Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-27 / 98. szám, szombat

Szombati vendég

9

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 27.

Cserhalmi György: „Eddig én voltam a Nap, most meg egy szatelit lehetek. Ez nagyon jó helyzet. Tudomásul kell venni, hogy ez így zajlik..."

Bomlott világban is őrzi emberi tisztaságát

Kicsit öreg, kicsit sánta. Ezt ő állítja magáról.

Nem fényez, nem száll magasra, a lakk, a pompa nem az ő műfaja. „Szőrös tökű, óvatos ember vagyok - mondja Cserhalmi György, a magyar film félszeg óriása.- Meggondolom, merre lépek, de küzdeni még tudok. Ha kell, leszidom a testemet, az agyamat, az idegrendszeremet, de akkor is jól vagyok.”

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Több mint száz filmmel a háta mögött, milyen szerepre vágyik mostanság?

Egy gyerekkori olvasmányom jutott az eszembe. Régi magyar legenda. A Tisza egyik holtágában megy bírókra a regény hőse egy másfél mázsás harcsával. Hatalmas a dög.

A sánta halász és a folyó?

Baromira szeretem a filmekben, amikor a színész, sőt még a kaszkadőr számára is befog- hatadan a teljesítmény. Szívesebben vagyok egy ilyen jelenet részese, mint hogy egy kávézóban beszélgessek mély értelmiségi dolgokról. Ilyen lehetőség azonban magyar filmben ez idő tájt nem adódik. Lehet, hogy ez már soha többé nem lesz meg az életemben. Más kérdés, hogy képes lennék-e még egy ilyen fizikai teljesítményre. Drahomíra Vihanová filmjében, a Kígyók várában fel kellett emelnem egy százötven kilós olajoshordót. Nem ment. Meg sem tudtam mozdítani. Korábban sikerült. Nekigyürkőztem, és felemeltem. Amúgy pedig egészen elmebeteg dolog színésznek lenni.

Pótolja valami azt a fájó érzést, hogy nekidurálja magát, de a hordó az istenért sem mozdul?

Már gondolkoztam ezen, hogy mi van e helyett. Olyan sok minden nincs. Szöveget tanulni még tudok, viszonylag értelmesen képes is vagyok elmondani. Ha ügyes vagyok és cseles, bele is tudok rakni valami egyénit, de azt ki a fene viszi haza? Kimegy a pasas vagy a hölgy a moziból, a színházból, és azt mondja: „Hú, de álmos vagyok!” A görögöknél és a nagy bulvárszerzőknél, Shakespeare-nél még van akció a szövegben. A mai szövegekben, a mi szövegeinkben minden olyan elharapott, félig elmondott, kicsit gyáva, kicsit bátor, de ez a bátorság is jobban hasonlít a sunyiságra, mert minden a meg- úszásról szól. Ha ezt most lefordítanák egy film nyelvére, hogy miképpen lehet „megúszni”, azt nagyon bírnám. De nem ez van. Én mint rendező, én mint operatőr, én mint színész, én mint hétköznapi ember úszom meg a dolgokat. És innentől fogva nem más, mint egy elsősegély, létminimumra megrakott neszesszer az élet.

Egy forgatáson mégiscsak az a feladata, hogy szállítson

annyi anyagot, mint színész, hogy a rendező azt mondhassa: „Ez sok, ebből kevesebb is elég!”

Ha van egy képletsor, például a rakéta folyékony hajtóanyagának összetételéről, ami Ciol- kovszkijhoz kötődik, akkor ahhoz lesz egyfajta viszonyom. Ha leírom, hogy 3,14, akkor megnyílik előttem a végtelen. Istenverte rossz színésznek kellene lennem, ha ebbe nem élném bele magam.

Ahány ország, annyiféle módszer, annyiféle színészi játék.

