Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)

2013-07-04 / 154. szám, csütörtök

Úszás és egészség úszás a szervezetre legalább annyi előnyös hatást gyakorol, mint az összes többi mozgásforma. Meg­különböztető jegye azonban, hogy pozitív hatásait úgy fejti' ki, hogy közben negatív hatások nem érik testünket: nem ter­heljük az ízületeket, a sérülések veszélye minimális. A gerinc testünknek az a része, amely először elkopik. Az elváltozás első jelei már 18 éves korban észlelhetők. A porcko­rong, ami lengéscsillapítóként működik, afféle rugalmas tok, melyet zselészerű mag tölt ki. Ez az ember egyik legsérülékenyebb testtája. Olyan mozgásoknál, amelyeknél a testsúly a gerincre mint támasztó oszlopra neheze­dik, a porckorongok összeprése­lődnek, a rugalmas tok egy idő után elfárad, kinyúlik, elveszíti tartását. További terhelés után a kocsonyás mag kidudorodhat, a tok kiszakadhat. Ez nyomja a gerinc szalagjait és idegvégző­déseit, ezáltal fájdalmat okoz. Nem csoda, ha a deréktáji fájdalom olyan gyakori. Úszással a kopás, a degeneráció mérsékelhető, ugyanis nem éri terhelés a gerincet, a porcko­rongok folyadékot szívhatnak magukba, visszanyerhetik erede­ti formájukat, szétnyomhatják a csigolyákat. Ha erős has- és hátizomzatot fejlesztünk ki, csökken a gerincünkre nehezedő gravitációs hatás, enyhül a kró­nikus derékfájdalom. A hízásra hajlamosak ezt testsúlyuk csök­kentésével is elérhetik. Mindezt elősegíti a rendszeres úszás. Sok más sportágtól eltérően az úszás harmonikusan egyesíti az aktív fizikai izommunkát és az izomlazítást. Jóllehet a légzőszervi panaszok­kal küzdők számára a legtöbb mozgásforma nem előnyös, ez az úszásról nem mondható el egyértelműen. Az asztmások biztonsággal választhatják az úszást, mivel egyrészt a tempó szabadon választható meg, szemben pl. a labdarúgással. Az úszók között a mozgás okozta asztma ismeretlen, mivel úszás közben a beszívott levegő rend­szerint meleg és párás. Az összes többi mozgásformá­hoz hasonlóan lassítja a szív és az erek öregedését, csökkenti az érelmeszesedések kialakulá­sának veszélyét, s mivel kíméli az ízületeket, bárki űzheti ezt a sportot. Az úszás tehát minden életkorban ajánlott a szív- és érrendszeri, mozgásszervi prob­lémák, reumatikus panaszok kezelésére és azok megelőzésére. (Termalfurdo.net) Mit tegyünk és mit ne a strandon it tesznek az UV- sugarak? Miért égünk le a víz­ben? Kell extra védelem a haj­nak? Sosem árt elégszer elismételni a napozás alapjait - különösen, ha nyaralásra készülünk. Pigmentfoltok Aki szeret pecsenyére sülni a na­pon, vagy gyerekkorában gyakran leégett, az egyszer csak megkapja a számlát: barnás pigmentfoltok jelennek meg a dekoltázson, az arcon, a nyakon és a kézfejen: fel­borult a bőr pigmentegyensúlya. A nem éppen szép látványt nyúj­tó foltokat úgy előzhetjük meg, hogy nagyon magas faktorszámú naptejet használunk (30-50+). Nagyon jók azok a krémek is, amelyek már napozás közben szabályozzák a pigmenttermelést, ezáltal a foltok nem is tudnak ki­alakulni. A bőr előkészítése Előkészíthetjük bőrünket a na­pozásra, zöldséggel és gyümölcs­csel. A bennük levő szabadgyökök megvédik a bőrsejteket a káros UV-sugárzástól. Vannak kifejezett napvédő kapszulák és előkezelő krémek is, melyek antioxidáns ha­tóanyagokkal, például likopénnel (paradicsomból), E-vitaminnal és karotinoidokkal védik a bőrt a nap káros sugarai ellen. Nem segít, ha „előbarnulunk” a szoláriumban, mert nem alakul ki közben a bőrt védő keményebb réteg (fénykemé- nyedés). UV-A, UV-B és infravörös sugarak Az UV-A sugarak gyors és spontán barnaságot okoznak (ezért hasz­nálnak a legtöbb szoláriumban UV-A fényt), de mélyen behatol­nak a bőrbe, szétroncsolják a ru­galmas kollagénrostokat, ezért szó szerint öregítik a bőrt. Az UV-B sugár serkenti a pigmentsejtek melanintermelését, de ez a felelős a leégésért is. Ma már tudjuk, hogy az infravörös sugarak az UV-su- gárzáshoz hasonlóan a bőr korai öregedését okozzák. Az infravörös serkenti a kollagenáz enzim terme­lését, ami roncsolja a bőrben levő kollagénrostokat. Kapható viszont olyan napvédő krém, amely