Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-06 / 155. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 6. www.ujszo.com Mind az 500 dolgozót elbocsátják Leáll a dorogi Sanyo MTl-HÍR ' Dorog. Szeptemberben leáll a munka a Sanyo Hungary Kft. dorogi napelemgyárában, mind az 500 dolgozót elbocsátják, az üzemben sok szlovákiai magyar is dolgozik. A gyárat felszámolják, az ott található eszközöket az anyavállalat, a Panasonic malajziai, illetve japán gyárába fogják átszállítani. A japán lapok szerint a komoly pénzügyi gondokkal küzdő, több szervezeti átalakításon és tömeges elbocsátáson is áteső Panasonic döntése a kínai gyártók által dominált európai piac szűkülésével, valamint a hazai megrendelések felfutásával magyarázható. A tokiói kormány a 2011-es fuku- simai atomerőmű-baleset óta bőkezűen támogatja az ottani napelemgyártást. A Sanyo által működtetett üzemben 2005-ben kezdték meg a napelemek összeszerelését, a gyár harmadik üzeme 2011-ben készült el, tavaly nyáron azonban már elbocsáj- tásokra került sor Dorogon. A Panasonic 2009-ben vásárolta fel a Sanyót, ekkor került birtokába a magyarországi gyár is, amelynek felépítését az Európai Unió és a magyar költségvetés 900 mülió forinttal támogatta. RÖVIDEN Vallhatnak a titkosszolgák Pozsony. Nyolc volt és jelenlegi titkos ügynököt mentett fel a titoktartási kötelezettség alól Martin Glváč védelmi miniszter a Nemzeti Nyomozóügynökség kérésére. Ők már vallomást tehetnek a Katonai Titkosszolgálat (VSS) vezetőihez kapcsolt gazdasági visszaélések ügyében. Ugyanakkor az ellenzék a miniszter fejét követeli, az SaS-nek és Dániel Lipšic függetlenjeinek támogatásával sikerült összegyűjteni a rendkívüli parlamenti ülés összehívásához szükséges 30 aláírást. Lipšic azért döntött az SaS kezdeményezésének támogatása mellett, mert úgy véli, a kormány az ügyet kirobbantó újságírókat akarja megfélemlíteni. Tom Nicholson újságírót hétfőre rendelték be kihallgatásra. (SITA) Gyilkos a Kis-Dunában Vők. Férfitetemet vontak partra a tűzoltók csütörtökön a Kis-Dunából a szenei járásbeli Vők községnél. A Markíza tel- vízió szerint az áldozat a zubereci kettős gyilkossággal gyanúsított Milan Ďuriš. A test feltehetően napokig a vízben lehetett, a rendőrség szerint már a bomlás előrehaladott állapotában volt. A turdossini járásbeli (Tvrdošín) településen június 22-én holtan találtak egy 52 éves nőt és egy 38 éves férfit, az áldozatokat lelőtték. Ezt követően Ďuriš korábban szoros kapcsolatban állt a nővel, az utóbbi időben fenyegető üzeneteket írt neki, a gyilkosság után eltűnt. (TASR) Megegyeztek a vagyonbevallásokról Pozsony. Augusztus 2-ig megállapodhatnak a parlamenti pártok a közszereplők új vagyonbevallási módszeréről, véli Miroslav Beblavý (SDKU), a jogszabály egyik előkészítője. A törvénytervezet tavasszal elkészült szövegével korábban a Smer nem értett egyet, a jelenlegi változatot azonban már elfogadhatónak tartja. Az új vagyonbevallások részletesebbek lesznek, áttekinthetőbbé válik a politikusok vagyoni helyzete. A parlament várhatóan a szeptemberi ülésén foglalkozik ajogszabállyal. (SITA) Bača helyett szavazott egy komáromi képviselő Az otthagyott szavazókártya V.KRASZN1CAMEL1TTA Komárom. Juraj Bača független városi képviselő, olimpikon kajakos szavazókártyájával voksolt padszomszédja, Ondrej Gajdáč (független) az önkormányzat legutóbbi ülésén, amikor Bača épp nem volt a teremben. Győrfy László (MKP) javaslatáról döntött a testület, hogy a városi hivatal különítsen el4000 eurót a kétnyelvű formanyomtatványokra. 18 igen mellett 1 nem szavazat volt, Bačáé, ám Hortai Éva (Híd) figyelmeztetett, hogy Bača nincs a teremben. Gajdáč ekkor bevallotta, ő szavazott a kártyájával, mint mondta, viccnek szánta a dolgot, és elnézést kért. „Butaságot csináltam, de nagyon fáradt voltam. A közel este 10-igtartóülés végén nem számítottam rá, hogy lesz még szavazás, a saját szavazókártyámat már elpakoltam” - nyilatkozta lapunknak. „Természetesen magyarázatot kérek a történtekre” - mondta megkeresésünkre Juraj Bača. Hozzátette: ha bent lett volna, ő is megszavazza a javaslatot. Anton Marek polgármester annyit fűzött ehhez, hogy nem lehet ilyen vicceket csinálni. Novák Tamás alpolgármester kérdésünkre elmondta, törvénysértés nem történt, de kezdeményezni fogja, hogy az ügyet tárgyalja meg a panaszokat elbíráló bizottság. Néhány képviselő a tör- téntekutánmegjegyezte, hasonló eset után - amikor párttársa helyett szavazott - Iveta Radičová 2009-ben lemondott parlamenti mandátumáról. Hiába partner az MKP, Szász Jenő intézetében nincsenek felvidékiek Szelektív nemzetstratégia Budapest/Pozsony. Nem tudni, lesz-e szlovákiai munkatársa a magyar miniszterelnökség alá tartozó Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek (NSKI). Bár a Magyar Közösség Pártja a magyar kormány stratégiai partnere, az erdélyi Szász Jenő által vezetett intézmény eddig nem kereste meg a pártot, mondta lapunknak Berényi József. VERES ISTVÁN Az MKP elnökének nincs tudomása arról, lesznek-e felvidéki munkatársai az intézetnek. Szász Jenő saját kapcsolati tőkéjén keresztül szólít meg embereket a határon túli területekről, állítja Berényi József. „Ezt a hatáskört megtartja magának. De azért bízom benne, hogy konzultálni fog velünk a kiválasztott személyekről” - jegyezte meg Berényi. Az intézet már több, mint fél éve létezik, a magyar kormány tavaly decemberben 1,3 milliárd forintot szavazott meg az elinduláshoz, tavaly ezen felül már kaptak 100 milliót. A tervezett 100 főből februárban 25-en dolgoztak az intézetben, írta a hvg.hu. A Bajcsy-Zsi- linszky úti székházukat viszont csak néhány hete foglalták el. Az NSKI a magyar kormány egyik legfontosabb háttérintézménye, alapító okirata szerint „a miniszterelnök irányítása alatt működő központi hivatal”, alkalmazottai „fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek”, akiknek a legmagasabb fokú titkosszolgálati átvilágításon kell átesniük - írja a Transindex.ro erdélyi hírportál, hozzátéve, hogy június közepén az intézet alkalmazottainak fele már vezető beosztásban dolgozott. Szász Jenő a Kormányzati Információs Központ szerint államtitkári fizetést kap (havi bruttó 997 ezer forint), helyettese, Fráter Olivér Balázs (főleg erdélyi témákat kutató történész) helyettes államtitkárit. Ugyan már léteznek intézetek, amelyek a határon túli területek magyarságát kutatják, az NSKI-ba tervezett 100 fős létszám így is kevés, mert feladatuk összetett és sokrétű, állítja Szász Jenő. „A meglévő, különböző minisztériumok mögött álló háttérintézmények munkáját hangolja össze” - jellemezte Szász nemrég a Hírhatár.hu-nak adott interjúban az intézményt. Az NSKI egyik fő feladatának tartja, hogy munkáját a magyar nemzeti integráció gondolatával átitatva végezze, és arra ösztönözze az embereket, hogy az összefüggő Kárpátmedence rendszerében kezdjenek gondolkodni. Szász Jenő korábban a magyar kormány (elsősorban Kövér László házelnök) támogatását élvező egyik erdélyi kispárt, a Magyar Polgári Párt elnöke, valamint Székelyudvarhely polgármestere volt. Duka érsek: az egyház nem politikai párt, itt az ügyeket nem petíciók alapján intézik A pápa sem szolgáltat igazságot Bezáknak? ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az utóbbi napok történései arra utalnak, az egyház végleg le akarja zárni a leváltott érsek, Róbert Bezák ügyét. Attól, hogy a pápa felülbírálná a leváltást, a szlovák püspökök egyáltalán nem tartanak. „Bezáknak a jelek szerint be kellene érnie azzal, amit Duka prágai érsek mondott, hogy a Vatikán szerint nem követett el bűnt, csak nem illett a szlovákiai egyházi közegbe. Ezzel a felemás nyilatkozattal akarják le- csülapítani a hazai közvéleményt, miközben azt kommunikálják, hogy minden pap engedelmességet fogadott, tehát Bezáknak is bele kell nyugodnia az ót ért igazságtalanságba. Az emberek egy része ezt kész is elfogadni, főleg úgy, hogy most a püspöki konferencia is előzékenységet mutat” - magyarázta el lapunknak a hátteret egy neve elhallgatását kérő, magas beosztású egyházi személyiség. Stanislav Zvolenský, a Szlovákiai Püspökök Konferenciájának elnöke azt mondta, ahogy respektálták XVI. Benedek döntését, úgy tiszteletben fogják tartani Ferenc pápáét is. Ferenc pápa eddig hat levelet kapott Róbert Bezáktól, melyekben személyes audienciát kér. A szervezők szerint eljutott hozzá a szlovákiai hívek petíciója is. A prágai Dominik Duka érsek tegnapi nyüatkozata szerint azonban mindez nem jelent semmit, mert „az egyház nem politikai párt, itt az ügyeket nem petíciók alapján intézik”, (vm) Az ország legnagyobb Cirill-Metód-szobránál csak ötperces megemlékezésre futotta Rendőrrel koszorúztak a körforgalomban- Csak kettő? Kéteurós emlékérmét kaptak az ország vezetői a Cirill-Metód-évfordulón (TASR-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/Komárom. 2010- ben, a választások előtt még maga Robert Fico kormányfő tartott ünnepi beszédet Komáromban, a két bizánci hittérítő frissen áthelyezett szobránál, idén már csak 5 perces megemlékezésre futotta. Holott az idei a Cirill és Metód megérkezésének 1150. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév. Komáromban még csütörtökön tartottak szentmisét az ünnep alkalmából. Ezután „rendőri segédlettel” koszorút helyeztek el a Kossuth téren, a körforgalom közepén álló szobornál, tájékoztatta lapunkat Jozef Čemek, a Matica slovenská komáromi szervezetének elnöke. Indoklása szerint azért nem volt nagyobb ünnepség, mert azokat a megyeszékhelyen tartj ák. A közjogi méltóságok csütörtökön és tegnap emlékeztek a Theszalonikiból érkezett hittérítőkre. A parlament csütörtökön ünnepi ülést tartott, amelyen részt vett Ivan Gašparovič államfő, Robert Fico miniszterelnök és a kormány tagjai. Pavol Paška (Smer) házelnök szerint mi mindannyian a két hittérítőnek köszönhetően tudhatjuk, kik vagyunk. „Csodálatos érzés, hogy mi mindannyian, a Szlovák Köztársaság polgárai, részei lehetünk egy több mint 1000 éves történemek, amely segít megérteni, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk” - jelentette ki Paška. Pavol Hrušovský (KDH), a parlament korábbi elnöke úgy véli, Cirill és Metód története csodálatos és egyben figyelmeztető. „Nemcsak egy álom megvalósulásáról szól, hanem a megsemmisítéséről is” - jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. (lpj, vkm, SITA) Egyre kevesebb a fiatal, és egyre növekszik a 65 éven felüliek aránya Tovább öregszik az ország lakossága ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. 2012 végén Szlovákiának 5 410 838 lakosa volt, 51,28% nő. Az egyik legfontosabb demográfiai jelenség, hogy gyorsult a lakosság elöregedésének az üteme, ami a Statisztikai Hivatal (ŠÚ SR) szerint a legtöbb uniós országban problémát jelent, és orvoslása kihívás a tagállamok számára. A szlovákiai társadalom elöregedésének egyik fő oka az egészségügyi ellátás színvonalának a javulása, valamint az átlagéletkornövekedése. 2001-től 4 százalékponttal, mintegy 15%-ra csökkent a 15 évesnél fiatalabbak aránya, miközben a 65 és az annál idősebbek aránya 11,4%-ról 13-ra emelkedett. Tavaly a férfiak átlagéletkora 37,7 volt, a nők átlagéletkora már negyedik éve 40 fölött van, tavaly 40,9 volt. 55 535 élve született gyermeket jegyeztek, 5278-cal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az elhalálozások száma 52 437 volt, 534-gyel több, mint 2012-ben. „Vagyis csökkent a születések, mérsékelten nőtt az elhalálozások száma. A születések számának csökkenése összefügg a nyilvántartási módszer megváltoztatásával. Nem veszik számba a külföldön világra jött babákat, noha az anyjuk állandó lakhelye Szlovákiában van“ - magyarázta Ľudmila Benko- vičová, a Statisztikai Hivatal elnöke. Pár éve még megfigyelhető volt a természetes népszaporulat mérsékelt növekedése, de ez 2010-ben leállt, sőt tavaly némilegcsökkent. (sza)