Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-04 / 154. szám, csütörtök
22 Pihenő ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 4. www.ujszo.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 20.) Elsősorban teendőire kellene nagyobb figyelmet fordítania, mert csak így érheti el, hogy maradéktalanul és kifogástalanul teljesítse feladatait, s ez által hatalmas sikernek lehet a részese, amire nem csak ön, de szerettei is büszkék lehetnek! Bika (IV. 21.-V. 21.) Nincs önbizalma, s emiatt magányosnak érzi magát. Bizonyos értelemben az élete korlátozva lesz, mivel olyan szervezeteket keres, amelyek jótékonykodnak, s ebben segítségükre tud lenni, természetesen a munka mellett! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Ami a párkapcsolatát illeti, most kisebb-nagyobb vitákra számíthat, ami segít letisztázni az önök között lévő feszültséget. Jól gondolja meg, mit mond, és mit tesz, nehogy megbántsa partnerét! Hallgasson megérzéseire! Rák (VI. 22.-VU. 22.) Érdeklődésének középpontjában most elsősorban egészségi állapota és táplálkozási szokásai állnak. Emiatt nem kell szégyenkeznie, sőt, éppen ideje, hogy változtasson ezeken a dolgokon. Érzéseit ne titkolja tovább partnere előtt! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Ez az a nap, amikor nem lenne szerencsés fontos döntéseket hoznia sem az üzleti sem pedig családi ügyeit illetően, mivel túlságosan is szentimentális hangulatban van. Jobb, ha vár, nehogy veszteség étje meggondolatlansága miatt! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Nem ártana önkritikát gyakorolnia, mivel egyre gyakrabban udvariatlan, rossz szokásokat vesz fel, és tiszteletlen szeretteivel. Elsősorban arra vigyázzon, hogy ne akaija mindenáron birtokolni kedvesét, mert ő a társa és nem a tulajdona! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) ■MM Számos lehetősége lesz új emberekkel megismerkedni, s al- kalom adódik arra is, hogy az ő segítségükkel éljen el sikert, MŐMi karriert. Ugyanakkor hallgassa meg munkatársai javaslatait is, mivel együtt rendkívül sokra vihetik. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Nem lenne szabad ennyire közömbösnek lennie, már ami az anyagi helyzetét illeti. Sajnos, hajlamos érzelmi alapon dönteni, s figyelmen kívül hagyni lehetőségeit. Fontolja meg a döntését, ha nem szeretne adósságba keveredni! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Teljesen új szakasz kezdődik az életében, természetesen csak akkor, ha ön is nagyon szeretné. Ugyanis ön nélkül ez nem megy. Tudnia kell, hogy mindent, amibe most belevág, sikerre vihet. De ne feledje, azért nem árt az óvatosság! Bak (XII. 22.-I. 20.) Mások befolyása alá kerülhet nemcsak a párkapcsolata, de munkahelyi kapcsolatai is, ha nem figyel jobban oda a dolgokra. Bár szívesen elvonulna egy időre, de, ezt sajnos, most nem teheti meg, mivel ez senkinek sem lenne jó! Vízöntő (I. 21.-n. 19.) Itt az ideje, hogy végre megmutassa tehetségét! Mivel eléggé összegyűltek a teendői, fontossági sorrendet kell készítenie. Új taktikára is szüksége lesz, s el kell döntenie, mi fontos önnek, mivel az új lehetőségeket nem hagyhatja ki! Halak (II. 20.-III. 20.) Bár nem okoz problémát önnek beilleszkedni egy új közösségbe, mégis könnyebb, ha van ott valaki, akit már ismer. Ugyanakkor azt is tudja, hogy ez nem azt jelenti, hogy most már csak bólogatnia kell mindeme! Adja önmagát! NY NY NY Megszületett Jessica Simpson második gyermeke, akit császármetszéssel segítettek a világra. A 33 éves amerikai énekes-színésznő szóvivőjének tájékoztatása szerint a baba és édesanyja egyaránt jól vannak és egészségesek. A kisfiú, aki az Ace Knute Johnson nevet kapta, nem tervezettgyerek, hiszen Jessica és párja, Eric Johnson csak nemrég lettek szülők - első gyermekük, Maxell mindössze 14 hónapos. Ráadásul Jessica nagyon rosszul viselte első terhességét és a felszedett kilókat, nem vágyott ilyen hamar újra anyuka lenni. (SITA/AP-felvétel) MAI RECEPTÜNK Juhtúrós ratatouille Hozzávalók 4 főre: 1 közepes padlizsán, 1 nagyobb cukkini, 4 db paradicsom, 3 dl paradicsomlé (natúr), 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, olívaolaj, 4 nagy bazsalikomlevél, 1 kis ág rozmaring, 2 nagyobb ág oregánó, 12 dkg juhtúró Elkészítés: A padlizsánt karikákra vágjuk, felezzük a karikákat, egy tálban besózzuk, és állni hagyjuk, míg levet ereszt. Egy nagy serpenyőben az olívaolajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, rászóljuk a felaprított zöldfűszereket, és egy picit megfonnyasztjuk őket, A fűszeres hagymára öntjük a leöblített padlizsánt, és 1-2 percig magában pirítjuk, majd hozzáöntjük a feldarabolt cukkinit és paradicsomot is. Pár percig kevergetve pirítjuk a zöldségeket, aztán hozzáöntjük a paradicsomlevet. Óvatosan sózzuk, a juhtúró elég sós. Kb. negyed óra alatt kis lángon, időnként megkeverve készre főzzük a zöldségeket. Úgy finom, ha még kicsit roppan. Lekapcsoljuk a tűzhelyet, és kisebb darabokban a raguba olvasztjuk a juhtúrót. Jó étvágyat kívánunk! (ns) G0ND0LK0D0 - MA UJ VERSENYFELADVANY / figyelem, p 1 6 9 7 9 2 ••• 8 8 2 9 3 Naponta csiszolhatja elméjét a Gondolkodóval (szudoku). A mai rejtvény megfejtését címükkel együtt július 8 8 7 5 11-ig levélben küldjék el szerkesztőségünk 9 1 2 5 címére (Új Szó - Gondolkodó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava), a beküldők között Új Szó-nyereménytár5 4 9 6 3 5 1 4 5 6 7 2 8 9 3 1 gyakat sorsolunk ki. Múlt heti feladványunk nyertese Szurcsík Mária párkányi olvasónk. 1 3 9 5 6 4 2 7 8 7 8 2 9 3 1 6 5 4 9 1 3 8 4 6 7 2 5 Játékszabályok: a négyzetháló függőle8 7 4 2 5 3 1 9 6 ges és vízszintes sora- Iban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell 6 2 5 1 9 7 8 4 3 3 9 1 4 8 2 5 6 7 5 4 7 6 1 9 3 8 2 úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 2 6 8 3 7 5 4 1 9 NY0LCIRANYU Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések BAKA BAKHMACH BAKOIMSZEG BAKONY BAKONYBÉL BAKONYSÁRKÁNY BAKONYSZOMBATHELY BAKOYE BAKS BALAMA BÁLI BALIS Előző feladványunk megfejtése: Basseterre B A K O N Y S Z 0 M A A B A K O N Y G B K A K B A K S E E A H M B 0 A L z I Y T M A Y A' N SL 0 H A L N H N Y E A K E C A Á O G Y B B A L H B K A K A B É B Y S A R B A L I S L É B G Á S Y N O K A B Mai időjárás Túlnyomóan derült égbolt. Előrejelzés Szélirány Északkeleti szél. Q„met 71 Átlaghőmérséklet 28 »C 30 °C Éjszakai hőmérséklet 11 "C 16 °C Európai nagyvárosok időjárása / * fff jSiF Helsinki Oslo 24 "c 21 »G * London 22‘C Varsó Berlin 29 “C - 26 "C Moszkva 32 ”C s* “/ Párizs Budapest 24‘f '~- 32 »C / Madrid 35 °C _‘-w Athén 26 *C 29 •g*#Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Csütörtök Gvűqv 30 °e Dunaszerdahelv 30 °C Komárom 30 °C Óqvalla 30 °C Léva 29 °C Naqvmihálv 29 °C Naqyró'ce Rozsnyó 28 °C Szene 29 °C Csorbató 19 °C Párkány 30 °C Naqyszombat 29 °C Losonc 30 °C Péntek ô 2i *C í' f 16 *C Túlnyomóan derült égbolt. Pozsony ______________________30 °C Ér sekújvár____________________30 °C Lo sonc_________________«*29 °C-* * 28 °C Szombat Ó 28 *C iJI n Túlnyomóan derült égbolt. Pozsony 27 °C Érsekúivár 27 °C Losonc 29 °C Kassa 28 °C Mallorca 29 °C Ibiza 27 “C Török riviéra 34 °C Kréta 27 °C Rhodos 29 °C Ciprus 35 °C Szicília Isztria ~ 30 °C Dubrovnik 28 °C Várna-» 27 °C Zadar 27 °C Kairó 35 °C Malaqa 27 °C Tunisz 27 °C TSketerebes 29°C Kassa 29 °C 28 °C