Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-30 / 175. szám, kedd
16 Sport ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 30. www.ujszo.com Garancsi István, a Videoton futballklub tulajdonosa a külföldi edzőkben hisz, és sokat köszönhet Paulo Sousának is „Sok kapcsolatomat a focinak köszönhetem” A futballt üzleti vállalkozásként kell kezelni, de a kapcsolatépítésben is sokat segíthet, állítja Garancsi István, a Videoton tulajdonosa. A 47 éves üzletemberrel a Gombaszögi Nyári Táborban beszélgettünk. BŐDT1TANILLA MÓZES SZABOLCS A pódiumbeszélgetés során elárulta, nem számítottak rá, hogy a Videotonnak már az Európa Liga első selejtezőkörében szerepelnie kell, s ez aztán felborította az egész felkészülést. Hogyhogy nem gondoltak erre a lehetőségre? Abban reménykedtünk, hogy megnyerjük a kupát, kupagyőztesként ugyanis csak a második selejtezőkörben kezdtünk volna, mint tavaly, és több időnk lett volna a felkészülésre. Tavasszal nagyon hittem benne, hogy a kupa a miénk lesz, de nem így történt, és sajnos nem a bajnok lett a kupagyőztes, mint tavaly, így a Debrecen kezdhetett a második körben, mi pedig már az elsőben. Ezen az első körön aztán nem is jutott túl a Videoton, a Mladost Podgorica búcsúztatta. Miben látja a kiesés okait? Sok minden közrejátszott ebben, de ezt az edzőnek kell elmondania, nem nekem. Van, amit nyilvánosságra hozhatunk, ezt meg is fogjuk tenni, s van, amit házon belül kell megoldanunk. Hogyan változnak a tervek ezek után? Biztosan nem így tervezték a nyarat és az őszt. Tényleg nem így terveztük. Arra készültünk, hogy hosszabb ideig leszünk a nemzetközi meccsek terhelése alatt. A kiesésnek van anyagi vonzata is, azzal is foglalkoznunk kell. Nagyon fontos, hogy megnyerjük magunknak a nézőket, hogy visszajöjjenek a stadionba. Már most készülünk a jövő évi európai kupaszereplésre, ezt a munkát ugyanis korán kell kezdeni. A szlovák élvonalban jelenleg mind a 12 csapatnak hazai szakvezetője van. Magyarországon ezzel szemben négy külföldi edző dolgozik a legfelsőbb osztályban. Mi ennek az oka? Csak a magam nevében tudok beszélni. Mikor belevágtam a fociba, elmondtam, csak úgy tudom „túlélni” a focit, ha a nemzetközi porondon tud szerepelni a csapatom. Ehhez pedig nemzetközi edzők kellenek. Nem akarom a magyar edzőket kritizálni, nem ez a tisztem, de a külföldiek talán naprakészebbek, jobb a kapcsolatrendszerük. így jött a képbe két évvel ezelőtt Paulo Sousa, akinek személyesen én is nagyon sokat köszönhetek és a klub is. Olyan játékosokat tudott idehozni, akik miatta jöttek, nem a klub miatt, olyan embereket csábított Magyarországra, akik egyébként nem jöttek volna. Ezt a vonalat viszi tovább jelenlegi edzőnk, Jósé Gomes is. A külföldi szakemberek foglalkoztatása azért valamennyire a magyar edzők kritikája is. A magyar edzőkről sokat elmond, hogy külföldön ma nincs magyar szakvezető vagy magyar stáb. A magyar játékosokat nem tudják védeni, kint segíteni. Kimennek a húszéves fiatalok, egyedül vannak a világban, senkijük nincs az ügynökön kívül, akire tudnának támaszkodni. Ma már a piacok kinyíltak, nagyon sok edző és játékos van. Sok lejárt szerződésű válogatott játékosnak nincs klubja, s nagyon sok, Európában jegyzett, eredményt elért edzőnek nincsen állása. Nehéz megtalálni egy klub arculatához a leginkább megfelelő stábot. Garancsi István nem így képzelte a Videoton nyári időszakát (Stofira Erik felvétele Mi felvállaltunk valamit, elindultunk egy úton, s egy hároméves ciklus közepén tartunk. Most a bajnokság megnyerése a cél, az Európa Ligakiesés után még inkább. A pódiumbeszélgetésen szó volt arról, hogy a foci ma már üzlet, de Világi Oszkár szájából az is elhangzott, hogy csak azt lehet üzletnek nevezni, ami nyereséges. A futball Közép-Európában viszont veszteséges. Miért éri meg ma futballklubot működtetni? Szerintem a focit üzleti vállalkozásként kell kezelni, s a foci egy befektetés. Én befektető vagyok - azt a pénzt, amit a szponzoroktól nem tudok összeszedni, azt kénytelen vagyok saját magam beletenni a vállalkozásomba. Nagyon sok kapcsolatom keletkezett a focinak köszönhetően, főleg külföldön, s ezeknek köszönhetően már nyolc-tíz komoly üzlet megköttetett. Ha egyszer ebbe a vérkeringésbe bekapcsolódunk, akkor nemcsak a fociból jön vissza a pénz, hanem azokból a más kapcsolatokból is, amelyek a focinak köszönhetően köttettek. Lát arra lehetőséget, hogy a fociba tett befektetés egyszer hosszabb távon megtérülhet? A magyar állam nagyon sokat tesz azért, hogy a sportban megvalósítsa azokat az infrastrukturális vállalásokat, amelyekre már senkinek nem volt pénze. Én például nem fektettem stadionépítésbe, csak az üzemeltetésébe. De ha a kezdőtőkét az állam odaadja, s mindenfajta forrásból támogatja, nemcsak a stadionépítést, hanem az utánpótlásképzést is, meghozza a szükséges jogszabályokat, hogy az edzőket, játékosokat hivatalosan tudjuk tisztességes módon fizetni, akkor a lehetőségek szinte korlátlanok. Ma az európai ranglétra alján vagyunk. Az lenne az ideális, ha több klubcsapatunk lenne az európai kupákban, s csak később kapcsolódnának be a küzdelmekbe, így a nyarat a felkészüléssel lehetne tölteni. Ekkor biztosan kijelenthetném, hogy olyan csapatot tudok építeni, amely rendszeresen európai kupaszereplést érő helyen végez, s nemzetközi színtéren is helytáll. A Gombaszögi Nyári Táborban volt egy előadás a futballbundáról is, s ott elhangzott, hogy a bunda mozgatja és tartja el a futballt. Mit gondol erről? Csak azt tudom mondani, amit az újságokban olvasok. Tűzzel-vassal kell irtani a bundát, meg sem tudom ítélni az egész ügy nagyságrendjét. Szerencsére ránk ez ügyben nem csapódott semmilyen sár, tehát a Videoton és személyesen én is távol voltam tőle. Utoljára gimnazistaként vettem részt sportfogadásban. Látva a gyanús meccsek és a gyanús futballisták nagy számát, nem fordult meg a fejében, hogy esetleg az ön csapata is érintett lehet a bundabotrányban? Vagy ön tűzbe tenné a kezét a játékosaiért? Az ember csak magáért teheti tűzbe a kezét, de azért is alakítottuk ki a fizetési rendszerünket, hogy minél kisebb legyen a kísértés arra, hogy valaki tiltott eszközökhöz folyamodjon. Ezért vannak nálunk rendszerbe foglalva a fizetések. A játékosokkal korrekt módon szerződünk - sokan azt mondják, drágák -, hogy csökkentsen! a lehetőségét annak, hogy más eszközökhöz nyúljanak. Csehországban és Szlovákiában felmerült egy közös liga terve, tárgyalt is erről a két ország szövetsége. Az országokon átívelő bajnokságok jelenthetik a futball jövőjét? Ez az UEFA döntésén múlik. Ebbe mi, mint klub vagy ország nem tudunk beleszólni. Ha az UEFA ezt megengedi, mi ebben szívesen részt veszünk, de a döntésről minket nem fognak megkérdezni. Felmerült már román-magyar meg horvát-magyar közös bajnokság ötlete is, de véleményt csak akkor tudnék mondani róla, ha ismerném a pontos koncepciót. Ideiglenesen Valovič és Kontír a Slovan edzői Menesztették Slovákot A Senica elleni bajnoki meccsen a dunaszerdahelyiek trénere úgy érezte, diákcsapatot irányít Radványi: kell egy kapus és egy jobbhátvéd ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS TASR-JELENTÉS Pozsony. Már a 3. forduló után megtörtént az első edzőcsere a labdarúgó Corgoň Ligában: a bajnok Slovan vasárnap esti trencséni veresége (2:4) után a klubvezetés menesztette Sámuel Slovák vezetőedzőt, aki egy évvel ezelőtt éppen a 3. forduló után foglalta el Vladimír Weiss helyét az égszínkékek kispadján. A 37 éves szakember vezetésével a fővárosiak a bajnoki cím mellé a Szlovák Kupát is megszerezték, de elég rosszul kezdték az új szezont: a DAC elleni hazai döntetlen után a második fordulóban esedékes meccsüket elhalasztották, vasárnap pedig kikaptak, miközben nagyobb fájdalmat okozott a klubban, hogy a bolgár bajnok Ludogorec Razgrad kiverte a pozsonyiakat a BL-selejtező második fordulójában. „Ez az egész hét történéseinek a következménye. Előbb otthon 2:l-re nyertünk a Razgrad ellen, de náluk 0:3-ra kikaptunk, a visszavágón nyújtott teljesítmény nem volt a Slovanhoz méltó. És ehhez jött az újabb bajnoki vereség... Ilyen a futballé- let - nyilatkozta a vezetőedző leváltása után Petr Kaspar, a Slovan vezérigazgatója. - Az A csapatot ideiglenesen Jozef Valovič és Jozef Kontír vezeti. Hét közben döntünk arról, mit teszünk a kialakult helyzetben. Mivel friss dologról van szó, egyelőre kiszemelt jelöltjeink sincsenek az edzői posztra.” „Helyenként úgy éreztem, mintha egy diákcsapat edzője lennék” - nyüatkozta közvetlenül a Senicán elszenvedett 4:0-s vereség után Radványi Miklós, a DAC labdarúgócsapatának vezetőedzője. Egy nappal a Corgoň Liga 3. fordulójának mérkőzése után a dunaszerda- helyi szakvezető lapunknak is értékelte a találkozót. „Megnéztem többször a meccsről készült felvételt. Nem tudtunk játékba kerülni, már az első félidőben is sok volt a hiba, csak akkor még tartottuk a 0:0-t. Szünet után a bíró befújt egy nevetséges tizenegyest ellenünk, ezután pedig gyorsan újabb gólt kaptunk egy pontrúgást követően. Sok fegyelmezetlenség jellemezte a játékunkat, de 2:0-nál volt egy tizenöt perces periódus, amikor feljavultunk, Fodrek a felső kapufát találta el. Csakhogy szépítés helyett megint mi kaptunk gólt, pedig szerintem a kapus háríthatott volna - nyüatkozta Radványi, s hozzátette, mindenképpen szeretne egy olyan kapust igazolni, akire támaszkodhat a csapata. - De keü egy jobbhátvéd és egy középhátvéd is.” A DAC az első három bajnokiján három élcsapattal, a bajnok Slovannal, a kupában döntős zsolnai együttessel, ületve a bajnoki második Senicával találkozott. „Tisztában voltunk vele, hogy ezeken a meccseken nem szerzünk sok pontot. A Slovan otthonában szerencsével egyet elcsíptünk. A következő ellenfelünk azonban a velünk egyenrangú ViOn lesz, remélem, hogy ellenük jobb eredményt érünk el” - mondta Radványi, akinek sérültek a csatárai, de bízik benne, hogy Szarka szombatig felépül. „Azt is remélem, hogy végre Gašparík ügye is rendeződik, és ő is játszhat. Ő azon kevesek egyike, akik az első edzéstől kezdve végigcsinálták a felkészülést, tehát az erőnléte is megfelelő. Vele sokkal erősebbek lennénk támadásban. Ha sikerülne szombatig egy kapust és egy jobbhátvédet is szerezni, akkor még több változás lehet a kezdőcsapatban” - tette hozzá a DAC edzője, (bt) FKSenica-FKDAC 1904 4:0 (0:0) Góllövők: Piroska (51., 11-esből), Hiago (52.), Jirásek (76.), Jakubov (86.). Sárga lap: Križko, Jaroslav Divis, ill. Božoň, Fodrek, Beňo, Obžera. Játékvezető: Smolák, 1911 néző. SENICA: Šulla-Šenk (77. Jakubov), Križko, Brabec, Čermák-T. Koňa, Piroska, L. Opiela (68. Jirásek)-Hiago (64. Jaroslav Diviš), Kalabiška, Martin Zeman. DAC: Fišan-Boya, Božoň, Peter Majemík, Beňo-Velický, Huber (58. Obžera)-E. Ujlaky (71. M. Sedlák), Hodúr, Antunovics-Fodrek (84. M. Dián).