Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-27 / 173. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 27. Szalon 21 Beszélgetés N. Tóth Anikóval, akit a zsűri a Gasztrosztár szövegének irodalmi értékéért különdíjjal jutalmazott az idei Duna Menti Tavaszon Szószátyár leves és izgulós habtorta „A paródia azért fontos, hogy egy másik perspektívából tudjuk figyelni a dolgokat" (Béres Gábor felvétele) „Akkor kezembe nyomtak valami fiolát, hogy az utolsó fűszerezést én végezzem el. Hát láss csudát! Méregmassza helyett karamellpudinggá, bódulatpép helyett csokikrémmé, rondítókenőcs helyett eperhabbá rottyan a kotyvalék.” Az idézet N. Tóth Anikó Tükörkönyv című meseregényének részlete, s az egyik szereplő, a tündérek és boszorkányok közt nevelődő Ina boszorkánykonyhabeli ténykedését mutatja be. POLGÁR ANIKÓ N. Tóth Anikó gyerekeknek írt színpadi műveiben a varázsmotívumok mellett megjelennek a gyerekek hétköznapi életét, ill. a média- és tömegkultúra hatását érzékeltető motívumok. Ez utóbbiak- amint azt az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola Csillag-szóró gyermekszínjátszó csoportja által előadott Gasztrosztár című darab esetében a legutóbbi Duna Menti Tavasz fesztiválon is láthattuk - különösen üdítően hatnak a színpadon. Nem véletlen, hogy éppen ez az (egyébként ezüstsávos minősítésű) előadás kapta a gyermekzsűri díját. A szövegkönyv szerzőjét és a darab egyik rendezőjét, N. Tóth Anikót pedig - akit ezúttal mesejáték-írói és fesztiválos tapasztalatairól kérdeztünk - a felnőtt zsűri szokatlan módon az előadás szövegének irodalmi értékéért különdíj- jaljutalmazta. A mesedráma, a gyerekeknek írt színpadi játék műfajával régóta kísérletezel. Miben tér el a Gasztrosztár című dramatikus játék a hagyományos mesejátéktól? Gyerekkori vonzalom a színpad, nézni is, játszani is szerettem. Pályakezdő pedagógusként természetes feladatomnak tartottam, hogy színjátszó csoportot vezessek. Nem volt egyszerű szövegkönyvekhez jutni, ezért vágtam bele a kísérletezésbe. Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Ámikája volt az első próbatétel. Jót választottam, mert a meseregény amúgy is tele van párbeszédekkel, lehetett fortélyokat tanulni. Majd elszegődtem a Csillag-szóró gyermekszínjátszó csoporthoz, amelyet Bodonyi András és Köteles Judit alapított. A Csillag-szóró leggyakrabban kortárs szerzők verseiből szerkesztett műsorokat mutatott be, itt-ott egy-egy mese színpadi változatát. Házi dramaturg voltam abban az időszakban. Az utóbbi öt év egyfajta reneszánsz volt nekem a színjátszás terén: amint a lányom iskolás lett, anyukaként vállalkoztam az újabb - csoportépítői, dramaturgi, rendezői - kalandokra. A Gasztrosztár annyiban tért el a korábbi bemutatóktól, hogy nem kész mesére vagy versekre alapoztunk, hanem a próbafolyamat közben alakult ki a szöveg. A gyerekekkel eldöntöttük, hogy ételekről szóljon, s mivel nem találtam megfelelő verseket, hát megírtam őket. Közben persze rengeteget beszélgettünk az ízekről, nagy étvággyal vagy épp fanyalogva fogyasztott ételekről, étkezési szokásokról, sőt el is játszottuk a fogásokat, az érzelmeiket, az egymáshoz való viszonyukat. Aztán jött az ötlet, hogy legyen a műsor kerete a verseny. Akkor születtek a verseket összekötő szövegek. Vagyis: a mesétől eltérően itt nincs hagyományos értelemben vett történet, nagy konfliktus, inkább néhány hangulat és főleg karakter - szószátyár leves, felfuval- kodott felfújtak, kirekesztett spenót, szégyenlős hurka, izgulós habtorta, civakodó gánca és dödölle, vidám pampuska - kerül egymás mellé. Mennyire tartottad fontosnak a szövegkönyv kialakításakor a tömegkultúra káros hatásainak kifigurázását, s hogyan viszonyultak a pa- rodisztikus elemekhez a színjátszók? A kultúrát a legtöbb gyerek főképp a televízión keresztül kapja. Az utóbbi időben a tehetségkutató zenei versenyeket nézik és emlegetik sokat, ezért gondoltam, hogy ezt a mintát használjuk fel, de semmiképpen nem a követendő példa állítása volt a cél. A paródia azért fontos, hogy egy másik perspektívából tudjuk figyelni a dolgokat: nem a feltétlen azonosulás, hanem görbe tükör tartása a cél. A gyerekeknek ez izgalmas játék. Pontos megfigyeléseiket picit torzítva vagy eltúlozva játszhatják el - hiszen gyakran parodizálják egymást, a tanítóikat vagy a szüleiket is. Sokat nevettünk a próbafolyamat közben, rengeteg ötletük volt, egészen sziporkázók is. Elégedett voltál a fesztivál hangulatával, szakmai nívójával? Nagyon fontosak a színjátszó fesztiválok. A gyerekeknek igazi ünnepet jelentenek, amire hosszasan készülnek, amit izgatottan várnak, hiszen kimozdulnak a mindennapi rutinból, és a munkájuk gyümölcsét is bemutathatják. Sőt, megnézhetik a többi csoport hasonló munkájának az eredményét is. Idén itt volt hiányérzetem, hiszen sem a saját kategóriánkat, a szerkesztett műsorokat, sem a színjátszókat nem láttuk. Szerencsére legalább a bábosoknak tapsolhattunk. Régebben, amikor vélhetőleg jóval tágabb anyagi keretei voltak a DMT- nek, végignézhettünk mindent, a szakmai értékeléseken pedig sok-sok visszajelzést, tanácsot, ötletet kaptunk egymás előadásainak megvitatása közben a saját munkánkkal kapcsolatban is. A versenynap nagy megpróbáltatást jelentett, hiszen háromórás utazás után rögtön színpadra mentünk, és csak 15 perces színpadpróbára volt lehetőségünk. A viszontagságos körülmények ellenére a gyerekek nagyon koncentráltan, s mégis önfeledten játszottak, amit nagy eredménynek tartok. A közönség pedig jól fogadta a bemutatót. A gyerekek nagyon örültek az ezüstnek és a gyerekzsűri díjának - ez különösen fontos, hiszen a saját korosztályuk visszajelzése! -, én pedig annak, hogy kolléganőm, Köteles Judit húszévnyi rendezői munkásságáért életműdíjat kapott. Amikor a gyerekekkel megbeszéltük az eseményeket, egymás szavába vágva sorolták az izgalmasabbnál izgalmasabb élményeiket, s szinte mindegyikük azt mondta, a legjobb volt a színpadon, előadás közben. Ez többet jelent nekem, mint az egyéni díjam. MEDIATER A valkűrök (és a kisállatok) lovaglása H. NAGY PÉTER Aligha van jelképesebb találkozása a klasszikus zenének és a filmbeli akciónak, mint az Apokalipszis most inváziós jelenete. Emlékezzünk csak. Coppola filmjének elhíresült részében egy helikoptertámadás alatt a következő párbeszéd zajlik. Kilgore ezredes (Robert Duvall), miután a szörfözésről konzultál egyik beosztottjával, így szól: ,A kelő nappal a hátunk mögött szállunk még egy mérföldet, aztán jöhet a zene.” A zene? - kérdez vissza a szörfös srác, a válasz pedig így hangzik: „Igen, Wagnert játszunk. A sárgák összeszarják magukat, a fiaink meg imádják.” Majd az ezredes kiadja a parancsot: „Jöhet a pszicho háború. Hadd szóljon!” És indul A valkűrök lovaglása, melynek dallamaira a támadók letarolják a vietnami partszakaszt. Hosszan