Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-11 / 84. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 11. Panoráma 23 A Costa Crociere társaság elismerte felelősségét Egymillió euró büntetés MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A rendőrség tegnap nem adott közelebbi információt a gyanúsítottról Elfogták Király Tamás feltételezett gyilkosát Rendőrök viszik be a budapesti a XIII. kerületi Rendőrségi Igazgatási Központ épületébe azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ápri­lis 7-én megölte Király Tamás divattervezőt (MTI-felvétel) Róma. Egymillió eurós bünte­tést szabott ki tegnap a grossetói bíróság a Costa Crociere hajótár­saságra a 2012. január 13-án zá­tonyra futott Costa Concordia tengeijáró okozta katasztrófáért. A bíróság elfogadta a genovai székhelyű hajótársaságnak azt a kérelmét, hogy peren kívül egyezhessen meg. A vádalkura az az olasz jogsza­bály adott lehetőséget, melynek értelmében egy vállalat úgy is el­ismerheti felelőségét, hogy úgy­nevezett adminisztratív szankci­óval téríti meg a dolgozói által okozott kárt, vagyis a vád szerint a Francesco Schettino kapitány által okozott hajószerencsétlen­séget. A vállalat vezetőinek így nemkellbíróságeléállniuk. A Costa Crociere ügyvédje Teherán. Befejeződtek a mentési munkálatok tegnap abban a dél-iráni övezetben, ahol egy 6,1-es erősségű föld­rengés előző nap legalább 37 ember halálát és 850 sérülését Peking. Az új madárinfluen- za-vírus akár nyolcszor gyorsab­ban képes mutálódni, mint egy át­lagos influenzavírus - állapítot- tákmeg a dél-kínai Sencsen egye­temi kutatói. Lapjelentések sze­rint emiatt az átlagosnál aggasz- tóbbnak ítélik a helyzete t. Ho Csien-kuj kutató szerint szokatlan jelenségről van szó, a vírus „evolúciós fejlődését nehéz megjósolni”, nem lehet tudni, hogy mekkora veszélyt jelenthet. A szakember a kevés minta elle­, józan” döntésről beszélt a sajtó­nak. Hangsúlyozta, hogy a hajó­társaság „sértett félként” kíván részt venni a Schettino elleni tár­gyaláson, és kártérítést követel az „elveszítetthajóért”. A hajótársaság a túlélőknek tavaly fejenként 14 ezer eurós kártérítést ajánlott fel. A hajó víz alatti sziklaszirtnek ütközött, s a katasztrófában 32 ember vesztet­te életét. A Costa Concordia-per első előzetes tárgyalása április 15-én lesz a grossetói bíróságon. A tavaly ugyanitt tartott bizonyí­tási eljárás során közel 200 sze­mélyt hallgattak meg, közöttük a kapitányt és a túlélő utasokat is. Az államügyész februárban em­beri mulasztásból történt ember­ölés címén hat személy, Schetti­no és ahajó öt tisztje ellen javasolt vádemelést. Schettinót a hajó idő előtti elhagyásával is vádolják. okozta. A hatóságok megerősí­tették, hogy a földmozgás hely­színétől 89 kilométerrel délke­letre lévő busehri atomerőmű sértetlen maradt. Húsz túlélőt sikerült kimenteni a romok alól. Közel 800 ház rongálódott meg a rengésben. nére úgy véli, hogy az eddigi eredmények riasztóak, és a ható­ságoknak el kell készíteniük a legrosszabb helyzetre vonatkozó forgatókönyvetis. Alegfrissebbjelentésekszerint eddig kilenc ember halálát okoz­ta a H7N9 vírus Kelet-Kínában. Eddig bizonyítottan 28 személy fertőződött meg a vírustól. A sanghaji hatóságok az élő barom­fi árusításának teljes körű betiltá­sát fontolgatják, miután a helyi piacokon 20 pozitív mintát talál­tak. A városban múlt csütörtök ótalll ezerszámyastvágtakle. Budapest. Elfogták azt a férfit, akit azzal gyanúsít a magyar rendőrség, hogy vasárnap hajnalban a lakásában megölte Király Tamás divat tervezőt. ÖSSZEFOGLALÓ Tegnap reggel háromnegyed hét körül Ózd Farkaslyuknevű te­lepülésrészen fogták el azt a fér­fit, aki megalapozottan gyanú­sítható azzal, hogy április 7-én hajnalban Budapesten, a VIII. ke­rületi Baross utcai lakásában megölt egy 60 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitány­ság a honlapján. A rendőrség kedden délután azt közölte, hogy egy 39 éves budapesti férfit gya­núsít Király Tamás divattervező meggyilkolásával. Lakatos József arcképét a honlapján tette közzé aBRFK. A divattervező holttestét az egyik ismerőse találta meg. Semmi sem utalt arra, hogy betö­réses rablás történt volna, a rend­őrség a helyszíni nyomozás során nem talált ilyen jeleket, nem is loptak el semmit a divatpápa - ahogy a Stem magazin nevezte el a leginkább külföldön ismert di­vattervezőt - lakásából. Igaz, ahogy ismerősei nyilatkoztak, nem is volt mit ellopni, mert sze­gény volt, gyakran éhezett is, és számos tartozása volt, többször zörgettek lakása ajtaján a hitele­zők. A szomszédok azt is elmond­ták, hogy gyakran fordultak meg lakásán művészek, pornósztá­rok, modellek, ismert és ismeret­len emberek is, mert Király min­dig azt tartotta, hogy lakása ajtaja mindenki előtt nyitva áll, így bár­ki bemehetett. Zajos bulikat, avantgárd találkozókat, fiús, lá­nyos partikat rendeztek buda­pesti belvárosi lakásában. Ó ma­ga szabadelvű volt, egyébként mindkét nemhez vonzódott, és gyakran vallotta magát egy har- madiknemheztartozónak. Arendőrség feltétételezi, hogy Király ismerte a gyilkosát, valószínűleg maga engedte be őt a lakásba. Azt is tudni, hogy a di­vattervezőnek közvetlenül a ha­lála előtt szexuális kapcsolata volt, erre utal az a félreérthetet­len pozíció is, amelyben rátalál­tak a rendőrök. Király Tamás félig meztelenül feküdt az ágyban - a Blikk szerint -, a nyakán volt az a selyemsál, amellyel megfojtot­ták. Király vasárnap este egy galé­riában ünnepelt, onnan indult hazafelé éjfél után. Elképzelhető, hogy Lakatos már innen kísérte haza a divatkreátort - tudósított az RTL Klub híradója. Lehetsé­ges, hogy az út közben levő térfi­gyelő kamerák felvételei alapján bukkanhattak rá a rendőrök a gyanúsítottra. Olyan elképzelé­sek is vannak, hogy az elfogott Lakatos József úgy vélte, a divat­kreátornak, akinél annyi ismert ember megfordul, sok pénze le­het. Amikor pedig nem talált semmit, még értékes tárgyakat sem, agyonverte kiszemelt áldo­zatát. A rendőrség tegnap köze­lebbi információt nem adott a gyanúsítottról, az ügy jelen sza­kaszában nem akart részleteket elárulni. Lakatos állítólag rok­kantnyugdíjas. A férfi öccse a hvg.hu- nak azt mondta, hogy kedd este tíz óra körül érkezett meg hozzá a testvére. Elárulta neki, hogy „csinált egy hülyesé­ged’, amiért keresi a rendőrség, detöbbetnemmondott. Király Tamás avantgárd divat- tervező az 1980-as években kezdte kameijét. A Vogue maga­zintól az ID-ig minden nagy di­vatmagazin publikált róla. Leg­utóbb március 22-23-án volt di­vatbemutatója Budapesten, az Elle Fashion Show keretében a Millenárison. Az utóbbi négy év­ben rendszeresen együtt dolgo­zott a Baltazár Színházzal, ahol értelmileg sérült színészek ját­szanak. Meggyilkolása után kihallgat­ták 33 éves Iliász fiát is, mert köz­ismert volt, hogy nem volt valami jó a kapcsolat az apa és a félig gö­rög származású fiú között. Iliász állítólag szégyellte apját, nem tudta elfogadni, hogyan él, mi­lyen emberekkel találkozik, és hogy az azonos neműekhez is vonzódik. Asztrológus anyja ha­lála után kötött ki Iliász az apjá­nál, de csak rövidebb ideig la­kott nála, mert állandó vitáik voltak. (MTI, ug) Április 11 NÉVNAP Leó, Szaniszló A Leó görög eredetű férfi­név, a Leon rövidülése. Je­lentése: oroszlán. A Sza­niszló a szláv Stanislav férfinévből származik, je­lentése: állhatatosság, szi­lárdság + dicsőség. ESEMÉNYEK Jeruzsálemben megkezdő­dött a náci holokauszt leg­főbb felelősének tartott Adolf Eichmann pere. (1961) Kairóban ötven afrikai ál­lam aláírta a kontinenst atomfegyvermentes tér­séggé nyilvánító szerző­dést. (1996) A jugoszláv parlament el­fogadta a hágai Nemzetkö­zi Törvényszékkel való együttműködést szabályo­zó törvényt. (2002) MAI ÉVFORDULÓINK 1842-ben hunyt el Körösi Csorna Sándor nyelvtu­dós, akadémikus, a tibeti filológia megalapítója. 1900-ban született Márai Sándor posztumusz Kos- suth-díjas író, költő. 1905-ban született József Attila posztumusz Kos­suth- és Baumgarten-díjas költő. 1984-ben hunyt el Járóka Sándor prímás. 1954-ben született Sudár Attila vízilabdázó. 1956-ban született Her­nádi Judit színésznő. NAPI VICC- Doktor úr, úgy érzem, hogy engem semmibe vesznek - mondja a beteg a pszichiáternek.- Nagyszerű. Kérem a kö­vetkezőt! ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárás- nakmafőképp a kedvezőtlen hatása érvé­nyesül, ezért gyakrabban fordulhat elő fejfájás. A légúti betegsé­gekben szenvedők egészsé­gi állapota romolhat, hal­mozódhatnak az asztmás rohamok. A reflexidők megnyúlnak, fokozódik a balesetveszély. Király Tamás (balra) egy modellel beszélget márciusi budapesti di­vatbemutatóján (TASR/MTI-felvétel) Megették Hollandé tevéjét Párizs/Bamako. Megették azt a tevét, amelyet a helyiek a Ma­liba érkezett Francois Hollandé francia elnöknek adtak aján­dékul február 2-i timbuktui látogatásán: a tettes állítólag az a család volt, amelyre az állat őrzését bízták - közölte egy francia védelmi minisztériumi illetékes. A mali hatóságok megígérték: másik tevével kárpótolják a francia elnököt. A Valeurs actuelles című francia hetilap értesülése szerint a rossz hírt az államfővel egy minapi kormányülésen közölte Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter, aki feladatul kapta, hogy rendszeresen tájékoztassa az elnököt a teve hogylétéről. A francia titkosszolgálatok el akarták juttatni Franciaországba, hogy egy állatkertben he­lyezzék el, végül egy mali családra bízták. Egy timbuktui helyi vezető közölte: az új tevét, amely „nagyobb és szebb lesz”, el­küldik Franciaországba az elnöknek. (MTI) Földrengés Iránban - legalább 37-en meghaltak Vége a mentésnek MTl-HÍR Nem lehet tudni, hogy mekkora veszélyt jelent Gyorsan mutálódik a vírus MTl-HÍR szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.rom/ujsio Szerkesztőség: I Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421}. I Főszerkesztőhelyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Rovatvezetők: Mózes Szabolcs - politika (02/59233428), Klein Melinda - régió (02/59233426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Juhász Katalin - kultúra (02/59233427), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. | A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002 225, 0905/228525, Rimaszombat: 0907/773833, Komárom: 0905/840423, Duna- szerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522 543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832. | Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12, 811 08 Bratislava. | IČO: 35790253. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, fel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. I Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 02/59233 108, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, email: reklama@ujszo.com. | Marketing: 02/59233266. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. | Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. | Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. | Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. Index: 48271. | Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. | Nyilvántartási szám: EV 110/08. I Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elekt­ronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. | A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33 § 1 a és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. | A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. ^ mtí '^ I Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom