Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-06 / 258. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBERÉ. DlGlTÁLlA 17 Olyan technológiát tesztel a Facebook, amely a felhasználók minden mozdulatát képes követni Az egér mozgását is követnék Az új típusú információk, amelyeket a Facebook ezentúl potenciálisan megfigyelhet, elsősorban a kurzor hirdetések feletti vesztegessenek időtartamára, reklámok feletti áthaladására, valamint az üzenőfal láthatóságára vonatkoznak (Képarchívum) Az egérmutató mozgásának megfigyelésével kísérletezik a Facebook. A tesztelés alatt álló technológia elsősorban a hirdetések pontosabb célba juttatását szolgálja, és a kurzor mellett azt is figyelné, hogy a különböző készüléken mikor látható éppen a felhasználó üzenőfala. ÖSSZEFOGLALÓ A felhasználók szó szerint minden mozdulatát követni képes technológiát tesztel a Facebook, amely a kurzormozgást kíséri figyelemmel. A közösségi oldal elsősorban arról gyűjtene információkat, hogy az egérmutató mennyi időt tölt a weblap bizonyos részei felett, illetve hogy a felhasználó üzenőfala adott pillanatban lát- szik-e a számítógépen vagy mobil eszközön, vagy éppen más alkalmazás uralja a kijelzőt. A vállalat új kísérleti adatgyűjtési módszeréről a Wall Street Journal Ken Rudin, a Facebook vezető analitikusára hivatkozva számolt be. Rudin elmondta, a begyűjtött információk a cég analitikai adatbázisába kerülnek, amelyhez a vállalat teljes egésze szabadon hozzáférhet, és számos célra felhasználható, a termék- fejlesztéstől a precízebb célzott hirdetésekig. A Facebook elsősorban kétféle adatot gyűjt: demográfiai és viselkedési információkat. A demográfiai adatok, például a lakóhely, munkahely, iskolák, a felhasználók közösségi hálón kívüli életét dokumentálják. A viselkedési adatokat viszont, mint az ismerősök, tevékenységük vagy a különböző posztok és lájkok, a rendszer valós időben gyűjti be, és Rudin szerint a jelenleg is tesztelt technológia nagyban megnövelheti a mennyiségüket. Az új típusú információk, melyeket a Facebook ezentúl potenciálisan megfigyelhet, elsősorban a kurzor hirdetések feletti vesztegelésének időtartamára, reklámok feletti áthaladására, valamint az üzenőfal láthatóságára vonatkoznak, ugyanakkor egyelőre nem biztos hogy a vállalat valóban hasonló megfigyelésbe kezd-e. A vezető analitikus elmondta, a kísérletek egy kiterjedtebb technológiát vizsgáló program részei, és hónapokon belül kiderül, hogy érdemes-e véglegesíteni azt. Rudin ugyanakkor folyamatosan a tárolt adat- mennyiség komoly növekedésére készíti fel a vállalatot és annak infrastruktúráját. Nem a Facebook az első, amely hasonló információkra vadászik. A Shutterstock nevű, digitális fényképeket áruló online piactér a legapróbb eseményt is rögzíti ami weboldalán történik. Az adatok elemzéséhez a nyílt forráskódú Ha- doopot használja, és a közösségi oldal jelenlegi tesztjeihez hasonlóan, a vásárlások előtti kurzormozgásra, és az egyes képek fölötti vesztegelés idejére vonatkozó információkat gyűjti A Facebook maga is a nyílt Ha- doop keretrendszert alkalmazza, pontosabban annak egy módosított verzióját, több kiegészítő szoftverréteggel, így nagy mennyiségű információt képes kezelni olcsó eszközök hálózatán. AFacebookhardverétis saját maga tervezi kiterjedt analitikai adatbázisának tárolására, ami az elmúlt évben csaknem négyezerszeresére nőtt, így mára mintegy 300 petabájtra hízott. Az analitikai adatbázis elkülönül a felhasználók adatait tartalmazótól -melynekpontos méretét a vállalat nem árulta el - és elsősorban a lehető legpontosabban célzott hirdetések létrehozását szolgálja. Minél több adatot gyűjtenek be, a különböző cégek annál hatékonyabban hozhatják létre hirdetéseiket, ehhez azonban az óriási információmennyiség megfelelő rendszerezésére is szükség van. Rudin és csapata ezért gyakorlatilag egy saját keresőmotort hozott létre az analitikai adatbázis számára. Jól látszik tehát, hogy a technológia korántsem jár gyerekcipőben, a Facebook olyan terület- relép, amelyet máshol már bevált módszerként alkalmaznak. A néhány hónapos tesztidőszak után legfeljebb az lehet kérdéses, képesek lesznek-e az újonnan beérkező hatalmas mennyiségű információ befogadására, valamint hogy az kínál-e akkora többletet, hogy megérje feldolgozni. (hw) Az Apple új iPhone-jait még a japánok is szeretik, de a cég nyeresége már kilenc hónapja zuhan Megint csökkent az Apple profitja A BBC szerint a vállalat 77 éve most először zárta teljes pénzügyi évét csökkenő nyereséggel (Képarchívum) ÖSSZEFOGLALÓ A vállalat bejelentette a negyedéves pénzügyi eredményeket, amelyek szerint a legutóbbi negyedévben 37,5 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, ami ugyan magasabb a tavalyi év azonos időszakánál, de kevesebb nyereséget tartalmaz. Tavaly üyenkor az Apple 8,2 müliárd dolláros nyereséget ért el, a mostani negyedévét azonban „csak” 7,5 milliárd dolláros nyereséggel zárta a New York Times szerint. A BBC szerint a vállalat 11 éve most először zárta teljes pénzügyi évét csökkenő nyereséggel. A csökkenés oka a New York Times szerint valószínűleg az, hogy a Mac számítógépekből tavalyhoz képest kevesebb fogyott: 2012 azonos időszakában a cég 4,9 millió darabot, a legutóbbi negyedévben azonban csak 4,6 millió darabot adott el. Az iPhone-okból tavalyi 26,9 milliós darabszámhoz képest több, 33,8 millió darab fogyott, míg az iPad táblagépből 14,1 millió darabot adott el a cég, ám az ezekből befolyó bevételek 13 százalékkal csökkentek. A Forbes nevű amerikai üzleti lap által idézett, becsléseken alapuló tanulmány szerint Japánban is sikereket ért el az Apple: szeptemberben a vevők 34 százaléka vásárolta meg a cég telefonját, pedig a szigetországban hagyományosan az ázsiai márkák készülékei népszerűek. A Counterpoint Research cég kimutatásai szerint ilyen magas részesedést egy évtizede nem ért el a japán piacon egyetlen másik cég sem. (o) RÖVIDEN Rossz az Iphone 5S akkumulátora Új hardverek bevezetésekor szinte minden gyártónál előfordulnak hibás, korai szériák - ezúttal az Apple futott bele hasonló problémába. A cég a New York Times kérdésére megerősítette, hogy az Iphone 5S tulajdonosok valóban okkal panaszkodhatnak az alacsony üzemidőre: az akkumulátor nem elég strapabíró. Az Apple szerint ez a gyártó hibája. „Nemrég felfedeztünk egy, a gyártást érintő problémát, ami elenyésző számú Iphone 5S készüléket érint. Ez befolyásolhatja a telefon töltési idejét és üzemidejét is. A problémában érintett felhasználók telefonjait kicseréljük egy másik készülékre” - mondta Teresa Brewer, az Apple szóvivője. A New York Times cikke ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a hibás akkumulátor nem ugyanaz, mint a gyártási probléma, arra utalva ezzel, hogy nem feltétlenül a rossz alkatrészek tehetnek a hibáról. Az Apple nem árulta el, hogy a hiba hány készüléket érinthet, mindenesetre az Iphone 5S iránti kereslet igen magas: csak a megjelenés utáni első héten 9 millió telefont adtak el. Egy év alatt duplázott a Nokia Egy éve folyamatosan nő a Nokia Lumia okostelefonok népszerűsége, és a finn mobilgyártó legfrissebb jelentése szerint a legutóbbi negyedévben már 8,8 müliót adtak el belőlük. Ez kis lépés az előző negyedév 7,4 milliójához képest, de hatalmas ugrás az egy évvel ezelőtti 2,9 millióról. A vállalat 5,66 milliárd eurós forgalom mellett 118 millió euró profitot könyvelt el, ami nagy meglepetés az eddigi teljesítményéhez viszonyítva: múlt negyedévben 115 millió, egy évvel ezelőtt 564 millió euró vesztesége volt. Bár a két év alatt eladott 36,1 millió Lumia nem nagy szám a feleannyi idő - egyetlen év - alatt értékesített 150 millió Apple iPhone-hoz képest, a bővülés üteme arra utal, hogy a Windows Phone egyre nagyobb részesedést szerezhet az okostelefonok piacán. Milyen kár, hogy ez már nem az európai mobilipar sikertörténete lesz, hanem a Microsofté, hiszen az amerikai szoftvercég megvette a finn cég telefonos részlegét. Jó jel, hogy a Lumiák az észak-amerikai régióban is népszerűek: a szeptember 30-án véget ért üzleti negyedévben 1,4 millió készüléket adtak el, míg az eddigi rekord 700 ezres eladás volt az Atlanti-óceán túlsó oldalán. A Nokia-mobilok átlagos eladási ára 143 euró, amit azt mutatja, hogy a cég terjeszkedésében kulcsfontosságúak az olcsóbb készülékek. A Nokia is elismeri, hogy elsősorban a Lumia 520-nak köszönhető a növekedés. A Windows Phone rendszerű készülékek közt 23 százalékos részesedést szerzett ez az egy modell. Persze a Nokia a felső szegmensben is nagy erőkkel nyomul, és a csúcstechnológiás kamerával felszerelt Lumia 1020 mellé november közepén megérkezik a 6 hüvelykes kijelzővel felszerelt Lumia 1520, valamint a hasonló méretű, de sokkal olcsóbb Lumia 1320 is. ( A legutóbbi negyedévben már 8,8 milliót adtak el a Nokia Lumia készülékekből (Fotó: Nokia) Tízmilliókat érint az Adobe feltörése Az Adobe bejelentette, hogy a céget nemrég ért hekkertámadásban legalább 38 millió felhasználójuk személyes adatához fértek hozzá, mielőtt az Adobe egy jelszó-vissza- állító e-mailt küldött nekik; az új jelszót a következő bejelentkezéskor adhatták meg. A cég először október 3-án beszélt a támadásról a cég hivatalos blogján. A támadás érintette a cég hárommillió felhasználójának bankkártyaadatait és bankszámlakivonatait, számos felhasználó bejelentkezési naplóját, az Adobe számos termékének forráskódját. Az Adobe tájékoztatta a történtekről az érintett bankokat is, illetve azt javasolta az adatlopás károsultjainak, hogy változtassák meg a más internetes oldalakhoz használt jelszavaikat, (i, o)