Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-26 / 147. szám, szerda
Bős, Mlynársky rad 250. [Szolgáltatások háza) tel.: 051/558 4329, mobil: 0905 325 052 Vásárút, Fő utca 111. [Szolgáltatások háza) tel.: 031/558 1723, mobil: 0917 335 653 16 Horgász - hirdetés ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 26. www.ujszo.com ■■■■■■■■■■■■■■■■ Csellel, jó helyválasztással, megfelelő csalival és természetesen kitartással horogra lehet csalni a legrafináltabb aranyhasúakat is A pontyok a gilisztát (is) szeretik (Fotók: Kanovits Gábor) A rovat támogatója a Btíšlak ;t Dunatőkés - Dunajský Klátov A fiiét sózzuk, magvakkal kevert prézliben panírozzuk, majd 180 fokos Sungarden fritőzolajban aranybamára sütjük. A megtisztított salátaleveleket összekeverjük és ecetes-cukros lével tetszés szerint ízesítjük. Citrommal tálaljuk. Elkészítése MP130011 Legutóbbi élménybeszámolóm óta ismét meglátogattam a múltkori kis halastavat, ahol sikerült egy szép pontyot fognom, s ahol egy behemót eltörte a vadonatúj teleszkóp botomat. Természetesen nem hagyott nyugodni a dolog, és néhány nap múlva ismét ott kuporogtam a talpalatnyi helyen, a nagy pontyokra lesve. KÖVESD1 KÁROLY Amelyek ezúttal is ott mozogtak a bokrok és a bedőlt galy- lyak, mindenféle korhadék közti sűrűben. Ezúttal azonban egy hamisítadan „bivalyölővei” felszerelkezve jöttem. Uj botom egy három librás, 3,66-os Shimano pálca, amely pihekönnyűsége mellett hiheteden erejével és rugalmasságával úgy tűnt, csodákra képes. Régi, sok csatában kitűnően vizsgázott Ryobi orsóm raktam rá, harmincas zsinórral, míg a szerelék a szokásos: 3+1 grammos kristályvagler úszó, kis jelzőólom a horogtól 5 centire, a hatos horgon pedig egy jó kövér esőgiliszta kellette magát. Sokáig hiába, mert a potykák ezúttal a bedőlt fa túloldalán locsogtak, nagy bosszúságomra. Azon az oldalon nem lehetett bedobni, mert a legutóbb elöntött móló ugyan szárazra került, ám a fölé boruló fűzfa lombja úgy elterebélyesedett, s a bokorsor any- nyira megnőtt, hogy lehetedenné tette a horgászatot. És éppen ott zurboltak a nagy pontyok, A Horgász melléklet legközelebb 2013. július 10-én jelenik meg. Ötleteiket, beszámolóikat a horgasz@ujszo.com címen oszthatják meg velünk. Bindics Imre, a dunaszerdahelyi Villa Rosa főszakácsa a frászt hozva rám. Törtem az agyam, mitévő legyek? Hosszas töprengés után eszembe jutott, hogyan jártam túl az eszén néhány évvel ezelőtt egy csapat kárásznak a bodaki ágvizekben. A kárászok egy bokor kellős közepén tobzódtak, és sehogy sem akaródzott elhagyniuk a biztonságot nyújtó lakhelyüket. Ám amikor dobtam egy maréknyi etetőanyagot a bokorba, majd mellé, s azt követően egyre kijjebb és kijjebb, a kárászok elindultak az etetés vonalán, és szépen kisétáltak az őket váró horogig. Ez lesz a nyerő itt is. Bedobtam a dzsumbuj kellős közepébe egy fél maréknyi mézes kukoricát, majd közvedenül a gallyak mellé, aztán még közelebb, és egyre gyorsuló pulzussal vártam a hatást. Közben elnéztem, hogy a távolabbi helyeken hogyan unatkoznak a sporik, akik természetesen a tó közepét bombázták önetetős fenekezőikkel, csak úgy, találomra hajigálva a mederbe. Egy bojlis csapatot is láttam a szokásos helyén, de azok se sűrűn kapkodták a botjaikat. Mi több, a két kis sziget egyikén egy nagy horda sátorozott, csónakuk kikötve, számtalan botjuk bedobálva. Láthatóan ott töltötték az éjszakát is. Emberi ésszel felfoghatadan, hogy ezt mindenki szódanul elnézi, pedig tilos a szigetről horgászni. Éppen arra gondoltam, hogy talán túl durva a harmincas zsinór, és elriasztja a halakat, amikor egy felém irányuló, a bokrok előtt felbuzduló buboréksor zökkentett ki morfondírozásomból. Aztán a következő. A csel bevált! Jönnek a pontyok. Hogy aztán a nagyja-e, vagy az apraja, mindjárt kiderül. Nem sokáig kellett vámom az első kapásra. Az úszó néhányszor megdöccent, majd komótosan elmerült, a bokrok felé véve az irányt. A bevágásra jó ellenállás válaszolt, és a halnak sikerült berontania a bokrosba, legalábbis a szélébe, ahonnan néhány másodperces feszes tartással, majd óvatos húzással sikerült kiédesgetnem. Ettől fogva már csak türelem kérdése volt, hogy kifárasszam. Mert azt azért éreztem, hogy nem kapitális, de elég szép példány. A ponty , Jaj (A szerző felvételei) __________■■f.