Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-07 / 208. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 7. Régió-hirdetés 5 A berencsi alapiskola igazgatója lakást rendezett be magának az egyik szertár helyén Az iskola mint családi vállalat Berencs. Az oktatásügyi minisztérium, a körzeti hivatal, a tanfelügyelet és a munkaügyi felügyelőség is vizsgálódik a helyi alapiskolában a pedagógusok feljelentése alapján. VRABEC MÁRIA Azt kell megállapítaniuk, jogszerűen alkalmazta-e az igazgatónő a saját férjét és fiát, milyen pénzből rendezett be magának lakást az egyik szertár helyén, és miért távozott az elmúlt tanévben a tantestületből a pedagógusok fele. A berencsi szlovák iskolában - magyar iskola a hetvenes évek óta nincs a faluban - százhetven diák tanul, és tizenöt pedagógus oktat. Tavaly heten adták be a felmondásukat Mária Mlyneková igazgatónő, „tűrhetetlen vezetési módszerei miatt”, nyáron pedig az ott maradt tanítókkal együtt feljelentést tettek ellene. Több rendbeli törvénysértéssel és a közpénzekkel való visszaéléssel vádolják például amiatt, hogy az iskola első emeletén, az egyik szertár helyén lakást rendezett be magának. Máig nem tudni, a saját pénzéből vagy az iskola költségvetéséből fizette- e a lakás áram- és vízfogyasztását, mint ahogy azt sem, tulajdonképpen milyen minőségben dolgozik az iskolában a férje, Miroslav Mlynek és a fia, Ondrej Mlynek. Az iskola honlapja szerint mindketten pedagógusok, és a fiú emellett a gondnoki teendőket is ellátja. A feljelentést tevők szerint utóbbit csak papíron, mert a munkát - télen a hósöprést, nyáron az udvar takarítását - a nyolcadikos és kilencedikes fiúk végzik. „Az igazgatónő félje és a fia is folyamatosan személyi pótlékot és prémiumot kapott, holott mindenki látta, hogy alig teljesítenek. Tavaly heten távoztak a tantestületből, az egyik évfolyamban a tanév alatt három osztályfőnök váltotta egymást. Aki olyan szerencsés volt, hogy talált új munkahelyet, az be is adta a felmondást, de mi többiek, sem nézhetjük tovább tétlenül, ami itt folyik” - mondta lapunknak neve elhallgatást kérve az iskola egyik pedagógusa, aki szintén aláírta az igazgatónő elleni feljelentést. Ennek alapján most az oktatásügyi tárca, a körzeti hivatal, a tanfelügyelet és a munkaügyi felügyelőség vizsgálódik az iskolában, csak a fenntartó, a Berencsi Községi Hivatal nem tesz semmit. Gul- ka Ede polgármester szerint kivárják, mi lesz az ellenőrzések eredménye, aztán lépnek. A helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának képviselői is fel akartak szólalni a témában, de a polgármester ezt nem engedélyezte. Azt mondta, a helyi önkormányzat ülésein csak a helyi képviselők, polgárok, parlamenti képviselők és kormánytagok szólalhatnak fel. A berencsi iskola ügye a jelek szerint nem helyben fog megoldódni, lapunk úgy értesült, az ellenőrzések eredményei alapján az állami hatóságok feljelentéseket készítenek. Közben rágalmazás miatt az igazgatónő is feljelentést tett több személy ellen, de nyilatkozni nem hajlandó sem a családtagjai alkalmazásáról, sem az iskolában berendezett lakásáról. Az idei tanévet az ő irányítása alatt kezdte meg az iskola, de az ott dolgozó pedagógusok azt remélik, új igazgatóval fogja befejezni. Több mint panelrengeteg - történetükre és szépségükre hívják fel a figyelmet a szervezők Lakótelepek fesztiválja Kassán A lakótelepekre invitálják a látogatókat (A szerző felvétele) KOCSIS EDINA Kassa. A lakótelepek történetére és szépségeire hívja fel a figyelmet a Mi lakótelepeink fesztivál, amely tegnap kezdődött és szeptember 15-ig tart. A programsorozatot az Európai Örökség Napok alkalmából szervezte a Kassa 2013 szervezet. A KVP (Kassai kormányprogram) lakótelep, Kassa Nyugat városrésze és a Dar- gói Hősök lakótelep is csatlakozott a projekthez. A szervezők a helyi lakosokkal együtt mutatják be az itt található tárgyi és szellemi kulturális örökséget. A lakótelepeken lévő, átalakított hőcserélő állomásokon kiállításokkal és kulturális programokkal várják az érdeklődőket. Szeptember 11-én, szerdán a Wuppertálská utcai hőcserélő állomáson megnyitják a KVP építését bemutató fotókiállítást, másnap pedig a Brigádnická utcában különböző háztartásokba tekinthetnek be a látogatók a Ľudmila Horňáková által összegyűjtött tárgyak kiállításán. A tárlat főleg az idősebb emberek életét tükröző érdekes tárgyakat, Barkácsolt holmikat, családi fényképeiket mutatja be, hangfelvételek és videók kapcsolódnak a fotókhoz. Kassa nyugati városrészében az előző rendszer idején több szobrot állítottak, ezeket térképes kiadványban mutatják be. Az alkotók információkat gyűjtöttek a rossz állapotban lévő, vagy már eltávolított műtárgyakról is, ezzel szerettek volna rámutatni a városrész kulturális és művészeti értékeire. A KVP