Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-23 / 94. szám, kedd
Osztályozókönyv a Liverpool-Chelsea és a Juventus-AC Milan rangadóról 12. oldal 2013. április 23., kedd, IX. évfolyam, 16. szám-&mB 1 \11 p / f j 11 " mt 1 i jUk* jpp ■ I >\J ŕ •* f 1 rH, A kis vakond edzést tart - minden tavasszal így néz ki a csehországi TJ Vétrný Jeníkov futballpályája. (Fotó: Jaroslav Šnajdr, Mladá Fronta Dnes) A lovakat lelövik, ugye? (heti abszurd) i. Állatbarátnak tartja magát a 45 éves Barry Rogerson, az a futball- huligán, aki a Newcastle-Sunderland (0-3) mérkőzés után ököllel megütött egy rendőrlovat. Az incidensről készült fel-, vételek Anglia-szerte nagy felháborodást keltettek. A Daily Mail megszólaltatta az elkövetőt, aki az általa szedett gyógyszerek és az elfogyasztott - meglehetősen nagy mennyiségű - alkohol számlájára írta tettét. Az évek óta rokkantsegélyből élő Rogerson az újságíróknak elárulta: pánik- szituációban, önvédelemből cselekedett, valójában fogalma sem volt arról, mi zajlik körülötte, arcát nem a rendbontás miatt takarta el sállal, hanem mert a törött fogát védte a hideg elől, s különben is, ha valaki, akkor ő igazi állatbarát - mentegetőzött utóbb -, három kutyát tart, van egy halastava a kert hátuljában, a házával szemben pedig rókákat szokott etetni. Nos, lehet, hogy járadanok vagyunk az újkori brit kultúrantropológiában, s rosszul értelmezzük a képsorokat (amelyeken annyi látszik, hogy egy óriási volumenű, tömegpszichózisra emlékeztető utcai rendbontás során egy agresszív, eltakart arcú huligán megüti az intézkedő rendőr lovát), de alig hihető, hogy Angliában újabban ökölcsapásokkal fejeznék ki a felebaráti szeretetet. Persze lehet, hogy Barry Rogerson családjánál ez a szokás, s odahaza is vasalt orrú bakanccsal és baseballütőkkel kényeztetik kedvenc palotapincsijüket. Rókákat is szokott etetni? Ez csodálatos. Valószínűleg rendszeres véradó, vasárnaponként végighallgatja a szentmisét és segélyszáüítmányokat küld az afrikai éhezőknek Már csak az a kérdés, ez a szeplőtelen életű, szent férfiú mivel eteti a kóbor rókákat: finom, ínycsiklandó húsca- íátokkal-e, amelyeket egy ágakkal álcázott, csattanós vasszerkezet közepén helyez el? „Barry áldott jó ember, a légynek sem tudna ártani” - nyilatkozta a felesége. Lehet, hogy a légynek nem, csak hát itt lóról volt szó (bár tény, hogy az áldott jó Barry nem lőtte agyon a lovat, csak megütötte). De ne legyünk igazságtalanok szegény Barry Rogersonnal. Képzeljük magunkat a helyébe: ez a szelíd, szende, a légynek sem ártó futballdrukker kimegy a meccsre, amelyen a kedvenc csapatát szarrá veri a legnagyobb rivális, majd ahogy a tömeggel sodródna hazafelé, akarata ellenére - nyilván csak a sors szeszélye folytán — egy hatalmas csetepatéba csöppen, miközben kínzó, szinte elviselheteden fogfájás gyötri, olyannyira, hogy arcát kénytelen sállal eltakarni, s ökölbe szorított kézzel megállni az utca közepén. S ahogy így áll, ácsorog, a nyugalom és a szelídség szobraként (hogy aki ránéz, az nem is Barry Rogersont, hanem magát a megvilágosodott Gautama Buddhát látja, fekete-fehér csíkos Newcasde-mez- ben), egyszer csak egy izgága, kötekedő rendőrló nekiszalad hősünk barátkozó szándékkal fölemelt, a világbékét jelképező öklének. Ezt a pechet! II. S mi a helyzet itthon? Nálunk, hála Istennek, senki sem üdegel futballmeccs után rendőrlovakat (pedig, ahogy mondani szokás, igény volna rá), azon egyszerű oknál fogva, hogy lassan már nincsenek is futballdrukkerek (akik fájós fogukat sállal takarhatnák). A szurkolók eltűntek: a Nemzeti Sport adatai szerint mindegyik NBl-es klubnál csökkent az ádagnézőszám a tavalyi szezonhoz képest. A Siófok-Diósgyőr élvonalbeli bajnokira például 140 (száznegyven), a Vácon játszott Eger-Kaposvárra 73 (hetvenhá- rom), az Eger-Paks mérkőzésre pedig 43 (betűzöm: n-e-gy-v-e-n-h-á-r-o-m!) néző volt kíváncsi. Hát, nem is tudom... Remélhetőleg másfél órával a kezdés előtt kimentek, hogy elkerüljék a tumultuózus jeleneteket a beléptető kapunál. Eszembe jut a legendás pécsi perecárus, aki a legnagyobb pangás közepette, az álmos Széchenyi téren azt kiabálta a semmibe: „tessék-tessék, friss a perec, ne tolakodjanak, csak egyesével jöjjenek!”- kántáló hangja visszhangzott az üres placcon. Negyvenhárom. Azért ez kőkemény kritika, nem? Ujságoldalak íródnak tele feltupírozott meccsbeszámolókkal; sztárportrék készülnek játékosokról, akik egy egyeneset tudnak rúgni a labdába; edzők pufogtatják közhelyeiket a meccsek után; csillogó show-műsor hazudja a szemünkbe, hogy az NB1 színvonala hétről hétre nő, pedig a lényeg egyetlen szóval összefoglalható: „negyvenhárom”. A Magyar Labdarúgó Szövetség két évvel ezelőtt, 2011 februárjában prezentálta nagyszabású tervét arra vonatkozóan, hogyan leheme megújítani a magyar futballt. A magyar labdarúgás stratégiája című, szakértők által összeállított vitaanyagnak volt olyan oldala, amelyen 18 helyesírási hibát számoltunk össze, de ez úgyszólván mindegy is; viszont ez a tanulmány irányozta elő, hogy az NBl-es ádagnézőszámnak három éven belül hatezerre, 2017-re pedig kilencezerre kell emelkednie. Szép számok, délceg számok, de egy sanghaji ópiumbarlang vizenyős tekintetű kuncsaftjának sincsenek a valóságtól ennyire elrugaszkodott víziói, mint az MLSZ szakértőinek. Egyelőre ugyanis ott tartunk, hogy „negyvenhárom”. Hogyan lesz ebből kilencezer? Ó, hiszen ez pofonegyszerű! Sehol sincs előírva, hogy „plusz” vagy „mínusz” kilencezernek kell-e lennie. A negatív nézőszám is nézőszám, nem? Már látom is a tudósításokat: „Szenzációs színvonalú, lüktető iramú meccsen eseménydús 0-0-s döntedent hozott a BL-döntőnek is beillő, remekbeszabott majdnem-gólokkal tarkított MTK-Kecskemét szuperrangadó, amelyre mínusz 9000 néző volt kíváncsi...” Vajon elférnek majd ennyien? Nehéz megmondani. De sokkal jobban hangzik, mint a negyvenhárom. Mínusz kilencezer - olvassa majd az ember a hétfői sportlapban, és elégedetten csettint: ez igen! Csak meg ne tapossák egymást a nagy tolongásban! Gazdag József
