Új Szó, 2013. október (66. évfolyam, 228-254. szám)
2013-10-05 / 232. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2013. OKTOBER 5. RIPORT 17 Kalandok a mély alaszkai vadonban A kis alaszkai Hyder település egyeden kempingjében aludtam át az éjszakát. Hiheteden, de volt internet is. Egy kedves úr kitöltette velem a regisztrációs lapot, majd elfoglaltam az 58-as helyet. Lehajtottam az üléseket, felfújtam a matracot és kinyújtózkodtam. A hideg éjszakát szikrázó napkelte és mélykék égbolt váltotta fel. Kihajtottam a folyó kilátójához, közben a kiszélesedett szakasznál egy fehér fejű amerikai sast pillantottam meg, ahogy darabokra cincált egy kihalászott lazacot. Kora reggel lévén még nem voltak nagyon sokan a kilátónál, de a lazacok ugyanúgy úsztak és a sirályok is ugyanúgy ricsajoztak és lakmároztak, mint az előző este folyamán. Mintha közben nem is telt volna el egy éjszaka. Egy félórát maradtam, majd úgy döntöttem, hogy kihajtok a Salmon-gleccserhez. Amint elhagytam Hydert, az aszfaltozott utca poros, lyukacsos útba váltott át, egyre kanyargósabb és egyre meredekebb lett. Hegyek, vízesések és fehérlő gleccserek világába zötykölődtem át. Valahol a 15. kilométernél egy kisebb tábla jelezte, hogy elhagytam Alaszkát, és újra „ádéptem” Kanadába. Se határátkelő, se határőrök. A Lazac-gleccsernél Már jó darabon csak felfele kanyarogtam, amikor valami világoskéket pillantottam meg lent a mélyben. Az óriási Salmon-, azaz Lazac-gleccser lába bukkant ki a fák között. Mint egy folyó kígyózott le a magas csúcsok között. Meg is álltam a hegy tetején. A szakadék széléről lebámultam a szédítő mélybe, ahol elém tárult az egész gleccser. Szemet kápráztató látvány volt a fehéres-kékes kígyózó „tenger”. Két magas hegycsúcs között kezdődött, elöntve a völgyeket ki tudja, milyen mélységű jégtengerrel. A jobb oldali csúcs végén óriási jéghegyek és közöttük gleccseres tavak terültek el. Jól látszott, hogy ott olvad és mállik az ősrégi jég. Ekkorra már a csúcsok között jártam, amerre a szem ellátott hegyvonulatok és völgyek voltak, hegyi tavak, rétek és hókupacok. Megtaláltam a keskeny sziklás-földes út elejét is, amelyet még az előző kilátópontnál pillantottam meg mélyen alattam. Remélve, hogy közelebb kerülök a gleccser lábához, ráfordultam. Próbáltam nem elharapni a nyelvemet, amíg a hevesen hintázó kocsimmal leértem egy kavicsos tisztásra. Innen már gyalog mentem tovább. Etellel, vízzel és medveriasztó spray-vel pakoltam meg a hátizsákomat, fényképezőgépemet a kezembe vettem, és nekivágtam a vad hegyi tájnak. Távolban a glecs- cser töredezett lába látszott, az volt az úti célom. Csúszva, mászva, de megtaláltam a kis poros csapást, azon jó egy óra alatt értem le a jégóriáshoz. Szédítő látvány tárult elém, amikor egy óriási szikláról körbenéztem. Magas, sziklás csúcsok alatt egy fehér, türkizkék és szürke óriás alaktalan formája teljesedett ki előttem. Mennydörgés hallatszott, pedig az égen alig volt felhő. Valami mozgást pillantottam meg a magas fehér hegyek között. Jéghullás dübörgő hangja ért el hozzám. Olvad a gleccser lába. Leültem egy sziklára és figyeltem, Hyderben összesen 87-en élnek, főleg a turizmusból. A legbarátságosabb szellemváros címet viseli. Lakosai pedig főleg arra büszkék, hogy nincs helyi rendőrség, mert nincs is rá szükség. A szeméttelep a legjobb hely a feketemedvék megfigyelésére, mert beköltöztek a telepre. Veszélyes vállalkozás errefelé a szemét kihordása, az állatok állandóan ott ólálkodnak és várják az új árut. Grizzly a lazacos pataknál Mint egy folyó kígyózik le a Lazac-gleccser a magas csúcsok között (A szerző felvételei) hallgattam az előttem elterülő óriás időnkénti reccsenéseit és a szél zúgását. Más zaj ide nem is tudott felszűrődni. Mélyen a vadonban voltam. Amíg a jéghegyek előtt pihentem, egy közelinek tűnő gleccsernyelvet vettem szemügyre. Egy sziklás hegy tetejéről lógott le a völgybe, Végén koszos jégdarabok hevertek. Úgy döntöttem, odamegyek, majd útközben kiderül, milyen messze van. Figyeltem minden léptemet, mert hegyi út itt már nem volt, csak gyér alpesi növényzet és színes ásványi kőzet, amelyet csordogáló erek mostak fényesre. Hyderben A másik gleccsertől meredek dombokon keresztül jutottam vissza a kocsimhoz. Felkúsztam a keskeny úton vissza a poros hegyi útra, át Alaszkába és a patak kilátójához. Kora délután lévén a medvék még valószínűleg