Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)
2013-08-27 / 199. szám, kedd
Elrajtolt az olasz szezon, Tévez-mánia Torinóban! 10. oldal 2013. augusztus 27., kedd, IX. évfolyam, 34. szám Vadregényes táj Eszak-Csehországban, Mladá Boleslav közelében: Prachovské skály. Lent: jabloneci képeslapok a két világháború közötti évekből, Egy futballfüggő naplójából (tájkép, fenyvesekkel) Augusztus 22., csütörtök Prágából autóbusszal utazom Jablonecbe. „Príjemnou cestu vám preje ŕidič Hasenkopf Rudolf” - olvasom a jegyen. Jablonec egykor német többségű város volt (Gablonz an der Neiße), a harmincas években a helyi lakosok több mint 80%-a német nemzetiségűnek vallotta magát. Ez volt az észak-csehországi Szudétavidék egyik központja. A buszból kiszállva a Jablonecké kultumí léto plakátjai fogadnak, egy kis belvárosi amfiteátrumban éppen a Jan Spálený-trió hangol („fenomén české bluesové scény”), a szimmetria kedvéért a nézőtéren is pontosan hárman ülnek egy terebélyes hársfa alatt, de ezen nem lehet csodálkozni, nyilván mindenki a Jablonec-Betis Sevilla meccsre készül. A stadionban a Radio Betis^yorsbeszé- dű riportere mellé szól a sajtóbelépőm. Fizikai képtelenségnek tűnik, hogy egy perc alatt ennyi szót ki lehet mondani; mintha egyetlen szuszra hadarná végig az egész meccset, nem lehet észrevenni, mikor vesz levegőt közben. Biztos ismer valami légzéstechnikai trükköt, mint az indiai jógik. A játék élvezetes, a kilátás pedig kifejezetten gyönyörű: a stadionon túl fenyvesek zöldellnek. Jablonec nad Nisou szép város. Nem festői, de szép. Egyeden hátránya, hogy mindig rossz az idő. A helyiek úgy mondják ha a prágai be- kötőútról látod a libereci Ještédet, akkor esni fog. Ha nem látod, akkor már esik. Este egy panzió hűvös alagsori szobájában alszom, olyan mélyen, hogy reggelre kelve nem emlékszem, miről szólt az álmom. Miről szólt volna: biztos fociról. (Európa Liga, play-ojfkör, első mérkőzés: FKJablonec-Betis Sevilla 1-2) * * * Augusztus 24., szombat A Zdétín-Kochánky mérkőzés a cseh dzsungelliga legmélye. Itt már nem szednek belépődíjat, tribün sincs a pálya szélén, csak kékre mázolt korlát, szúrós nyúlketrec-szag, s egy kocsma, tele karikatúraszerű alakkal. Hamar kiderül, hogy a Mladá Boleslav-i járási harmadik osztályban a labdarúgás olyan - a harcművészethez közel álló - változatát játsszák, amelyben a rúgásra helyezik a hangsúlyt. A labda útját csattanások, felszisszenések és jajgatások kísérik, csak úgy záporoznak az ütések és a rúgások mindenre, ami mozog: térdkalácsra, sípcsontra, szárkapocscsontra, combcsontra, ágyékra, olykor pedig, szögleteknél vagy beíveléseknél, deréktájra is (vesére és lépre). Még a korlát sincs biztonságban. A bíró sporttárs az itt-a-piros-hol-a-piros nevű játék elkötelezett híve, aki a legvérfagyasztóbb jeleneteknél sem akarja elárulni, melyik zsebébe rejtette a piros lapot; a páros lábú, csontrepesztő becsúszásoknál is szadista kéjjel mosolyog, s mutatja a jaj- veszékelő, földön fetrengő áldozatoknak, hogy semmi nem történt, keljenek föl, és folytassák a játékot a maradék ép lábukkal, vagy csatoljanak fel egy protézist, ha olyan mulyák; esedeg kérjenek kölcsön egy mankót... (Lásd még: „Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács”.) Az egyik hazai gladiátor (Honzo) túlélhetett már néhány merényletet, mert akkora térdrögzítőt visel, mint egy satu, vagy mint egy hatalmas zsilip, egy egész zsiliprendszer, s hozzá fából készült léceket erősített a lábára, sínpárokat és kisebbfajta gerendákat; ő a nehézkesen mozgó, bicegő balhátvéd, térdén a zdétíni fafeldolgozó üzemmel. A farmernadrágot viselő partjelző - aki a szünetben mohón elszív három cigarettát - taktikai utasításokkal segíti a hazai csapatot, és megtapsolja a gólokat. Vele együtt a bíró sporttárs is az FK Zdétín sikerét óhajtja. „Ty vole, co to pískáš, podvodníku jeden! Ty čuráku!” - topor- zékol a Kochánky edzője. A vendégcsapat ezen a meccsen nem rúghat gólt, ha pedig mégis rúg (elvégre a dzsúdófoci kiszá- míthatadan játék), azt hőseink indoklás nélkül, azonnal érvénytelenítik. „Ty vole, zahoď píšťalku, debile!” - mennydörgi a vendégcsapat egyre lilább fejű trénere, majd elfúló hangon, hörögve hozzáteszi: „Zmrde!” Mindez persze nem hatja meg a bírót, a csontzene lelkes rajongóját, aki akkor sem állítana ki senkit, ha halottaskocsik szállítanák el a pályáról a tragikus áldozatokat, bár az is lehet, hogy egyszerűen nincs nála a piros lap, elvesztette vagy elkártyázta, vagy egyszerűen csak söralátétnek használta, s megfeledkezett róla, amikor útban a meccsre a helyi hospűdka árnyas kerthelyiségében nagy, öblös kortyokkal a szükséges napi folyadékmennyiség bevitelén munkálkodott (ez esetben a mulasztás nem a bíró, hanem az általa elfogyasztott, komlóból készült és sörélesztővel erjesztett alkoholtartalmú ital számlájára írható). A mérkőzést - amely műfaját tekintve leginkább egy miszlikbeaprítós horrorfilmre hasonlított - mindenki túlélte, a bíró, az edző, Honzo (térdén a fafeldolgozó üzemmel) és a korlát is. Pedig amit láttunk, az tömény erőszak volt, nyolc napon túl gyógyuló testi sértések sorozata, a cenzúrázadan Kill Bill - a tavaszi visszavágó megtekintése ezért 16 éven aluliak és gyenge idegzetűek számára kifejezetten ellenjavallotti (Mladá Boleslav-i járási bajnokság, III/B osztály: FK Zdétín-Kochánky.3—0) Gazdag József
