Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)

2013-08-31 / 202. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 31. Régió-hirdetés 5 Nyilatkozatot fogadtak el Diószegen, a szervezetek elutasítják az oktatásügyi minisztérium tervét A kisiskolákról tanácskoztak A résztvevők szerint közöse kell megoldást találni a problémákra (A szerző felvétele) Diószeg. Csütörtökön kö­zösségi fórumot tartott Diószegen a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Pe­dagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szü­lők Szövetsége, és a Szlovákiai Magyarok Ke­rékasztala. A fórum té­mája az oktatásügyben és a kultúra terén felmerült gondok megvitatása volt. BARTALOS ÉVA „Fontosnak tartjuk, hogy társadalmi kérdésekben egysé­ges véleményt mondjunk. Vannak olyan témák - most kü­lönösen az oktatásügy helyzete amikben közösen kell fellépni” - mondta Bárdos Gyu­la, a Csemadok elnöke. „De­monstratív összefogásra van szükség. Az ügyre régiónként, konkrétan, a helyi viszonyokat figyelembe véve kell megoldást találnunk” - tette hozzá Bár­dos. A szervezetek működé­séről az elnökök számoltak be, megvitatták az érvényes támo­gatási rendszer hiányosságait, bemutatták a jövő évre javasolt támogatási tervezetet, a civü szervezetek feladatairól is ta­nácskoztak. Pék László, a SZMPSZ elnöke az iskolák helyzetéről beszélt. Elmondta, minden település megérdemel egy iskolát, az intézmények fenntartását az önkormányza­tokra és az iskolaigazgatókra kellene bízni. A fenntartáshoz támogatóktól is segítséget kér­hetnének, ezzel a szülőket is aktívabbá tehetnék. „A telepü­lés döntse el, meddig tudja fenntartani az iskolát. Azt java­soljuk, maradjunk a fejkvótás támogatási rendszernél” - mondta Pék. Szerinte a felső tagozat összevont évfolyamai­nál hiányzik a szakmaiság és a megfelelő tehetséggondozás. „Ahol van hat-nyolc hyen isko­la, kistérségi együttműködés keretében döntsék el, melyik marad meg” - javasolta Pék - „Próbálunk objektív szakmai kritériumokat kidolgozni. A cél, hogy a jövőben optimális iskolarendszer alakuljon ki a térségben”. Elmondta, ezért kistérségi összejöveteleket szerveznek. A komáromi és a párkányi régióban már volt ilyen találkozó. A résztvevő szervezetek nyi­latkozatot fogadtak el, mely­ben elutasítják az oktatásügyi minisztérium nyomásgyakor­lását, kiemelik a kisebbségi kultúrák támogatását biztosító törvény fontosságát, ragasz­kodnak a támogatás létszám­mal arányos elosztásához. A társadalmat összefogásra ösz­tönzik, az MKP és a Híd aláírásgyűjtését is támogatják. RENDŐRSÉGI NAPLO 6700 eurót lopott el Poprád. Csaknem 6700 euró készpénz volt abban a fém szekrényben, amelyet ellopott egy férfi egy poprádi cégtől. A tolvaj valószínűleg csütörtökre virradóra követte el a betö­rést. A cégnek 7800 euró kárt okozott. A rendőrség nyomo­zást indított. (SITA) Késsel kergette a feleségét Hlava. Vizsgálati fogságba helyezte a Trencséni Járásbíró­ság azt a 64 éves illavai nyugdíjast, aki késsel üldözte a fele­ségét. Életveszélyesen megfenyegette az asszonyt, egy szé­ket és egy sodrófát dobott utána, majd késsel fenyegette. A házaspár 35 éves lánya lépett közbe. A kiérkező rendőrök őrizetbe vették a férfit. Veszélyes fenyegetőzés miatt indult ellene eljárás. (SITA) Kábítószer-terjesztőt fogtak Kassa. Kábítószer-kereskedelem gyanújával indult eljárás egy 25 éves hernádcsányi férfi ellen. A düert még augusztus 27-én vették őrizetbe, előtte már hosszabb ideig figyelte a rendőrség. Önként átadta a nála levő marihuánát. A házkuta­tás során pedig 2470 egyszeri adagra elegendő drogot találtak nála. A férfit vizsgálati fogságba helyezték, 10-től 15 évig ter­jedő szabadságvesztésre számíthat. (SITA) Megint kirabolták a gyógyszertárat Pozsony. Két hónapon belül másodszor rabolták ki a Tomášik utcai gyógyszertárat. A rabló tegnap reggel 8.10-kor lépett be a patikába. Az alkalmazottakat fegyverrel kényszerítette a bevétel átadására. 