an- tíoxidánsokkal véd az infravörös sugárzás ellen. Miért égünk le a vízben? Hogy a víz alatt nem lehet leég­ni? Dehogynem! Az UV-sugarak 80%-a bejut a vízbe, akár 30 cen­ti mélyre is! Ráadásul az úszás, kocogás vagy búvárkodás miatt nedves bőr sokkal könnyebben leég, mint a száraz. Az ok: a sejtek megduzzadnak a vízben, és a víz lemossa a bőr saját UV-szűrőjét, az úgynevezett urokaninsavat. Ráadásul minél sósabb a víz, an­nál gyorsabban tűnik el a védőré­teg. Nagyon fontos tehát a vízálló naptej használata. De az, hogy vízálló, csupán annyit jelent, hogy legfeljebb 60-80 percnyi fürdést bír ki. Utána újra be kell krémezni testünket. Napallergia A két-három napnyi napozás után kialakuló viszkető pattanások, du­dorok, kipirult területek általában napallergiára utalnak. Az emberek 20 százaléka szenved ettől a be­tegségtől, a többségük nő. Az al­lergia kiváltója általában az UV-A sugárzás, amely bizonyos hírvivő anyagokat szabadít fel a testben, ezek okozzák a bőrelváltozásokat. Fontos, hogy a napallergiások ma­gas UV-A-védő krémet használja­nak (ma már szinte minden naptej ilyen). Emellett az alfa-glükozil- rutin vagy az E-vitamin erősíti a bőr védelmi rendszerét, megakadá­lyozva az allergiát kiváltó anyagok felszabadulását. Aki hajlamos a napallergiára, már két héttel a nya­ralás előtt kezdje el az ilyen krém használatát. A szem védelme Az Amerikai Szemészeti Akadémia vizsgálata szerint a kék szeműeknek sokkal nagyobb kárt okozhatnak az UV-sugarak, de mindenki számára elengedheteden a jó napszemüveg. Legyen olyan, amely 100%-os UV-védelmet nyújt (a rajta levő UV-400 jelzés mutatja), a len­cse sötétsége nem jelent semmit, nem utal a védelem minőségére. A szemkörnyék érzékeny bőrére aján­lott a speciális napkrém használata, amely megelőzi a kacsintóráncok kialakulását. Napozás utáni termékek Természetesen nem árt, ha csak könnyű testápolót használunk napozás után, de ezek a speciális termékek kifejezetten a naptól igénybe vett bőrre készültek, nyugtató, hűsítő, nedvességpótló anyagokat tartalmaznak. Vannak enzimtartalmúak is, ezek azonnal képesek helyrehozni a napozás okozta károkat. UV-ruha leégés ellen Ausztráliában egy gyereket sem en­gednek ki a strandra UV-védő ruha nélkül, és sok felnőtt is felveszi eze­ket a rövidnadrágokat és pólókat. A normál pamutból és vászonból készült ruhákkal ellentétben, ame­lyek legfeljebb 10-es fényszűrővel rendelkeznek, ezek a ruhák 30 vagy akár 80-as faktorral is képesek védeni. Legalábbis a Hohensteiner Textilkutató Intézet szerint. Továb­bi előny: az ultrafinom, csúcstech­nológiás szálakból készült anyag hűvösnek hat a bőrön, lélegzik, és nagyon hamar szárad. Védjük a hajunkat Feltédenül óvjuk a hajunkat, hi­szen még erősebben ki van téve a nap hatásainak, mint a bőr, ráa­dásul a haj nem képes védő pig­mentréteget „növeszteni”. A nap, a szél és a sós tengervíz kombiná­ciója megtámadja a hajszálak külső hámrétegét, ennek következtében hamarosan egy ápoladan széna­boglyával a fejünkön fogunk sétál­ni. A festett haj gyorsan elveszti a fényét, mattá válik. Az UV-sugár- zás megtámadja az érzékeny fej­bőrt, különösen a világos hajúakét. A speciális UV-védő spray-k és zse­lék vékony védőréteggel vonják be a hajat és a fejbőrt. Egy napozással töltött nap után pedig használjunk napozás utánra kifejlesztett sam­pont és balzsamot, melyekben a vi­taminok, enyhe gyümölcssavak és aminosavak mellett nedvességpót­ló anyagok teszik még selymesebbé és csillogóbbá a hajat. WJ& /r rv/// TEMATIN ★ * ★ c. Á'/: / Bio mézes masszázs méhviaszpakolással, egyedülálló zabfürdő, hát és tarkó reflexmasszázs, láb reflexmasszázs, arc manuális nyirokmasszázsa, oxigénterápia, tőzegpakolások és más procedúrák / A nagyvárostól távoli, kellemes családi légkört, a hosszú sétákat a fürdőhely őszies parkjában, a kacsalakomát, a forró csokoládét házi kaláccsal... wellness csomag 4 éjszakára félpanzióval most 40% kedvezménnyel csak 149 €/fő Wellness Penzión Tematín®, 922 21 Moravany nad Váhom/PIEŠŤANY,tel.: 033 797 04 79 tematin@tematin.sk www. rém a tin íš k MP130443

Next

/
Oldalképek
Tartalom