Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-02 / 101. szám, csütörtök

18 KERÉKPÁR ■ 2013. MÁJUS 2. www.ujszo.com H allották már, hogy aki allergiás, an­nak nem ajánlott nyáron a sporto­lás? Ez nem telje­sen igaz, s a gyakorlat is igazolta, hogy egy allergiásból is lehet jó kerékpározó. Az allergiával össze­függő nehézségekre ugyanis nem­egyszer a mozgás is gyógyír. Az úszáson kívül épp a kerékpározás a második sport, amit allergiások­nak ajánlanak a sportolók. Személyes tapasztalatokból beszélek. Körülbelül nyolc vagy kilenc külön­böző dologra vagyok allergiás. Példá­ul porra, fvire, pollenre. Tüneteim, foként a szem viszketése, nátha már ezekben a napokban, május elején is megjelennek. Az allergológusom rendszerint azt ajánlotta, hogy amint kivirágoznak a fák, inkább ne járjak sehova, maradjak otthon, felejtsem el a kerékpárt, az úszást. Főleg azokat a sportokat, amelyeket szerettem. Aztán a kezelőorvosom azt mondta, nem kell az allergológus minden szavát komolyan venni, a sportolás igenis jó, s épp a kerekezés és az úszás kedvező az allergiás tüne­tekben szenvedő embereknek. így aztán ismét visszaültem a kerékpár­ra, s úszni is elkezdtem, s ha hiszik, ha nem, ha sportolok, valamilyen csodánál fogva egy idő után eny­hülnek a tüneteim. Természetesen nem azt mondom, hogy profi szinten kell űzni a sportot, de az sem igaz, hogy végképp meg kelle­ne tőle válni csak azért, mert valaki tüsszög a pollentől. Akik allergiában szenvednek, első­sorban orvosi kezelésre szorulnak, ezt nem szabad elhanyagolni. Sok esetben orvosságot is kell szedni, ám itt elővigyázatosság szükséges, ugyanis néhány tabletta elálmosít- ja az embert, s ez kerekezés közben veszélyes lehet. Akinek allergiája van, annak ke­rékpározás közben főként a por­tól és apró legyektől, bogaraktól kellene védenie a szemét minőségi napszemüveggel, amely a hirtelen napsütés okozta pillanatnyi látásza­varok ellen is ideális. Milyen veszélyek leselkednek? Komoly veszélyt jelentenek az al­lergiásoknak a röpködő bogarak, amelyek anafilaxiás sokkot idézhet­nek elő, nemcsak allergiás, egész­séges embereknél is. Ilyen sokk szélsőséges esetben akár halálhoz is vezethet. Ezért aki tudja, hogy allergiás valamilyen rovarra, annak mindig magával kellene hordania az antihisztamin-, szteroid- vagy adrenalininjekciót. A tűt közvede- nül az allergiás reakció megjelenése után az izomba kell szúrni, a legbiz­tonságosabb, ha a gyorsmentőket is kihívják. Praktikus, ha olyan ruhát viselnek, például az erdőben való biciklizés­kor, amely az egész testüket eltakar­ja. Ez nagyobb védelmet biztosít a rovarokkal, a kullancsokkal és a csalánszúrásokkal szemben. Mennyit kellene inni? Általánosan elfogadott vélemény szerint minden felnőtt embernek naponta körülbelül két liter fo­lyadékot kellene meginnia. Minél intenzívebben sportolunk, annál több folyadékra lesz szükségünk. Nagy melegben való kerekezés során néhány óra alatt több liter folyadék is eltűnik a szervezetből, ami aztán a teljesítményen is meg­mutatkozik, ezért fontos pótolni a mennyiséget. Egy egész napos biciklitúra előtt különösen fontos gondolni a kellő mennyiségű folyadék utánpódásá- ra. Hogyan tudjuk meg, hogy szer­vezetünknek vízre van szüksége? Erről több tünet is tanúskodik. Alapvetően a szomjúságérzet, majd a száj kiszáradása, a vérnyomás és testhőmérséklet emelkedése, a ki­száradt és cserepes nyelv, nehézsé­gek a beszédben, csökkenő fizikai és mentális teljesítmény. A folya­dékveszteség miatt gyakran a fiatal aktív sportolóknak is nehézségeik vannak, ha túlzásba viszik a fizikai aktivitást. Mit igyunk? Szakértők szerint a legideálisabb a langyos folyadékok fogyasztása, kisebb mennyiségekben és gyak­ran. A legjobb, ha vizet iszunk, nagyobb megterhelésnél a vízzel hígított gyümölcsleveket vagy cit­rommal ízesített teát ajánlják. Súlyosabb dehidratációnál már a víz sem segít, ilyenkor erre a cél­ra szolgáló energiaitalokat aján­lott inni. Ha ezek sem segítenek, akkor nem kizárt, hogy infúzióra lesz szükség. Óvatosan kell bánni a magas koffeintartalmú energiaita­lokkal is, amelyek ugyan egy rövid időre serkentik a szervezet teljesí­tőképességét, de nagyon gyorsan újabb dehidratációt okoznak. A túl sok folyadék sem segít Inni is mértékkel kell, ellenke­ző esetben kerékpározás közben hasfájással, hasmenéssel vagy hányingerrel fogunk küzdeni. A folyadék feldolgozásnál nemcsak a vékonybélben való felszívódás tempója a mérvadó, hanem az is, milyen gyorsan üríti ki a gyom­runk a sok folyadékot. Körülbelül 600 milliliter elfogyasztása fel­gyorsítja a folyadék felszívódását a szervezetben, ennél több víz vi­szont már nehézségeket, hasfájást okozhat. A szervezet a melegebb italoknál könnyebben befogadja a hideg üdítőket. Az ásványi anyagok hiánya a szer­vezetben nem mindig okoz olyan problémát, mint a vízhiány. Ennek ellenére ajánlott az ásványanyag- tartalmú italok fogyasztása, kisebb mértékben növelik a szervezet telje­sítőképességét. Szakértők szerint közveden a bi­ciklitúra előtt 200-300 milliliter folyadékot kellene meginni, majd minden 15 percben további 150— 200 millilitert. A folyadék-után- pódásnál viszont főként arra kell gondolni, hogy ne várjunk addig, míg szomjasak leszünk, rendszere­sen kell inni. Kellys Bicycles s. r. o. kerékpáreladás és szerviz Cím: Hlavná ul. 4241, 929 01 Dunajská Streda +421 31 552 08 11, www.bikeshop-ds.sk MP130288 ÉRDEKESSÉG Fekete doboz kerekezőknek A modern technológiáknak köszönhetően már nemcsak repülőgépekbe szerelnek olyan fekete dobozként ismert be­rendezéseket, amelyek baleset előtt rögzítik a személyzet, de maga a repülőgép viselkedé­sét annak érdekében, hogy a nyomozók könnyebben kide­rítsék, mi okozta a szerencsét­lenséget. A Chaotic Moon társaságnak pontosan egy hétig tartott, míg kitalált egy ehhez hasonló berendezést, amely könnyedén rögzíthető a kerékpározók bukósisakjába. Ennek köszönhetően a sisak elárulja, mi történt az autóval vagy gyalogossal való ütközés előtt. Az ötlet akkor támadt, amikor a cég egyik fejlesztőjét, Jason Pondextert kerékpározás köz­ben elütötte egy autó. Csak a mentőautóban tért magához, mindene csupa vér volt, de mint megtudta, a tettest, a sofőrt senki sem látta, azt sem tudják, milyen autó ütötte el. Ekkor döntötték el, hogy kifejlesztenek egy berendezést, amelynek köszönhetően a hasonló eseteket könnyedén el lehetne kerülni. A bukósisakba egy olyan ér­zékeny csipet szereltek, amely felismeri az ütközés pillanatát. Ekkor automatikusan elindít­ja a hét kamerát, amelyek a környékről készítenek felvé­telt. A berendezés akkumulá­tora két óráig működik. Két kamera a sisak elején van, négy hátul, egy pedig a tetején - ez utóbbi felvétel a kerékpá­rozó esése után válik érdekessé. * A felvételeknek köszönhetően nagyobb esély van felismerni a baleset okozóját és azt, hogy nyújtott-e elsősegélyt az elgá­zolt kerekezőnek, vagy sem. A felvétel bármilyen szá­mítógépen leolvasható egy USB-csatlakozó segítségével. A berendezés fejlesztése viszont még nem ért véget. A cég olyannyira tökéletesítené a kerekezők fekete dobozát, hogy az a jövőben az ütközés előtti szituációkat is feljegyez­ze. Például egy GPS beren­dezés segítségével pontosan tudni lehetne, az út melyik részén volt a kerékpározó az ütközéskor. Jelenleg a kerekezők, de más sportolók körében is elter­jedtek azok a kis kamerák, amelyeket könnyedén a bu­kósisakra, vagy a kerékpárra rögzítenek. Ezek a berende­zések főleg extrém kerekezők teljesítményéről nyújtanak lélegzetelállító felvételeket. Szerkesztette: Demecs Péter (Peter.Demecs@ujszo.com) ■ Levélcím: Kerékpár - Uj Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 ■ Fotók: fotolia.com, TASR-archívum, sxc.hu, képarchívum.

Next

/
Oldalképek
Tartalom