Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)

2013-07-30 / 175. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 30. www.ujszo.com A tegnapi határozat az elnöknek kedvez Čentéš-iigy: dönthet az Alkotmánybíróság ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. Tegnap sokhónapos döntésképtelenség után hatá­rozat született a Čentéš-úgy- ben. Igaz, az Alkotmánybíró­ság csak egy kis lépést tett a végső döntés felé vezető úton, ám ez is fontos ahhoz, hogy egyáltalán lezárható legyen a megválasztott, de ki nem neve- ' zett főügyész panaszának ügye. Az Alkotmánybíróság hetek­kel ezelőtt összeállított szená­tusának döntése értelmében Ján Auxt és Ľubomír Dobrík nem lesz kizárva a döntéshoza­talból. Jozef Čentéš ugyanis korábban azt kérte, egy Ivan Gašparovič által benyújtott el­fogultsági panaszról ők ne dönthessenek, mivel elfogultak az államfővel szemben. Ezzel az Alkotmánybíróság kimozdult a holtpontról, ahol márciustól állt. Gašparovič és Čentéš ugyanis egymás után adták be a másik féllel szem­beni elfogultsági panaszaikat, így egy ideig úgy tűnt, nem lesz kinek dönteni az ügyben. A tegnapi „ítéled’ ugyanakkor a Čentéš főügyészi kinevezé­sét elutasító Gašparovičnak kedvez, ugyanis a két bíró RÖVIDEN Szigorúbb büntetést a drogért Pozsony. Nem tetszik az OĽaNO képviselőinek, hogy négyről három évre csökkentették a kábítószertartásért járó büntetés alsó határát, amivel lehetővé vált feltételes bünte­tések kiszabása. A párt ezért a parlament szeptemberi ülésé­re benyújtott egy törvénymódosítást, amely visszaállítaná négy évre a büntetés határát. „Ezzel szeretnénk helyrehozni azokat a károkat, amelyeket a törvénymódosítással okozott a Smer és az SaS drogkoalíciója” - indokoltákjavaslatukat az OĽaNO képviselői. (SITA) Kerítések 2,6 millióért Pozsony. A következő 36 hónapban összesen 2,6 millió eurót költ a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) kerítések és válaszfalak megépítésére. A Dl-es, D2-es és D3-as autópá­lyák, ületve az RI-es és R2-es gyorsforgalmi utak mellé ke­rülnek új kerítések összesen 262,5 kilométeren. (TASR) Zoli a szüleit keresi, csak a nevét tudja Kassa. Zoltán, Zoli névre rea­gáló kisfiú azonosításához kéri a rendőrség a lakosság segítségét. A körülbelül hároméves fiú vasár­napra virradó éjszaka egy járőr­kocsi elé futott Igló (Spiš­ská Nová Ves) Fabíni utcájában. A 92 centiméter magas, sovány testalkatú fiúnak rövid fekete ha­ja van, a szeme és az arcbőre bar­na - tájékoztatott Jana Mésarová, a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség a 0961 74 3155-ös vagy a 158-as telefonszámon várja a kisfiú­val kapcsolatos lakossági bejelentéseket. (SITA) Kétezren az olajvezeték ellen Pozsony. Már több mint kétezer ember írta alá a Pozsony- Schwechat közti olajvezeték megépítése ellen indított petíciót. Az aláírásgyűjtést a Fiatal Ligetfalu polgári társulás kezdemé­nyezte, nyár végéig legalább nyolcezer kézjegyet akarnak összeszedni. A vezeték pontos irányvonalát még nem jelölték ki, a véglegest döntés év végéig születhet meg. A polgári társu­lás információi szerint a kőolajvezeték Pozsonyon keresztül haladna, érintve a Lafranconi-híd melletti ligetfalui erdős részt is, mely alatt a fővárosi ivóvíztartalékok találhatók. (TASR) Az Állami Gyógyszerfelügyelet újabb készítmények kivitelét tiltotta meg Gyógyszerhiány export miatt Pozsony. Gyógyszerellá­tási gondokat okozhat az alacsony hazai gyógy­szerár, egyes forgalma­zók ugyanis a magasabb árat garantáló országok­ba viszik vissza az itthon olcsóbban megvett ké­szítményeket. ÚJ SZÓ-HÍR Nálunk hiányoztak volna a gyógyszerek Az Állami Gyógyszerfelügye- let (ŠÚKL) májusi döntését kö­vetően tegnap újabb három gyógyszer kivitelét tiltotta meg, mivel ez szerintük a hazai ellátás biztonságát veszélyez­teti. „A Lyrica gyógyszer kivite­lének megtiltását követően a közelmúltban a felügyelet to­vábbi három gyógyszert talált, amelyek esetében a tervezett kiviteli mennyiség meghaladja a behozatalt, ami veszélybe so­dorhatná a hazai gyógyszer- ellátású’ - tájékoztatott Valéria Pemišová, a ŠÚKL szóvivője. Most az Inspra, a Clexane és az Azilect gyógyszereket vette vé­delem alá, a kiviteli tilalom a készítmények június végére, jú­lius elejére tervezett kivitelére vonatkozik, és sajtóhírek sze­rint hiány mutatkozik egyes rák elleni gyógyszerekből is. A ŠÚKL az idén januárban életbe lépett gyógyszertörvény alapján ellenőrzi a készítmé­nyek tervezett kivitelét és be­hozatalát, amit a forgalmazók kötelesek előzetesen jelenteni. A forgalmazók január óta több mint 1400 esetben jelentettek tervezett gyógyszerkivitelt. Az úgynevezett gyógyszer- reexport veszélyeire már ko­rábban figyelmeztettek a gyógyszergyártók. Jelenleg a legnagyobb ártámogatásban részesülő készítmények ára nem lehet magasabb, mint a második legalacsonyabb uniós ár. A most kiviteli tilalom alá helyezett készítmények már hónapok óta nehezen elérhe­tőek, egyes gyógyszerészek szerint a betegeket kénytele­nek várólistára venni. A helyzet elsősorban a gyógyszerészeket KIVITELI TILALOM ♦ Lyrica - epilepszia, neurotikus szorongás ♦ Inspra 25 mg - infarktus-megelőzés ♦ Clexane 2000- trombózis ellen ♦ Azilect-Parkinson- kór ellen (Képarchívum) hozza nehéz helyzetbe, mert a törvény előírja számukra, hogy a receptre készítményeket 24 órán belül biztosítaniuk kell a beteg számára a gyógyszere­ket. A gyógyszergyártók állítá­sa szerint a hiányzó készítmé­nyekből 20-30 százalékkal többet hoztak be, mint amit re­ceptre előírtak, vagyis a hiány nem rajtuk múlik, a forgalma­zók viszik ki a nálunk olcsón megszerezhető készítménye­ket. A ŠÚKL azonban csak ak­kor tilthatja meg a készítmény kivitelét, ha az országosan nem kapható, (lpj) A segély folyósításához 110 ezer embernek kellene havi 32 óra munkát biztosítani A községek is félnek a kötelező közmunkától ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Szinte valamennyi minisztérium és az érintett ér­dekvédelmi szerveztek is kifo­gásolják a szociális ügyi mi­nisztérium javaslatát, amely átalakítaná a szociális segélyek folyósítását. Az egészségügyi minisztéri­umnak nem tetszik, hogy a tör­vénytervezettel az egészségügyi intézményeket a jelenleginél nagyobb együttműködésre akarják kényszeríteni a szociális ügyi hivatalokkal. „így sok in­formációhoz jutnának a polgá­rok egészségi állapotáról, mi­közben erre semmi szükség, hi­szen az anyagi szükséghelyzet elbírálásakor nem az egészségi állapot, hanem a család anyagi helyzete a mérvadó” - véli a szaktárca. Az adatvédelmi biz­tos ugyancsak nehezményezte, hogy az új törvény szerint túl sok adatot gyűjtenének be a polgá­rokról, s ezeket a továbbiakban egyéb célokból is feldolgozhat­nák, ami ellentétben áll az adat­védelmi szabályokkal. A Szakszervezetek Szövet­sége ellenzi, hogy megvonják a 60,50 eurónyi alapsegélyt azoktól a szociálisan rászoruló felnőtt személyektől, akik azt nem hajlandók ledolgozni ön­kéntes munkák vagy kisebb községi szolgáltatások kereté­ben. „Az intézkedés elsősorban a gyerekeket és a többi közösen elbírált személyt fogja sújtani, sértheti az alapvető emberi jo­gokat, éspedig az élethez, va­lamint az emberi méltósághoz való jogot” - véli a szakszerve­zet. A KOZ a juttatás faragása és néhány támogatás megszün­tetése helyett inkább valorizá­ciót szorgalmaz, hiszen 2009 óta nem emelték a segély összegét. A Szlovákiai Városok és Fal­vak Társulása (ZMOS) elismer­te: egyfajta társadalmi igény munkára ösztönözni a szociális segélyen élőket, ugyanakkor szerinte a feladatat teljesítését nem lehet csak az önkormányza­tokra bízni. Túl sok polgárnak folyósítanak szociális támoga­tást, a községek nem képesek mindenkinek munkát biztosíta­ni, ezért lehetővé kell tenni, hogy a támogatást máshol is le­dolgozhassák. A véleményező önkormányzatok szerint az ál­lam a községekkel akarja meg­oldatni azt, amire maga nem ké­pes, vagyis munkát biztosítani az állástalanok legnehezebben alkalmazható rétegének. A fal­vaknak és városoknak 110 ezer embernek kellene havi 32 óra munkát biztosítaniuk. A szociális ügyi tárca az elkö­vetkező hetekben mérlegeli, a tárcaközi véleményezés során tett észrevételekből melyiket ve- szimajd figyelembe, (lpj, sza) A központ 2010-ben mindössze 390 határozatot adott ki, tavaly már 3547-et Egyre többen kémek ingyenes jogi segítséget B.SZENTGÁU ANIKÓ Pozsony. Jogsegélyért a nők nagyobb arányban folyamod­nak, mint a férfiak, s évről évre nő az ingyenes jogsegélyköz­pont ügyfeleinek a száma - de­rül ki az Ingyenes Jogsegély­központ jelentéséből. Tavaly a polgárok összesen 4370 kér­vényt nyújtottak be, a legtöb­bet (751-et) a kassai irodában. Míg a központ 2010-ben mind­össze 390 határozatot adott ki, 2011-ben már 1328-at, tavaly pedig 3547-et, s ebből 2395 esetben hagyták jóvá az ingye­nes jogsegélyt. 1703 esetben ügyvéd, 679 esetben központ jogásza képviselte a polgárok érdekeit a bíróságon, 13 eset­ben pedig mediátort alkalmaz­tak. A központhoz fordulók kö­zül a legtöbben 36-45 év kö­zöttiekvoltak. Az ingyenes jogsegély-köz­pontokhoz az anyagi szükség- helyzetben lévő polgárok for­dulhatnak tanácsért, akiknek nincs pénzük arra, hogy peres ügyeikben az érdekeiket drága ügyvédek képviseljék. A ké­relmezőnek három feltételt kell teljesítenie. Egyrészt havi jövedelme nem haladhatja meg a létminimum 1,4-szeresét. Másrészt az az ügy, amelyben érdekképviseletet igényel, nem lehet eleve kudarcra ítélve, kell lennie esélynek a sikerre. Har­madsorban pedig a vitatott összegnek meg kell haladnia a minimálbér összegét; ez nem érvényes, ha olyan ügyről van szó, melyben nem lehet ki­számlázni semmilyen értéket. Van lehetőség egyszeri kon­zultációra, előzetes segítség- nyújtásra is. Az utóbbi esetben - halasztást nem tűrő ügyek­ben - megelőlegezhetik a jog­segélyt, s ezzel egy időben zaj­lik a jogosultsági eljárás. Ha ki­derül, hogy az ügyfél nem tel­jesíti a díjmentes jogsegély fel­tételeit, utólag kiszámlázzák neki a szolgáltatást. A központ tavaly 90 százalékos eredmé­nyességet könyvelt el. Hazai és nemzetközi, kereskedelmi, csa­lád-, munka- és polgárjogi ügyekben egyaránt lehet segít­séget kérni. A díjmentes jogsegély-szol­gálat igényléséhez szükséges formanyomtatványok a www.justice.gov.sk honlapon elérhetőek. várhatóan helyt ad az államfő panaszának, s kizárja a dön­téshozatalból azokat a bírá­kat, akik vélhetően Čentéšnek kedvező döntést hoztak volna. Az ügye Jaromír Čižnár fő­ügyésszé választása és az elnök általi kinevezése után ugyan­akkor vesztett jelentőségéből, alkotmányjogászok szerint ' Čentéšen az sem segítene, ha az Alkotmánybíróság neki ad­na igazat. Legfeljebb kártérí­tést kaphatna azért, mert az ál­lamfő nem nevezte ki őt fő­ügyésznek, a tisztet gyakorlati­lag már nincs esélye megsze­rezni. (MSZ, TASR) Jozef Centes. Egyre kisebb az esélye. (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom