Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-27 / 121. szám, hétfő
20 Régiósport ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 27. www.ujszo.com SPORTTARISZNYA Seregi Karolina a győri dobogón Győr/Somoija. Harmadszor vettek részt a somorjai tizenéves kajak-kenusok a magyar maratoni bajnokságon, és ismét példásan helytálltak. Edzőik nagyon elégedettek voltak a gyerekek szereplésével, hiszen a roppant erős magyar mezőnyben próbáltak feltörni, beékelődni a legjobbak közé. Először fordult elő, hogy volt képviselőjük a dobogón is: Seregi Karolina 5 kilométeren, a 12 éves kajakoslányok között lett harmadik. „Nagyot ugrott előre az eredménylistán, hiszen a tavalyi 12. helyét váltotta bronzéremre” - tette hozzá Seregi Zsuzsanna, a versenyző édesanyja és edzője, aki két további védence javulását is megemlítette: Libái Zsolt a tizedikről a hatodikra, Matus Bence a hatodikról az ötödikre lépett előre, mindketten a 12 éves fiúkközött. (jnik) Két elsőség a tarjáni versenyen Talján. Huszonhármán indultak, nyolcán dobogón végeztek a Seishin Karate Klub képviselői közül a magyarországi településen rendezett XIII. Speed Kupa nemzetközi kyokushinkarate- versenyen. Két keszegfalvai, Markovics Ádám (gyerek.2,60 kg) és Bakos Orsolya Virág (gyerek. 1, +35 kg) súlycsoportjában az első helyen végzett. „Virág kiválóan küzdött, mind a négy küzdelmét megnyerte. Ádám szerepléséről is ugyanez mondható el” - tájékoztatta lapunkat Markovics János, a klub elnöke, aki valamennyi versenyzőjüket megdicsérte. További dobogósok - ezüstérmesek: az ekecsi Gergely Márton (gyerek.l, +37 kg) és két dunaszerdahelyi, Nagy Bettina (gyerek.2, +45 kg) és Kosa Tamás (gyerek.2,44 kg), bronzérmesek: az ekeli Bohos Szilárd (serdülő, 64 kg), a dunaszerdahelyi Fodor Gergő (gyerek.2,36 kg) és a szintén ekeli Szabó András (gyerek.2,44 kg). (mj) Kele Géza: hat hét, hat maratón Dunamocs. Hat hét alatt hat maratonin indult Kele Géza dunamocsi hosszútávfutó, ezzel együtt idén már tizenegyet, összesen pedig száztizenegyet teljesített. Legutóbbi állomásai Kisbér, Bécs, Kolozsvár, Krakkó, Siófok és Keszthely voltak. Keszthelyen Kelén kívül a csallóközkürti Hodossy Péter és a gutái Zsélyi Zoltán is a mezőnyben volt. Élete első félmaratoniját futotta a rimaszombati Molnár Viktor, (kg) Angyal Adrián 17 évesen mutatkozott be az U21-es kisinyovi Európa-bajnokságon Az alicantei ezüstérem értéke Spanyolországi sikere után edzőjével, Mario Šveccel (Képarchívum) Nagyon sikeres hónapokon van túl Angyal Adrián rozsnyói tékvandós. Bemutatkozott az U21-es kisinyovi Európa-bajnokságon, második lett az A kategóriás alicantei nyílt spanyol bajnokságon, győzött Zágrábban és Pozsonyban... J. MÉSZÁROS KÁROLY „Versenyzői pályafutásom legsikeresebb időszakában vagyok- mondta a 17 éves közép- iskolás, aki öt év karatézás után váltott a Koreából származó harcművészetre, immár olimpiai sportágra. - És a versenyek folytatódnak: legközelebb május végén az Austria Openen lépek tatamira.” Élete első Európa-bajnoksá- gán versenyzett a moldovai Kis- inyovban: Rögtön az első ütközet után búcsúra kényszerült. „Tudtam, hogy nagyon nehéz ellenfelem lesz, mert a törökök kiválóak ebben a sportágban. Az viszont csak a meccs után derült ki, hogy Sung Berknam már kétszeres Európa-bajnok - részletezi a 17 éves tehetség, aki a korábbinál felsőbb súlycsoportban, 80 kilóban indult. - Az első menetben már 7:0-ra vezetett Bertknam, amikor eltalálta a térdemet. Ez tilos a tékvandóban, de nem kapott érte büntetőpontot, én viszont sérülés miatt nem tudtam folytatni a küzdelmet. Jóval erősebb és idősebb riválistól kaptam ki. Örültem annak, hogy ott lehettem az Eb-n, én vagyok az első, aki a rozsnyói Hakimi klubból bemutatkozhatott valamelyik kontinensviadalon. Igaz, néhány évvel idősebbek között kellett helytállnom, de ki kellett próbálni, nem volt veszítenivalóm.” Hogy idén újabb Eb-n indulhasson a rozsnyói tehetség, ahhoz Spanyolországba, az ország alicantei nyílt bajnokságára kellett kiutaznia. ,J\ kategóriás verseny volt, s a 18 évesek között a -78 kilóban versenyezve lettem második. Három megnyert meccs után ll:8-ra vesztettem el a döntőt - sorolja a legfontosabb tényeket. - Pedig kétszer fejbe rúgtam ellenfelemet, de nem adtak érte pontokat. Csalódott voltam, mert nekem kellett volna nyerni a döntőben, de a bírók másképpen akarták. Mégis nagyon örülök ennek az ezüstéremnek, hiszen életem eddigi legnagyobb eredményét jelenti. S egyben azt is, hogy kijutottam a portugáliai U18-asEb-re.” A napokban már az is eldőlt, hogy Angyal Adrián nyáron Dél-Koreába mehet edzőtáborozni. „Négyen utaznak Szlovákiából, s én biztosan köztük leszek. Csak a repülőjegyet kell megfizetnünk. Két hetet töltünk júliusban a sportág őshazájában. Egy más kultúra, jobb edzők, lehetőségek nyílnak meg előttem. Nagyon örülök, és kíváncsian várom, mi ragad rám a távoli országban” - pillant előre a rozsnyói tékvandós. De előtte még néhány versenyen tatamira lép. Legközelebb Ausztriában. HIRKOSAR ■ Labdarúgás III. LIGA; NYUGAT, 27. forduló: OFK Dunajská Luž- ná-FC Nitra jun. 1:1 (1:0), g.: Martinka (26.), ill. Hnilica (85.): MFK Topvar Topofčany-FKS Nemšová 2:0 (1:0), g.: Badinský (18.), Dudák (76, öngól); PFK Piešťany-FC Petržalka 1898 1:0 (0:0), g.: Masárik (83.); FC Spartak Trnava jun.-ŠKF Sered 3:2 (0:0), g.: A. Pavlik (50.), Mečiar (71.), Zvolenský (82.), ill. Szegedi (78.), Vaško (87 ); AFC Nové Mesto nad Váhom-MFK Vŕbové 2:0 (2:0), g.: Klačman (1., 6.); FK Slovan Levice-FK Spartak Vráble 3:1 (1:0), g.: P. Molnár (21.), Feješ (50.), Cejtei (85.), ill. Peter Farkas (87.). Már korábban lejátszották: Slovan jun- Nové Zámky 1:0. Lapzárta után árt véget: Domino- Moravany nÁ/. 1. FC Spartak Tmava B 2. FK Slovan Levice 3. ŠKFSereďA 4. PFK Pieštany 27 14 27 13 27 13 27 13 5. ŠKSIovan Bratislavajun. 27 13 6. FKM Nové Zámky 27 12 7. MFKTopvarTopoľčany 27 12 8. OFK Dunajská Lužná 27 10 9. FK SpartakVráble 27 10 10. AFC Nové Mesto n/V. 27 10 11.0TJ Moravany n/V. 26 10 12. FC Petržalka 1898 27 9 13. FKS Nemšová 27 8 14. LP Domino Bratislava 26 9 15. MFK Vŕbové 27 7 16. FCNitraB 27 7 9 6 9 4 11 9 8 8 9 6 11 4 12 5 13 6 13 3 14 7 13 4 16 54:29 46 38:27 46 53:41 45 39:32 45 45:36 44 48:33 42 46:46 40 28:24 39 41:39 38 34:32 36 38:48 34 26:40 32 28:35 30 25:38 30 19:37 28 24:49 25 II. LIGA, KELET, 27. forduló: MFK Košice B-ŠK Odeva Lipany 2:1 (1:0), g.: Sučák (20.). Skvašík (51.), ill. Eliáš (65.); FK Dukla Banská Bystrica B-FC Lokomotíva Košice 0:0; FK LAFC Lučenec-Slavoj Trebišov 1:2 (1:2), g.: Kovanie (45.), ill. Kotľar (29., 39); MFK Vranov nad Topfou-TJ ŠK Kremnička 3:0 (2:0), g.: Streňo (15.), Lazúr (18.), Hatok (68), MŠK Námestovo-1. FC Tatran Prešov jun. 4:0 (1:0), g.: T. Hollý (72., 89.), M. Kubala (28.), Snovák (64.); MŠK Fomat Martin-Spišská Nová Ves 4:0 (3:0), g.: Ižíp (8.), Koleno (19.), Ďungel (30.), J. Kollár (55.). Lapzárta után ért véget: Pohronie-Humenné és Moldava n/B.-Poprad. 1. FK Pohronie 2. FK Poprad 3. FK Dukla B. Bystrica B 4. MFK Košice B 5. MŠK Námestovo 6. FC Lokomotíva Košice 7. ŠKOdeva Lipany 8. MŠK Fomat Martin 9.SLAV0JTrebišov 10. FK Bodva Moldava n/B. 26 18 26 13 27 11 9 27 12 6 27 11 7 27 10 10 27 10 8 27 11 27 10 26 10 2 6 3 10 7 9 9 7 8 9 5 11 6 11 11. MFK Vranov nad Topľou 27 12. ŠK FUTURA 13. TJŠKKremnička 14. FK Spišská Nová Ves 15.1. FCTatran Prešov B 16. FK LAFC Lučenec RÉGIÓBAJNOKSÄG, NYUGAT-SZLOVÁKIA, 27. forduló: Lednická Rovne-Domaniža 4:0, Bánovce-J. Bohunice 1:2. IV. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELET, 27. forduló: Kolárovo-Šurany 1:1 (0:0), hazai gól: Magyar Zs. (71.); CFK Nitra-Želiezovce 3:0 (1:0); DAC B-V. Meder 1:6 (0:3), g.: Szalkó (74.), ill.: Ferenczi (43., 62., tizenegyesből, 78.), Pisár (7., 70.), Lóránt (23.). V. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA, KELET, 27. forduló: Hurbanovo-Zlatná na Ostrove 1:0 (0:0), g.: Tóth P. (54.). (áb) VI. LIGA, KELET-SZLOVÁKIA, KASSAI-GÜMÜRI CSOPORT, 17. forduló, pótolt mérkőzés: Dobšiná- Košická Nová Ves 1:1. TERÜLETI BAJNOKSÁG, DUNASZERDAHELY, I. OSZTÁLY, 27.forduló: Michal na Ostrove-Holice na Ostrove 1:1 (0:1), g.: Fatona, ill. Mészáros András; Rohovce-Cenkovce 5:1 (2:1), g.: Baloviö 4, Báláz, ill. Czlferi; Baka-Janiky 2:2 (1:0), g.: Oravec, Edmár Szilveszter, ill. Kurejko, Štibrich; Baloň-Kráľovičove Kračany 1:0 (0:0), g.: Mészáros Zoltán; Malé Dvor- níky-Kostolné Kračany 0:4 (0:3), g.: Edmár Attila, Vajda, Szabó, Molnár. II. OSZTÁLY, 27. forduló: Nový Život B-Jahodná 4:3 (1:3), g.: Farkas 2, Németh, Kordos, ill. Dohorák 3; Horná Potôň-Horný Bar 3:4 (1:4), g.: Pollák 2, Sípos, ill, öngól, Sághy, Bóna, Varjú; lžop-£akany 2:3 (0:2), g.: Ledecký 2, ill. Jáger 2, Valocsay; Vieska- Potônske Lúky 4:2 (2:0), g.: Pőthe, Méri, Kun, Lelkes Tamás, ill. Szőcs, Gašparík. III. OSZTÁLY, 20. forduló: Vrakúü B-Kútniky 1:2 (0:1), g.: Kosa, ill. Novák, Bugár; Cilizská Radvan- Hubice 3:1 (0:1), g.: Gaál Tamás, Gaál Marián, Peocz, ill. Hajdú. IDŐSEBB DIÁKOK, 21. forduló, A csoport, 21. forduló: Ňárad-Baka 1:13 (1:7), g.: Szombathelyi, ill. Hegedűs 5, Matus 3, Bertalan 3, Mészáros, Szabó Péter; Vrakúň-Baloň 0:4 (0:2), g.: Vida 3, Görözdi; Trhová Hradská-Dolný Štál 7:0 (3:0), g.: Zsákovics 4, , Keresztes, Végh; TopoTníky-Gabčíkovo 1:3 45:18 56 36:27 42 30:22 42 46:43 42 39:30 40 32:27 40 32:29 38 40:44 38 45:45 36 6 10 25:28 36 8 10 36:32 35 6 11 34:36 33 7 12 37:46 31 5 14 35:44 29 5 14 31:47 29 1 17 25:50 28 (0:1), g.: Kálmán, ill. Kräzel 3; Okoč-Sokolec-Malé Dvorníky 0:3 (0:2), g.: Oláh 2, Szabó Krisztián. 1. Malé Dvorníky 19 1 6 3 0 96:10 51 2. Baka 19 16 1 2113:18 49 3. Gabčíkovo 19 1 4 3 2 1 07:22 45 4. Okoč-Sokolec 20 11 4 5 83:35 37 5. Topoľníky 19 10 1 8 87:56 31 6. Ohrady 19 7 2 10 34:59 23 7. Trhová Hradská 19 6 4 9 34:34 22 8. Baloň 19 6 0 13 32:94 18 9. Dolný Štál 19 5 0 14 28:103 15 10. Ňárad 19 2 2 15 18:130 8 11. Vrakúň 19 0 2 17 23:100 2 B csoport, 18. forduló: Orechová Potôň-FK Šamorín 1:8 (0:4), g.: Nagy. III. Sípos 7, Struhalík; Lehnice- FK Zlaté Klasy 1:3 (0:1), g.: Sárközi, ill. Németh, Posvancz, Zsigmond; Horná Potôň-Štvrtok na Ostrove 0:2 (0:0), g.: Takács 2; Kráfovičove Kračany- Vefké Blahovo 9:1 (3:0), g.: Bürdöndi 3, Kovács 2, Horváth, Hervay, Tomasek, Gódány, ill. Szolgay, 1. FC Roma Zlaté Klasy-Cenkovce 1:0 (1:0), g.: Fŕkal. 1.1 .FC Roma Zlaté Klasy 18 15 1 2 1 05:16 46 2. Kráľovičove Kračany 18 13 3 2 84:22 42 3. FK Šamorín 18 11 1 6 93:43 34 4. Čenkovce 18 10 3 5 56:28 33 5. FK Zlaté Klasy 18 9 2 7 62:39 29 6. Štvrtok n/0. 18 9 1 8 50:35 28 7. Orechová Potôň 18 7 2 9 53:45 23 8. Veiké Blahovo 18 5 0 13 56:105 15 9. Lehnice 18 4 0 14 26:98 12 10. Horná Potôň 18 0 1 17 14:168 1 TERÜLETI BAJNOKSÁG, GALÁNTA, I. OSZTÁLY, 27. forduló: Pusté ÚTany-Dolné Saliby 2:2 (2:0); Sered B-Košúty 3:3 (1:3); Vinohrady nad Váhom-Mostová 5:1 (2:1). ■ Kajak-kenu GRABOPLAST MARATÓN MAGYAR BAJNOKSÁG; Győr, 5 km, K1,12 éves lányok: 3. Seregi Karolina (somorjai). ■ Szkander 11. FÜLEKI BAJNOKSÁG (14 induló, csak jobb kézzel > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: H Új Szó szerkesztősége, Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 ©> 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal versenyeztek) - 75 kg: 1. Milan Facka (Losonc), 2. Horváth József (Fülek), 3. Miroslav Murín (Rimaszombat); 90 kg: 1. Oliver Ferienčik (Zólyom), 2. Péter József, 3. Kozák Gyula; +90 kg: 1. Maroš Jankóšik (mindhárman Fülek), 2. Michal Škunda (Béna), 3. Peter Aláč (Losonctamási). ■ Kyokushin karate XIII. SPEED KUPA nemzetközi verseny, Tarján (3 ország. 44 klub, 370 versenyző), a Seishin Karate Klub helyezései - I. helyezettek: Markovics Ádám (gyerek.2,60 kg), Bakos Orsolya Virág (mindketten Keszegfalva, gyerek.1, +35 kg); II. helyezettek: Gergely Márton (Ekecs, gyerek.1, +37 kg, Nagy Bettina (gyerek.2, +45 kg), Kósa Tamás (mindketten Duna- szerdahely, gyerek.2,44 kg); III. helyezettek: Bohos Szilárd (Ekel, serdülő, 64 kg), Fodor Gergő (Duna- szerdahely, gyerek.2,36 kg), Szabó András (Ekel, gyefek.2, 44 kg); 5-8. helyezettek: Fűrí Péter (gyerek.2,52 kg), Trenčík Nikolas (mindketten Keszegfalva, serdülő, 64 kg). ■ Atlétika 6. KESZTHELYI MARATÓN - a dél-szlovákiai indulók ismert eredményei - maratoni táv: Kele Géza (Dunamocs) 3:41; Hodossy Péter (Csallóközkürt) 3:52, Zsélyi Zoltán (Guta) 4:15. Félmaratoni: Molnár Viktor (Rimaszombat) 2:08, Zsélyi Katalin (Guta) 2:28, Szabó Tímea (Búcs) 2:30. GÁNYI FUTÁS - nők: 1. Bognár Ibolya (felsőszeli) 38:48,3. Méri Mónika (dunakisfaludi) 41:05. TIRNAVIA VIADAL, Nagyszombat, férfi 400 m: 1. Timoranský Tamás (AC Nové Zámky) 48,90 - egyéni és klubcsúcs. ORSZÁGÚTI FUTÓVERSENY, Bánov (8 km): 1. Magyar Imre (Loko Trans Slovakia Šurany), 2. Švajda Gábor (Adidas BE COOL Team Brtislava). ■ Kézilabda GAUDEAMUS IGITUR 2013 középiskolás diákolimpia, liú döntő: Dunaszerdahely - csoportmérkőzések, A csoport: Kassa-Pozsony 31:16, Dunaszerda- hely-Pozsony 14:23, Dunaszerdahely-Kassa 25:29. B csoport: Érsekújvár-Privigye 2:17, Turócszent- márton-Eperjes 9:24, Privigye-Eperjes 12:24, Ér- sekújvár-Turócszentmárton 31:14, Turócszentmár- ton-Privigye 12:21, Eperjes-Érsekújvár 22:14. Elődöntő: Kassa-Privigye 20:26, Eperjes-Pozsony 22:15. A 5-7. helyért: Dunaszerdahely-Turóc- szentmárton 26:14, Érsekújvár-Dunaszerdahely 22:28. A 3. helyért: Kassa-Pozsony 28:22. Döntő: Privigye-Eperjes 23:27. Végeredmény: 1. Eperjesi Konstantin Gimnázium, 2. Privigyei Kereskedelmi Akadémia, 3. Kassai Sportgimnázium, 4. Pozsonyi Sportgimnázium - Ostred- kova, 5. Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium, 6. Érsekújvári Gimnázium, 7. Turócszentmártoni Paulíny-Tóth Gimnázium. Várhatóan Losoncon klub alakul a közeljövőben Megkedvelték a szkandert ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Fülek. Gyökeret eresztett a nógrádi városban és környékén a szkander, állítja Mag Róbert versenyszervező, aki egy év leforgása alatt már másodszor rendezett viadalt a szlovákiai sikersportágban. Legutóbb tizennégyen könyököltek az asztalra, hogy bizonyítsák erejüket, kéznyomói képességeiket. „Meglepett, hogy távolabbi városokból is érkeztek: a fülekiek és környékbeliek között felbukkant rimaszombati, zólyomi és kiszu- cai versenyző is - újságolta a főszervező, aki a nőkre is számított, de csak ketten érdeklődtek, így az ő csatározásuk elmaradt. - Három súlycsoport közül kettőt ugyanaz a szkanderes nyert meg, mint ősszel: a 76 kilóban a losonci Milan Facka, +90 kilóban a füleki Maroš Jankóšik diadalmaskodott, a 90 kilót meg a zólyomi Oliver Ferienčik nyerte. Az őszi bemutatkozáshoz képest kevesebb volt a néző, de ezt a vendéglői környezet adta, viszont családiasabb hangulat uralkodott. Kijelenthetem, sok ember megkedvelte nálunk a szkandert, népszerűbb lett Füleken és környékén. A versenyzők is összejöttek. Várható, hogy Losoncon Milan Fačka vezetésével a közeljövőben klubot is alapítanak. Ez már nagy lépés lenne előre, mert a nógrádi városba vonzaná a környékbeli érdeklődőket.” (jmk) Kétévenként versenyezhetnek az alapiskolások Idén nem lesz Diákolimpia UJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely. Tavaly ilyenkor már javában folytak a regionális versenyek, idén azonban csend van az alapiskolások Diákolimpiája körül. Vajon miért? - kérdeztük Szabó Lászlótól, a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium igazgatójától. „Az első kiírás értékelésekor jutottunk arra a következtetésre, hogy jobb lesz csak kétévente, a nyári vagy a téli olimpia esztendejében megrendezni a pedagógusszövetséggel együtt tető alá hozott versenyünket. Tehát legközelebb jövőre, 2014-ben lesz - mondta lapunknak az egyik társszervező intézmény irányítója. - Úgy ítéltük meg, ha minden évben lenne Diákolimpia, akkor elvesztené a varázsát, kétévenként nagyobb a csattanója, nagyobb hangsúlyt kap a versenyzők és iskolák között. Szeretnénk, ha mindenki érezné, fesztiválon van, mert a mi olimpiánk nemcsak a versenyzésről, hanem a magyarságról is szól.” Szabó László arról is tájékoztatott, hogy éppen most szervezik a tavalyi győzteseknek ígért strasbourgi juta- lomutat az Európai Parlamentbe. Várhatóan június végén indul Franciaországba a diákkülönítmény. (jmk)