Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-24 / 222. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 24. Régió 3 Október elsejétől az Érsekújvári Járási Hivatal kihelyezett részlegeként fog működni Megszűnik a párkányi körzeti hivatal Az általános közigazgatási, vállalkozói és katasztrófavédelmi osztálynak is lesz kihelyezett irodája Párkányban (A szerző felvétele) Párkány. Október 1-jén megszűnnek a körzeti hivatalok, helyüket a járási hivatalok veszik át. GULYÁS ZSUZSANNA Az ESO-programként jegyzett közigazgatási reform ho- zadékaként egy hét múlva megszűnik a Párkányi Körzeti Hivatal is. Jogköreit az Érsekújvári Járási Hivatal veszi át. Párkányban csupán kihelyezett irodák fognak működni. A közigazgatásról szóló törvény értelmében 50 körzeti hivatal szűnik meg. Helyettük 72 járási hivatal jön létre. A belügyminisztérium célja, hogy hatékonyabbá és nyitottabbá tegye a közigazgatást. A reform első lépéseként a speciális kerületi hivatalokat szüntették meg, a következő fázisban a körzeti közlekedésügyi, környezetvédelmi, erdészeti, kataszteri és földhivatalok szűnnek meg. Helyüket az integrált helyi államigazgatási hivatalok, azaz a járási hivatalok veszik át. A módosítás a párkányi régiót is érinti. Október 1-jén a reform révén itt is megszűnik a körzeti hivatal, helyét az Érsekújvári Járási Hivatal veszi át. ,A lakosok október 1-jétől továbbra is a megszokott helyen, a Szent István utca 79. szám alatt intézhetik hivatalos ügyeiket” - tájékoztatta lapunkat Dana Pohlodo- vá, a belügyminisztérium szóvivője. A körzeti hivatal épületében tovább működik az általános közigazgatási, vállalkozói és katasztrófavédelmi osztály irodája. ,A jövő évtől ügyfélközpontokat nyitunk. Ilyen kibővített szolgáltatásokkal működő központ létrehozását tervezzük Párkányba is” - fogalmazott a szóvivő. A 2005-től működő Párkányi Körzeti Hivatal megszüntetésének kérdése korábban is felmerült. 2011-ben néhány nap alatt közel 12 ezren írták alá azt a petíciót, amellyel az MKP a körzeti hivatal tervezett megszüntetését ellenezte. Az önkormányzat és a városvezetés is kifejezte nemtetszését. A képviselő-testület áprilisban Vitkó Andrea (Híd) önkormányzati képviselő javaslatára határozatot fogadott el, amellyel a körzeti hivatal megszüntetése ellen tiltakozott. ,A Párkányi Körzeti Hivatalt 2005-ben azért hoztuk létre, hogy a régió lakosainak hivatali ügyintézés esetén ne kelljen 60-70 kilométert utaznia Érsekújvárba. Októbertől megszűnik a párkányi hivatal jogalanyisága, jövője bizonytalanná válik. Tíz évig önálló vezetője volt, most az Érsekújvári Járási Hivatal kénye-kedvé- nek lesz kitéve” - nyilatkozott lapunknak Farkas Iván, az MKP alelnöke. Vitkó Andrea, a Híd elnökségi tagja szerint a párkányi hivatal megszűnése bonyolulttá teszi az ügyintézést. „A kérvényeket Érsekújvárba kell továbbítani. A válaszra lényegesen többet kell majd várni, mint eddig. A környező településeken élőknek is kétszer kell Párkányba utazniuk, ha hivatalos ügyet intéznek. A belügyminisztérium ígéretet tett arra, hogy jövőre ügyfélközpontot hoz létre a városban. Az idő fogja igazolni a reform helyességét” - mondta Vitkó Andrea. A Párkányi Körzeti Hivatalnak jelenleg 16 alkalmazottja van. Még nem tudják, hányán folytathatják a munkát Párkányban. A minisztérium szóvivője szerint mindannyian végzettségüknek megfelelő állásajánlatot kapnak. Értesüléseink szerint az újonnan alakuló Aranyosma- róti Járási Hivatalban, Érsekújvárban vagy Nyitrán dolgozhatnának. A főellenőr vizsgálja az esetet, a városi hivatal az ellenőrzésre hivatkozva nem tájékoztat Padok és kukák több mint 9000 euróért BARTALOS ÉVA Galánta. Új padokat és szemétkukákat helyzetek el a neogótikus kastély melletti parkban. A járási székhely vezetése több mint kilencezer eu- rót fizetett a kastély északi szárnyának felújításáért - padokért és kukákért és elhelyezésükért. Az esetre az egykori parlamenti képviselő, František Gaulieder hívta fel a lakosság figyelmét egy közösségi oldalon. Az interneten közzétett számla szerint a padokért és a szemétkukákért a város a forgalmi adóval együtt 9306 eurót fizetett az AVA Stav vállalatnak. A bejegyzés szerint a számla hat pad és tizenegy szemétkuka megvásárlását és elhelyezését tartalmazza. Egy új pad az elhelyezéssel együtt 540,16 euróba került, egy kukáért csaknem 345 eurót fizettek. A városi hivatalban is érdeklődtünk az esettel kapcsolatban, de Ján Poľakovský, a városi hivatal vezetője a főellenőr vizsgálatára hivatkozva nem adott tájékoztatást. Azt sem tudtuk meg, ki rendelte meg a munkákat. Gyurkovics Sándor, az AVA Stav ügyvezető igazgatója elmondta, az anyag mintegy 5300-5600 euróba került, a munkások két hétig dolgoztak a kastély területén. A dolgozók bérét és a felhasznált anyagot is ki kellett fizetniük. „Megkaptuk a megrendelést és elvégeztük a munkát” - nyilatkozott lapunknak Gyurkovics Sándor. A városi képviselő-testület a nyári szünet után csütörtökön ülésezik először, noha a hivatalos programpontok közt nem szerepel a számla megtárgyalása, a városatyák várhatóan foglalkozni fognak az üggyel. e-mail: regio@ujszo.com, fax: 02/59 233 469 AJÁNLÓ Szeptember 24. (kedd) Nemesócsa - 9.00: Hamupipőke - rendhagyó drámapedagógiai foglalkozás az óvodában, (ú) Alistál - 10.15: A farkas és a kecskegidák - rendhagyó drámapedagógiai foglalkozás az óvodában, (ú) Rozsnyó - 16.30: Könyvkuckó a 100P kávézóban. Bodor Ádámmal Verhovina madarai című regényéről beszélget Ambrus Ferenc, (ű) Rimaszombat - 19.00: Marián Lapšanský zongorakoncertje a VMK színház- termében, Fibich, Brahms, Albeniz, Grieg és Liszt dallamai csendülnek fel. (ie) Somorja - 17.30: Fóthy János Öt év Afrikában - Állatorvos voltam Algériában című könyvének diavetítéssel egybekötött bemutatója a Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár olvasótermében. Házigazda Végh László, a könyvet Kovács László történész mutatja be. (cs) Rimaszombat - 19.00: Marián Lapšanský zongorakoncertje a Városi Művelődési Központ színháztermében, Fibich, Brahms, Albeniz, Grieg és Liszt dallamai csendülnek fel. (ie) Tornaija - 16.30: Gecse Attila és Gecse Szüvia fotó- kiállítása a Madárterem Galériában. (ie) Szeptember 25. (szerda) Léva - 17.00: Miről mesélnek a Barsi Múzeum céhemlékei? címmel tart előadást Novák Margaréta régész-történész a Reviczky Házban, (száz) Érsekújvár - az Irodal- miKorzó vendége Bole- mant Éva életvezetési tanácsadó és Póda Erzsébet tréningvezető. A főtéri Samba cukrászdában bemutatják Bolemant Éva és Molnár Miriam Vannak helyek és Póda Erzsébet Percek, évek, döntések című könyvét, (száz) Ekecs - 9.00: A farkas és a kecskegidák - rendhagyó drámapedagógiai foglalkozás az óvodában, (ú) Deáki -10.30: Malac Jul- csa - mese néptánccal egybekötve, rendhagyó foglalkozás az óvodában, (ú) Szene - 11.00: Szabó Mónika Tengerélmény - cápales a búvárparadicsomban című könyvének vetítéssel egybekötött bemutatója a magyar tanítási nyelvű gimnáziumban. 18.00: könyvbemutató a Szenei Városi Múzeumban. A szerző beszélgetőtársa Korpás Árpád, szerkesztő, újságíró, (va) Szeptember 25-26. (szerda-csütörtök) Dél-Komárom - 19.00: Légy jó mindhalálig - musical a Magyar Dalszínház előadásában a Jókai moziban. (vkm) Szeptember 26. (csütörtök) Csallóközkürt - 8.00: A farkas és a kecskegidák - rendhagyó drámapedagógiai foglalkozás az alapiskolában. (ú) Csallóközkürt - 9.00: A farkas és a kecskegidák - rendhagyó drámapedagógiai foglalkozás az óvodában (ú) Kisebb befogadóképességű szerelvényekre cseréli a társaság a vonatok egy részét, de a teljes kapacitás végeredményben növekedni fog A Desiro típusú szerelvényeken tizenöt százalékkal kevesebb a férőhely (A szerző felvétele) Kisebb vonatokat indít a RegioJet ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely. Kisebb kapacitású szerelvényeket helyez üzembe egyes járatain a RegioJet magán-vasúttársaság A Pozsony és Komárom közötti vonalon jelenleg közlekedő nagyobb kapacitású szerelvények a reggeli és a délutáni csúcsidőben szállítják majd az utasokat. A RegioJet 5 Talent típusú vonatot 6 újabb, de kisebb Desiro szerelvényre cserél „Csúcsidőben 10 darab Desiro típusú szerelvény fog közlekedni, így az összkapacitást növeljük” - nyilatkozott a Pravdának Premysl Vícha, a RegioJet kereskedelmi és marketingigazgatója. A RegioJet Pozsony és Komárom között közlekedő vonatain 16 ülés van az első, 112 rögzített és 29 lehajtható ülőhely a másodosztályon, az állóhelyek száma összesen 150. Az új Desiro típusú szerelvényeken hozzávetőlegesen 15 százalékkal lesz kevesebb hely. A szerződés, amelyet az állam a RegioJet társasággal 2010-ben kötött, nem határozza meg, milyen és hány férőhelyes szerelvény közlekedhet Pozsony és Komárom között. Az egyetlen feltétel az első osztályra vonatkozik: ott legalább 8 ülőhelynek kell lennie, amely üvegfallal és ajtóval van elválasztva a szerelvény többi részétől. A RegioJet magántársaság állami támogatást is kap: a vonatok üzemeltetéséhez az állam 5,70 euróval járul hozzá minden megtett küométer után. A Szlovák Állami Vasúttársaság három éve azért adta magánkézbe a vasútvonalat, mert veszteséges volt. A RegioJet vezetősége elismeri, továbbra is az, de már 2012-ben, működésének első tíz hónapja alatt 67 százalékkal nőtt az utasok száma. 2013 első félévében több mint 775 ezren utaztak a Komárom és Pozsony között közlekedő vonaton, ez havonta átlagosan 129 ezer ingázót jelent. A vonatok kihasználtsága a reggeli csúcsforgalom idején 100 százalékos, az átlagos kihasználtság 32-36 százalék között van. (szcs)