Volt egy érdekes figurája a Fassbinder-filmeknek: Udo Kiér. Én Bódy Gábor és Jancsó Miklós filmjeiben dolgoztam vele. Figyelt minket Udo Kiér a sajátos francia-német kultúrkörében állva, az Elbán túlról. Annyira döbbenetes volt számomra, hogy azt látta, hozzánk képest ő mégiscsak egy megértett, könnyen megfejthető személyiség, sőt az Elbán túliaknak egyfajta prototípusa. Itt ilyenek nincsenek, ilyen megépített személyiségek. Sem nálunk, magyaroknál, sem a szlovákoknál, sem a cseheknél. Itt szétzilált egyéniségek vannak. Udo Kiér pedig elkezdte vizsgálni, hogy ez mitől van. De rohad- tul nem jött rá, hiába próbált any- nyit inni, mint én. Elájult. Kérte, hogy meséljek a családomról. Meséltem hát neki a nagyapámról, az apámról, anyámról, nagymamámról, testvéreimről. Már a nagyapámnál elakadt. Nagy szeretettel meséltem róla, de Udo azt mondta: „Furcsák vagytok ti, magyarok! Minden családban van egy Zeusz, és hozzá méri magát mindenki.” Igaza volt. Rájöttem, hogy valóban így van. Ki meri venni magának a bátorságot, hogy hatvanévesen lenyúl egy nőt? Zeusz. Hattyúvá változik, és magáévá teszi Lédát.

hogy kihagyja a történetből a politikát. Erre egy férfirendező képtelen lett volna. Sára azt vizsgálja: egy negyvenéves barátság hogyan válik semmivé. Annyira erős a személyes érintettségem, hogy a kész filmen kétszer sírtam el magam. Nincs a filmben oktatószerűség, nem lett belőle tanmese. Sára filozófiát végzett, egészen máshogy gondolkozik, mint én. Azt a vonalat, hogy az elmúlt rendszer mennyire frusztrál, teljes mértékben kihagytuk a filmből. És ez előnyére vált a munkának. Nem lehet ráfogni, hogy ez egy Cserhalmi-történet. Én rendszerváltó voltam, Sára csak tizennégy éves volt a rendszerváltás idején.

Karlovy Vary tavalyi mustráján, a Drága besúgott barátaim előtt vetített fesztiválklip Jirí Menzel Kristályglóbuszáról szólt, amely közelebb hozta

csipkebugyiban. S amikor már a fókuszában van a gömbnek, amikor a legjobban látja, hanyatt esik a székkel. A Nődén urak panziójában ugyanez történik vele. Tehát még rím is van. Elég egy pici gondosság, figyelmesség. Gyönyörű! Ez a fesztivál üzenete a világ felé. Már a felvezető reklámot is megtapsolta a közönség. Ilyen hangulatból jó mozit nézni.

Debrecenben öntől is a nosztalgiát várták nemrég.

Félig-meddig debreceni vagyok, a felnevelő városom, időről időre megbíznak valamivel az ottani színházban. Ez történt legutóbb is. Rendeztem. Boldogult úrfi koromban címmel ment a darab. A Trianon utáni szétesett Magyarországról megérkezik a közigazgatás a megmaradt Magyarországra. Bomlott az élet, furcsák a viszonyok. NaEz már a Barackliget című szlovák film hőse. Azé a filmé, amelyet Tóbiás Szidivel, Mokos Attilával és Nádasdi Péterrel forgatott a Csallóközben.

Ezzel csak azt akartam jelezni, hogy nagyon szeretem az ilyen történeteket, amelyek így szakadnak el a valóságtól, vagy így emelkednek a realitás fölé. Ezáltal példává válnak. Aztán majd eldöntőd, hogy akarod-e követni, vagy nem. Mindenesetre ez is egy lehetőség.

Lánya, Cserhalmi Sára rendezésében, a Drága besúgott barátaimban ön a besúgott. Mennyire viselte meg a kész film, amely Karlovy Varyba is eljutott?

Megcsavarta a telkemet nagyon. Ügynökhistória. Nagyon ocsmány politikai szándékból hat évvel ezelőtt engem is meg-- vádoltak. A haláleseteken kívül az egyeden olyan esemény volt az életemben, ami kiforgatott magamból. De mint egy zoknit. A politikai pártok azt képzelik, hogy pillanatnyi érdekekből bármit megtehetnek az emberrel. Megrendítő felismerés volt. Az egész családom kénytelen volt ezt végignézni. Sárának az a nagy leleménye a filmben,

hozzá csinos fiatal munkatársnőjének kerek idomait. Láttam, jót szórakozott az egyperces történeten.

Miközben élvezettel néztem, az járt a fejemben, hogyan tenne ez nálunk, miről szólna egy magyar fesztiválklip. Nyilván feltűnne a Szabadság-szobor, egy helikopter kétszer körberepülné, kapnánk egy teljes városképet, és a végén kiírnák, hogy Budapestfest. Ezzel szemben a csehek forgattak egy kedélyes, kellemes kis filmecskét, amelyben a remek formában tevő Jirí Menzel egy íróasztal mögül megkéri az asszisztensét, hogy másszon fel a székre, törölje te a port a falióra tetejéről. Tehát már az időt is törölni kell, kortalanná tenni minden történetet. Közben a Kristályglóbusz gömbje mögött láthatóvá válik a varázslat: a gyönyörű női fenék,

gyón kemény, vad vüág volt az, és én efelé vittem a darabot. Sokaknak nem is tetszett. Azt várták volna, hogy nosztalgiázzunk nagypapáról, nagymamáról, én meg elég jól ismerem Krúdyt, utána is olvastam, és nem pontosan erről szólt a darab. Ha az én korosztályomból valaki azt mondja, hogy az ő szülei nem ilyenek voltak - kurvapecér vagy kurva -, annak én azt mondom, hogy dehogynem! Rövidre fogva a történet végét: eljöttem Debrecenből. Nem tudtunk mit kezdeni egymással én és a színház.

Kilencvenegy éves édesanyja, aki operaénekesnő, ma is Debrecenben él. Az opera világa, gondolom, amelyből ő még ma sem hajlandó kilépni, annak idején az egész család életét meghatározta.

Én menekültem előle. Minden

reggel a mama skálázásával kezdődött. Tizennyolc éven át, amíg fel nem költöztem Budapestre. Negyvenhat mezzoszoprán áriát tudok. Ahol duett van, ott tudom a tenort és a baritont is. Belém tett verve. Most viszont, öreg koromra, áhítattal hallgatom az operát. Vásárolom is a CD-ket. Ez nagyon nagy építmény. Nem tehet megúszni. Az oratóriumokat szeretem nagyon. De akármilyen tohonyák is az énekesek az operában, még mindig van benne valami olyan dráma, amit csak elénekelni tehet, elmondani nem. Moliére Don Jüanjának nagyon erős a szövege, a Don Giovanni librettója kicsit más, de Mozart zenéje úgy megemeli, hogy csak alulról tehet nézni. Én nem vagyok megáldva zenei tehetséggel, nem örököltem anyám tehetségét, inkább apám képességét, aki még fütyülni is elég nehezen fütyült. De ha a dalban egy pici dráma is megjelenik, ott már elboldogulok. Nem állítom, hogy profi szinten, de a nézők szeretik. Udvaros Dorottyával, Bástri Julival és Kulka Jánossal van egy közös koncertünk, Bereményi Géza írta a dalok szövegét, Dés László a zenét. Ez baromira megtisztelő. Testileg, lelküeg, sőt szellemüeg is vigyázzba kell vágnom magamat. Ezek a dalok most már így maradnak, prototípus tesz az ösz- szes. Ez jó. Van benne hiúság is a részemről, de általam születtek meg.

Számos filmjének rendezője, Jancsó Miklós is kilencvenegy éves.

Igen, egyidős anyámmal.

Legendás alkotások fűzik hozzá: Szerelmem, Elektra, Magyar rapszódia, Allegro barbaro.

Nevezhetjük ezt szerencsének is, ami vagy a hátára ültetett, vagy az én ölemben ült. Nem tudom. Megmagyarázhatatlan dolog ez. Tartalmában mást jelent, mint a nevében. Melónak, rátermettségnek kell tenni mögötte, és még valaminek, ami nem tőlem függ. Rám néz egy rendező, és azt mondja: „Ő az!” Én így kezdtem Jancsó Miklósnál, még kaszkadőrként. Ott nö- vögettem előtte. A Szerelmem, Elektrában kaptam az első igazán nagyobb szerepet nála, és a legutóbbi filmjében, az Oda az igazságban megint játszottam. Engedte, hogy megismerjem, és az a nagyobb történet. Őt megismerni. Hogy nyolcvanévesen majd elmondhatom: én ismertem Jancsó Miklóst! Kicsit csapo- dár módon, de Charlie bácsival, Makk Károllyal is van köztünk valami hűség. Jó érzés ez, még akkor is, ha egy ilyen kapcsolatban fájdalmak és görbe utak is vannak, de egyfolytában hűséges tenni csak az tud, aki impotens. Annak könnyű. De a mi hűségünk termékeny hűség, hiszen csináltunk pár jó filmet.

Kozák Andrással és Balázsovits Lajossal nem mindennapi triumvirátusa voltak több Jancsó-filmnek. Magánemberként milyen viszonyt ápoltak, mennyire álltak közel egymáshoz?

Nálam ez ösztönösen jött,

nem volt mögötte tudatosság. Addig voltunk csak együtt, amíg forgattunk. Andrással talán csak kétszer ültünk te beszélgetni, és mindkét alkalommal egészen bravúros pontokig jutottunk el. Kifejezetten élvezetes, sőt szenvedélyes társalgásaink voltak. Lajossal egészen más a helyzet. Ott kialakult egy jó röhögős viszony. Ha mi ketten leülünk, két perc múlva hülyére röhögjük magunkat. Még a komoly dolgokból is viccet csinálunk. így szoktuk meg. A vicc alatt természetesen ott a komoly tartalom. De nem járunk össze. Jancsóhoz sem jártam fel soha. Mint ahogy bemutatókra, fogadásokra sem járok. Eltartom magamtól ezt a részt, nem szeretem a belterjességet, nem akarom csak egyfajta szemüveggel nézni a világot. Arról nem is szólva, hogy nem szeretek belelátni senkinek az életébe, főleg nem belematatni. Az nagyon távol áll tőlem.

Kékkúti otthonában, a Kálimedencében, távol az örökös rohanástól, a világ zajától, nyilván jobban tud figyelni magára. Testét-lelkét formában tartja. Alain Delon jutott most az eszembe, aki megkeseredett emberként, már az öngyilkosság határáról jött vissza.

Nagy a múltja, de miért nincs nagy jelene? El kell jutni addig a felismerésig, hogy ma már másról szól minden. Nem én állok a középpontban, és ez ne okozzon keserűséget. Eddig én voltam a Nap, most meg egy szatelit tehetek. Ez nagyon jó helyzet. Tudomásul kell venni, hogy ez így zajlik. Nem szabad, hogy az ember a mi pályánkon csak egy dologra összpontosítson. Az ugyanis fel fog borulni, amikor már nem rólad szól a dolog. S akkor nem fogja érteni, mi történik a világban, mert egész életében csak a filmre vagy a színházra összpontosított. Gépészmérnök vagyok, én csináltam eddig a legjobb gépeket, és most itt egy fiatal, aki jobbat talál ki. Segítem kell, támogatni, oda kell adni neki azokat az ötleteket, amelyeket az ember még nem próbálhatott ki. A passzív tudást, amit ő majd aktivizál. Különben vége. Ott ül, belesava- nyodik, belepállik, belepunnyad az életébe. Nyilván aki erősen ott állt a dolgok centrumában, mint Delon, nehezebben lép ki belőle. Engem soha nem érdekelt any- nyira ez a pálya. Készültem egy nagyon fontos szerepre a Katona József Színházban. Odatotyogott a gyerek, akart valamit. Úgy dobtam a hátam mögé a szöveget, mintha nem is tett volna a kezemben semmi. Az ember érzi a zsigereiben, hogy mi a fontos, és mi az, ami még annál is fontosabb. Hát, így! Ezt el kell fogadni, s akkor el tudjuk kerülni a keserűségeket. Nyilván rám is várnak még nehéz helyzetek. Azt kell megtanulnom, hogy ne akaijam a vélt vagy valós sérelmektől megmentem a gyerekemet. Le kell állítanom, meg kell gátolnom magamat abban, hogy ha látom, igazságtalanság éri, ne rohanjak, mint egy szuronyos előre, hanem hagyjam, hogy megvédje magát. Akármilyen nehéz is, ebbe bele kell törődni.