Új Szó, 2013. június (66. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-13 / 136. szám, csütörtök

10 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2013. JÚNIUS 13. www.ujszo.com PENGE Hallgatni akart? Egy kézirat előkerülése mindig nagy öröm, hát még akkor, ha egy jelentős író fő műve ámyalódik, bővül álta­la. Márai Sándor Hallgatni akartam címmel kiadott szö­vege a felfedező, Mészáros Tibor szerint az Egy polgár vallomásai folytatása. Aki vi­szont színtiszta irodalmat vár, kissé csalódott lesz: Má­rai 1949-50-re datált műve ugyanis vérbeli politikai esszé, helyenként vallomás, máskor szinte izzó vádbe­széd, a személyes lét tüzein áthevített könyörtelen, analí­zis. A mű főhőse maga a pol­gárság, témájaegy társadalmi réteg bukása, egy tudatosan felépített eszmény és alkotói én megszűnése, illetve az a tragikus heroizmus, mely mindezt érzékletes nyelvvé alakítja. Akezdő dátum 1938, az úgynevezett Anschluss: ez az esemény pecsételi meg a magyarországi polgárság sor­sát. Az elképesztően kísérte­ties korrajz a diktatúrák szél­sőségeiről, a demokrácia hiá­nyáról, az értelem, az intel­lektus üldöztetéséről, a tár­sadalmi reformok elodázásá­ról, az archaikussá csontosu- ló, egyre inkább színpadi ku­lisszákká váló politikai gesz­tusokról, a faji üldözésekről ad számot: a középpontban Horthy „neobarokk fasizmu­sa” áll, illetve a „fogyatékos- sági érzéstől kínzott átlagem­ber bosszújának korszaka” a fasizmustól a kommunizmu­sig. Márai e műve kevéssé kö­veti a szokásos metódust: itt inkább egy absztraktabb fő­hős megnyilvánulásaként je: lenik meg a konkrét példa, míg más műveiben inkább a konkrétum vezetett el az álta­lánosításig. A groteszk ábrá­zolásmód egyik csúcsa, ami­kor a cirkuszból azzal az in­doklással bocsátanak el egy torzszülött törpét, hogy a tör­vények értelmében még a tör­pe sem lehet zsidó. A kény­szergesztusok (pl. a németek majdani győzelmét ünneplő kényszeredett pezsgőzés egy elsötétített vendéglőben, lég­védelmi lámpáknál zajlik, mi­közben már ekkor evidens en­nek lehetetlensége) világával szemben ott a magángesztu­sok valódi heroizmusa: Márai például szándékosan akkor magyarosítja meg hivatalosan is szász eredetű nevét, amikor épphogy a visszanémetesedés virágkora zajlik. Márai szövege a leginkább az egykori erdélyi önéletírók finom írás technikáját idézi. Rákóczi vallomásaira maga is hivatkozik. Különösen érde­kes portréalkotó képessége (ebben leginkább Kemény Já­noshoz hasonlít): Bárdossy László és Bethlen István pár­huzamos pályarajzai szépírói- lélektani kvalitásaikkal is kitűnnek. A sokszorosan tra- umatizált magyarság folya­matos teátrális gesztusokba menekülései különösen meg­döbbentőek a Trianon-szind- róma feldolgozásakor. Kassa visszatérésének rajza mélylé­lektani tablóvá válik: az itt maradt, sokat próbált, a de­mokrácia ízébe valamelyest belekóstoló magyarság leg­nagyobb örömében is kényte­len felismerni, hogy tulaj­donképpen egy sokáig kon­zervált, fejlődésképtelen vi­lággal, egy emlékkép kísérte­iével találkozik újra. (Márai Sándor: Hallgat­ni akartam, Budapest, He­likon, 2013.) Értékelés: IMMIIMI Múzeumi Szalon a Jókai Napokon Komárom. A héten zajló jubileumi, 50. Jókai Napokhoz kapcsolódva tartják ma 17 órakor a Szlovák Nemzeti Múze­um - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma Múzeumi Sza­lon elnevezésű rendezvényét. Ez alkalommal a találkozón Emlékkereső címmel kerekasztal-beszélgetés lesz Varga An­na, Havasi Péter, Bárdos Gábor, Kiss Péntek József, Bodnár Gyula, valamint Újváry László részvételével. A beszélgetést Miklósi Péter vezeti. A Múzeumi Szalon mai helyszíne a Tisz­ti pavilon. (k) PENTEKEN! Fürdőruhaszezon­és az elmaradhatatlan saláta ÍZVILÁG Szemnek, szájnak ingere! Erős előadásokkal folytatódott az 50. Jókai Napok Nevetések és sorstragédiák A galántai TSIZIÓ Diákszínpad IV. R. Jones novellája és J. Dawkins „A hullám" című forgatóköny­ve alapján mutatta be a Projekt című színművet (Molnár Mónika felvétele) Csemadok Galériában. A kö­Komárom. Ajubileumi Jókai Napok második versenynapján a füleki Zsákszínházé és a lévai Bárka Színpadé volt a fő­szerep. Sűrűsödik a me­zőny, szerda délelőtt pe­dig a galántai csoport az előző nap színvonalát is képes volt tartani. HORVÁTH GERGŐ A füleki Zsákszínház tagjai megmutatták, milyen előadás születhet akkor, ha a színját­szók önfeledten és könnyedén tudnak játszani, nem veszik vé­resen komolyan az egészet. A fülekiek, több más társulattal ellentétben, nem a világot jöt­tek megváltani a Jókai Napok­ra, hanem szórakoztatni. Ehhez Molnár Ferenc Az ibolya című vígjátéka nagyszerű alap­anyagként szolgált. Az egyértelmű utalások és kika­csintások remekül működtek, és kiemelték a színművet Mol­nár korából. A Zsákszínház tag­jai kellő tapasztalattal rendel­keznek, és ugyan a görbe tükör, amit állítottak, mára már in­kább csak közhely, a Mázik Ist­ván rendezésében bemutatott előadás a könnyed, de felüdü­lést jelentő szórakoztatás nevé­ben kreatív szövegértelmezés­sel és remek színpadi alakítá­sokkal (Mázik és Tóth Mónika párosa nagyszerűen vezette az előadást) az amatőr színjátszás egy működő útját mutatta meg. A délutáni órákban nyitotta meg kapuit az „50 bizonyíték - Mesélő fényképek, megőrzött plakátok, játékos tárgyak” név­re keresztelt kiállítás, melyet a Csemadok Komáromi Városi Szervezete és a Kossuth Téri Média Klub hívott életre a zönséget Stubendek László kö­szöntötte, aki telt ház előtt avatta be a közönséget a kiállí­tás összeállításának és anyaga beszerzésének kulisszatitkai­ba. A június 14-éig látogatható, a Jókai Napok 50 évét felölelő izgalmas tárlat anyagát a kiállí­tás kurátora, Bárány János is­mertette. Este már újra a színjátszásé volt a főszerep. Kilenc órától a lévai Csemadok Bárka Színpad Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját telt ház előtt mutatta be. A tragikomé­dia az a műfaj, amit az amatő­rök közül csak a legkevesebben tudnak hitelesen színpadra ál­lítani, mert kettős éle van, és ez felvet bizonyos technikai ne­hézségeket. Az egész, ha egyál­talán eljut a humorig, mit sem ér, ha nem tárul fel az a mély­ség, melyet a műfaj is megkö­vetel, és amely a nullpontba billenti vissza az egyensúlyt, miközben egyre újabb rétege­ket hánt le az emberség burká­ról. Éppen ez az, amiben az Új­váry László rendezésében ké­szült előadás az élenjár, hiszen a kezdetektől fogva remek ér­zékkel hangolta egybe a Bá­nyavirág két pólusát, és nem tört pálcát az elsőre könnyedén negatívnak tűnő figurák felett. Hagyta őket beszélni, és enged­te, hogy bemutatkozzanak, nem öt percben, és nem egy párbeszédben, hanem az elő­adás teljes játékideje alatt. Nem volt tehát előinterpretá- ció, a néző nem már eleve adott és kész karakterekkel szembe­sült, hanem hús-vér figurákkal, akik összetettebbek annál, semmint néhány szóval jelle­mezhetők lennének. A roman­tikus idilltől mentes falusi lét­től megcsömörlött karakter ar­chetípusát, Ivánt Forgács And­rás nagyon precízen és az ama­tőr színjátszók között már-már zavarba ejtő profizmussal kel­tette életre, ennek pedig nagy szerepe volt az előadás sikeré­ben. A lévai társulat jókor ta­lálkozott Székely Csaba művével, hiszen mostanra mindenük meglett ahhoz, hogy az amatőr színjátszás kultúrá­ját ne csak a hagyományokra alapozzák, hanem szellemi ér­tékek interpretálására használ­ják fel. Szerda délelőtt a galántai TSÍZIÓ Diákszínpad W. R. Jo­nes novellája és J. Dawkins „A hullám” című forgatókönyve alapján mutatta be a Projekt című színművet. A társulat té­maválasztása nagyszerűnek bi­zonyult, érezhetően mind- annyiukat megérintette a téma, ennek köszönhetően pedig erő­sebb alakítások jellemezték, mint a tavalyi Moliére-előadá- sukat. Érdemes kiemelni Ko­vács Verát, aki jól megállta a he­lyét a felnőtt férfitanár szerepé­ben. Az előadás rendezője, Ber- gendi Barnabás bátran változta­tott az alapanyagon, és néhány kiváló megoldással sikerre ve­zette a társulatot. Mindhárom díjazott kötet a Kalligram Kiadó gondozásában látott napvilágot Tőzsér Árpád kapta a Madách-díjat JUHÁSZ KATALIN Pozsony. Tegnap a szoká­sosnál ünnepélyesebb keretek között és tágasabb helyszínen, a pozsonyi Zichy-palotában ad­ták át az Irodalmi Alap díjait a tavalyi év legkimagaslóbb iro­dalmi teljesítményeiért. A hazai magyar termésből 24 kötetet terjesztettek fel Ma- dách-díjra a kiadók, ebből vá­lasztotta ki a háromtagú bizott­ság - Jitka Rožňová költő, műfordító, Beke Zsolt iroda­lomkritikus és Vida Gergely költő, szerkesztő - a győztes alkotásokat. A legjobb magyar nyelvű kö­tetnek odaítélt Madách-díjat Tőzsér Árpád vehette át Fél nó­ta című verskötetéért. „Tőzsér Árpád építész-köl­tőként már meglévő alapokra épít, saját tapasztalataiból és érzéseiből merítve, ugyanak­kor nem idegenkedik a de- konstrukciótól sem - a már meglévő formákon való átlé­péstől és újak alkalmazásától, az irodalmi és poétikai klisék című verses kötetért. Mindhá­rom díjazott kötet a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg - a kiadó képviselője szin­tén elismerést vehetett át az ünnepségen. Grendel Lajos regényében „váltakozik és egymásba olvad elvont és konkrét, múlt és je­len, közeli és távoli, élet és ha­lál. Rudi és Erika látszatra egyszerű szerelmi történeté­ben az olvasó a szemantikai sí­kok egész sorát fedezheti fel” - hanzgott el az értékelésben. Szászi Zoltán Kilátó című kö­tete „olyan végtelen, gyors sod­rású folyamra emlékeztet, amely összegyűjti és magával sodorja egy emberélet anyagi és szellemi esszenciáit. Ez a fo­lyam utat tör, medret váj ma­gának, és a végtelenbe hömpö­lyög. A versgyűjtemény köz­ponti jelképe az ablak mint a vizuális élményekhez, emlé­kekhez, gondolatokhoz való hozzájutás eszköze”-jellemez­te a művet Jitka Rožňová. Műfordításért idén nem adott ki díjat az értékelő bizottság. Grendel Lajos, Szászi Zoltán és Tőzsér Árpád (A szerző felvétele) lerombolásától” - mondta ér- ták nívódíjjal: Grendel Lajost a tékelő beszédében Jitka Rož- Távol a szerelem című kisregé- ňová, a zsűri elnöke. nyért, illetve lapunk munkatár­Két kötet szerzőjét jutalmaz- sát, Szászi Zoltánt a Küátó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom