Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)

2013-09-26 / 224. szám, csütörtök

KASSZA az adósságcsapda elkerülésére I Ha már gyorskölcsönre szorul, • legalább olyan nagyobb társaságot válasszon, amely már befutott a szlovák piacon, széles körben ismert, kiterjedt ügynökhálózattal rendelkezik, és nem fűződnek a nevéhez botrányok. 2 Semmiképpen se helyezze letétbe ■ az ingatlanát a kisebb, 2-3 ezer eurós hitelekért cserébe. 3 Kerüljék az olyan társaságokat, • amelyek az ajánlataikban nem teszik közzé a pontos díjszabásukat, a kamatokkal és a teljes hiteldíjmutatóval együtt. mekkora összeget kell visszafizetnie - esetenként az uzsorakamattal vetekszik, így nem csoda, hogy sokan képtelenek törleszteni, és végső esetben mindenüket elveszíthetik. Mire kellene odafigyelnünk, ha mégis rászorulunk a gyorshiteleket nyújtó társaságokra? Maroš Ovčarik, a Financ- naHitparada.sk pénzügyi portál ügyvezető igazgatója szerint nem szabadna abban bízni, hogy a gyorshiteleket nyújtó társaságok az összes fontos információval ellátják az ügyfeleket. A honlapjaikon például többnyire csak a hitelek előnyeit ecsetelik, megfeledkezve a rizikókról. Ovčarik szerint ezért a hitelfelvétel előtt az összes fontos információnak utána kellene nézni, felmérve, hogy az adott hitel valóban olyan kedvező-e, mint azt a reklámok sugallják. Hogy a gyorskölcsönöket nyújtó társasá­goknak egyáltalán nem megy rosszul Szlovákiában, azt az ilyen társaságok reklámra elköltött pénze is bizonyítja. A TNS Slovakia piackutató társaság szerint a gyorskölcsönzők tavaly 4,7 millió eurót költöttek a hirdetésekre. Míg a forgalmuk sokmillió eurót tett ki, a jogszabályok megsértése miatt csak pár ezer eurót voltak kénytelenek fizetni. A hatályos törvények ugyanis rendkívül alacsony büntetéseket szabnak az ilyen társaságoknak. A gyorskölcsönzők a leg­vadabb törvényszegés esetén is legfeljebb 70 ezer eurós büntetésre számíthatnak, és az ismételt szabálysér­tések esetében is ez az összeg legfeljebb 140 ezer euró. Mennyibe kerül a gyorskölcsön? 2 ezer eurós hitel a Cetelemtől Futamidő Havi törlesztés THM Visszafizetett összeg 1 év 182,54 £ 11,45% 2119,92 £ 3 év 70,02 C 14,24% 2439,36 € 5 év 48,94 £ 15,84% 2841.60 £ 10 év 39,13 € 18,02% 3635,52 6 Ezer eurós hitel a HomeCredittól Futamidő Havi törlesztés Kamat Visszafizetett összeg 1 év 92,00 6 18,46% 1104,00 £ 3 év 36,91 £ 21,30% 1328,76 £ 6 év 23,00 £ 19,90% 1656,00 £ A Slovenská požičovňa ezer eurós hitele Futamidő Havi törlesztés Kamat Visszafizetett összeg 1 év 99,35 £ 32% 1192,20 £ 3 év 42,61 £ 32% 1533,96 £ 5 év 34,50 £ 37% 2484,00 £ (Forrás: financnahitparada.sk) 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom