Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-03 / 77. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 3. www.ujszo.com Nem szabadul, a Fenyő-gyilkossággal vádolják Jogerősen felmentették Jozef Roháčot ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Bizonyítékok hiányában jogerősen is felmentette tegnap a Fővárosi ítélőtábla a szlovák Jozef Roháčot a bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete alól. Az ítélőtábla megállapította, hogy jogerőre emelkedett a büntetőeljárást 2012. július 14-én megszüntető rendelkezés, amely a robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélés bűntettére vonatkozik. Az ügyészség a Seres Zoltán elleni, közel 16 évvel ezelőtti sikertelen merényletkísérlettel vádolta meg a szlovák állampolgárságú férfit. A vádirat szerint Roháč táv- irányítású robbanószerkezetet készített azért, hogy a felrobbantásával megölje a sajtóban alvilági kapcsolatairól is ismertté vált korábbi ökölvívót. 1997. június 3-án a vádlott és bűntársai kora reggel megjelentek Seres autójánál, annak alvázára felerősítették a robbanószerkezetet, és a közelben várakoztak arra, hogy Seres beszálljon a gépkocsijába, majd azt vele együtt felrobbanthassák. Délelőtt a sértett el is indult az autóval, azonban a robbanószerkezet a felerősítésére szolgáló mágnesek gyengesége miatt levált az alvázról, az úttestre esett, és ott is maradt. Roháč a felmentő ítélet ellenére sem szabadul, Fenyő János egykori médiavállalkozó 1998. februári budapesti meggyilkolásával kapcsolatban is eljárás folyik ellene. Ebben az ügyben 2013. március 19-én emeltek vádat Roháč és társa, LadislavT. ellen, (dp, MTI) Levelekkel bombázná Ján Počiateket a Kétnyelvű Dél, a miniszter eddig hajthatatlan volt 45 cent a vasúti kétnyelvűségért Levelek a miniszternek (Fotó: a KDSZ Facebook-oldala) Pozsony. Egy levél elküldésével bárki hozzájárulhat a vasúti kétnyelvűség ügyének előmozdításához, figyelmeztet a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom. ÚJ SZÓ-HÍR A civil aktivisták a Faceboo- kon buzdítják ismerőseiket, hogy az általuk megfogalmazott levelet kinyomtatva, borítékba téve küldjék el Ján Počiatek közlekedésügyi miniszternek, ezzel sürgetve a helyzet rendezését. A vasútállomások kétnyelvű megjelölése megszokott gyakorlat Európa töhb országában is (például Olaszországban, Csehországban, Romániában, Finnországban), emlékeztet a levél. Szlovákiában nincs objektív oka annak, hogy a kisebbségi állomásmegjelöléseket tiltsák, írják a levél szerzői. „Ezúton szeretném megkérni önt, mint az ügyben illetékes minisztert, hogy a kormányba olyan javaslatot terjesszen elő a vasúti törvény módosításáról, amely lehetőséget ad az állomások és megállóhelyek kisebbségi megnevezéseinek feltüntetésére is” - áll a levélben. A vasúti kétnyelvűség bevezetése másfél éve téma, a Szlovák Államvasutak (ŽSR) azonban mereven elzárkózik a kérések teljesítésétől, hangsúlyozzák a civil aktivisták. „Ez nemcsak azt jelenti, hogy az ületé- kesekből hiányzik az elemi jóindulat, hanem azt is, hogy egy olyan állapotot akarnak fenntartani, amely a kisebbségi, köztük a magyar nemzetiségű polgárok diszkriminációját jelenti” - teszik hozzá. Arra kérik szimpatizánsaikat, hogy egy 45 centes bélyeg megvásárlásával és a fent említett levél elküldésével segítsenek a nyomásgyakorlásban. A közlekedésügyi minisztérium a legutóbbi információk szerint idén nyárra tervezi a vasúti törvénymódosítását, (vps) RÖVIDEN Martonyi: a Híd veszélyes Budapest. Magyarországnak semmilyen területi követelése nincs a szomszédos országokkal szemben, jelentette ki Martonyi János magyar külügyminiszter az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának tegnapi ülésén. Budapest célja, hogy a határon túli magyarok a szülőföldjükön találják meg a boldogulásukat, tette hozzá. A szomszédos országoknak ugyanakkor tudomásul kell venniük, hogy Magyarországtól a területekkel együtt olyan közösségeket is kaptak, amelyek ragaszkodnak ahhoz, hogy az identitásukat közösségként őrizzék meg. Szerinte a vegyes pártok, mint a Híd, veszélyesek a nemzetpolitika szempontjából. (MTI) SaS: folytatódik az elvándorlás Pozsony. További két párttag hagyta ott a Szabadság és Szolidaritást, Jaroslav Suja volt parlamenti képviselő és Michal Nižňan volt parlamenti irodavezető. A kilépés oka: elé- gededenek a párt irányultságával. „Az SaS megmaradt központi irányítású pártnak. A tagok a legutóbbi kongresszuson arról döntöttek, hogy megfelel nekik a régiós pártstruktúrák gyenge pozíciója, a regionális politika alulreprezentáltsága, és az alacsony taglétszám” - indokolta távozását Jaroslav Suja, aki szerint a párt alapértékei a pártalapítás óta megváltoztak. Michal Nižňan úgy véli, a pártnak vezetőváltásra lett volna szüksége, mivel nem valószínű, hogy Richard Sulik alatt érdemi változás áll be. (TASR) Nagykövet lett Kašickýbôl Pozsony. Szlovákia norvég nagykövetévé nevezte ki tegnap Ivan Gašparovič államfő František Kašickýt, aki eddig az ország NATO-nagykövete volt. Ezen a poszton Tomáš Valášek biztonságpolitikai elemző fogja felváltani. Kašický az első Fico- kormány védelmi minisztere volt, posztjáról 2008-ban mondott le a minisztériumi takarításra kiírt túlárazott tender okozta botrány miatt. (SITA) Híd: feketemunka helyett minimálbér Pozsony. A feketemunkán kapott munkaadóval fizettetné ki a Híd a munkanélküli-segélyt az illegális alkalmazottnak - ezt javasolja ugyanis a párt a kormányfőnek küldött szokásos foglalkoztatási javaslatában. A párt szigorúbb ellenőrzést javasol, és a rajtakapott munkaadó választhatna: vagy egy évig fizeti a munkanélküli-segélyt, vagy pedig minimálbéren alkalmazza a korábban feketén foglalkoztatott munkásait. Az utóbbi megoldás egyéves költsége alkalmazottanként mintegy 5400 eurót tenne ki. (ú) Gyászmisét nem tarthat a leváltott érsek A késlekedésért minimum 33,19 eurós bírság jár Róbert Bezák temeti el Adóbevallások: idén a halálra kínzott kislányt elmaradt a tumultus VRABEC AAÁRIA Pozsony. Holnap a ružinovi temetőben Róbert Bezák nyugalmazott érsek fogja eltemetni azt a kislányt, akinek a földi maradványait tavaly szeptemberben találták meg egy pozsonyi lakásban. A boncolás eredményei szerint az akkor ötéves Luckát 2009-ben ütötték agyon és holttestét három évig rejtegették. Mivel az elhunyt gyermek édesanyja és nevelőapja is előzetes letartóztatásban van, nem volt, aki eltemesse. A vonatkozó jogszabályok szerint az állam ilyen esetekben szociális temetést végez, vagyis szertartások nélkül földeli el a holttestet. Ezért vállalkozott a temetés megszervezésére a Joj televízió munkatársa, Rastislav Striško, aki riporterként foglalkozott az üggyel. ,A szociális és családügyi hivatalok teljes csődje ennek a kislánynak a tragédiája, megérdemli, hogy legalább tisztességesen eltemessük. Reméljük, neki köszönhetően az emberek jobban odafigyelnek a kiszolgáltatott gyermekekre” - mondta lapunknak Striško. Róbert Bezák érseket azért kérték fel a szervezők a gyász- szertartásra, mert ezzel is hangsúlyozni akarták az esemény jelentőségét. Az, hogy az érsek, akinek miséznie nem szabad, temethet-e, a tegnapi napig nem volt világos, mert a Pozsonyi Érsekség nem nyilatkozott az ügyben. Információink szerint végül hallgatólagos beleegyezésüket adták az illetékesek, azzal a feltétellel, hogy gyászmisét nem tart. A temetési szertartás ugyan nem tartozik a szentségek sorába, de nyilvános papi működésnek számít, ezért a megyéspüspök, vagy az általános püspöki helynök engedélye szükséges hozzá. ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A húsvéti ünnepek miatt a szokásos március 31. helyett idén április 2., vagyis a tegnapi nap volt az utolsó, ameddig be lehetett nyújtani az adóbevallást és be kellett fizetni az adót. A későbbi határidő ellenére a nagy többség idén is az utolsó pillanatra hagyta a bevallás kézbesítését. Tegnap reggelig 665 ezer adóbevallást nyújtottak be, ami az összes bevallás nagyjából 57 százalékának felel meg. A személyi jövedelemadó esetében jobb volt a helyzet, hiszen a bevallásoknak a kétharmadát már tegnap reggelig leadták, a cégek által fizetett társasági adóval kapcsolatos bevallásoknak azonban csak a harmadát vették át a hivatalok. Míg korábban ilyentájt hatalmas sorok kígyóztak az adóhivatalokban, tavaly és idén már felkészültek az adózók rohamára, így nagyobb tumultusról sehonnan sem érkeztek hírek - erősítette meg Gabriela Dianová, a központi adó- és vámhivatal szóvivője, aki szerint tegnap délelőtt az adóhivatalokban a várakozási idő nem haladta meg a 10-15 percet. Az adóhivatalok többsége tegnap egyébként este hétig, egyes postahivatalok pedig este nyolcig voltak nyitva. A bevallással nem érdemes késlekedni, hiszen a magán- személyeknek minimum 33,19 eurós büntetést szabhatnak ki, ha az adóbevallást késve nyújtják be. Ha a bevallást egyáltalán nem nyújtják be, és erre a kötelességükre az adóhivatal kénytelen felhívni a figyelmüket, a büntetés alsó határa 331,93 euró. A felső határ az első esetben 16 596, a másodikban 49 790 euró. (TASR, mi) Biztosítási csalással gyanúsítanak 15 személyt, köztük rendőröket is Tizenkét évet kaphat az ismert színésznő ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Fiktív balesetek után vette fel a biztosítási összeget az a szervezett bűnbanda, amelyet a héten számolt fel a rendőrség. Az ügyben négy rendőr s egy ismert szlovák színésznő, Karín Haydu is vádlott. A nyomozók szerint a 15 fős csoportból épp a rendőrök intézték a csaláshoz szükséges papírmunkát. Haydu bűnrészesedésének részleteit egyelőre nem akarják elárulni. Haydu néhány nappal ezelőtt, miután felröppent a gyanúsítás híre, még úgy nyilatkozott, nem érti, milyen csalásba keveredhetett volna. Tegnap már nem akarta kommentálni a Karin Haydu - hitelesen játszotta szerepét (Képarchívum) rendőrség értesüléseit. Haydu jelenleg a Markíza tévétársaság sikeres, Forr a bor című sorozatában játszik, ám nem kizárt, több forgatáson már nem vesz részt. „Figyeljük az esetet, ám elismerjük az ártatlanság vélelmének elvét. Nagyon könnyű tönkretenni valakinek az életét találgatásokkal ” - nyilatkozta Tatiana Tóthová, a Markíza szóvivője. „Legkevesebb 93 624 eurós kárt okoztak” - mondta a főügyészség kiemelt ügyeket vizsgáló részlegének vezetője, Peter Šufliarsky. A csoport a biztosítási csalásokat 2009 májusa és 2010 májusa között követte el. A csoport két tagját, Zoltán F. rendőrt és Miroslav G.-t vizsgálati fogságba helyezték. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány elmondta: a négy rendőr úgy vette ki a részét a csoport tevékenységéből, hogy megtörténtként dokumentálta a fiktív baleseteket. A balesetekben megrongált autókról a biztosító kárfelmérője készített kárbecslést, aki szintén tagja volt a bandának. A csaló rendőröket elbocsátják. Egyelőre azt is vizsgálják, más rendőrök nem voltak-e a csoport tagjai. A banda civil tagjai 5-12, a rendőrök 3-10 évi szabadságvesztésre számíthatnak. Šufliarsky szerint a csalásokra a Jakšík-banda ügyeinek vizsgálata során derült fény. Az ügy egyik gyanúsítottja a Sme szerint az ismert szlovák színésznő, Karín Haydu és volt barátja, Martin Rác, aki már más bűncselekmények miatt közel egy éve vizsgálati fogságban van. (SITA, dem)