Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-01 / 126. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 1. Vélemény És háttér 7 Az Európába vándorlók zöme soha nem fog részt venni zavargásokban Iszlámellenes sztereotípia? Na ne! Az általam nagyra tartott Gál Zsolt e héten ebben a rovatban megjelent cikke („Rasszista svédek? Na ne!”) bevándorlással kapcsolatos sztereotípiákat akar megcáfolni az elmúlt napok svédországi zavargásai nyomán, érveket keresve arra, miért kellene korlátozni a muszlimok bevándorlását Európába. RAVASZ ÁBEL A gond az, hogy a szerző egy olyan árnyképpel vitatkozik, ami csak a neoliberális szubkultúra önképző iszlámellenes szakköreiben létezik. Két általa sztereotipnek gondolt balos nézetet mutat be: az egyik szerint Európának gyarmatosító múltja miatt kötelessége befogadni a bevándorlókat, a másik szerint a bevándorlók a fogadó nemzet rasszizmusa miatt nem jutnak munkához. Persze, aki valaha is olvasott releváns szocdem vagy liberális értekezéseket a bevándorlásról, az tudja, hogy mindkét esetben elnagyolt karikatúráról van szó. A bevándorlók befogadása valóban részben morális kérdés, de korántsem a múltba révedő: Európa egyik alapértéke a nyitottság, ami jól szolgált a múltban is. Franciaország, Nagy-Britannia, de még Németország is jelentősen profitált az olcsó, bevándorló munkaerőből, arról már nem is beszélve, hogy az emigráns elitek milyen jót tettek az említett országok szellemi fellendülésének. Svédország sem azért nyitott, mert muszáj, hanem mert ezt akarta. Ami a rasszizmust illeti, szintén karikatúraszerű az állítás: általános igazság, hogy a többségi csoport (nemzet/vallás/bőr- szín/nyelv/kaszt) saját tagjait preferálja a munkaerőpiacon. Ez történik a gömöri romákkal és a németországi törökkel is: csak akkor kapnak munkát, ha nincs „fehér” jelentkező, vagy ha sokkal olcsóbban dolgozik. Ahol kevés a munka, ott nem a bevándorló az első, aki állást kap, különösen nem magas presztízsű munkát. Erről van szó, nem a címkézésről. Van azonban a cikkben egy valós sztereotípia: az, hogy a bevándorlásról azonnal a muszli- mokra asszociál a szerző, mintha a svédországi történések oka a vallás lenne. Mintha maga az iszlám lenne az, ami lehetetlenné teszi a beilleszkedést. Ezzel a Nem az a gond, hogy a bevándorlók nem akarnak integrálódni, hanem hogy nincs hová integrálódniuk. Brüsszelben élő kongóiak, az USA-ba vándorolt mexikóiak vagy éppen az olaszországi táborokban élő bevándorló romák is vitatkoznának, okkal. Pedig a cikknek épp ez a veleje: „radikálisan korlátozni kéne a muszlim bevándorlást”. Szlovákiából kiált át Svédországba a megoldással, ami egyszerű, mint a faék. Én azt javasolnám a szerzőnek - aki remélhetőleg ezután is a barátom marad -hogyne tanítani akaija a svédeket, hanem tanuljon tőlük. Mint a norvégoktól, akik a 2011-es mészárlásra sem bezárkózással válaszoltak, hanem nagyobb nyitottsággal. Nem az a gond, hogy a bevándorlók nem akarnak integrálódni, hanem hogy nincs hová integrálódniuk, nincs elég lendület a rendszerben. Ha viszont azt a keveset, ami van, arra fordítjuk, hogy a határainkat őrizzük a helyett, hogy erőforrásként tekintenénk azokra, akik Európába jöttek egy jobb sors reményében, és akiknek zöme soha nem fog részt venni lázadásokban, akkor nemcsak a jövőnket tesz- szük kockára, hanem éppenazta kulturális örökséget tagadjuk meg, ami miatt ma is érdemes európainak lenni, és amit a szerző oly nagy hévvel próbál védeni az iszlám fantom veszélyétől.- Fent vagy? (Ľubomír Kotrha karikatúrája) KOMMENTAR Legyőztük Brüsszelt! SERES LÁSZLÓ Az Európai Bizottság 9 év után Magyarországgal szemben is megszüntette a túlzottdeficit-el- járást. Volt is nagy halleluja a miniszterelnökhöz közeli gazdasági és publicisztikai rovatokban, „Magyarország saját erejéből állt talpra, mindenféle külső segítség nélkül” - közölte a pártszóvivő, s „eközben az ország kamatostul törleszti a baloldal által felhalmozott államadósságot”. Ki lehet tehát kerülni egy megalázó helyzetből, csak akarni kell - szólt az üzenet, két dologról viszont teljes volt a hallgatás: a kikerülés ára az egyik. Ezermilliárdok, amelyeket az elmúlt három évben a kormányzat ki máson, rajtunk hajtott be, hol nyíltan, mint a magánnyugdíjvagyon formájában, hol áttételesen, a gazdaság válogatott szektorain, amely államilag elrendelt lenyúlások véletlenül sem csapódnak le a mi pénztárcánkon. Merthogy „ne az emberekfizessékmeg.”Persze. A másik, amiről nem esett szó: hamarosan új, a túlzott deficitnél fontosabb eljárás indulhat, ha az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése júniusban úgy dönt, jól megmonitorin- gozza az Orbán-rezsimet. Nevezzük az egyszerűség kedvéért túlzott demokráciadeficit-eljárásnak, végül is erről van szó: a negyedik alkotmánymódosítás csak hab a Nemzeti Együttműködés Tortáján, harmadik éve épül le az a (eddig is hiányosan működő, de legalább létező) garanciahalmaz, ami megakadályozta a legsúlyosabb jogtiprásokat. Csak a kétharmados parlamenti többséget, azt nem tudta megakadályozni. Úgyhogy lehet demokráciadeficitesnek tartani az Orbán-rezsimet, de sajnos nem illegális az, ahogy a legalitást leépíti. Innentől pedig lehet mutogatni a népre, azt tessenek csesztetni, mi erre itten, kérem, fel vagyunk hatalmazva. Az ET független alkotmányjogászokból álló ún. Velencei Bizottsága megszellőztette azt a jelentéstervezetet („műszaki hiba miatt” kikerült a honlapjukra, ne vicceljünk), amely elfogadhatatlannak tartja a legújabb alaptörvény-módosítást, hiszen „egyes rendelkezései ellentmondanak a magyar alaptörvénynek és a nemzetközi normáknak”. Orbán ettől függetlenül, de szinte egy időben kijelentette: „a lelki nyugalmamból nem billent ki és az önbizalmamat sem vágja vissza, ha azt Iá- " tóm, hogy néhány nagyobb állam vezetője összehúzza a szemöldökét, vagy Brüsszel ráncolja a homlokát”. Brüsszellel szemben persze számos intelligens érvet elő lehet venni (mert megérdemli). De Brüsszel most nem egyszerűen a homlokát ráncolja, hanem a legelemibb közös értékeinket és jogainkat igyekszik védeni. Harmadik éve konkrétan őrjöng, mit képzel ez a törpe szuverén, aki a joguralomtól a piacgazdaságon át Angela Merkelig mindent és mindenkit megsértett, mert azt hiszi, a nemzeti függetlenséget védi. Hát nem. Orbán csak saját önjáró kormánya, az elszabadult végrehajtó hatalom hazug „szuverenitását” védi, nem az egyes polgárokét. Lehet (sőt, biztos), hogy az EU bürokráciája, föderalista tendenciája nem épp áldásos altematíváj a az elavult nemzetállamiságnak, de azért ne felejtsük el, hogy mi akartunk ebbe a klubba belépni. És nemcsak a pénzükért szerettük őket. Kompország végre kikötött ott, ahová titkon mindig vágyott- erre jön Ó, és visszavisz minket Azerbajdzsán-Alsóba, ahol van biztos megélhetés, szeretik a Népbarát Atyuskát, a törvény flexibilis, az uralkodó osztály erős, de képlékeny, hétfő tévés szünnap, és a postás mindig kétszer csenget. Ha ugyan van mit hoznia. A szerző a hvg.hu és a Kapitalizmus blog munkatársa JEGYZET Az egymásra lépő talpaink JUHÁSZ KATALIN A Barackfa című bugyuta dalocska a Trianon-év- forduló, azaz a június 4-i nemzeti összetartozás napjának „hivatalos zeneszáma”. Ezt kellene közösen énekelnünk, a magyar kormány ezzel kíván szembeszállni a szanaszét szakítottság érzésével. A dal klipjét június 4-én 18 órakor egyszerre sugározzák a magyar közszolgálati médiumok, és az illetékes minisztérium elképzelése szerint ekkor majd mindenki egy emberként zendít rá arra, hogy,Álmodtam egy barackfáról, ami alatt mindenki táncol/ Veled álltam egy hatalmas körben, a puha fűben, egy harmatos réten”. Vizsgáljuk meg előbb logikai szempontból a dal kezdő sorait. A barackfa itt az összefogás szimbóluma. Alatta táncolni azonban elég nehéz, alaposan össze kell görnyednie egy felnőtt embernek, hogy ez sikerüljön neki, ráadásul egy hatalmas körben. Nem tudom, hányán fémek egy barackfa alá, de remélhetőleg mi, magyarok azért többen vagyunk. A harmatos rétenénmégnem láttam barackfát, bolond is lenne, aki nem a kertjébe ültetné. Helyhiány miatt sajnos nem tudjuk elemezni a dal összes sorát, úgyhogy álljon itt kommentár nélkül a kedvenc részem. „Kezeink mind összeérnek, talpaink egymásra lépnek, szemünkben a boldogság fénye ég”. A súlyos gondolatokat tartalmazó szöveg után jöjjön a zene. A szerzemény inkább gyerekdalra hajaz, mint popslágerre, hiába énekelnek benne tévés zenei tehetségkutatókon horogra akadt, jelenleg kétségbeesetten haknizó „ifjú sztárok”, akik nyilván minden felkérésre igent mondanak, csak szerepelhessenek a tévében. Mivel mi, magyarok a Kalákának és Halász Juditnak köszönhetően ennél sokkal jobb gyerekdalokon nevelkedhettünk, ezt a számot a magam részéről beso- rolhatatlannak nyilvánítom. A Barackfa a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) megrendelésére született, illetve a Navracsics-csapat választotta ki. A szerzők Bársony Bálint, a Back II Black együttes szaxofonosa, valamint Gergely Éva énekes-színésznő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának, Doncsev Andrásnak a felesége, és gyakran lép fel Orbán Viktor vidékijelenésein. Maga a videoklip egyébként profi munka, a keverés, a hangszerelés szintén, látszik és hallatszik az a fél millió forint, amibe a felvétel állítólag került. A rádió gyermek- kórusa pedig igazi „We are the World- hangulatot” teremt. További szubjektív szövegelés helyett idéznék a KIM közleményéből. „Sokan még nem tudják, miről szól az emléknap, az összefogás igénye azonban mindenkiben él, így született az ötlet, hogy az idei évforduló üzenetét az Összetartozás dala is erősítse. A KIM célja, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarok egy pillanatra ugyanazt az élményt éljék át, ezért a tárca mindenkit arra buzdít, hogy ekkor közösen énekeljék az Összetartozás dalát, készítsenek róla felvételt, és töltsék fel azt a nemzeti összetartozás napjának honlapjára.” Vagy: „Ahová a szavak már nem érnek el, oda a zenén keresetül vezet az út. A dal megérinti az ember lelkét, vigasztalni tud, képes örömet fakasztani maga körül és saját maga számára. Kodály Zoltán máig vitathatatlan zenepedagógiai elképzeléseinekközép- pontjában az éneklés közösségi élményének megélése áll. A fenti gondolat jelenik mega nemzeti összetartozás napja alkalmából kiválasztott zeneműben is.” Ehhez már csak annyit tennék hozzá, hogy annak idején a május elsejei felvonulásokon ennél sokkal fülbemászóbb és zeneileg „épkézlábabb” dalokat énekeltettek velünk. Ebből nem lesz magyarság-induló. Legalábbis remélem.
