hogy nemsoKínának ténylegesen nincsenek - és soha nem is voltak több évezredes történelme során - globális ambíciói. kára átveszi az Egyesült Államok világhatalmi szerepét. A kínai gazdasági lufi kipukkanóban, és mivel a lufi legalább akkora, mint maga az ország, nagyot durranhat. Ebben a kérdésben az Egyesült Államok, Oroszország és Japán egyformán érintett, hiszen az USA adósságának jó részét Kína finanszírozza, míg Japán és Oroszország a két legerősebb szomszédja. Micsoda iróniája lenne a sorsnak, hogy Kissinger, aki éppen a Kínával való (a Szovjetunió elleni) ad hoc szövetség összetákolásával alapozta meg legendás politikai karrierjét a hetvenes években, most éppen egy másik koalíción dolgozna. Ne tessék félreérteni, nem egy Kína-elle- nes koalíción: éppen Kissinger bizonyította a tavaly megjelent könyvében, hogy Kínának ténylegesen nincsenek és soha nem is voltak több évezredes történelme során - globális ambíciói. A mindenkori kínai vezetés legfontosabb feladata az ország kohéziójának megtartása volt. Amikor ez nem sikerült, az ország öldöklő polgárháborúba, anarchiába, vagy idegenek általi megszállásba süllyedt. Vagyis, ha a lufi kipukkad, akkor Kína valószínűleg ismét bezárkózik - de a durranásnak rendkívüli globális hatásai lehetnek. Persze az is lehet, hogy Kissinger szigorúan magánlátogatásra utazott Moszkvába. Ahogy nyilatkozta, tulajdonképpen már nem foglalkozik államügyekkel. Lehet tippelni.