Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-23 / 94. szám, kedd

18 SZÍNFOLK ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 23. www.ujszo.com A 19. század közepe tájától máig élő és működő nótaszerzők között sok akadt, aki még az egyszerű dallamot sem tudta lekottázni Népies dal A népies dal (nóta, ma­gyar nóta) a társadalom polgári rétegeiben létre­hozott, a népdal szerepét betöltő dalréteg. A19. század közepe tájától, fel­virágzásának kezdetétől, mintegy évszázadon át a paraszti népzenével is szervesen összenőtt. Ki­alakulásának ösztönzője ugyanaz volt, mint koráb­ban a verbunkos zenéé: a polgárosodó társadalom nemzeti törekvéseinek és korszerű igényeinek meg­felelő dalkincset akart. ISMERTETÉS Előzményei a 18. század diákmelodiáriumainak vegyes dalaiban és főleg a hangszeres verbunkos zenében keresendők. Formailag többnyire ugyan­az, mint az újstílusú népdal: négysoros strófa, azonos zenei tartalmú első és utolsó sorral, magasabban járó második és harmadik vagy legalább harma­dik sorral. Fő jellegzetessége a népdalokkal, főleg régi stílusú- akkal szemben, hogy európai klasszikus zenei normák szerint harmonizálható. Ezért nemcsak megtűri, de egyenesen kívánja a harmonizáló cigányzenekari kíséretet. „Cigányzene” címen általában nótákat - hallgató­kat és csárdásokat - hallunk cigányzenekaroktól. A „nóta” a mindennapi szóhasználatban elsősorban az előbbit jelenti. „Nótának húzd!” - mondja a mulató vendég a zenésznek, ha kötött ritmusú (csárdás-) dalt kényelmes kötetlenséggel akar a cigányzenekari kíséret mellett dalolni. A nótának szerzői is, hasz­nálói is - Kodály szavaival - „a népkultúrából már kinőtt, de a magaskultúráig el nem jutott átmeneti embertípus”. Kodály megállapítását azonban nincs okunk becsmérlőnek magyaráz­Egressy Béni Huszka Jenő ni. A magyar nótának kezdettől fogva a tömegműfaj szerepét kellett betöltenie. Tömegműfaj­nak pedig nem rosszabb annál, amivel napjainkig bárhol a vi­lágon a tömegek élnek. Kodály ezt is mondta a nótáról: „Két­ségtelen: ez az első tömeges megjelenése egy közérthetően magyar népszerű zenének, amit még ma is mindenki annak érez. Félszázadon át ez volt az ország zenei köztudata” (Magyarság a zenében, 1939). A 19. század közepe tájától máig élő és működő nótaszer­zők között sok akadt, aki még az egyszerű dallamot sem tudta le­kottázni („füttyös zeneszerző”). Nagy többségük, ha nehezen le is tudta írni, nem tudott hozzá kíséretet szerkesztem. Sablonos hangszerelésével és harmonizá­lásával a cigányzenekar csinál a nótá-dallamból „darabot”. Egy-egy sikeresebb nóta a cigányzenekarok és - főleg az I. világháború előtt - népszín­művek és híres énekesek (a 19. században Déryné, Tamássy József, Blaha Lujza) révén gyor­sabban terjedt, mint a zongora- kíséretes nótakiadványok útján, melyekre sok esetben csak az­után került sor, miután a nóta híressé vált, esetleg már szerző­je kilétét sem lehetett tisztázni. (Innen a többszerzőjű nóták és nótaperek egyfelől, és az isme- reden szerzőjű nóták másfelől.) HubayJenő Néhány korábbi, részben is­meretien szerzőjű értékes nóta után Egressy Béni (1814-1851) dalait - Ne menj, rózsám a tar­lóra; Télen, nyáron pusztán az én lakásom; A virágnak megtil­tani nem lehet stb. - szokás a magyar nótaszerzés első sikeres próbálkozásainak tekinteni. A 19. század első feléből szárma­zó időtálló értékű nóták között főleg a Petőfi-versben (Szülő­földemen) idézett Cserebogár, sárga cserebogár kíván említést. A 19. század második felének három legsikeresebb nótaszer­zője közül kettő - Simonffy Kálmán és Szentirmay Elemér (családi nevén Németh János) - hivatalnok, a harmadik - Dankó Pista - cigányprímás volt. Mind­hárman, mint a 20. századi híres nótaszerzők is, több száz nótát írtak, ezeknek azonban igen csekély hányada volt élet­képes. Ilyen életképes nóták: Szomorúfűz ága; Három a tánc; Hej, az én szeretőm ez a kicsi barna (Simonffy), Debrecenbe kéne menni; Ucca, ucca, ég az ucca; Csak egy szép lány van a világon; Zsebkendőm négy sarka (Szentirmay), Eltörött a hegedűm; Egy cica, két dca; Most van a nap lemenőbe; Baka levél; Béla cigány (Dankó). Né­hány nótaszerző a 20. század első feléből, foglalkozásával és - zárójelben - egy vagy két ne­vezetes nótájával: Dóczy József hivatalnok (Darumadár úrnak indul; Nádfödeles kis házikóm), Fráter Loránd nyugalmazott hu­szárkapitány (Hull az eső sűrű cseppje; Tele van a város akác­favirággal), Balázs Árpád hiva­talnok (Ahogy én szeretek, nem szeret úgy senki; Piros pettyes ruhácskádban), Hubay Jenő hegedűművész (Minek turbé- koltok, búgó vadgalambok), Lányi Ernő zeneszerző (Minek a szőke énnékem), Hoppe Re­zső zenetanár (Lakodalom van a mi utcánkban), Huszka Jenő operettszerző (Darumadár fenn az égen), Erőss Béla adóhivatal­nok (Asszony lesz a lányból), Járossy Jenő ügyvéd (Jó a lány, szép a lány), Murgács Kálmán hivatalnok, majd operett- és nótaszerző (Gólya, gólya, hosz- szúlábú gólya), Kubányi György színész (Most kezdődik a tánc), László Imre nótaénekes (Le­szállt a csendes éj). Cigányprí­más nótaszerző a 19. században . Rácz Pál (Lehullott a rezgő nyár­fa), a 20. században Radics Béla (A faluban nincs több kislány), Purcsi Pepi (Magas jegenyefán sárgarigó fészek), Rácz Béla (Pi­ros rózsák beszélgetnek). Viszonylag sok nótának isme­retlen a szerzője: Vékony desz­kakerítés; Ég a kunyhó, ropog a nád; Ki tanyája ez a nyárfás; Kossuth Lajos azt üzente; Vörös bort ittam az este; Nékem olyan asszony kell; Kilencet ütött az óra (Ady egyik kedvenc nótája); Nyitva van a százados úr abla­ka; Ez a vonat most van indu­lóba; Már minálunk babám, az jött a szokásba. A 20. század első felében már annyira sablonossá vált a nó­taszerzés, hogy egy 1937-ben megjelent útmutatóban ki lehe­tett jelenteni: „Minden magyar ember - magyar nótaköltő is” (Farkas Imre-Nádor József: Ho­gyan születik a magyar nóta?). Ennek megfelelően^ szakértői becslés szerint, a két világhábo­rú között legalább 20 000 nótát írtak. Az 1930-as évek végére az értelmiség, különösen pedig az ifjúság öntudatosabb része Kodály és Bartók zenei reform­jainak hívévé szegődött, és el­fordult a nótától anélkül, hogy annak java és elvetni való része között különbséget tett volna. A szocialista kultúrpolitika pedig a nótát egészében a dzsentri­világ örökségeként bélyegezte meg, osztályharcos szellemben szembeállítva azt a népdallal, holott a kettőt a nép egymástól elválasztani sem tudja. A kettő, több mmt évszázad óta a pa­rasztság tudatában együtt él, és a II. világháború utáni felgyor­sult társadalmi átalakulásban együtt halad a pusztulás felé. (A magyar folklór történetének korszakai) Tamássy József Szerkeszti: Grendel Ágota. Levélrím: Színfolk, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1 __________Telefon: 02/59 233 442, e-mail: agota.grendel@ujszo.com__________

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom