Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-09 / 235. szám, szerda
CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2013. október 9., szerda 9. oldal Vámbéry Ármin halálának 100. évfordulójára emlékeztek Dunaszerdahelyen Európából Ázsiába Dunaszerdahely. Vámbéry Ármin halálának 100. évfordulója alkalmából október 3-5-én szervezte meg a Vámbéry Polgári Társulás a hagyományos Nemzetközi Vámbéry Konferenciát Dunaszerdahelyen. SZABÓ CSILLA All. alkalommal megrendezett tudományos találkozó idén háromnaposra bővült. Az előadások mellett megkoszorúzták Vámbéry mellszobrát, illetve átadták a Vámbéry-díjat és a Vámbéry-emlékplaketteket. Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás igazgatója nyitotta meg a rendezvényt, majd Hazai György akadémikus, turkológus köszöntötte a résztvevőket. „Szeretnénk, ha ez a konferencia a közösség megtartását, a szlovákiai magyar kultúra megerősítését szolgálná” - hangzott el Hazai Györgytől beszédében. A konferencia első előadásainak témája a Vámbéry-kutatásokról szólt. Dobrovits Mihály a Vámbéry-jelenségről beszélt, és hangsúlyozta, a Vámbéry Konferencia a magyar nyelvű orientalisztika egyetlen fóruma. Vásáry István Vámbéry és a keleti-török filológia címmel tartott előadás, majd Apor Éva a tudós és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kapcsolatáról adott elő. A konferencia második napján Sárközy Miklós mutatott be új és kevésbé ismert Vámbéry- dokumentumokat. Kiss László egy 17. században élt pozsonyi polgár, Auer János Ferdinánd naplóját ismertette. Kovács Attila, Németh Pál, Čiemíková Beáta az iszlám elméleti és gyakorlati problémáiról beszélt. Délután Vámbéry mellszobránál mondott ünnepi beszédet Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere és Hazai György. „A Csallóköz szülöttének emléke, tudományos munkássága előtt tisztelgünk, de még az előtt a szellemi örökség előtt is, amelyet neki köszönhetünk, és máig van üzenete számunkra” - mondta Hazai György. A duna- szerdahelyi városháza dísztermében átadták a Vámbéry- díjat: a Vámbéry Tudományos Kollégium tagjai által adomáDunaszerdahelyinek tartotta magát (A szerző felvétele) nyozott kitüntetést idén Apor Éva iranista, az MTA Keleti Könyvtárának nyugalmazott főigazgatója kapta. Idén először adtak át emlékplaketteket is azoknak, akik Vámbéry emlékét ápolják. A díjazottak között volt Fibi Sándor, a duna- szerdahelyi Vámbéry Alapiskola nyugalmazott igazgatója, Pázmány Péter Dunaszerdahely volt polgármestere, Hájos Zoltán és Bújna Zoltán, két Vámbéry-expedíció szervezője. Szombaton, a konferencia zárórészében Szálkai Kinga előadása hangzott el a Vámbéry műveiben ábrázolt keleti nőalakokról. Vámbéry Ármin 1832-ben született Wamberger Hermann néven a Pozsony melletti Szentgyörgyön, ám szülővárosának később Duna- szerdahelyt jelölte meg. Pesten az Egyetemi Könyvtár könyvtárosa lett. 1857-ben Isztambulba utazott, levéltárakban kutatta a magyar múlt török emlékeit, a magyar nyelv eredetét. Munkásságáért az MTA levelező tagjává választotta. Vámbéry dervisként járta be Közép-Ázsiát, élményeit, tudományos tapasztalatait több könyvben írta le. Az angol kémnek is tartott világutazó 1913. szeptember 15-én hunyt el. Kiadó raktárhelyiséget keresünk OUNASZERDAHI egy Forgalmasabb útvonal mellett. Az igényelt alapterület cca. ZOOnú és egy lOOnF-es hozzátartozó udvarrész. Előny, ha tudnak hozzá biztosítani egy irodahelyiséget is. Elérhetőség: 0902 972 060 Szeptemberben bőven volt dolguk a tűzoltóknak Ötvenhat riasztás a Dunaszerdahelyi járásban ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely. Ötvenhat alkalommal riasztották a dunaszerdahelyi tűzoltókat szeptemberben, ebből huszonhá- romszor tűzesethez, tizennyolcszor közúti balesethez. A legnagyobb károk az elmúlt hónapban a csallóközi kazal- tüzeknél keletkeztek. Szeptember elején a fél Csallóköz szalmakazlai lobbantak lángra. A tettes egy bakai személy volt, Csallóközná- dasd, Bős, Medve, Nagy- megyer és Padány határában, valamint a Komáromi járásban is gyújtogatott: Csicsó, Füss és Tany községnél is égtek szalmakazlak. A rendőrség több bűncselekmény elkövetése, egyebek mellett illegális fegyvertartás, droggal való visszaélés miatt tett vádemelési javaslatot az elkövető ellen. Háromszor kellett szemét- dombtüzet oltaniuk a tűzoltóknak: többször újra fellobbantak a lángok a nagyma- gyari illegális szemétlerakóhelyen, Nagymegyer és Csicsó között pedig kétszer kapott lángra a szemétdomb. Dunaszerdahelyen három helyen gyújtottak fel ismeretlen tettesek műanyag szemeteskonténereket. A tűzoltókat két esetben családi házhoz, egyszer pedig egy műszaki hiba okozta autótűzhöz riasztották. A dunaszerdahelyi tűzoltóság tájékoztatója szerint a tűzesetek során egy személy sérült meg, a tűz okozta károk értéke 156 880 euró, 128 950 euró értékű vagyont sikerült megmenteniük a tűzoltóknak, (szcs) Csaknem nyolcvan alma és tizennyolcféle kenyér közül választotta ki a zsűri a legfinomabbakat Hétvégén tartották Tallóson a Via Bohemica Fesztivált ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Tallós. Hétvégén újra életre kelt a tallósi Esterházy-kastély udvara, pénteken nyitották meg a Via Bohemica Fesztivált és az első Kézműves- és Gazdavásárt. A rendezvényt az Öreg- Feketevíz, a Dudvág és a csehországi Morva-Karszt Helyi Akciócsoport szervezte. A vásár előtt szerdán és csütörtökön szemináriumot tartottak a helyi termelőknek és a csehországi partnernek, ahol a helyi termékvédjegyről is tárgyaltak. A pénteki ünnepélyes megnyitó után az alsószeli Zele törzs barantabemutatóját tekinthették meg a látogatók. A ma speciális iskolának helyet adó kastély udvarán régióbeli és csehországi termelők és kézművesek kínálták portékáikat. Összesen tizenkilenc árus, illetve termékbemutató érkezett a fesztiválra. Megrendezték a legjobb alma és a legfinomabb kenyér versenyét. Csaknem nyolcvan alma és húsz kenyér közül választotta ki a szakmai zsűri a legfinomabbakat. Az almákat öt tényező - például az illat, az íz, a szín, a zamat - alapján értékelték. „Ez az időszak nem a legjobb az almák versenyeztetésére, a szakértők szerint karácsony körül érdemes értékelni az almákat” - mondta Perlecky Gábor, az agrárkamara regioCsaknem húsz árus és termékbemutató kínálta portékáját A finomabbnál finomabb kenyereket a látogatók is megkóstolták Jól fogyott a helyi kolbász (A szerző felvétele) nális igazgatója, a zsűri egyik tagja. A körtvélyesi, a taksonyi és a királyrévi almák bizonyultak a legfinomabbnak. A’ legjobb kenyér versenyben a fehér búzakenyér dominált. Vojtech Szemes, céhmester elmondta, jó lenne, ha ilyen kenyeret árulnának az üzletekben. Az eredmények alapján Vágán, Nagymácsédon és Farkasdon - egy alsószeli pék sütödéjében - készül a legfinomabb kenyér. A közönségnek is a vágai kenyér ízlett a legjobban. „Próbáljuk segíteni a HACS területén élő vállalkozókat, de kicsi az érdeklődés. Kevés vállalkozó jött el a vásárra, viszont annál jobban örülünk annak, hogy a kenyér- és az almaversenybe sokan beneveztek. Az emberek szemléletén is változtatni kell, hogy a régióbeli termelőktől vásároljanak” - nyilatkozta lapunknak Dobosy Pál, az Öreg- Feketevíz HACS elnöke, Fel- szőszeli polgármestere. A projejct keretében publikációt adtak ki az egykori Via Bohemica kereskedelmi útvonalról. A fesztiválon előadások is elhangzottak, felléptek a környékbeli kultúr- csoportok, és a gyerekek szórakoztatásáról sem feledkeztek meg a szervezők. A fesztiválszervezők legfőbb célja a régióbeli termékek népszerűsítése, újabb rendezvényekkel segítenék a helyi termelőket. (PR, béva)