Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-26 / 97. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 26. Kertészkedő 19 Két öntözés közt egy kapálás - vagy felületi komposztálás (pár konyhakerti praktika) Variációk veteményesekre Konyhakertünk karban­tartásának és eredmé­nyességének egyik kulcs­kérdése, hogy mennyi időt tudunk rá szánni az idény során. Az a jó, ha eleget, de az se baj, ha keveset. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Már vígan burjánzik és bok- rosodik a korai borsó. Aki egy hónapja ültette, és veteménye túlélte a március végi hófúvá- sos fagyokat, azé most nagyjá­ból egy-másfél kertésztenyér­nyi magasságú. Aki takarta is, alacsony fóliasátorral vagy át­tetsző nejloncsíkkal, azé akár kétszer ekkora is; a takarásra természetesen már semmi szük­ség, mostanra a borsó kapasz­kodókacsai is egyre sűrűbbek és hosszabbak. Bújnak elő a korán vetett gyökeresek is, ahol nem, ott a sorjelzőként szórt más mag (például a retek) szépen mutatja, hol kel majd a répa és a petrezselyem. Most még min­den vethető vagy újravethető. Bakhát és barázda A nagyobb kertekben, s azokban, amelyek nem csak a család szükségleteit biztosít­ják, általában a kisebb sorközű ültetés dívik: a sorok sűrűk, egymástól levő távolságuk a veteménytől függően egy-két vagy három kapavasnyi. Az ilyen kert csaknem kétnapon- kénti figyelmet követel, mert a sorok közét végig tisztán kell tartani, a sűrű állományt pedig napos, szeles, száraz időben öntözni. De akár naponta is szükség mutatkozhat kertész­kedésre: egyik nap öntözünk, másnap kapálunk. Ennek a ha­gyományos módszernek éppen ez a hátránya: folyamatos és tartós odafigyelést igényel. Előnye, hogy a sok munka bő termést ígér, s a közben-köz- ben előforduló kisebb-nagyobb hiányosságok mind pótolha­tók. A vetemények sora (és sok helyütt a palántáké is) valami­vel magasabban van, mint a közük, vagyis bakháton nevel­kednek. A sorok köze (az árok) pedig kissé mélyebben fekszik, ezt öntözzük és kapáljuk, a ve- teménybe (vagy a palánták kö­zé) csak kézzel nyúlunk egy- egy nagyobb gazért. Sokan a bakhátat folyamatosan emelik is, ez a gyökérzöldség vagy a zöldhagyma esetében kifeje­zetten ajánlatos: a kis töltöge- tések révén a gyökerek hosz- szabbak lesznek, a hagyma fe­hér része szintén. Enyhe lazító kapálás (villás kapával) a ve- teményben és a palánták közt is végezhető, de csak nagyon finoman, ügyelve a gyökérzet sértetlenségére. A sorok közti barázdák öntözés vagy eső után nem cserepesedhetnek - kapálni kell őket. Talajtakarás A kisebb vagy ritkábban lá­togatott kertekben más, szin­tén hagyományos, de kevésbé elterjedt módszer alkalmazan­dó. A sorokat nagyobb távol­ságra tervezzük, a vetemények közét pedig vagy takarjuk, vagy bevetjük. A takarás egy­szerűbb, mert bármikor el­kezdhető (igaz, kora tavasszal kell kezdeni ezt is), a sorközi veteményezést meg. kell ter­vezni. Takarás alatt azt értjük, hogy a vetemény- vagy palán­tasorok közét a kezünk ügyébe kerülő, másra, mint komposz­tálásra nem alkalmas növényi részekkel fedjük. Nagyon jó a lekaszált fű, a csalán, a zsálya­levél, a bodza, az illatos és fűszernövények szára és levele: minél apróbb darabokban, an­nál jobb. A legjobb ezek kom­binációja: a gyorsan száradó fűnyesedékre apróra vágott csalán kerül, a következőkben a fokozatosan ülepedő rétegre Enyhe bakhátas, széles sorközös borsóültetvény (Képek: Kertészkedő) bodzát szecskázunk. Ha hozzá­jutunk némi érett komposzt- hoz, fahamuhoz vagy galamb- trágyához, abból is szórunk rá. Az eredmény: a sorok közét nem kell kapálnunk, de ez a legkisebb előny, sokkal fonto­sabb, hogy a termőtalaj nem szárad ki egy pillanatra sem. Lényegében nem más ez, mint felületi komposztálás. További haszon, hogy a veteményesben kiadós vagy huzamos esőzés után is tudunk a sorok közt szabadon járkálni, de száraz­ban sem tapossuk és tömörítjük a földet. Öngyógyító veteményes Ami a felületi komposztá­lásnál is előnyösebb, arról tája­inkon leginkább a Gertrud Franck-féle ismeretteijesztő irodalom (pl. Növénytársítás az öngyógyító veteményes­ben) magyar fordításai szólnak - e kiadványok a nyolcvanas évektől forognak közkézen. Gertrud asszony azt javasolja, hogy kultúrnövényeink közét is ültessük be, mindenekelőtt a spenótot (parajt) ajánlja erre, aztán a mustárt és a zsázsát. Ezeknek ugyanaz a szerepük, mint a felületi takarásnak, de mivel élnek, talajregeneráló hatásuk nagyobb. Nemcsak megtartják a föld nedvességét, hanem gyökereikkel lazítják is, sőt, a talajélet felvirágzásának letéteményesei. A módszer egyszerű: bevet­jük spenóttal a sorközöket, s nyár végére (ha ültetni aka­runk a helyükre másodnövé­nyeket, akkor bármikor hama­rabb) levágjuk a spenótsoro­kat. Minden levágott sort a he­lyén hagyunk, azaz a lomb hol­tában is takarja a sorközöket. Addig is bátran kertészkedhe­tünk ezekből a köztes sorokból, nem kell törődnünk a letaposá- sukkal. S persze szükség sze­rint szedjük a spenótot, ha a konyhában épp arra van' igény. A módszer előnye: csak öntö­zünk, kapálni nincs mit, mert nincs csupasz (üres) földsáv, a köztes sorokból gondozzuk a veteményest. Ami az idén köz­tes sor volt (spenót vagy mus­tár), az lesz jövőre a vetemé­nyes sora, és fordítva, (b) Tavaszi nézegetnivalók és látványosságok Mi fán terem? CSANDA GÁBOR Mondják, árnyékáért becsül­jük a fát. S így igaz. Nyári rek- kenőben nincs jobb hűsölő egy megtermett diófa aljánál. Virá­gáért is becsüljük: ilyenkor, ta­vasszal a virágzó gyümölcs- és díszfák illatában annak is része lehet, akinek se kertje, se fája. És persze a terméséért is be­csüljük, mert az almafáról le- szakasztott almának más az íze, mint az üzletinek - amely persze egyelőre még szintén almafáról származik; leghama­rabb talán erre vonatkozik az a mondás, hogy messze esett az alma a fájától. Az almafát most különösen érdemes hosszasan elnézeget­ni, mert a korona minden por- cikája jól látható és a zöldje is szépen szemmel tartható. Ha elvégeztük az áttelelő kártevő­ket lemosó (valójában megful- lasztó) permetezést és a törzs kérgének szokásos ápolásán- tisztogatásán is túl vagyunk, lehet gyönyörködni. Előfor­dulhat, hogy egy-egy friss haj­táscsúcs már lisztharmatos. Ezt egyszerűen lecsípjük, nem kell permetezni. Még bő két hétig csipkedhetjük (a fertőzött zöl­det nem dobjuk a fa alá, hanem papírzacskóba összegyűjtjük s eltávolítjuk). Aztán úgyis per­metezni kell: lisztharmat ellen (Topas 100 EC), varasodás el­len (Efuzin 500 SC), mindkettő ellen egyszerre (Talent 20 EW), molyok és ormányosok ellen (BuŰdock 25 EC), mo­lyok, ormányosok és tetvek el­len (Reldan22). A tiszafa is most rügyezik. A nálunk őshonos fajnak véde­lemre nincs szüksége, bírja az árnyékot és a nyesést is, olyan­ra formáljuk, amilyenre akar­juk. (A legszebb, ha nem for­máljuk.) Nagyon lassan nő, de akár kétezer évig is elél. Olyan kemény a fája, hogy a szú so­sem kezdi ki - ha Késmárk felé vezet utunk, föltétien térjünk be az evangélikus templomba (a nagyba is, de előbb a kicsi, kívül-belül fából készült ta­goltba), és simogassuk meg hibátlan tiszafa padsorait és lépcsőjét. A negyedik emeleti szer­kesztőségünkkel egy magas­ságban fészkelő varjút a szem­füles Demecs Péter vette észre; nem a Kertészkedőbői, hanem a gazdasági rovatból nyílik rá kilátás. Kár. Virágzás előtt az almafa (Somogyi Tibor felvétele) ■ 1. . .ľ.-., .-ď j.Tft íäA.Srlíľ.JUSÍSSíM^mi t .'»m-----..JSk. J». ■ ■ . ..; I i. í- ü&s-----------------------I----S*---------m.. . ,V^. '■ Hl. , unurrarr 1—r B orsósarok, borsósorsok: komposztba vetett, fiível takart, ritkán kelő sor és egy hagyományos, sűrű

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom