Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-20 / 167. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 20. Szombati vendég 9 Nemes Gyula: „A mi életünkben ezer módja van annak, hogy miképpen tegyük tönkre magunkat és másokat. Afrikában nincs más kiút, csak a boldogság." Úgy itta Hrabal műveit, mint egy korsó sört Letűnt világ című rendezésével 2008-ban a legjobb dokumentumfilm díját nyerte el Karlovy Varyban. Első játékfilmjét, az Egyetleneimet a velencei mustra Kritikusok hete elnevezésű programjában vetítették. Nemes Gyula most újra forgat. Zero címmel ma- gyar-cseh-német koprodukcióban készíti második játékfilmjét. SZABÓ G. LÁSZLÓ Történetének főhőse egy méhész, aki gyárát elhagyva felmegy a hegyekbe. Méhei pusztulása láttán fegyvert ragad, és gazdasági vezetőkkel végez. Még mielőtt bárki azt gondolná: súlyos dráma szemtanúja lesz a moziban, a rendező engedélyével elárulom, hogy kőkemény vígjátékon dolgozik. Prágában végzett a híres FAMU-n, Karel Vachek és Véra Chytilová növendékeként. A cseh irodalom, a cseh film, a cseh életstílus bennfentes ismerője lett. Mit érez, amikor például Prágában castingol új filmjéhez? Csehország választott és elhagyott hazám is egyben. Nagyon szeretem még mindig, Európát viszont gyűlölöm. Igazából már a múltam nyomdokain haladok, amikor cseh földön járok. Sajnos egyre ritkábban. De jönnek a csehek Budapestre! Nekem egyébként Csehország adta meg azt a felismerést, hogy az ember igenis cserélhet hazát, vagy lehet több hazája. Van már ugyanis egy újabb hazám. Burkina Faso. Afrika. A Zero is ennek a történemek a lenyomata lesz, hiszen a film vége, a magyar-cseh szerelmi szálat követően Afrikában játszódik. Valójában ez a film is rólam szól. En vagyok a méhész, aki kivonul a világból, de az anarchista is, aki fellép a fogyasztói társadalom ellen. Elmúlt tehát a tompa vágyódás Csehország iránt? Fáj az otthagyott haza. Szégyellem magam. De ahogy most iszom a pilzenit, az élet visz- szatódult az ereimbe. Ha meghallok valakit csehül beszélni az utcán, Budapesten, netán csinos lány az illető, azonnal átkerülök egy más dimenzióba, és arra gondolok, tulajdonképpen lehetne cseh feleségem is, élhetnék Csehországban. Nem is értem, miért nem maradtam Prágában. Csehország, úgy látszik, adott egy felismerést, hogy lehet élni máshol is, nemcsak ott, ahol születtünk. Párizsban is éltem egy rövid ideig. Ott alakult ki az a véleményem, hogy Európa egy nagy múzeum, az élet pedig máshol van. Ami fontos a gyökereimből, azt bárhova el tudom vinni magammal, sőt még prezentálni is tudom külföldön. Ezt már Csehországban is így éreztem, Afrikában pedig végképp. A muzeális értékeket el lehet mozdítani, de a jelen már rég nem Európában zajlik. Csehország hogyan lépett be az életébe? Úgy lettem cseh, hogy én ezt választottam. Tisztán. Mindenféle családi vonal nélkül. Nagyanyám nem nagyon szerette a Kádár-korszakbeli Híradót, ezért nálunk mindig a Csehszlovák Televízió műsora ment. A mesét is mindig csehül vagy szlovákul néztem. Gyerekkori kötődés ez. Aztán jött Hrabal, igen. Felismertem nála azokat a gyökereket, amelyek az én családomban is megvoltak. Elsősorban a nagyanyám részéről. Nála még a széken is könyvek ültek, de mindenhol, az egész lakásban, a padlótól a mennyezetig, a szekrényben, a padláson. Borzalmas koszban és rengeteg egér társaságában boldogan élt a könyvei között. Az első gyerekkori fényképemen tyúkok között vagyok látható, aztán jött egy gyors urbanizáció, én mégis falusi gyereknek érzem magam. Csak hát az én szülőfalum, Dunakeszi Budapest külvárosa lett. Mindaz, amit ott láttam, Hrabalnál is megvan. Tizenhat évesen úgy ittam Hrabalt, mint most ezt a sört. Ami tetszett az életben, azt nála mind viszontláttam. Tudtam, hogy ez vagyok én, így akarok élni. Leemeltem egy könyvet a polcról, és megváltoztatta az életemet. Lehet, hogy nekem a Gyöngéd barbárokkal kellene hívőket gyűj- tenem, nekem az a bibliám, és azzal hirdetném, hogy így kell gondolkodni, itt van az igaz élet. És most, hogy erről beszélek, döbbenek rá, hogy Afrika is így jött. Nagyjából úgy éltünk a nagyanyámnál, mint Burkina Fasóban a feketék. Bádogépületek, tyúkok mászkálnak az utcán, hatalmas szegénység, de az emberek nagyon boldogok. Újabb gyökerek, ezúttal Afrika szívében? Ezek viszont valós gyökerek. Szerintem mindannyian afrikaiak vagyunk, onnan jöttünk. Vitatkozzanak csak a történészek, én meggyőződéssel állítom, hogy Afrikából jöttünk. De hogyan került oda? Bizonyos kételyek alakultak ki bennem önmagámmal, az életmódommal és a környező vüággal kapcsolatosan. Érdekelt, mi lehet máshol. Kiderült, hogy ami itt folyik, az teljesen mellékes. Ami lényeges, az Afrikában, Ázsiában és Dél- Amerikában van. Ott teljesen máshogy gondolkodnak az emberek, más a kultúrájuk, és a filmjeik is mások. Hozzájuk képest mi mellékvágányon járunk, miközben azt képzeljük, mi vagyunk a középpont. Nagy sokk volt számomra, hogy lehet időt utazni Afrikában. Olyan falvakban is jártunk, amelyekben úgy éreztem, ez már a középkor, se víz, se áram, semmi. Először Maliban kötöttem ki. Beloptam azt a szót a szinopszisba, hogy Afrika, és hirtelen tapasztaltam valamit. Észrevettem az életet. Jött egy fordulat, ami visszavitt az ősforráshoz. Tíz napra utaztam el Maliba helyszíneket keresni a filmhez, körbenézni, inspirálódni, gondolkodni. Álltam a sivatag szélén mezítláb, és azt mondtam: itt most jó, itt kell lennem. És kint maradtam három hónapig. Azóta rendszeresen járok vissza. Most mit lát, milyen következtetéseket von le az ott tapasztaltakból? Hogy ott nem lesz az a fejlődés, mint Thaiföldön vagy Argentínában. A mi életünkben ezer módja van annak, hogy miképpen tegyük tönkre magunkat és másokat. Ott nincs más kiút, csak a boldogság. Szeretik, tisztelik egymást az emberek. Fekete a bőrük, nagy a szemük és széles a szájuk. Teljesen levettek a lábamról. Imádják a fehéreket. Valósággal rajonganak értük. Lett is egy komoly kapcsolatom, filmünk afrikai munkatársa. Gyönyörű lány. Jött volna velem, de nem engedték be Magyarországra, pedig már minden engedélyünk megvolt. A külügyminisztériumban, bár tudták, hogy ez egy államilag támogatott film, tehát a kinti barátnőm a munkatársunk is, azt mondták: lehet, hogy vannak emberek, akiket zavarna, ha fekete feleségem lenne. Ha módom van Afrikában élni, azt nem akadályozzák meg, közölték. Ennyit a haza fogalmáról! Ha feleségül veszem, érdekházasságnak tekintik a kapcsolatot. Ezt is mondták. Kitaláltak mindenféle látszatindokot. Miközben a vüág teljesen más irányban halad. Mali helyett végül is Burkina Fasót választották. Miért? Mire megtaláltuk a helyszíneket Maliban, kitört a háború. Burkina Fasóban már forgattunk is februárban, novemberben megyünk vissza. Ért egy gyönyörű élmény kint, ezt elmesélem. Születésnapom volt, nagy ünnepség kerekedett belőle. A központi falu kis szalmakunyhóiból összesereg- lettek az emberek. Imádkoztak, táncoltak. Sokan voltak. Mindenkinek kellett köszönnöm, megroggyant térddel. Ők ugyanis így mutatják ki egymás iránti tiszteletüket. Mesélték, ha az ország miniszterelnöke látogatna el a faluba, neki is a porban térdepelve kellene üdvözölnie egyesével az embereket, mert kinevetnék, semmibe vennék, átnéznének rajta, ha nem ezt tenné. Hol fordul a film cselekménye Afrika felé? Objektív látleletet szeretnénk adni a mai társadalomról. Szövevényes a történet. Főhőse, a méhész kiirtja a világot, hogy megmentse a méheket. A történet végén, amikor kiderül, hogy a terrorizmus, a gyilkolás, a robbantás is csak a fogyasztói társadalmat építi, hiszen a romokon még gigantikusabb kapitalizmus kap erőre, elindul Afrikába. Egy méhecske ugyanis, amely berepült a mézgyárba, felborítja az életét. Megtudja, hogy Afrikából repült oda, ahol tényleg erősebbek a méhek. Óriási kultusza van ott a méztermelésnek. Felszentelt személy megy be a méhekhez, és viszi el tőlük évente egyszer a mézet. Hősünk Afrikában szembesül azzal, hogy a globalizáción és a fogyasztói társadalmon túl is van világ, és én ezt akarom megmutatni. A sivatagban beszélni a globalizációról egészen más, hiszen ott állsz a semmi közepén, nincs mit enned, innod, és mégis el kell indulnod. A méhészet honnan vágott bele a történetbe? Egyáltalán nem volt benne. Ültem otthon egyedül, és arra gondoltam, hogy a legszívesebben mindent felrobbantanék, kiirtanék. Na jó, de miért? Hogyan jut el idáig az ember? Kerestem azt a szakmát, azt az origót, ahonnan el lehet indulni. Beregi Tamás forgatókönyvíró társam találta meg ezt a motívumot. A méhészet évszázadok, évezredek óta nem változik. Mézet csak méhekkel lehet előállítani. Olyan idilli dolog ez, amelyben nincs semmi fellengzős. És kiderült, hogy pusztulnak a méhek. Miközben írtuk a forgatókönyvet, beletenye- reltünk egy nagyos is aktuális témába. Ezután ment el Afrikába méheket keresni? Ott találkoztam először méhésszel. A szegénység közepette. Motorral mentem keresni a méheket. Néztek rám az ottaniak. Fehér ember keresi náluk a méheket. Ez micsoda? A motortaxis mondta, hogy az ő falujában is vannak, menjünk oda. Megvártuk az estét, felmentünk a fára, én egy kis kamerával a kezemben, és egy természetes, maguk által épített kasban ott voltak a méhek. Meggyújtottunk egy újságpapírt, kifüstöltük őket, és elraboltuk tőlük a mézet. Kinek adta a méhész szerepét? Kovács Krisztiánnak, aki az Egyetleneim főszerepét játszotta. Eredetileg német színészt kerestünk, hogy majd nagyobb összeghez jussunk. Hívtunk pár hírneves embert, és fél napig kínoztam őket a castingon, hogy lőjenek szét mindent, robbantsanak. Terroristaként akartam látni őket. Egy irodaházban volt a válogatás, az egyik színész a kamera tokját felkapva lövöldözött úgy, hogy jött a portás, hogy ő akkor kihívja a rendőrséget. Több országban kerestem a sokarcú hőst, aki mézgyárosból lesz anarchista. Krisztiánra egyáltalán nem gondoltam, hiszen egészen más típus. Szerény, normális ember, családja van. De felvett valami svájci frank alapú lakáshitelt, és teljesen megőrült az egésztől. Olyan hitelesen játszott, hogy láttam, ő lesz a legjobb. Udvariasságból hívtam be, és övé lett a szerep. Tóth Orsival is dolgozott az Egyetlenemben. Csak a főszereplők színészek, a többiek amatőrök. A portás portás, a postás postás. Orsit sem akartam kihagyni a filmből. Ő a mézgyáros felesége. Arra kértem őt, hogy legyen ellenszenves úrinő, vagyis egészen más, mint amilyen figurákat eddig játszott. Na, itt most ő aláz! Felrúgja a férjét. A harmadik főszerepet a legendás német színésznek, Udo Kiérnék adta, aki Bódy Gábor Nárcisza volt, jó ideje pedig Lars von Trier udvari játékosa. Ő egy vállalkozó főgonoszt alakít a filmben, a kapitalizmus megtestesítője, aki a végén a világ ura lesz a méhész által létrehozott romokon. Ikoni- kus figura kellett a szerepre, olyan színész, aki már a puszta jelenlétével is hatni tud. így jutott eszembe Udo Kiér ördögi tekintete. Megnéztem, miket játszik mostanában, és láttam, hogy ugyanolyan zseniális, mint régen, és még mindig villog a szeme. Farmja van Floridában, imádja a természetet. A lányát egy fiatal cseh színésznő, Martina Krátká játsz- sza. Őt Prágában választottam ki a szerepre. Nem volt köny- nyű dolga a castingon. Először megkérdeztem tőle, hajlandó-e a fanszőrzete helyett méheket viselni? Aztán arra kértem, táncoljon úgy, mint egy méhecske. A többi színésznő azt hitte, kandikamera veszi az egészet. Két napig kínoztam a lányokat, de vagy húszat. A végén Martinát találtam a legalkalmasabbnak a szerepre. Olyan, mint egy kis tündér. Véra Chytilovával mikor találkozott legutóbb? Nagyon rég nem láttam őt. Semmit nem tudok róla. Betegen, teljesen visszavonultan él, senkivel sem kíván már találkozni a családján kívül. Sajnálom, nagyon. Kemény, odamondós módszere volt, amit én nem tartottam rossznak, hiszen megvolt a bája. Mindig volt két mondata, amivel agyonütött, és egy hétig szipogtam utána, de rengeteget tanultam tőle, és sokat segített.
