Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-24 / 170. szám, szerda
Horgász 15 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 24. Hiába meteoszenzitív hal a ponty, ha megkeressük a búvóhelyét, időjárástól függetlenül számíthatunk a sikerre Kukoricás harcsa, gilisztás ponty Szép, aranybama színű potykák (A szerző felvételei) Július van, a hőmérő higanyszála harminc fok körül. Enyhe szellő fúj- dogál a tavon, ahol egyedül vagyok a szokott helyemen. Ilyenkor nem eszik a ponty, mondják a horgászok. Úgy általánosságban igazuk is van. De csak általánosságban. KÖVESDl KÁROLY Mert ha a spori csak úgy megsuhintja az önetetőst, és bezúdítja valahová messzire, akkor hiába váija a kapást. Etethet dugulásig, nem lesz kapása, mert nem mozog a hal. Gubbaszt a gödrökben, bokrok alatt. A búvóhelyén. Merthogy a halnak is megvan a maga lakhelye, akár az embernek. S éppen ott gubbasztok, a tó sarkában soijázó fűzfabokrok és bedőlt fa lombja elé pottyantva a könnyű wagler- úszót. Pontosabban nem vagyok egyedül, mert az egyik nyaralótulajdonos bojlis katyusái ott meredeznek a kertkapuban, a zsinórok a sziget felé feszülnek. Éjjel-nappal. Hogy aztán fog-e halat is, nem tudom. Még egyszer sem hallottam a kapásjelzőjét csipogni. Kezd már szinte rutinná válni ezen a helyen a pontyozás, hiszen bármikor jöhetek, melegben, hidegben, frontos időben, itt mindig van kapás. Idén eddig négyszer időztem itt, és fogtam hat pontyot, 3 kilóstól 7 és fél kilósig. Természetesen nem tízpercenként jelentkeztek a kapások, de egy-egy félmaréknyi mézes kukorica hintése után nem kellett soká várni, hogy bukdácsolni kezdjen az úszó. Remélem, ma sem lesz másképp. Ma viszont a szokásos csalik mellett néhány kövér nadály is ott tekergőzik egy befőttes üvegben, mert szinte minden alkalommal láttam, hogy ki-ki- tör bozótos rejtekéből a harcsa. Itt lakik ő is (vagy ők is), alig két méternyire a parttól, a legsűrűbb gaz alatt megbújva. A sűrű buboréksorok, amelyek a nap bármelyik szakában elvonulnak előttem, még az útvonalát is elárulják, hol rohanja le az odatévedő vörösszámyúakat, bodorkákat. Először „köztes megoldást” választok, nagy esőgilisztával pottyantom be a horgot a bokrok elé tíz centire. Az úszó beáll, hintek mellé maréknyi kukoricát, maréknyi kukoricás pelletet, meg csúzlival kevés csontit. A háromfogásos ebéd feltálalása után lehuppanok a háromlábú székemre, és várok. A jó pontyot ki kell seggeim, mondják az öregek, és igazuk van. Annál is inkább, mert rövid egymásutánban két luftot ütök, pedig szépen merült az úszó. Kisebb horgot kötök fel, bár nem szeretnék kis halakkal bíbelődni. Az enyhe légmozgás szinte besodorja a bokorba az úszót, pedig a cseppólom a fenéken tartja a csalit. Éppen húzogatni akarom kijjebb, amikor levágódik az úszó! Betörlök a halnak, és kezdődik a szokásos előadás. A ponty beront a bokrosba, én meg keményen erőltetem kifelé. Ez a húzd meg, ereszd meg a párbaj alfája és ómegája: ha sikerül kifordítanom a sűrűből, van esélyem megfogni. Sokáig huzakodupk, igyekszik egyre mélyebben befurakodni a galy- lyak közé. Nagyokat rándul a hosszú szörfbot a kezemben, a fék szinte csontig behúzva. Ha egy picit is lazítanék, elveszíteném. Végre kifordul, nagy burványokkal forgolódik előttem, ki-kitör, lazítok a féken, muzsikál is az orsó rendesen, de most már nem engedem vissza a dzsumbujba. Néhány kirohanás után megpipáltatom, és a vízbe készített szák fölé terelem. 64 centisre mérem, ami hat kilósnak felel meg a táblázat szerint. Szép, egészséges, az erőtől szinte kicsattanó, aranybama színű ponty. A következő körben kukoricával csalizok, és ugyanoda ejtem be a horgot, közvedenül a bokor elé. Enni is kéne valamit, gondolom, de csak néhány korty ásványvízig jutok, mert az úszó ismét lebukik. Bevágás után, az első rúgásokat érezve, szinte megáll bennem az ütő: ez nem ponty lesz! Nem is az, hanem harcsa. Ismét kiderül, hogy a ponty sokkal erősebb, mint bármelyik hal. A harcsa is küzd istenesen, forgolódik, paskolja a vizet, szedné a zsinórt az orsóról, ha engedném, de nincs az a mély, durva húzás, amire a ponty képes. Meg is szákolom hamar. A horog szépen ül a szája sarkában. Nem túl nagy, 76 centit válnak az apró pörsenések, kis buborékok, ahogy a pontyok csipegetik a kukoricát a fenéken. A következő érdeklődő talán egy óra múlva közelít a horoghoz, az egyre szaporábban közeledő buborékokkal együtt gyorsul a pulzusom. Látom, hogyan „ütik” a zsinórt a forgolódó potykák; az úszó tánclépésekbe kezd. Ekkor már kezemben a bot, résen kell lenni. Hoppá! Már merül is az úszó, komótosan indul a szokott helyre. Megállítom, és azonnal húzom kifelé a halat, amely természetesen másképp gondolja. Hasonlóan küzd az elsőhöz, percekig dulakodunk, aztán csak kicibálom a bokorból, köszönhetően a harmincas zsinórnak és a rugalmas, 3,66-os bornak. Jobbra indul, majd befelé, egészen meg van zavarodva, nem érti, mi az az erő, amely nem engedi rohanni. Hamar szákba kerül ő is. Valamivel kisebb, de kövérebb, mint a másik, 61 centisnek mérem, ami legkevesebb öt kiló. Ezzel, bármily szomorú dolog is, kezdhetek pakolni. Talán négy órát lehettem kint, nem is a hajnali vagy az esti órákban, hanem gatyarohasztó melegben, mégis parádés pecában volt részem. A harcsa visszakapta a szabadságát Ide húzódnak be a pontyok a melegben mutat a mérőszalag. Fogalmam sincs, hány kilós lehet, talán három-négy. Kis ideig hezitálok, dél van, nincs még kedvem hazamenni, nem is kapitális a hal (a fogható méret 70 cm), hamar eldöntőm, hogy visszaengedem. Egy sztárfotó a potyká társaságában, aztán mehet vissza. Nőj nagyobbra, szólok utána, majd visszajövök érted. Hanem hogy is van ez? A ponty gilisztára jött, a harcsa kukoricára. Fordítva lenne logikus, de hát ki törődik ezzel? Remekül érzem magam, és az úszó bóbitája újra ott himbálózik az enyhe hullámzásban a bokor előtt. Alábbhagy a szél, és láthatóvá Összerakom a motyómat, harapok néhány falatot, megiszom a maradék kávém, végül lefotózom a halakat, és felkapaszkodom a parton. Visszanézek a kis öbölre, és arra gondolok, hogy lassan már természetessé válik a pontyfogás ezen a helyen. Jó lesz vigyázni, nehogy elszálljon a varázs, elszürküljön a titok, ami a horgászat lényege. Néhány hétig pihentetem a helyet, és másfelé indulok. Hazafelé jut eszembe, hogy a nadályok meg ott tekergőznek érintetienül az üvegben, ki sem próbáltam őket. Sebaj, egy-két hétig kibírják a pince hűvösében, majd sorra kerülnek legközelebb. Görbüljön a bot! Ülünk a Kis- Duna partján, valahol Alsójányok határában, félrevonulva a rohanó vüág zajától, és élvezzük a természet csöndjét. Egy darabig. Aztán gyanús motorzúgás hallatszik lentről, és kisvártatva feltűnik a kanyarban egy motorcsónak. Nem vagyok a téma szakértője, de a hangjából ítélve, akkora motor használata itt tilos. Emberünk lobogó hajjal száguld a folyón, láthatóan imádja a gyorsaságot. Amikor megpillant bennünket, reméljük, hogy levesz a gázból. Ehelyett sátáni vi- gyorral belehúz, és elszáguld előttünk. Láthatóan egyáltalán nem zavaija, hogy a parton horgászok ülnek. Semmi sem zavaija, és semmi sem érdekli. Csak a bömbölő motoija, mert ő meg annak a szerelmese. Mi a csöndet keressük, a nyugalmat, ő a zajt és a száguldást. Valaki horgászni jön a folyóra, valaki kajakozni, csöndben csordogálni, valaki meg csak úgy, pihenni, esetleg fotózni a vízi világot, a hódot, a vadkacsát, hallgatni a halak loccsanásait. Valaki meg azért jön ide, hogy mindezt felrobbantsa. Kapkodjuk a cuccot a parton, mert a hullámok magasra csapnak. Még szerencse, hogy nem etetünk, mert a motorcsónak keltette hullámzás egy pillanat alatt szétverte volna a drága etetőanyagot. S hogy ne legyen elég a jóból, nemsokára vágtat visszafelé, természetesen padlógázzal. Ezért szeretek - ha csak tehetem - hétköznap horgászni, amikor ezek a vademberek nincsenek a vízen. Apropó, miért lehetnek itt? Miért nem lehet nálunk betartani a törvényt, amely mindenkire vonatkozik? Meddig kell még eltűrni a hirtelen meggazdagodott senkiházik arrogáns viselkedését? Évek óta járok erre a vízre, de ellenőrrel még csak egyetlen alkalommal sikerült találkozni. így aztán mindenki azt csinál, amit akar. (kövi) HETI TIPP Mire jó a nadály? AJÁNLÓ Tehetem őket egybe? - hallom a kérdést a horgászboltban a minap. A vásárló ugyanis na- dályt és piócát is vásárolt. A két gyűrűsférget nemcsak a bolti eladó, mások is összetévesztik. Míg az orvosi piócát (Hirudo medicinalis) a gyógyászatban használják, vérszívó tulajdonsága miatt, a nadály, vagy más néven lónadály, esetleg lópióca (Haemopis sanguisuga) elsősorban a harcsahorgászok kedvenc csalija. A legmarkánsabb különbség köztük, hogy utóbbi nem táplálkozik vérrel, hanem kifejezetten ragadozó féreg, elsősorban rovar- és szúnyog- lárvákkal, csigákkal, férgekkel, gilisztával stb. táplálkozik. Boltban általában a nadályt, vagyis a lópiócát árulják. Rejtőzködő, ragadozó életmódot folytat, a szerves anyagokban gazdag, iszapos tocso- gós helyeket kedveli. Leggyakrabban vizek szélén található, folyók vizenyős, köves partjain a kövek alatt találjuk meg. Érdemes szétnézni a mezőkön, ahol megáll a víz, és mocsaras, lápos talaj keletkezik, amely igen kedvező élettér a nadály számára. Ha nem horgászunk azonnal a nadállyal, megfelelő tárolással akár hónapokig is eltartható. Lehetőleg abban a talajban tároljuk, amelyben éltek, hűvös, de szellős pincében, erősen nyirkos, de nem tocsogós iszapban tárolhatók a legtovább. Ahhoz, hogy ne pusztuljanak el, etetnünk is kell őket, erre a legjobb a giliszta. Hűtőszekrényben egy literes dobozban 15-20 példány is hosszabb ideig eltartható. De ügyeljünk rá, hogy sérült, puha, vérző példány ne kerüljön közéjük, mert akkor a többi is hamar elpusztul. Érzékeny a hőmérsékletváltozásra, de a meleget nem szereti. Ezért nyáron csak annyit vigyünk magunkkal, amennyit felhasználunk, a vízparton ne felejtsük a napon, a legjobb megoldás, ha hűtőtáskában visszük. Sokan fonott zsinórral har- csáznak, erre azonban köny- nyen rátapad, ezért megfelelőbb a vastag monofii. Sokan úgy küszöbölik ki az 5-6 horogra tűzött nadály „gubanco- lódását”, hogy levágják a szívókorongjukat. Igaz, hogy az ízanyagaik így jobban terjednek, de hamarább el is pusztulnak. Legegyszerűbb a nadályt a fejétől kb. 1 centimétemyire rászúmi a horogra, akkor is, ha több példányt csalizunk egyszerre. Egyébként nem csak a harcsák kedvelik, de a pontyok, keszegek és a márnák is szívesen fogyasztják, (kk)
