Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)

2013-10-17 / 242. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. OKTÓBER 17. Kultúra 13 Denis Villeneuve Fogságban című filmje drámai helyzetektől feszült, véresen komoly krimi Elszánt apa harca a gyerekéért A detektív (Jake Gyllenhaal) és a kislánya után magánnyomozásba kezdő apa (Hugh Jackman) (Fotó: Bontonfilm) A Fogságban izgalmas, dús mozi. Két kislány eltűnéséről és a hollétü­ket felderítő nyomozás­ról szól. A történet az el­ső kockától az utolsóig teli van feszültséggel, egyetlen pillanatra sem enged lazítani, logikusan egymásra épülő helyze- tekkel-eseményekkel manipulál, s ettől hihető. TALLÓSI BÉLA Az első jelenetsorral - egy szarvas kilövésével, fagyos-ha­vas erdőben - vészterhesen sej­telmes hangulatot alapoz meg a film. Atmoszférájában mind­végig intenzíven megmarad a nézőre egyre nyomasztóbb súllyal rátelepülő baljós rejté­lyesség. Soha semmi sem tör­ténik a bűnügy felgöngyölíté­sében úgy, hogy a rejtelmes eltűnést fokozatosan megvilá­gító mozzanatok egyértelműek legyenek. A néző, mintegy döntőbíróként, minden egyes új fejleménynél kénytelen vé­leményt formálni. Saját erköl­csi meggyőződése alapján el­dönteni, hogy helyesen cselek­szenek-e a szereplők, illetve, hogy a vázolt helyzetben, mi­ként cselekedne saját maga. Ez a Fogságban című krimi egyik pozitívuma, ami kiemeli az át­lagos produkciók sorából, hogy ítélkezésre aktiválja a nézőt. Olyan megítélésre ösztökéli, amellyel önnönmagát méri fel, hogy esetlegesen, elvben mennyire megengedő az ag­resszivitásban. Meddig képes tűrni, elviselni az önbíráskodás agresszivitáson alapuló mód­ját. Denis Villeneuve rendező krimije ugyanis azt a kérdést teszi fel a nézőnek: milyen messze menne el, hogy meg­védje a családját. Keller Dover (Hugh Jack- man) olyan helyzetbe kerül, hogy meg kell küzdenie hat­éves kislánya életéért, aki ba­rátnőjével együtt eltűnik. A nyomok egy közelben parkoló rozzant lakókocsihoz vezetnek. Akcióba kezd a rendőrség, le­tartóztatja a sofőrt, Alex Jonest (Paul Dano), aki mentálisan visszamaradott, a gyerekek szintjén kommunikál. A nyo­mozást vezető detektív, Löki (Jake Gyllenhaal) bizonyíté­kok hiányában szabadon enge­di őt. Dover szemében azonban Jones marad az egyetlen „nyom”, amely (aki) a két eltűnt kislányhoz vezet. Dover elrabolja őt, s rábeszéli a másik kislány apját, hogy puhítsák meg, szedjék ki a titkát. Kínke­serves vallatásnak vetik alá, FILMKOCKA Fogságban ■ Eredeti cím: Prisoners * Szlovák cím: Zmiznutie ■ Színes, amerikai krimi, 153 perc, 2013 ■ Rendező: Denis Villeneuve ■ Forgatókönyvíró: Aaron Guzikowski ■ Operatőr: Roger Deakins ■ Szereplők: Hugh Jackman, Jake Gyllenhaal, Paul Dano, Viola Davis, Maria Bello, Dylan Minnette, Terrence Howard A film előzetesét megnézhetik az ujszo.com-on. miközben magánnyomozásu­kat titkolják Löki elől. Ázott, fagyott, dermedtséget árasztó, téliesen csupasz termé­szeti környezetben (hol esik, hol havazik) játszódik a sztori; tökéletes aláfestés a nyomasztó bűnügyhöz. Villeneuve krimije nemcsak az átláthatatlan eset­tel tud vérfagyasztóan hatni, hanem bombasztikus figuráival is - köszönhetően az őket életre keltő színészeknek. Szuperlatí- vuszokban emlegetik Hugh Jackman és Jake Gyllenhaal alakítását, ám ugyanúgy elké­pesztően hiteles a visszamara­dott fiú alakja, és hús-vér figu­rák a másik eltűnt kislány szülei is. Nemkülönben a gyilkos, aki mindvégig ott van az esemé­nyek sodrában, s aki ámulatba ejtő kaméleoni átváltozással hökkent meg. De személyénél is meghökkentőbb a sorsa, amely bűntettre ösztönözte. Élettör­ténete magyarázza, miért tűnik fel gyakran a filmben a kereszt­motívum. Erősen lehangoló, de gondolkodásra ösztönző film ez, több sima kriminél, aminek egyébként remek. Forgács Miklós drámaíróként Grendel Lajos egyik korai novelláját használta trambulinnak Egy hazai magyar dráma - és a téboly Forgács Miklós (középen) elemzi saját művét (A szerző felvétele) JUHÁSZ KATALIN Az Irodalmi Szemle októberi számának tematikus blokkja a tébolyról szól. Mivel az írókat, költőket a „népnyelv” gyakran szent őrülteknek nevezi, a téma - úgymond - adja magát. A lap szerkesztői tudományos igény­nyel szedték össze filozófusok, színikritikusok, irodalomtörté­nészek írásait a témában. Ol­vasható néhány eklatáns példa­ként kínálkozó szerző (Sylvia Plath, Csáth Géza) műveivel foglalkozó tanulmány is. A lapszám gerincét egy új ha­zai magyar dráma, Forgács Mik­lós Áruló vagy, Halász! című műve adja. A szerzőnek (lapunk egykori munkatársának) ez az első közlése hazai magyar iro­dalmi folyóiratban. Rendező szakon végzett a pozsonyi színművészeim, jelenleg a kas­sai Thália Színház dramaturgja. Ez alapján joggal feltételezhet­jük, hogy írás közben már látja is szereplőit a színpadon, és tud­ja, mi kell a közönségnek. „Eb­ben a darabban minden nyelv­ből van. Forgács egyedül a nyelv teremtő erejére támasz­kodva hoz létre mindent. Ez a bizonyos teremtő erő pedig - drámáról lévén szó - a kimon­dott szó, a beszéd teremtő ereje. A nyelv a testre, illetve a testi fo­lyamtokra korlátozódik és kopí- rozódik, így a beszéd minden teremtő és többletereje ellenére is azonos önmagával: maga sem több, mint testi folyamat, a test mélyéről születő, feltörő ára­dás” - olvasható a szerkesztői előszóban. A keddi pozsonyi lapbemuta­tón kiderült, hogy az egyébként rendkívül közvetlen, élvezete­sen sztorizó Forgács Miklós mennyire eltávolítja magától saját darabját. Az est egy pont­ján olyan benyomást keltett, mint aki feladatul kapta egy mű megrendezését, amelyet szerin­te lehetetlen színpadra állítani. Mintha egy „tébolyodott író” darabjából kellene előadást csi­nálnia. A rendezők ilyenkor gyakran hosszas vitákat foly­tatnak a szerzőkkel, hogy elma­gyarázzák nekik a nyilvánvaló tényt: ami „papíron” működik, nem biztos, hogy színpadon is megállja a helyét. Forgács Mik­lós, aki bevallottan inkább ké­pekben gondolkodik, mint hús­vér emberekben, ezen az estén önmagának és a közönségnek magyarázta el ezt az ellent­mondást. Szerinte inkább fil­met vagy számítógépes játékot kellene készíteni drámájából, amelyet egyéként két alkalom­mal már játszott Kassán a Teat- rovás független színházi kez­deményezés. Az egyébként hat­szereplős darabot ketten adták elő: maga a szerző és Cibula Pé­ter színész. Az Áruló vagy, Halász! Gren­del Lajos egyik korai novellája alapján (Egy este Amerikában, 1979) született. Forgács Mik­lóst 25 éve foglalkoztatta a szö­veg, amelyet végül trambulin­nak használt saját élményeinek megfogalmazásához. Az est vé­gén a pozsonyi HomoDram csoport két tagja felolvasószín­házi formában mutatott be egy jelenetet a darabból, bizonyítva annak színpadra alkalmazható­ságát. Kíváncsian váijuk, mi­lyen jövője lesz-Forgács „szó- özönének” a színház világában. PENGE Átutazoo-ban vagyunk Végül is ez van. Csak At- utazoo itt mindenki. Nincs végállomás, nincs végtelen és nincs véges, minden csak illúzi(j)ó, még az is, hogy ol­vasok, még az is, hogy a szö­veg szerzője, a debütáló, el­sőkötetes Bárdos Kinga ma­gasan