Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)

2013-08-13 / 187. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 13. Amikor tavasszal ellopták, az egyik szárnya letört, és az ötvözet több helyen is megrepedt Visszakerült a helyére a szentesi turulszobor Szentes. Visszakerülhe­tett eredeti helyére az el­ső világháború áldozatai emlékművét díszítő tu­rulszobor, melyet színes­fémtolvajok loptak el ta­vasszal, néhány nappal az ominózus borsi szo­borlopás előtt. LECZO ZOLTÁN A szentesi turulszobor - ugyanúgy, mint Mayer Ede II. Rákóczi Ferencet ábrázoló al­kotása - megsérült. Ezt ugyan nem darabolták fel, de a madár egyik szárnya letört, és az öt­vözet több helyen is megre­pedt. A borsi szoborral egy idő­ben előkerült, majd a készítője magyarországi műhelyébe szállította, hogy 800 eurós költséggel helyreállíthassa. A felújítással kapcsolatos kiadá­sokat a település önkormány­zata saját forrásból fedezte, a kár megtérítését pedig peren kívüli eljárás keretében kérel­mezte a tettesektől. Liszkai Gusztáv polgármes­ter lapunknak elmondta, fizet­ni azonban csak a bűncselek­ménnyel gyanúsított négy személy egyike lett volna haj­landó, ezért a község vezetése úgy határozott, bíróság elé vi­szi az ügyet. Szentesben az 1930-as években emeltek emlékművet az első világháborúban elesett helyiek tiszteletére. Az oszlop tetejét bronz turulmadár díszí­tette, melyet a második világ­háborút követő években isme­retlenek eltávolítottak a helyé­ről. A község vezetése egy ma­gánszemély felajánlásának kö­szönhetően 2009-ben egymil­lió forintért újra elkészíttette a turulmadarat ábrázoló alko­tást, az emlékművet helyreál­líttatta, környezetét is rendbe tetette. A polgármester tájé­koztatása szerint a szobrot csak azután helyezték vissza az emlékműre, hogy előzőleg - egy sikeres pályázatnak kö­szönhetően - térfigyelő kame­rákat helyeztek el a környékén. A projekt első szakaszában a te­lepülés különböző részein 6 kamerát telepítettek, a községi hivatalban alakították ki a rendszer központi irányítóhe­lyiségét. A térfigyelő rendszert bővíteni fogják, a temető köze­lében további három kamerát helyeznek üzembe. Az első világháború áldozatainak tiszteletére Szentesben az 1930-as években állítottak emlékművet. A turulmadarat ábrázoló eredeti alkotás a második világháború után tűnt el róla. Ezt 2009-ben egy magánszemély felajánlásának köszönhetően sike­rült pótolni. (A szerző felvétele)! A környezetvédelmi minisztérium elutasította a település árvízvédelmi pályázatát Felhőszakadás utáni helyzet Csoltón 1BOS EMESE Csoltó (Čoltovo). Jelentős károk keletkeztek a települé­sen, miután június 24-én felhő- szakadás vonult át a falun. A kárelhárítás nagyrészt befeje­ződött, a község saját kezelésé­be tartozó útjai rövidesen új aszfaltburkolatot kapnak. A felhőszakadás hirtelen csapott le, a község mögötti kat­lanban gyűlt össze a nagy mennyiségű esővíz. Az ár átvo­nult a településen. Bár Csoltón közel harminc évvel ezelőtt ki­épült egy vízelvezető árok, a hatalmas mennyiségű vizet nem volt képes elvezetni. A víz végighömpölygött a falun, kerí­téseket, kerteket tarolt le, két személyautót és egy bódét is magával ragadott. Garázsokat rongált meg, alaksori lakások­ba, pincékbe tört be. Több ut­cában felszakította az aszfalt- burkolatot, alámosta az utakat, és egy családi ház alapozását is súlyosan megrongálta. Fel­szaggatta a település patakjá­nak 50x50 centiméteres beton­lapjait. Két családnak a szár­nyas állatai is odavesztek. Ha­talmas farönköket, rengeteg sarat, hordalékot, köveket ho­zott be a község területére. A felhőszakadás néhány házte­tőt, falakat és kéményt is meg­rongált. Számos családi házban tört fel a belvíz. Mintegy 88 csa­lád jelentett be kárigényt az önkormányzathoz. Összesen 170 ezer eurós kárt okozott a belvíz, ebből 34 ezer euróra rúg az utakban keletkezett kár. To­vábbi 9,7 ezer euróba került a kárelhárítás. „Több önkéntes segített a kárelhárításban Cset- nekről, Kuntapolcáról és Pelsőcről” - mondta Hubay Já­nos polgármester. Hozzátette, a lakosok mellett több vállalko­zó is segített a munkálatokban. A szerencsétlenséget követően a településen csatornahálóza­tot építő kivitelező munkásai és nehézmunkagépei is napokig a kárelhárításon dolgoztak. Két hétig takarítottak. Mivel az ivó- vízhálózat eddig csak a telepü­lés egy részén épült meg, ivóvi­zet másfél hétig lajtos kocsival hordott az önkormányzat. A környezetvédelmi hivatal csak a napokban ellenőrizte, ponto­sította a kárigényeket. Jelentős kárt okozott a hatalmas belvíz a többfunkciós sportpályán is. A pálya megépítésére a Leader csoport keretében pályázott a község még 2010 novemberé­ben, a több mint 74 ezer eurós összköltségű pálya májusban készült el. A belvíz felszaggatta a pálya speciális gumiborítását. A kivitelező saját költségén állí­totta helyre a károkat. Hubay elmondta, az utak aszfaltbur­kolatát önerőből kell helyreállí­taniuk. A felújítás költségeit hi­telből fedeznék, vagy a kivite­lező cégnek részletekben tör- lesztenék az összeget. A pol­gármester szerint mindezt el­kerülhették volna. Csoltó je­lentkezett a környezetvédelmi minisztérium által meghirde­tett árvízvédelmi pályázatra. A településen már több alka­lommal okozott gondot a belvíz egy-egy felhőszakadást, vagy intenzívebb esőzést követően, legutóbb 2010-ben. A felhívás­ra 2012 novemberében jelent­keztek. A pályázat keretében, melyet a tárca elutasított, két vízfelfogó gát épült volna. Az egyik a fedett vízelvezető árok közelében, a másik a települést övező völgykatlanban. Hubay szerint a két gát megoldaná a problémákat. A hatalmas áradat több utca burkolatát felszaggatta (A szerző felvétele) Régió 3 RENDŐRSÉGI NAPLO Felgyújtottak egy textilboltot Nagyrőce. Megütötte az elárusítónőt, majd felgyújtotta a textilboltot egy ismeretien tettes. A nőt kórházba kellett szál­lítani. A keletkezett kár 151 000 euróra tehető. A tettest ke­resi a rendőrség. (TASR) A kőfejtőről akart leugrani Somodi. A Somodi község határában levő kőfejtőről le- ugorva akart véget vetni életének egy 24 éves férfi. A hely­színre a rendőrség mellett a tűzoltók és a mentők is kiszáll­tak. Mivel a férfi mintegy 50 méteres magasságban állt, a tűzoltók egy létrát is a helyszínre hoztak. Erre végül nem volt szükség, mivel a hozzátartozóinak sikerült meggyőz­niük az öngyilkosjelöltet, hogy jöjjön le. A férfi epilepsziás rohamot kapott, így a tűzoltóknak kellett lehozniuk a kő­bányából. (SITA) Nem élte túl a balesetet a sofőr Margitfalva (Margecany). Tragikus kimenetelű közle­kedési baleset történt vasárnap éjszaka a gölnicbányai járás­beli Margitfalva közelében. Egy személygépkocsi egyelőre ismeretien okokból lehajtott az úttestről, és az út melletti er­dőben felborult. A kiérkező tűzoltók az autót vezető 29 éves nőt hidraulikus vágó segítségével szabadították ki a roncs­ból, de már halott volt. A baleset körülményei vizsgálja a rendőrség. (SITA) Fejlövés okozta a férfi halálát Kassa. Holtan találtak vasárnap egy 58 éves férfit Kassán, egy Magnezitárska utcai cég telephelyén. A helyiségben, ahol a tetemet megtalálták, egy légpuskát, egy pisztolyt és több töltényt is találtak. A férfinak nem volt fegyvertartási engedélye. A halottszemlét végző orvos nem zárta ki az idegenkezűséget, és elrendelte a tetem boncolását. A rend­őrség emberölés és tiltott fegyvertartás gyanújával indított eljárást. Jelenleg azt vizsgálják, gyilkosság vagy öngyilkos­ság történt-e. (TASR) Nyolc emeletet zuhant Pozsony. Holttestet találtak tegnap reggel egy fővárosi panelház ablaka alatt. A nő valószínűleg kiesett vagy kiug­rott a nyolcadik emeletről. A baleset körülményeit a rendőr­ség vizsgálja. (TASR) Holtrészegen vezette a kamiont Vágbeszterce. Nem kellett messzire menniük a vágbesz- tercei rendőröknek, hogy elfogják azt a személyt, aki két parkoló autót és egy villanyoszlopot tarolt le, az eset ugyanis a Vágbesztercei Járási Rendőrkapitányság épületének abla­ka alatt történt. Egy helyi, 29 éves sofőr vasárnap Scania ka­mionjával egy parkoló Skoda Formánba hajtott, amit egy vil­lanyoszlopnak préselt, majd egy Renault Meganba is bele­hajtott. A sofőr vérében a baleset után 3,06 ezrelékes alko­holszintet mértek, a megismételt teszt során pedig 3,19 ezre­léket mutatott a szonda. A férfi jogosítványát a helyszínen bevonták. Ejárás indult ellene. (TASR) AJANL0 Augusztus 16. (péntek) Galánta - Bonita Nyári Fesztivál az Ezüst tó ran- cson. Nagyszínpad: 20.00: Newik; 23.00: Antonyo; 0.30: Milan Lieskovksy; 2.30: EKG; 5.00: Corbie Wee; Második színpad: 21.00: All night long, DJ Spin; 23.00: Ben Christo- vao; 0.00: Rytmus, (va) Diószeg - 20.00: búcsúi vigadalom az Innovatech előtti téren. A zenéről a Nostalgia Music gondos­kodik. (va) Augusztus 17. (szombat) Nagyfödémes - Egy ha­zában - az új kenyér ünne­pe a nagyfüdémesi tájház­nál. (va)

Next

/
Oldalképek
Tartalom