aludtak. Hyderben egy átalakított busznál álltam meg. Ideje volt uzsonnáznom, így helyi füstölt lazacot kértem, mellé alaszkai sört. Elbeszélgettem egy helyi lakossal, aki Floridából költözött ide, Alaszka csücskébe. Imádja a már jóformán kihalt falucskát, sose menne vissza, mondta. Elámult, amikor elárultam, hogy leereszkedtem a gleccserig. Nem sokan teszik meg, mert veszélyes. Megemlítette, hogy a szeméttelep a legjobb hely a feketemedvék megfigyelésére, mert szabályosan beköltöztek oda. Nem is ajánlják a nőknek egyedül kivinni a szemetet, mert állandóan ott ólálkodnak és várják az új árut. Minden égethető szemetet kötelezően meg kell gyújtani, így próbálják elkerülni azt, hogy a medvék rászokjanak az emberi ételmaradékokra. Az étkezés után természetesen oda is elmentem. Nem is lepődtem meg, amikor a bejáratánál két sétáló medvebocsot vettem észre. Otthonosan jártak a szemét között, beljebb érve megláttam az anyát is, amely épp egy füstölgő halom mellett turkálta a szemetet. Néha-néha felém pillantottak, de nem nagyon törődtek velem. Megszokott látvány lehettem csupán. Közben egy férfi érkezett egy teherkocsival, mire mind a négy medve odébb cammogott, és figyelte, ahogy a férfi ledobálja a szemetet, majd meggyújtja. Amikor fellobbantak a lángok, lassan kitolatott a szeméttelepről és megállt. A medvék azonnal visszahúzódtak az égő szeméthez, mire a férfi nagy robajjal eléjük hajtott. Az állatok komótosan odébb ballagtak. Ez az aktus többször is megismédődött, de amikor a lángok magasabbra csaptak, a teherautós végleg elhajtott. Én maradtam és figyeltem, ahogy a medvék körbejárták a tüzet, és a közveden közelében kezdték turkálni az új szemetet. Úgy tűnt, hogy nem nagyon tartottak a tűztől se. Mivel Hyder tulajdonképpen egy egyutcás település, elég időm maradt, hogy ingázzam a kis kikötő, a lazacos patak és a szeméttelep között. A grizzly, amelyet előző nap láttam, megérkezett a patakhoz, hol a füvet tépte, hol egy-egy lazacot fogyasztott el. Egy kisebb feketemedve tisztes távolságban a víz túlsó felén majszolta az erdei bogyókat. A kikötő felett sűrű pára nyújtózkodott szét, majd fel- lebbent, hogy máshol szálljon le ismét. A csendes település főutcáján időnként egy-egy autó haladt el a kanadai határ felé, ahol megállt, a sofőr általában néhány szót váltott az őrrel, majd áthajtott a kanadai Stewart városkába. Hogy mire kell ide határ? Öreg faházak, működő vagy már bezárt szállodák, három nagyon csendes kocsma és foltozott lakóházak, illetve néhány semmibe vezető poros mellékutca alkotja a 20. század elején alapított Hyder városkát, amely először Pordand City néven vált ismertté, mivel a Pordand- csatorna vagy -fjord mellett fekszik. Létét az itt kitermelt arany, ezüst, ólom és más fémeknek köszönheti. A bányák bezárásával a lakosság létszáma a mai 87-re csökkent, ők főleg a turizmusból élnek. A legbarátságosabb szellemváros címet viseli. Amire a helyiek büszkék, hogy nincs helyi rendőrsége, mert nincs is rá szükség. Ha valami történne, akkor vagy Alaszka fővárosából kellene valakit idehívni, vagy a közelebbi Ketchikan városkából, amely légvonalban 121 km-revan. Az egyeden út, amely összeköti a világgal, Stewarton keresztül a 37- es, illetve a 16-os főutakig húzódik. Ezenkívül hetente kétszer egy postát hozó vízi repülőgép repül be a fjordba. Körös-körül gleccseres hegyek, medvékkel teli vadon és fjor- dok, a legközelebbi igazi város 330 km-re van. Napnyugtakor tértem vissza a szeméttelephez. A medvebocsok egy fa ágain pihentek, ott „ágyaztak” meg maguknak. Kinyújtott lábakkal lavíroztak az ágakon, csoda, hogy nem fordultak le róluk. A két nagy medve még mindig a szemét között turkált. A sötétedő égen megjelentek az első csillagok. Másnap korán keltem, kellemes hűvös reggel volt. A patakhoz mentem ki. Mire odaértem, a nap is előbújt a heg}' takarásából, és elöntötte a tájat forró sugaraival. A lesnél már álldogáltak néhányan, majd az őr elirányított mindenkit a folyás egyik pontjához, ahol egy grizzlyt láttak mocorogni. A bokrok között meg is pillantottuk a barnamedve tömzsi alakját, de csak nem akaródzott neki kijönni a sűrűből. Sőt, le is feküdt. A lazacok meg tovább úsztak az árral szemben... Átmentem Kanadába, és megnéztem Stewart városkát, onnan pedig visszaindultam a civilizációba. Volt mit megemésztenem az 1500 km hosszú visszaúton Calgaryba. Méhes Ottó
