Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-13 / 161. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 13. WWW.ujszo.com RÖVIDEN Indul a Balaton Sound fesztivál Balatonzamárdi. A bérletek és a kempinghelyek már elkeltek a vasárnapig tartó Balaton Soundra. A szervezők arra számítanak, hogy a rendezvény látogatóinak száma felülmúlja a tavalyit, elérve a 110 ezret. Idén a korábbinál kétszer-két és félszer több külföldi érkezett a rendezvényre, a legtöbben Hollandiából és Dániából, ők teszik ki a fesztiválozók negyedét. A főszervező szerint a növekvő népszerűségben szerepet játszik, hogy a Balaton Soundot a közepes méretű fesztiválok között januárban a legjobbnak választotta az Európai Fesztiválszövetség. A rendezvény családias és prémiumjellegét meg kívánják őrizni, ezért napi 25 ezer látogatóban maximálták a vendégek számát. Zamárdi 2700 fős lakosságának több mint tízszeresét fogadja be ilyenkor. A település és a környék szálláshelyei megteltek, de fesztiválozók töltik meg a távolabbi szállodákat, panziókat, magánszálláshelyeket is Balatonbog- lártól Siófokig. (MTI, juk) Mendes újra Bond-filmet rendez London. Sam Mendes rendezi a James Bond-sorozat következő, 24. epizódját is. A film a tervek szerint 2015 őszén kerül a mozikba, a 007-es ügynököt újra Daniel Craig játssza majd. A producerek reményei szerint a film méltó utódja lesz a szintén Mendes által jegyzett 007 - Skyfall című legutóbbi Bond-mozinak, amely 1,1 milliárd dolláros bevételt ért el világszerte, és minden idők legnagyobb bevételt hozó mozifilmje lett Nagy-Britanniában. A 47 éves Mendes hosszú karriert futott be színházi rendezőként, a mozivászonra a Kevin Spacey főszereplésével készült Amerikai szépség című filmszatírával tört be, amelyért Oscar-díjjal jutalmazták. (MTI) Külföldi specialitások a hazai csúcsfesztiválon Nick Cave a Pohodán A losonci Nógrádi Múzeum és Galéria kiállítása július 31-ig tekinthető meg Az ember és a világegyetem Az akvarellek, grafikák, művészi kerámia- és üvegművek az ember és kozmosz közötti kapcsolatok finom hullámait közvetítik (Illés Zoltán felvétele) HAVRAN KATALIN Trencsén. Az idei Pohoda egyelőre nem a verőfényes napsütés jegyében telik: a fesztivál első napjának ugyan megkegyelmezett az eső, tegnap délelőttre azonban szürkés-fekete felhőrengeteg tornyosult a trencséni repülőtér fölé. Az időjósok ugyan nem ígérnek viharokat, helyenkénti záporokra viszont fel kell készülniük a fesztiválozóknak. Nagy sikere van az irodalmi sátornak, az ország különböző pontjából érkezett színjátszó csoportoknak és a közéleti beszélgetéseknek is. Már a csütörtök esti nyitókoncertek hatalmas tömegeket vonzottak a színpadok elé. Emlékezetes koncertet adott az éjfélkor színpadra lépő Smashing Pumpkins, élén az enigmatikus BiÜy Corgannel, aki ez eredeti felállásból egyedüliként maradt a csapatban. A mai nap csúcspontja a legendás Nick Cave lesz, aki Bad Seeds nevű csapatával érkezik. Azok számára, akik kedvelik az egzotikus népzenei elemeken alapuló muzsikát, csalogató lehet a The Lemon Bucket Or- kestra, a legendás Buena Vista Social Club és az Ondatrópica nevű friss formáció, amely mintha csak az öreg kubai csapat mintájára készült volna: egy angol producer úgy döntött, rekonstruálni kell a szá- zadeleji Kolumbia zenéjét. Felkereste hát a még élő kolumbiai zenészlegendákat, szerződtetett hozzájuk néhány fiatal előadót, eredményképpen pedig egy pörgő cumbiát, azaz tradicionális kolumbiai táncműfajt kapott, ahol nem szabott sem életkorbeli, sem műfaji határt a zenének. A losonci Nógrádi Múzeum és Galéria termeiben kellemes hangulatú, elgondolkodtató, meditativ jellegű kiállítás fogadja a látogatókat. A tárlat egy örökké aktuális témát mutat be: az ember és a világűr kapcsolatát, ha úgy tetszik, helyét a teremtésben. NÉMETH BOZÓ ANDREA A bevezetőt egy sor asztrológiai fénykép adja, amelyeket csillagászati műszerek segítségével készítettek csehországi és szlovákiai asztrológusok, lencsevégre kapva a világűr látványos, de szabad szemmel nem megragadható jelenségeit: csillagokat, galaxisokat, csillagködöket stb. Egy másik teremben vetítés formájában további égi jelenségeket figyelhetünk meg - mint amilyenek a holdfázisok, nap- és holdfogyatkozás, hullócsillagok, üstökösök és egyéb égi látványosságok. A fényképeket a rimaszombati csillagvizsgáló bocsátotta rendelkezésre. A kiállítás további része már túlmutat az objektív világegyetem jelenségeinek bemutatásán. Az itt felsorakoztatott képzőművészeti alkotásokat a Nógrádi Múzeum és Galéria gyűjteményéből válogatták: akvarellek, grafikák, művészi kerámia- és üvegművek, melyek az ember és kozmosz közötti kapcsolatok finomabb hullámait közvetítik - gondolatokat, érzéseket az ember szerepéről a nagy mindenségben. Az érzékekkel felfogható, objektív világűrt itt már sok esetben felváltja a teremtés vallásos-mitiAMBRUS FERENC Vagy húsz éve, a Petőfi a Felvidéken című könyvéhez végzett adatgyűjtés során találkoztam először Magyar Zoltánnal. A híre, a munkásságáról szóló beszámolók száma évről évre gyarapodott. Szakmabeliekkel találkozva bizony nem egyszer az irigység megnyilvánulásait véltem felfedezni, ha róla érdeklődtem. Mert Magyar Zoltán, e rendkívül felkészült, nagy munkabírású, kitartó és céltudatos folklórkutató műveinek száma olyan gyorsan gyarapodott, hogy azok számontartása még a szakmának sem jelentett könnyű feladatot. Nos, ennek a rendkívül gazdag életműnek az illusztrálására csak egy adatot írnék ide: eddig hatvankét önálló kötete és közel száz kisebb tudományos publikációja jelent meg magyar és idegen nyelven. Foglalkozott, foglakozik a folklórszövegek tudományos rendszerezésével, történeti mondák gyűjtésével, a magyar néphittel és szentkultusszal és a kus fogalma, illetve a belső kozmosz - az ember lelki-szellemi világának kivetülései. A teljesség igénye nélkül így látatlanban is lássunk néhány példát: mind a képeken, mind pedig a plasztikákon megjelennek olyan szimbólumok, amelyek összekötik az eget a földdel: torony (vö. Bábel tornya) és a létra (vö. Jákob lajtorjája) vagy a város, amely egykor, amikor még az ember egységben élt a természettel - a nagyvilágegyetem leképeződése volt kicsiben. Egyetemes, örökérvényű tartalmakat közvetítő ősképekkel is találkozhatunk, mint a szerelem, az anyaság, a bánat kozmikus szintre emelt alakjai Szabó Gyula grafikáin és számos más szimbólum a Kozmosz és forma sorozatából. magyarság több tájegysége mesemondóinak elbeszélői repertoárjával. S rendszeresen végez terepmunkát Szlovákia és Románia magyarlakta területein. Munkásságáért több elimerést is kapott, például 2004-ben a Habsburg Történeti Intézet díját vagy 2007-ben a Magyar Művészetért Díjat. Az egykori Torna és Gömör vármegyék kis településeire, az elmúlt majd két évtized alatt szinte hazajár már Magyar Zoltán, a kiskőrösi születésű kutató tudós. Időben észlelte azt a hiányt, ami a sokszínű Gömör északkeleti részének alaposabb feltárásában mutatkozott, és tudatosan összpontosított a gömöri bányavidék még fellelhető egykori népi világa megmaradt elemeinek gyűjtésére. Magyar Zoltán egyik legnagyobb felfedezése volt ezen a vidéken és témakörben, hogy majd kilencvenéves korában, Rozsnyó mellett rátalált egy csodálatos mesélőre, a tudós pásztor hírében álló Darmo Istvánra. Az ő történeteit Varga Norberttel együtt jegyezte le és Milan Sokol linómetszetei szintén az ember és a világ- egyetem kapcsolatát feszegetik filozofikus, de nem kevésbé szatirikus hangvétellel - az ember pozíciója, törekvései, hogy több-kevesebb sikerrel elélje a végtelent. Hogy hatalomvággyal, nagyravágyással jelentősebbnek érezhesse magát, vagy egyszerűen csak az embernek azzal az alapvető sóvárgásával, hogy önmaga fölé kerekedjen, kitöijön saját, beszűkült világából, s felérjen az „égig”. Pavol Muška akvarellsoroza- tai a látható világban való megtestesülés és átváltozás metafizikai módját mutatják be. A losonci születésű, nemrégiben elhunyt Eduard Antal szürrealisztikus tájvízióin az ég Magyar Zoltán adta közre 2006-ban Három szem klokocska címmel. 2011-ben a Lilium Aurum gondozásában jelent meg a Bebek juhász kincse - Népmondák Rozsnyó vidékén címmel. Erről faggattam őt a júliusi Könyvkuckóban, miközben gyönyörködhettünk az éppen most, a budapesti Zeneakadémián végzett rozsnyói Nyéky Emese népi furulyajátékában. A történeti, helyi, betyár és kincsmondákról kérdeztem, a és a föld találkozik, az ember jelenléte különös, tudományos-fantasztikus hangulatot keltő tárgyakkal van jelezve. A kiállított plasztikák hasonló tartalmakkal még változatosabbá és sokszínűbbé teszik a tárlat nyújtotta vizuális élményt - példaként említeném Ján Zoričák Hírnök a világűrből című üvegművét. Az említetteken kívül számos más, neves szlovákiai és külföldi művész alkotásaival ismerkedhet meg a látogató. Az ember és a világegyetem című kiállítás mind gyermekek, mind felnőttek számára tanulságos anyagot kínál, bővíti a világról szerzett ismereteket, ugyanakkor a képzőművészeti alkotások révén megnyitja az utat a képzelet dimenzióiba. hiedelmondáknál pedig főként kedvenceimről, a permonyí- kokról, de szóltunk a vidékünk meghatározó jeles, a mondavilágban is élő - továbbélő családjairól, a Bebekekről, Andrássyakról. Jó lenne, ha vidékünk magyar iskoláiban gyakran lapozgatnák Magyar Zoltán kiváló, gazdag szakmai bevezetővel ellátott mondagyűjteményét. S olykor talán elhívhatnák őt beszélgetni is a gyerekekkel. Billy Corgan, a Smashing Pumpkins alapítója (A szerző felvétele) Magyar Zoltán a rozsnyói Könyvkuckóban - népmondák Rozsnyó vidékén Bebek juhász kincse (Prékop Ivett felvétele)