úÁ.l.A . ill&KM&iifW sz orgalmasan rótta a köröket, én pedig a ruganyos bottal azon dolgoztam, hogy a körök minél kisebbek legyenek. Néhány perc múlva, anélkül, hogy az orsó fékjén állítani kellett volna, kevés pipáltatás után a szákba tereltem. Szép, egészséges, 57 centis tőponty volt őkelme. Mivel a digitális mérlegnek nem akaródzott pontosan mérni, a táblázat szerint könyveltem be, négykilósnak. Ezután két nagy esőgilisztát tettem a horogra, és ugyanoda pottyantottam be a szereléket. A zöld bóbita szépen kukucskált a víz felszínén, de túlságos nyugalomban, ezért közelebb húztam vagy húsz centivel. Semmi. Aztán egy idegbajos, tipikus kárászos kapás következett, s valóban, a bevágás után egy jókora kárászt fogtam. Szinte kirepült a vízből, és szabályszerűen vízisíéivé próbált menekülni, csak úgy paskolta a felszínt. Elképesztő, hogy ezek a falánk jószágok hogy le tudnak slukkolni két nagy gilisztát. A kis intermezzo után ismét hosszabb várakozás következett. Kihúztam a szereléket, beljebb dobtam, alig tíz centire a bokrostól, hátha a nagyobbak nem merészkedtek ki onnan. Talán tíz percnyi feszült várakozás után ismét buborékok szálltak fel, közvetlenül az úszó mellett. Kezem automatikusan elindult a bot felé, és éppen akkor ért oda, amikor a bóbita lebukott. Bevágáskor nagyobb súlyt éreztem, és azonnal a fék körül babráltam, mert a húzás egyre erősödött, sajnos, logikusan, ismét a sűrű felé. Megpróbáltam szigorítani, a meg-megreccenő féket szorosabbra állítottam, hiszen a harmincas zsinórnak elég sokat ki kell bírnia. A bot elképesztően lambadázott a kezemben, egész hosszában kávába hajlott és rugózott. Áldottam az eszem, hogy nem sajnáltam érte a pénzt, s a hosszú válogatás után ezt a nem éppen olcsó pálcát vettem meg a boltban. S hogy mégis harmincas zsinór van az orsón. A szokásos huszonkettes már rég elszakadt volna. Halam végre kifordult az akadóból, és előttem tempózott el. Láttam, jóval hosszabb az előzőnél, több, mint ötkilósra saccoltam. Karcsúsága láttán egy pillanatra belém villant, hogy hátha amur, de nem úgy küzdött, hanem tipikusan „pontyosan”. A fárasztásra nem sok helyem volt, de a hosszú bottal nagyon élvezetes volt vissza-visszatartani a hal kirohanásait. Végül sikerült őt is a szák fölé irányítani. Hatvannyolc centisnek mértem, s ez bizony 7-7,5 kilót jelent, gondoltam. Később kiderült, hogy szinte nyurgás termetével alig ütötte meg a hetet. Az egész peca talán egy óráig tartott, s bármüy élvezetes volt, némi szomorúsággal töltött el, hogy pakolhatok, hiszen megfogtam a kvótát, be kell fejeznem. Pedig egész napra készültem. Persze, azért jobb ez így, gondoltam hazafelé tartva, mint egész nap kint aszalódra a melegben, kapás, fogás nélkül. Nyilván lesznek olyan napok is. Most azonban némi önelégültséggel konstatáltam, hogy egy paraszthajszálnyival többet tudok a pontyokról, mint a tó körül gubbasztó társaság. Az eset tanulsága: nem kell feltétlenül azzal csalizni, amivel etetünk, és ott kell keresni a halat, ahol lakik. De azért legközelebb folyóvízre megyek. Magvakkal rántott amurfiié nyári salátával Hozzávalók 4 személyre ■ 800 g amurfiié ■ 3 tojás s prézli * liszt » magvak » saláták - fejes, rukkola és madársaláta * Sungarden fritőzolaj ■ só ■ ecet ■ cukor A SÉF AJANLASAVAL