lehetne elemezni ezt a jelenetet, hiszen egyrészt a vietnami háborút groteszk szituációk sorozataként mutatja be, másrészt tükröt tart azok elé, akik a háborút - könnyelműen - szórakozásnak gondolják, de most ennek az emblematikus megoldásnak az utóéletére koncentrálunk. A Bőrnyakúak című filmben van egy jelenet, amely ide passzol. Az Öböl-háború idején az egyik alakulat, a 22-es osztag készül a bevetésre. Amikor a CBS Híradó tudtul adja, hogy Irak elfoglalta Kuvaitot, s az utóbbi nagykövete segítséget kér az USA-tói, elhangzik a várt mondat: „Mehetünk háborúzni”. Egy hirtelen vágással a moziteremben találjuk magunkat. A fiúk az Apokalipszis most című filmet nézik, éppen a helikoptertámadásnál tartanak. Mindenki a Wagner-rész- letet dúdolja, és lelkesen imitálja a színészek mozdulatait. Egyszóval harci szellem uralkodik a nézőtéren. A jelenet érdekessége, hogy mediális megkettőződésre épül: Sam Mendes filmjében Coppola alkotásának egy részlete pörög fekete-fehérben, melynek snittjeit mi is együtt nézhetjük a 22-esekkel. A mozinak aztán hirtelen vége szakad, s a hangszórókból elhangzik a parancs: „Harcra fel, katonák! ” Lazítsunk egy kicsit. Nézzünk bele a Rángó című animációs mesterműbe, melynek szereplői kisállatok: gyíkok, rágcsálók, madarak és mindenféle szerzetek, no meg egy kaméleon. A film közepe táján van egy üldözős jelenet, amelyben a szekérrel menekülő csapatot, főhőseinket denevéreken lovagló agresszív földikutyák támadják. Az ütközet az Apokalipszis most szóban forgó részletére hajaz, itt viszont egyrészt a szerepek felcserélődnek (a címszereplő és barátai nem a támadók, hanem a menekülők), másrészt a Wagner-zene átcsúszik egy remek mexikói ötvözetbe. (A zenészek mint mexikói bagolycsapat a narrátor funkcióját töltik be, ám ironikus módon mindig Rángó korai halálát jövendölik.) Hans Zimmer áthangszereli a klaszszikust, s ezzel mintegy belesimítja a Rángó westem-világába. Végül egy esti mese. A Cartoon Networkön futott anno a Bátor, a gyáva kutya című rajzfilmsorozat, amelynek a harmadik évadában volt A valkűrök lovaglása című epizód. A norvégiai nyaraláson Muriéit elrabolják a valkűrök, akik eltűnt nővérüket keresik. Muriel élvezi a kalandot: „Jaj, ez az egész olyan hiteles” - jegyzi meg a palotában a soksok harci kellék kapcsán. A valkűrök megtámadják ellenségeiket, a koboldokat, Bátor azonban a csatából kimenti gazdáját, elviszi Muriéit egy barlangba, ahol, lám-lám, a keresett valkűr és a koboldkirály románca zajlik. A kutya, megelőzve a bajt, gyorsan összeadja a párt. Kibékülés, probléma megoldva: ,A szerelem győz”. A tízperces történet dramatur- giailag a Wagner-zenére épül, s mulatságosan keveri a mitológiai elemeket a turisztikai logikával. Az epizód tehát ily módon nyaralásparódiaként értelmezhető, s felfüggeszti a háborús kontextus érvényességét. Wagnerről, a 19. század egyik legnagyobb hatású zeneszerzőjéről köztudott, hogy minden témához, korának minden lényeges kérdéséhez volt hozzáfűznivalója. Ebből a szempontból hasonlóan tevékenykedik ma Lady Gaga, akinek egyik tavalyi kölni koncertje előtt éppen A valkűrök lovaglása szólt a Lanxess Arénában, miközben a gyülekező tömeg - egyfajta wagneri motívumot ismételve - várta, hogy megérkezzen a színpadra a popzene királynője. SZALON Szerkeszti: Lakatos Krisztina. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com Apokalipszis most - hadd szóljon!
