Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-23 / 247. szám, szerda
22 Pihenő ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 23. www.ujszo.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 20.) Párkapcsolatát illetően a meghittség kerül a középpontba. Ha nem megy valami, fogadja el párja segítségét és tanuljon meg alkalmazkodni. Vegye tudomásul, hogy kedvesének szüksége van biztonságra úgy anyagilag, mint érzelmileg! Bika (IV. 21.-V. 21.) Amennyiben ez kivitelezhető, igyekezzen jó kapcsolatot ápolni munkatársaival és feletteseivel, ugyanis az ő segítségükkel érheti el a sikert. A komoly és lényeges döntéseket ne érzelmi, hanem racionális alapon hozza meg. Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Páljával remekül megértik egymást, éppen ezért most kellene olyan közös dologba belevágniuk, amely mindkettőjüknek örömet szerez, de mindenki a maga területén, s természetesen lehetőleg anyagi haszonnal. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Készüljön fel arra, hogy szakmai kihívások egész sorával kell szembenéznie. Ebben az esetben többre lesz szüksége, mint a szorgalma. Néhány esetben válságmenedzserré kell válnia, s munkatársai segítségére nem számíthat! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Munkahelyén most ön a sztár. Szinte minden területen jól és maximálisan teljesít, feletteseivel és munkatársaival köny- nyen megtalálja a közös hangot, akárcsak a legakadékosko- dóbb ügyfelével, vagy hivatalnokkal. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Óriási lehetőségei lesznek arra, hogy sikeres legyen a szakmájában és komoly elismeréseket szerezzen. Azonban nem árt figyelnie arra, hogy ne csússzon ki az időből, mert ha elkésik egy fontos tárgyalásról, az karrierje végét is jelentheti. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) MH Szerencsecsillaga a segítségére lesz abban, hogy munkahelyi ftiyq problémáit sikeresen tudja megoldani. Igyekezzen a figye- lem középpontjába kerülni úgy munkahelyén, mint a társasági életben. Higgye el, nem fogja megbánni! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Minden esélye megvan arra, hogy valóra válthassa hivatásbeli álmait. Ebben a dologban is nyugodtan hallgasson megérzéseire, s meglátja, nem fog csalódni! Felettesei, bár titokban, de támogatni fogják, mert tudják, mire képes. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Nincs a legjobb anyagi helyzetben, éppen ezért lenne szüksége másodállásra vagy valamilyen kiegészítő tevékenységre! Munkahelyén továbbképzésre van lehetősége, mindenképpen éljen vele, később hasznára válhat! Bak (XII. 22.-I. 20.) Főnökei és kollégái mindenben a segítségére vannak, mivel látják, milyen nagyszerűen képviseli a cég érdekeit, s büszkék a munkájára. A sikereit nem a szerencséjének, hanem elsősorban kemény és kitartó munkájának köszönheti. Vízöntő (I. 21.-II. 19.) Keményen meg kell küzdenie azért, hogy álmait meg tudja valósítani, de nem szabad feladnia. Kitartása és lojalitása előbb vagy utóbb meghozza a sikert! Viszont nem ártana, ha rugalmasabb és flexibilisebb lenne. Halak (II. 20.-IH. 20.) Ideje saját fejlődésére összpontosítania, de ehhez előbb meg kell szabadulnia múltbeli dolgaitól, és biztos alapot kell teremtenie. S ha ezt munkahely-változtatással tudja meg valósítani, akkor türelemre és kitartásra lesz szüksége! Fergieés férje, a filmszínész Josh Duhamel azon gondolkodnak, még egy gyermekkel bővítik családjukat, noha a Black Eyed Peas 38 éves énekesnője csupán idén augusztusban hozta világra első gyermekét, egy kisfiút. „Szülőnek lenni a legszebb dolog a világon. Ez a legjobb dolog, ami eddigi életemben történt velem. Axl nagyon jó kisfiú" - lelkesedett a boldog apuka, Josh Duhamel. (SITA/AP-felvétel) G0ND0LK0D0 Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 8 2 6 1 5 9 4 7 3 3 7 1 6 4 2 9 8 5 9 4 5 8 7 3 1 6 2 7 8 4 9 2 5, 3 1 6 1 5 3 7 8 6 2 4 9 2 6 9 3 1 4 7 5 8 6 3 7 5 9 1 8 2 4 5 1 2 4 3 8 6 9 7 4 9 8 2 6 7 5 3 1 3 6 5 9 4 7 7 3 6 8 5 1 1 8 4 7 8 5 9 8 6 1 . 7 1 2 4 NY0LCIRANYU Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések KAGERA KA-HAM KAH0VKAIVÍZTÁROLÓ KAHRAMANMARAS KAIAMA KAIDU KAIFENG KAILU KAINANTU KAIROUAN KAI XIANG USA K K A H 0 V K A IK A K A I F E N G V A K G K A I R 0 J í I A K E I A G U N z A I A G R M N A S T M D I M A A A N A Á A U L H E N I U R R S UK A I X T A O A A K A I N A N M L K K A H R A M A N Ó Előző feladványunk megfejtése: Jesszej-tó MAI RECEPTÜNK áztatjuk, mialatt a földimogyorót megpucolva egy kevés vajon megpirítjuk. Végül hozzádobjuk a lecsö- pögtetett mazsolát, majd az egész mehet a zöldségágyra. Sóval, borssal, fokhagymával ízesítjük, és rövid ideig állni hagyjuk. Vajas pirítóssal tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk! (nosa) Őszi répás káposztasaláta Hozzávalók 6 főre: 1 kis fej lilakáposzta fele 1 negyed fej káposzta 4-5 levéljégsaláta 1 nagy pritaminpaprika 1 nagy szál répa 4 db retek 1 nagy marékföldimogyoró 1 nagy marék mazsola vaj, só, bors fokhagyma Elkészítés: A zöldségeket megmossuk, a répát megpucoljuk, ezután mindet felcsíkozzuk, és egy nagy tálba beletesszük. A mazsolát rövid ideig hideg vízbe Mai időjárás Túlnyomóan derült égbolt. EPERJES ZSOLNA 19 19 POPRAD 17 KASSA 20 *C TRENCSÉN Szélirány Északkeleti szél 19 ___Ĺ L OSONC 20 -C Éjszakai hőmérséklet Átlaghőmérséklet 17 °C 8 C POZSONY 21 *C ÉRSEKÚJVÁR 21 °C 23 14 °C Előrejelzés 0 met 71 Európai nagyvárosok időjárása- Helsinki Oslo 15‘Ctili "C •London 'ľšr«tr —- - Varsó Berlin yg 21 ‘C Párizs Budapest 20 24 °C . c-. Madrid 20 -C Moszkva 4'C r Róma Athén ’T-' V 2Í*C 25 * Szerda Csütörtök Péntek időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gvűav 23 °C Rozsnvó 20 °C Mallorca 26 °C Isztria 23 °C Dunaszerdahelv 24 °C Szene 23 °C Túlnyomóan derült égbolt. Túlnyomóan felhős égbolt. Ibiza-i.- 28 °C Dubrovnik 24 °C Komárom 25 °C Csorbató 13 °C Török riviéra 28 °C Várna 19 °C Öqvalla 25 °C Párkány 23 °C Pozsony .; 18 °C Pozsony 21 °C Kréta 24 °C Zadar 22 °C Léva 23 °C Naqvszombat 22 °C Érsekújvár _-18°C Érsekúivár 21 °C Rhodos 26 °C Kairó 30 °C Naqvmihálv 22 °C Losonc 20 °C Losonc 17°C Losonc 20 °C Ciprus 28 °C Malaqa-* 24 °C Naovrőce 19 °C Tőketerebes 22 °C Kassa 17 °C Kassa 19 °C Szicília 25 °C Tunisz 28 °C