lakótelepen megnyitják Kassa első közösségi kertjét és a Városi Sportok Klubja is bemutatkozik. A fesztivál szervezőinek célja meggyőzni a lakosokat, hogy büszkék lehetnek a helyre, ahol élnek, és abban reménykednek, idővel fellendül a kreatív turizmus is. Nálunk rendőrök, Magyarországon szociális munkások tanulták a roma nyelvet Elkészült Kassa megye és Borsod-Abaúj- Zemplén megye szociális térképe KOCSIS EDINA Kassa. Lezárult a Szlovák Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézetének és a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Szociológiai Intézetének Regionális Szociális térkép című közös projektje. A rendezvényen bemutatták Kassa megye és Borsod-Aba- új-Zemplén megye Szociális térképét, amelyet a határon átnyúló együttműködés keretében dolgoztak ki. A projektzáró konferencia célja a tapasztalat- csere és a szociális problémákkal foglalkozó intézmények, alapítványok, non-profit szervezetek bemutatkozása. A három nyelven - szlovákul, magyarul és angolul - napvüágot látott térkép alapvető demográfiai adatokat tartalmaz mindkét régióból, és csoportokra osztva ábrázolja a különböző társadalmi problémákkal foglalkozó szervezeteket. A lakosok életkörülményei javítására hívja fel a figyelmet. ,A térkép nagyon hasznos, mert témakörökre bontva könnyen megtalálhatóak a fogyatékkal élőkkel, a munka- nélküliekkel vagy a gyerekekkel foglalkozó intézmények. A rászorulók könnyen megtudhatják, kihez fordulhatnak gondjaikkal, és a szakemberek számára is nagy segítséget nyújthat a térkép” - közölte Szabó Tóth Kinga, a Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének munkatársa. „Nagyon sokat tanulhattunk egymástól, ez volt az egyik fő cél. A két régió problémái hasonlóak: a munkanélküliség, az utóbbi 20-30 év gazdasági problémái, a romák helyzete” - tette hozzá. A projekt egyik érdekessége az, hogy roma nyelvtanfolyamot indítottak a határ mindkét oldalán. Míg Szlovákiában főként rendőrök tanulták a roma nyelvet, Magyarországon a szociális munkások vettek részt a képzésen. Az összegyűjtött információkat az önkormányzatoknak és a munkaügyi hivataloknak továbbítják. A projektzáró konferencián megosztották egymással tapasztalataikat a résztvevők (A szerző felvétele) RENDŐRSÉGI NAPLÓ A Domasa-víztározóba fulladt Varannó. Vízbe fulladt egy 20 év körüli férfi. A tetemet egy nyaraló közelében találták meg, a víz alatt, csütörtökön. Miután partra vonták, megállapították, hogy a holttesten nincs nyoma sérülésnek. A halál pontos okát boncolással fogják megállapítani. A rendőrség vizsgálja az esetet. (TASR) Érdekes előadások hangzottak el (A szerző felvétele) Kilencszáz éve adták ki a zobori oklevelet Történelmi kiállítás és konferencia Vágsellyén SZÁZ ILDIKÓ Vág5ellye. Megpecsételt történelem címmel kiállítás nyűt tegnap az 1113-as zobori olde- vél kiadásának 900. évfordulóján a Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltárában. Novák Veronika, a levéltár igazgatója elmondta, még két hétig láthatók az értékes dokumentumok eredeti példányai a reneszánsz kastélyban. A másolatokat és a térségbeli falvak múltját bemutató kiállítást 2014 júliusáig tekinthetik meg az érdeklődők. Vándorkiállítást is rendeznek a múzeum dolgozói, ez iránt elsősorban azok a települések érdeklődnek, amelyek első írásos említése éppen a zobori oklevélhez kötődik. A kiállítás első részében betekintést nyer a látogató zobori kolostor történelmébe. Tegnap nemzetközi konferenciát is rendeztek a vágsellyei kastélyban, ismertették Szlovákia legrégibb kolostorának feltárási, kutatási eredményeit, és bemutatták az értékes leleteket. A kiállítás második része a zobori oklevélben szereplő települések Mocsonok, Vecse, Hosszúfalu, Vágkirályfa, Felsőkirályi és Köpösd, Hetmény, Zsigárd, Tor- nóc, Negyed, Farkasd, Gány és Vágszőllős - rövid történetét és történelmük néhány dokumentumát mutatja be. Novák Veronika tartott részletes beszámolót ezeknek a településeknek a múltjáról. Elmondta, a ma Vágsellyéhez tartozó Vágvecse városrészben egykor jelentős kereskedelmi kikötő volt. Mo- csonokot 1623-ban városi rangra emelték és hét vásárra való jogot, majd a vámszedés jogát is megkapta. A kiállításon eredetiben bemutatott dokumentumok a Pozsonyi Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltárának gyűjteményéből származnak. A másolatban bemutatott dokumentumok eredetijei a Magyar Nemzeti Levéltárban, a Primáši Levéltárban, a Nyitrai Állami Levéltárban és a Pozsonyi Állami Levéltárban találhatók meg. Az egyházi heraldika rejtelmeibe Radoslav Ragač, a nemzeti archívum igazgatója avatta be a konferencia résztvevőit, és elismerte, korábban többet foglalkoztak a római katolikus egyházzal, és kevesebb figyelmet fordítottak a zsidó hitközség értékes forrásaira, de mára a helyzet változott. MP 130560