Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-23 / 118. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 23. www.ujszo.com Az adózók 14 százaléka élt a lehetőséggel 30 millió a civileknek a 2%-os adófelajánlásból ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Több szervezet és egyelőre kevesebb támogatás, mint az előző években - ez az idei adófelajánlás részeredménye. Az adóbevallást benyújtó adózók 30 millió eurót ajánlottak fel adójukból nonprofit szervezeteknek, tájékoztatta lapunkat Patrícia Macíková, a központi adó- és vámhivatal szóvivője. „Az összeg azonban még nem végleges, nőni fog azzal az összeggel, amit az adóbevallást nem készítő alkalmazottak ajánlanak fel” - tette hozzá Macíková. Idén az adózóknak mindössze 14 százaléka, mintegy 160 ezer adóalany élt a lehetőséggel, a felajánlott támogatásokat június végéig megkapják a szervezetek. Tavaly összesen - az adóbevallást készítők és nem készítők együtt - több mint 44 millió euróval támogatták a társadalmi szervezetek, a csúcs azonban a 2009-es év volt, amikor 55 millió euró jutott a civüeknek a befizetett adókból. Macíková azt nem tudta felmérni, hogy idén mekkora lehet a teljes összeg. Az adófelajánlás 2002-es bevezetése óta folyamatosan emelkedik a támogatható szervezetek száma. Míg az első évben mintegy négyezer szervezet kérte az adófizetők támogatását, tavaly már tíz és fél ezer, idén pedig több mint tizenegy- ezer. A legsikeresebb szervezetek a nagyvállalatok és bankok által létrehozott alapítványok, mint például a Szlovák Gázművek, az Orange, a VÚB, a Tatrabanka alapítványai, de az első tízben ott van a Jó Angyal is, amely Andrej Kiska államfőjelölt, korábbi vállalkozó alapítványa. A magyar szervezetek közül tavaly a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége végzett az első helyen 43 800 euróval. dpj) Kiosztották az ellenzéki beadványt is Megkapták a kizárt bírák a Čentéš-iigyet ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az Alkotmánybíróság plénuma tegnap hivatalosan is a Ľalík-Brňák-Moch- náčová tanácsnak adta Jozef Čentés megválasztott főügyészjelölt panaszát, ahogyan azt az Alkotmánybíróság működéséről szóló törvény napokban elfogadott módosítása előírja. A három tanácstag közül kettő ellen Čentéš elfogult- sági panasszal élt, és egy másik tanács Ľalíkot és Brňákot ki is zárta az elfogultság miatt. A plénum tegnap meghatározta azt is, hogy ki kapja az ellenzéki beadványt, amellyel éppen az AB működéséről szóló törvény módosítását kifogásolják, azt azonban nem árulták el, hogy ebben az ügyben ki lesz a felelős bíró. Az ellenzék azt is kérte, hogy az AB fügČentéš (Képarchívum) gessze fel a módosítás hatályát, amíg véglegesen nem dönt a beadványról, ha ezt a testület megtenné, akkor újabb patthelyzet alakulna lü Čentéš- ügyében. így viszont több alkotmány- jogász szerint alkotmányellenes helyzet állt elő, mivel a parlament visszamenőleges hatályújogszabályt fogadott el, ami ráadásul érvényes bírói döntést írt felül, (lpj, TASR) RÖVIDEN Érettségi - lesz idén pótterminus Pozsony. Valószínűleg nem kell egy évet várniuk azoknak a negyedikes középiskolásoknak, akik idén azért bukták el az érettségit, mert rosszul teljesítettek a teszten. A Smer közvetett módosítást terjesztett a parlamentbe, mellyel lehetővé tennék, hogy még idén pótterminust kapjanak az írásbeli részt elrontok. Hogy mikor, hol és hogyan zajlanak majd az írásbeli pótérettségik, azt a minisztérium illetékes főosztálya dönti el, mondta Dušan Čaplovič tárcavezető, aki tegnap megerősítette, hogy számolnak az idei pótterminussal. (TASR) 20 év a halál angyalának Pozsony. 20 év börtönbüntetést kapott tegnap Jaroslav D. A volt ápolót azzal vádolják, hogy egy súlyosan beteg nőnek akkora adag fájdalomcsillapítót adott be, amivel a halálát okozta. A tettesnek a sajtó korábban a halál angyala nevet adta. Jaroslav D. stózoid jegyeket mutat - állítják a bírósági szakértők. Találtak nála pszichotropikus tartalmú készítményeket is. Az ítélet nem jogerős, a vádlott ügyvédje azonnal fellebbezett. (SITA) Az egészségügyi dolgozók esetében bekeményítettek, a füvesek esetében lazítottak a képviselők Orvosok - nincs több sztrájk Befogják a szájukat. Júliustól nem sztrájkolhatnak az egészség- ügyi dolgozók (Tomáš Benedikovič felvétele) Pozsony. Júliustól sztrájk esetén is berendelheti a kormány az orvosokat, az ápolókat a kórházakba, ehhez csak válság- helyzetet kell hirdetnie. Ha nem tesznek eleget a felszólításnak, kibúvót keresnek, akár öt év börtönre is ítélhetik őket. ÚJ SZÓ-HÍR A parlament tegnap elfogadta a büntetőtörvénykönyv módosítását, amely akár 2 év büntetéssel sújthatja az orvosokat, ha megtagadják a munkát válsághelyzet esetén, ha pedig eközben valamelyik beteg súlyos egészségkárosodást szenved, 5 évet is kaphatnak. Ezen felül akár 10 évre elveszíthetik munkájukat, mivel kihúzhatják őket az orvosi nyilvántartásból. „Valocký, az orvosok szégyene” A módosítást kollégájuk, Jozef Valocký, a Smer parlamenti képviselője, a nyitrai egyetemi kórház orvos igazgatója terjesztette be. Tomáš Borec igazságügyi miniszter szerint szükség van a súlyos szankciókra, hogy minden körülmények között biztosítani tudják a gyógykezelés folyamatosságát. Az egészségügyi dolgozók szerint a kormány csak meg akarja őket félemlíteni. „Térdre akarnak bennünket kényszeríteni - jelentette tó Marián Kollár, a Szlovák Orvosi Kamara elnöke. - Valocký ezzel diszkvalifikálta magát, és az orvosi kar szégyenévé vált.” Az ellenzék elutasította a törvénymódosítást. „Valamilyen szabályozásra szükség van válsághelyzet idejére, de nem üyenre” - jelentette tó Gál Gábor, a Híd parlamenti képviselője. Radoslav Procházka szerint az ügy legnagyobb vesztesei az ápolók, akik a kórházi orvosokkal ellentétben nem sztrájkoltak, így nem is kaptak béremelést, és már nem is sztrájkolhatnak. Enyhébb büntetés a drogosoknak A büntetőtörvénykönyv tegnap elfogadott módosítása enyhíti a drogfogyasztókra kiszabható büntetéseket is. Az eddigi négy évről háromra csökken a kiszabható börtön- büntetés alsó határa azok esetében, akiknél a rendőrök 10 adagnál nagyobb mennyiségű szert találnak. Ha a bíró 3 évre ítéli az elkövetőt, akkor mérlegelheti a felfüggesztett ítéletet, az elítélt felügyelet alá helyezése mellett. A jogszabálynak ezt a részét a kormányoldal mellett az SaS politikusai is támogatták, mivel ez szerintük a fogyasztóknak, nem a drogdíle- reknek kedvez. A korábbi jogszabály szerint ugyanis a bírónak nem volt mérlegelési lehetősége, és ha a fogyasztónál talált szer mennyisége csak egy kicsivel is nagyobb volt 10 adagnál, kénytelen volt legalább 4 év letöltendő szabadságvesztésre ítélni. A Népi Platform pártjai és Dániel Lipšic azonban úgy véli, hogy ez a változás a drogdüe- reket segíti majd. (lpj, SITA) A városi iskolákban kevesebb lenne a tanuló, csökkenne a „szegregált" osztályok száma is A kisiskolák járnának jól a körzetesítéssel VERES ISTVÁN Pozsony. A falusi kisiskolákban több gyerek maradna, a városiakban viszont csökkenne a létszám, ha a szülőnek a lakhelye szerinti körzet iskolájába kellene íratnia a gyerekét. Az oktatásügyi minisztérium a parlamentnek tegnap bemutatott jelentés szerint éppen ezt fontolgatja. A rimaszombati Tompa Mihály Alapiskolába megközelítőleg 80 vidéki diák jár, mondta kérdésünkre Orosz István igazgató. „Ha ők a falusi iskolákban maradnának, akkor az ottani intézményeknek ez nyilván segítene, nekünk viszont hiányoznának ezek a tanulók” - magyarázta Orosz. Egyben emlékeztet, hogy az állam nem téríti meg azoknak a diákoknak az útiköltségét, akik olyan falvakból járnak be, ahol működik iskola. „A szülők, talán a helyi kisiskola színvonalának helyes vagy helytelen megítélése miatt mégis képesek pénzt és energiát áldozni arra, hogy utaztassák gyerekeiket” - tette hozzá az igazgató. A kisiskolák összevont osztályaiban lehetnek bármennyire ügyesek a tanárok, a gyerekek gyakran egymást gátolják az előrehaladásban, mondta kérdésünkre egy neve elhallgatását kérő szülő, aki az említett indok miatt döntött a helyi alapiskola helyett a tornaijai mellett. „Előfordult, hogy azért nem haladtak a tananyaggal, mert egyes diákok még egy hét múlva sem tanulták meg azt, amit a jobbak egy nap alatt” - magyarázta a szülő. Ennek megítélésében ugyanakkor nem egységes a szakma. Az összevont évfolyamokban a sok ismétlés miatt jobban rögzül a tudás, figyelmeztet egyik tavalyi tanulmányában Ádám Zita, az SZMPSZ alelnöke. „Egyéni bánásmódban, fejlesztésben részesülhetnek a tanulók” - írja az Önkormányzati Szemlében. A szülők egy része azért is dönt a városi iskola mellett, mert ott a munkahelye, és reggel esetleg magával viheti a gyereket. Az oktatásügyi jelentésben a fentiek miatt feszül egy ellentmondás is: a miniszter ugyanis kevesebb kisiskolát szeretne, centralizálna, ám ha megszüntetné a szabad iskolaválasztás jogát, ezzel pont a bezárásra szánt kisiskolákat erősítené meg. Több településen - elsősorban Nógrádban és Gömörben - egyes iskolák azért nem számítanak „megfelelőnek” a szülők számára, mert sok roma diák látogatja őket. Ilyen a füleki Mocsáry Lajos Alapiskola is. Bár elég diákjuk van, a körzetesítéssel csak nyerhetnének, állítja Šimko István igazgató. „Jobban megoszlanának a jobb és a gyengébb tanulók. Jelenleg ugyanis a diákjaink több mint kilencven százaléka szociálisan hátrányos helyzetű” - fejtette tó. Ennek ellenére Šimko is úgy gondolja: a szülőnek meg kell hagyni a döntés jogát, hogy saját maga választhassa tó az iskolát gyerekének. Egy manipulatívan megvágott videó alapján követelték, hogy Galko adja vissza mandátumát Katonamutyi: kínos smeres közjáték ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Egy rakás szerencsétlen - így kommentálta Ľubomír Galko (SaS) a katonai titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság smeres tagjait, akik tegnap bohózatba ülő sajtótájékoztatón igyekeztek „leleplezni” Galkót, s azt követelték, a volt védelmi miniszter mondjon le parlamenti mandátumáról. A smeres honatyák rövid tájékoztatójuk elején egy videóbejátszást akartak leengedni, ám a technika megviccelve őket egy tucatszor játszotta le a keddi sajtótájékoztatókból összevágott rövid Jelenetet”. Majd miután megkapták az újságíróktól az első kellemetlen kérdést, gyorsan befejezték a tájékoztatót és elvonultak. A Smer szerint Galkónak azért kellene távoznia a parlamentből, mert tudott a katonai hírszerzéseknél (VSS, VOS) elkövetett visszaélésekkel kapcsolatos nyomozásról, ám nem tett semmit sem. Ezt a mutyiról írt jelentés szerzőjének keddi nyilatkozatai alapján állították. „Galkót kétszer informáltuk” - mondta Vladimír Suchodolin- ský, míg Galko ugyanaznap azt állította, nem árulhatja el, kitől hallott a jelentésről. Sucho- dolinský viszont azt is elmondta kedden, hogy Galko az információk eljuttatása után elrendelte az ügy vizsgálatát. Ezt viszont a smeres képviselők már kivágták a videóból. Egyelőre nem tudni, mikor folytatódik az ügy tárgyalása. Suchodolinskýt tegnap sem mentették fel a titoktartási kötelezettség alól, így még nem állhat a képviselők rendelkezésére. A smeresek szerint ugyanakkor nem a parlamenti bizottságnak kellene vizsgálódnia, ez az illetékes szervek- ügyészség, hírszerzés - feladata. (MSz)