fütyül minden ha­gyományra, és igenis tiszteli a szöveget meg a nyelvet. Méghozzá olyannyira tudja tisztelni, hogy már pimasz is mer vele lenni. Mélyen bent van a nyelvben és a textus­ban, ott lubickol mindenféle hamvasi filozófiai tételek pe­remén, mélyén, de nem akar egyáltalán komolykodni, ta­lán még magát sem veszi egészen komolyan, s éppen ezért tud halálosan súlyossá válni a szövege. Máris elkezdtem elemez­getni ezt a könyvet. Szarvas­hiba! Elég elolvasni, onnan­tól szabad a vásár, egyénre szabva. Eleve nyitott, több Q mmg . Szászi Zoltán kritikai rovata szólamban, sok regiszterben szóló versek, versszövegek ezek. Nem adnak receptet a túlélésre vagy a megértésre, nem válaszolnak az élet nagy kérdéseire, bár az élet, élni, szeretni, igazság, keresés, ember én, szavak használata mintha azt sugallná, valami nagy és komoly dologra ké­szül a szerző. Bizony arra. Megpróbál (jelzem, sokszor sikeresen) függetlenedni önmagától, a világtól, a hely­zettől, az érzéseitől, a gondo­Bárdos Kinga ÁtutazoG lataitól, s teszi ezt úgy, hogy közben rálát a környezetre. Érzi a világ illatát vagy sza­gát, látja, tudja, mi, mikor s hogyan történik, s azt is, hogy minek, mikor és hogyan kel­lene történnie. Bárdos Kinga bátor nő. Még azt is meri vállalni, hogy törékeny és sebzett, hogy csa­lódott és hogy szövegei olykor öngyógyítói, terápiás szán­dékkal íródtak. A szövegek pedig mindezektől függetle­nül indulnak az olvasói befo­gadás elé. Nem segítenek, nem ártanak, csak úgy létez­nek, benne ebben az egész nagy térben, időben, moz­gásban és mozdulatlanság­ban. Negyven esszészerű, ön­vallomásként is olvasható textus, álomképek és manda- lák, porba, homokba rajzolt pillanatrajzok és örökkévaló­ságnak felkarcolt kiáltások. Saját szövegek, saját fotók­kal. Ahogy a szerző kínálhat­ná saját termékét egyik fanyar szövegével: „...tessék jönni,/ mindenkinek jut egy / műa­nyag/ pink / gyóntatószék...” Szívesen gyónnék, de mivel nem hiszek a feloldozásban, csak beülök Bárdos Kinga ver­seibe, átutazoo-nak. Bárdos Kinga: Átutazoo. Versek, képek. Median, Po­zsony, 2012. Értékelés: >######OOQ Kassán zenés családi revüvel indul az évad Csaó Bambino a Tháliában KOCSIS EDINA Kassa. Rendhagyó darabbal indítja az évadot a kassai Thália Színház: ma este Horváth Péter önéletrajzi ihletésű, Csaó Bam­bino című darabját mutatja be. A zenés családi revüt Léner András rendezi, aki két évvel ezelőtt Brian Friel Philadelphia, nincs más út című színművével mutatkozott be a kassai közön­ségnek. „Horváth ezt a darabot 1989-ben írta, a rendszervál­táskori Magyarországon. Te­hetséggel és humánusan mutat­ta be az utolsó negyven évet: nem közvetlenül a szocializ­musról írt, hanem egy család­ról, arról, hogy a különböző ge­nerációkon hogyan ívelnek át az emberi tragédiák, örömök” - nyilatkozta a rendező. Az előadás egyik leleménye, hogy gyermeki nézőpontból tár­ja elénk a múltbeli eseményeket - Nádasdi Péter (Én) középko­rúként eldönti, hogy rendet kell raknia a múltjában, családja sorsában, és ide-oda ugrál a gyermekkora és a jelen között. Emlékezetes figurák sokaságát vonultatja fel az író, a főbb sze­repekben Nádasdi Péter, Havasi Péter, Bocsárszky Attila, Már­kus Judit, Cs. Tóth Erzsébet és Dudás Péter látható. Az elő­adásban olyan fülbemászó slá­gerek csendülnek fel, mint a Pancsoló kislány, a Reszket a hold a tó vizén, a Bongó cha- cha-cha, a Marina, a Járom az utam, a Melodie d 'amour. Nádasdi Péter az előadás egyik je­lenetében (Fotó: Szaszák György)

Next

/
Oldalképek
Tartalom