150 euróval menekült el. Senki sem sérült meg. A tettest keresi a rendőrség. (TASR) Bíróság elé állítják az Eli ügynökség tulajdonosait, tizenöt év börtön várhat rájuk - még mindig bordélyházat működtetnek Nyitrán Hoszteszként alkalmazták, luxusprostituáltként futtatták a lányokat VRABEC MÁRIA Nyitra. Tíz személy ellen emelt vádat kerítés miatt a speciális ügyészség abban az ügyben, amely kilenc éve kezdődött az Eli ügynökség­ben tartott házkutatással. A razzia során a kommandósok fotókat, iratokat és számító­gépeket foglaltak le - ezek mind bizonyítékul szolgáltak arra, hogy a hivatalosan hosz­teszként szerződtetett lányo­kat luxusprostituáltként al­kalmazták. Az ügynökség 2000 és 2004 között működött, a lányokat hirdetésben csábította „jól fize­tő és komoly karrierrel kecsegtető” hoszteszi állásba. A jelentkezőknek hivatalosan termékbemutatókon, kiállítá­sokon, elegáns rendezvénye­ken kellett volna kalauzolniuk a vendégeket, valójában azon­ban szexuális szolgáltatásokat nyújtottak. Ügyfeleik többnyire külföldiek voltak - olaszok, osztrákok, németek, franciák, angolok és japánok, a lányok általában külföldre utaztak utánuk, és bevételük felét lead-, ták az ügynökség tulajdonosa­inak. Azok a vizsgálat szerint négy év alatt legalább 1,3 mü- lió eurós haszonra tettek szert. A céget két házaspár - Ivan és Elena Z., valamint Igor és Danica P. - vezette, rajtuk kí­vül hat alkalmazottjuk áll a specializált bíróság elé. Erede­tileg tizenöt személy ellen emeltek vádat, de öten hajlan­dók voltak együttműködni a rendőrséggel és koronatanú­ként szerepelnek majd a tár­gyaláson. A többiek tizenket­tőtől tizenöt évig terjedő sza­badságvesztésre számíthat­nak, a legenyhébb - háromtól tíz évig terjedő - börtönbünte­tés a fotóst fenyegeti. Az általa készített erotikus, nemegyszer pornográf felvételek nem csak az ügyfelek „tájékoztatását” ­szolgálták, hanem később az engedetlen lányokat is ezekkel zsarolták a tulajdonosok. Kez­detben ugyanis sokan nem tudták, milyen munkára szer­ződtek, csak a szerződés alá­írása után mondták meg ne­kik, hogy az ügyfelek minden vágyát ki kell elégíteniük. A nyomozók szerint a jó kereset - havonta akár 120 ezer koro­nát is hazavihettek - a többsé­güket meggyőzte, nem kellett őket kényszeríteni a munkára. A kihallgatott lányok közül csak néhányan vallották azt, hogy miután szerződést akar­tak bontani, a tulajdonosok megfenyegették őket, hogy el­küldik a fotóikat a családjuk­nak. Az ügynökségnek 2004-ben már Pozsonyban és Prágában is volt kirendeltsége, és vagy kétszáz lányt futtatott. Az emlékezetes razziát köve­tően bezárt, de tulajdonosai máig bordélyházat üzemeltet­nek Nyitrán. Három pedagógus távozott, a tantestület több tagja az aránytalan óraelosztást kifogásolja Szeptemberi matematikázás a párkányi gimnáziumban GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. Hat magyar és há­rom szlovák osztállyal kezdi az idei tanévet a párkányi gimná­zium. Az elmúlt években a nyolcosztályos gimnázium fo­kozatos megszűnése miatt több tanárt el kellett bocsátani. Idén hárommal csökkent a pedagó­gusok száma. Akik maradtak, az aránytalan óraelosztásra panaszkodnak. A2013/2014-es tanévet 195 diákkal kezdi a gimnázium. Harminc magyar elsős van. Szlovák első osztályt nem nyit­nak. ,A nyolcosztályos gimná­zium