Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)
2013-08-15 / 189. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 15. Vélemény És háttér 7 Az állam számára továbbra is tabu a kisebbségi nyelv ismeretének megkövetelése hivatalnokaitól Csak a magyart ne! Felsőfokú végzettség, vezetői tapasztalat - ezek a feltételei annak, hogy valaki az Ifjú Szivek igazgatója lehessen. Magyarul nem kell tudnia. A történet nem csak a ki tudja milyen idők elé néző színházról szól. MÓZES SZABOLCS Lehet magyar színházat a magyar nyelv ismerete nélkül irányítani? A kérdés nem költői, a napokban - suttyomban - az Ifjú Szivek táncszínház direktori posztjára kiírt pályázat ugyanis feltételként nem tartalmazza azt, hogy a jelöltnek magyarul is tudnia kell. Vajon miért? Nagy hirtelen három okot találhatunk. Ad egy: nem is jutott eszükbe. Ad kettő: a posztra kiszemelt jelölt nem tud magyarul (ezért nem lehetett vele szemben ilyen feltételt támasztani). Ad három: a kormányhivatal úgy gondolja, egyszerűen nem írhat ki olyan pályázatot, amelyben követelményként szerepel a magyar nyelv ismerete - még akkor sem, ha történetesen egy magyar intézmény élére keresnek igazgatót. S ez így sorjában egyre rosszabb. Baj az is, ha nem jutott eszükbe - mert akkor miért kapják a fizetésüket, ha ilyen elemi dolgokra nem figyelnek -, ám ez a legkisebb probléma. Nagyobb gond - elsősorban a táncszínház társulata és közönsége számára -, ha az ok a poszt lezsírozása nem magyar jelölt számára. Az utóbbi hónapokban sem működött háborítatlanul az Ifjú Szivek, a kormányhivatal hónapokig ellenőrizte az intézmény könyvelését, hogy végül semmilyen lényegi hiányosságot ne találjon. (S ezért a semmiért bocsássa el az igazgatót.) Ám úgy, ahogy érkezhet egy hozzá nem értő politikai jelölt, előbb-utóbb távozik is. Ha pedig nem végez nagy pusztítást, a színház majd talpra áll s működik tovább. (Sajnos ehhez is hozzászoktunk már...) Nagyobb gondot jelentenek a fejekben lévő előítéletek, a nacionalista beidegződések. Nagyon valószínű, hogy pont azért nem írták bele a pályázati feltételekbe a magyar nyelv ismeretét, mert úgy érezték, ezt a szlovák kormány nem teheti meg. Vezető állami funkcióban nem lehet feltétel egy kisebbségi - főként a magyar - nyelv ismerete. Pont ez az a dolog, amely - szélesebb Egyszerűen nem lehet pályázati feltétel a magyar nyelv ismerete, még akkor se, ha magyar színházról van szó? kontextusában - a leginkább hátráltatja a hivatali kisebbségi nyelvhasználat tetjedését, a dél-szlovákiai kétnyelvűség természetessé válását. Van nyelvhasználati küszöb, vannak kétnyelvű űrlapok (már ahol vannak), a polgár a hivatalokban is megszólalhat (már ahol választ is kap) magyarul, ám az állam számára továbbra is tabu a kisebbségi nyelv ismeretének megkövetelése hivatalnokaitól. S ebben sajnos jobb- és baloldali pártok és kormányok égy követ fújnak. Pedig amennyire természetes, hogy az Ifjú Szivek igazgatójának tudnia kell magyarul, ugyanolyan természetes az is, hogy egy dunaszerda- helyi vagy királyhelmeci hivatalnoknak bírnia kell a helyiek által beszélt nyelvet. Persze, a szerdahelyi és helmed hivatalnokok többsége beszél magyarul, ám „csak” azért, mert a helyi lakosság többségében magyar, s az alkalmazottak közülük kerültek ki. Nem azért, mert ezt előírnák. Ha a szlovák politikai elit tud lépni egy szintet felfelé, gondolkodásmódot tud változtatni, akkor tudunk kisebbségi kérdésekben is előrelépni. Addig maradnak a mostanihoz hasonló bizarr pályázati kiírások. Szeptembertől nem az összeadást, hanem az összevonást fogjuk gyakorolni. (Peter Gossányi rajza) KOMMENTAR V Čaplovič mellékvágányon? KOCUR LÁSZLÓ A szerző nem titkolja, örülne, ha a címben feltett kérdésre a válasz igen volna. Az, hogy a kabinet a tegnapi ülésén szeptemberre napolta el az oktatási törvény módosítását, legalábbis afelé látszik mutatni, hogy nem kíván asszisztálni az egyik legkevésbé kompetens tárcavezető, Dušan Čaplovič újabb, hagymázas ötleteléséhez. Ha végigtekintünk az előrehozott választások óta eltelt közel másfél év oktatásügyi történésein, azt kell látnunk, a Kramá- re fölé tornyosuló épületben kevés konkrétum, még kevesebb pozitívum történt. Annál több volt viszont a kisebb-na- gyobb botrányokból, melyek mindegyikéért ugyan nem tehető személyesen felelőssé a miniszter, mert azok a rendszerbe beépülő pártszipolyokhoz köthetők, de a tárca első embereként a morális felelősség kétségkívül az övé. Viszont a tanársztrájkért és -bérharcért a felelőssége egyenesen elvitathatatlan. A gimnáziumokat fenyegető, a hatosztályos gimnáziumokat ellehetetlenítő miniszter, a szakoktatás barátja, a szlovák és a matematika sulykolásának híve, a szlovák nemzeti felkelés jeles propagálója, az iskolakörzetek feltámasztója, s ezzel a szabad iskolaválasztás megnyirbálója legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kiszámította, 500 kisiskola bezárásával a bérköltségek mintegy két százaléka lenne megtakarítható. Ám egyelőre csak 129 kisiskolát fenyegettek meg bezárással (ami azt is jelenti, hogy a megtakarítandó összegnek is csak valamivel kevesebb mint az ötödé folyna be). Ebből nekünk elsősorban a magyar kisiskolák fájnak, hisz ezek elvesztése bizonyos régiókban még tovább fokozná az asszimilációt, de a probléma természetesen szlovák kisiskolákat is érint. Ott asszimiládós veszély nem fenyeget, de vajon hol az a szülő, aki szívesen buszoztatná egyedül hatéves gyermekét egy menetrend szerinti járaton... A titkosszolgálatoknál lehetnek botrányok, az már bebizonyosodott, hogy a gyurcsányi „Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek” - Szlovákiában is működik. Az államot szipo- lyozó stadionépítők a közbeszerzések során szétlophatják az országot, pár újságíró meg blogger fogja csak felemelni a szavát. Havercégek építhetnek sztrádákat, a nép örömmel fog autózni rajta, nem nézve, hogy a számlát még az unokái is fizetni fogják. Gyereke/unokája viszont e közönyös többségnek van. Nekik pedig mindenki a legjobbat szeretné. És éppen emiatt, mivel Čaplovič a gyermekeink jövőjével játszik, nemcsak a leginkompetensebb, hanem a legkártékonyabb miniszter is. Az oktatási rendszer amortizálásával a Smer szavazókat veszíthet, itt nemcsak a bezárt iskolájú kistelepülések, hanem az új törvény miatt zsúfolt városi iskolákban tanuló gyerekek szülei is játékba hozhatók. így a miniszter - aki „csak” a párt politikai szárnyához tartozik, tehát sem a pozsonyi, sem a kassai csoport mögött álló oligarcháknak nem fia-boija - akár kényelmetlenné is válhat pártja számára. Az, hogy a törvénymódosításról szóló döntést a kormány szeptemberre napolta el, azt jelzi, legalább egy (iskola)évig nem lesz belőle semmi. Čaplovič nagyotmondá- sai rendre nem vagy nem eredeti formájukban mennek át a smeres szűrőn. Ez hosszú távon a miniszter pozíciójának gyengülését, de akár bukását is eredményezheti. Ázsiában gyanakodva figyelik a békealkotmány megváltoztatását szolgáló tokiói terveket, az új kormány nagyszabású hadifejlesztésbe kezdene Japán dilemma: önvédelem vagy fegyverkezés? MAL1NÁK ISTVÁN India kedden mutatta be első saját fejlesztésű repülőgép- anyahajóját. Japán egy héttel korábban mutatott be egy új hadihajót. Az indiai miatt csak Pakisztán jelezte aggodalmát, a japán miatt szinte a térség minden állama. Tokió és Delhi erődemonstrációja között két alapvető különbség van. A japán haditengerészet új büszkesége nem repülőgép-hordozó, mert azt a szigetország második világháború utáni pacifista alkotmánya tiltja, de a 250 méter hosszú, 20 ezer tonnás csoda - hivatalosan romboló - nagyon könnyen átalakítható teljes értékű repülőgéphordozóvá. A másik különbség a politikai üzenet. A japán hadieszközt a hirosimai évforduló napján mutatták be, annak a folyamatnak a részeként, amelynek célja a japán békealkotmány megváltoztatása. A „veszélyes japán fegyverkezés” ellen a leghangosabban pont a veszettül fegyverkező, szinte minden térségbeli állammal sziget- és határvitákba keveredett, velük szemben fenyegetően fellépő Kína tiltakozott. Az álszent pekingi reagálás egyetlen ponton érthető: ajapánhadicsodaneve: Izumo. így hívták a Kína elleni invázió egyik zászlóshajóját, amelyet 1945 nyarán az amerikaiak süllyesztettek el, s amely most korszerű változatban születettújjá. A háború után a japán hadigépezetet amerikai felügyelettel teljesen szétverték, a japán hadsereget 1954óta csak önvédelmi erőknek nevezik, a névben szereplő feladatokkal felruházva. A decemberi választásokon koalíciós partnerével kétharmados többséget szerző Abe Sindzo kormánya ezt kívánja gyökeresen megváltoztatni. A védelmi tárca kidolgozott egy tervezetet, amely az alkotmány módosítása után lehetővé tenné a nagyszabású katonai fejlesztést, beleértve a rakétaerőket és a haditengerészetet. A védelmi politika Abe által kezdeményezett felülvizsgálata decemberben fejeződik be, akkorra kellene dönteni a fejlesztésekről is. A lényeg: Abe a japán önvédelmi erőket teljes értékű hadsereggé akarja átalakítani. Még le sem tette hivatali esküjét, máris azt hangoztatta, hogy kormányának egyik legfontosabb feladata Tokió „diplomáciai erejének helyreállítása” lesz, és hogy Japán katonai ereje nem felel meg politikai és gazdasági erejének. A Szenkaku-szigetek miatt kialakult kínai-japán feszültség szinte már a tényleges konfliktus szélére sodorta a két ázsiai hatalmat, napirenden vannak az egymás elíeni provokációk. A szigetvitában az USATokió mellett tette le a garast, a hullámszerűen ismétlődő észak-koreai fenyegetőzések eredményeként pedig több ponton is korszerű amerikai Patriot rakétaütegeket telepítettek, így például a főváros, Tokió védelmére kettőt. Abe folyamatosan hangoztatja: külpolitikájának egyik legfontosabb eleme az amerikai-japán szövetség erősítése. A japán alkotmánymódosítás, a támadóképesség fejlesztését célzó új katonapolitika magát a japán társadalmat is megosztja. Á Japan Times azt írta, egy ilyen döntés fegyverkezési versenyt indítana el a térségben, s az erőviszonyok megváltozása, a status quo felborítása az USA pozícióiba is belekavarna. Minden olyan térségbeli ország, amelyet a háború alatt Japán megszállt, amúgy is gyanakodva figyeli Tokió minden lépését. Ráadásul Oroszországgal is vannak lezáratlan ügyei, s bár történt némi előrelépés, legutóbb 2010-ben lángolt fel a Kuril-szigetek körüli konfliktus Tokió és Moszkva között, miután Dmitrij Med- vegyev akkori elnök felkereste a szigeteket. Summa summarum: pillanatnyilag felmérni sem lehet, hol van az a határ, amikor a nemzetközi biztonsági kockázatok még nem lépnék túl az el- viselhetőség szintjét.