megszűnése miatt az utolsó években nyolc tanárt kellett elbocsátani. Ebben az évben három tanárral bontot­tuk fel a munkaszerződést. Nem elbocsátottuk őket, nyug­díjba vonultak vagy saját kéré­sükre távoztak. A leépítés a többi alkalmazottat is érintette- két nem pedagógiai dolgozót bocsátottunk el. A körülmé­nyek a 2009/2010-es tanévben bevezetett költségmegtakarítá­si intézkedések folytatására kényszerítenek minket” - fo­galmazott Ildikó Mezeiová, az iskola igazgatója. Tavaly felmerült az a lehető­ség is, hogy a gimnáziumot az Ady utcából a párkányi szakkö­zépiskola Szent István utcai épületébe költöztetik. A gye­reklétszám csökkenésével és költségmegtakarítással indo­kolt terv a szülők körében ha­talmas felháborodást váltott ki. A szülők szerint ez az intézke­dés egyet jelentett volna a gim­názium megszűnésével. Az is­kola megmentése érdekében petíciót írtak, amit egy nap alatt közel ezren írtak alá. Az iskola az idei tanévet szi­gorú megszorítások mellett az Ady utcai épületben kezdhette meg. A nyolcosztályos gimná­zium fokozatos megszűnése miatt újabb elbocsátásokra lesz szükség. A bevezetett költségmegtakarítási intézke­dések értelmében a tanárok idén csak fizetésük nyolcvan százalékát vihették haza. Töb­ben az aránytalan óraelosztást - amely kizárólag a magyar tanárokat érinti hátrányosan - is kifogásolják. „Vannak, akik csupán öt tanítási órát kaptak, mások aránytalanul sokat. Vannak, akiknek hetente több túlóra is jutott. Mivel spórolni kell, valószínű, hogy ezeket nem tudja kifizetni az iskola. Szólni azonban senki nem mer, mindannyian az állásun­kat féltjük” - mondta egy neve elhallgatását kérő pedagógus, aki attól tart, hogy ily módon a helyettesítéseket sem tudják megoldani. Van olyan érettsé­giző osztály, ahol a vizsga évé­ben cserélték le a tanárt, aki elsőtől fokozatosan készítette fel a diákokat az érettségire. Több tanárhoz hasonlóan ő is aránytalanul kevés órát ka­pott, így másik iskolában is órákat kellett vállalnia. „Az órák elosztása kizárólag az is­kola igazgatójának hatásköré­be tartozik” - válaszolta Ildikó Mezeiová arra a kérdésre, mi­nek alapján született döntés arról, ki hány tanítási órát kap az új tanévben. „Lesz olyan magyar osztály is, ahol olyan tanár fog tanítani, akinek ma­gyar nyelvismerete hiányos, korábban nem is tanított ma­gyar osztályban, így a magyar szaknyelvet és szakkifejezése­ket sem ismeri” - mondták a tanárok. „Minden tantárgyat szakképesített pedagógus fog oktatni” - reagált az iskola igazgatója arra kérdésre, ily módon sikerül-e megtartaniuk az oktatás színvonalát a gim­náziumban - kiváltképp a ma­gyar osztályokban. 1> Pet'it Press A Petit Press Rt. Lapkiadó a Sme, Új Szó napilap és a Vasárnap hetilap kiadója Pozsonyba, a «all centrumába operátort keres A munkahely: 'S helyszín: Kopčianska u., Bratislava, 'S állandó munkahely, bérezés (bruttó) megegyezés szerint, V belépés azonnal. Feltételek: ■S a telemarketingben, call centrumban, ügyfélfogadó központban szerzett gyakorlat, S számítógép-felhasználói ismeretek, 'S a magyar nyelv nagyon jó szó- és írásbeli ismerete, •S a szlovák nyelv nagyon jó ismerete, / középiskolai végzettség, ■/ jó kommunikációs, prezentációs készség, 'S önállóság, felelősségtudat, rugalmasság, S ügyfélközpontú hozzáállás. Kínálatunk: V biztos munkahely egy nemzetközi cégnél, •/ dinamikus, fiatal kollektíva, >2 benefit: kedvezmény a kiadó termékeire. Az írásbeli pályázati kérelem megindoklását (motivačný list) a szakmai életrajzzal 2013. Vili. 31-éig, kizárólag e-mailben az angelika.kis50va@petitpress.sk címre küldje.

Next

/
Oldalképek
Tartalom