Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-18 / 90. szám, csütörtök
14 Utazás ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 18. www.ujszo.com Egy békés szirti cápa A maldív nők a nap nagy részét hintázással töltik Teknősből sok él a zátonyok közelében (A szerző felvételei) A sziklahal egy korallképződményre hasonlít, ezért veszélyes Dajkacápa egy biztonságos barlang mélyén Hogy milyen tartalomra is vágytam a paradicsomi díszlet között? Gazdag, színes élővilágra, sok-sok cápára, mantára, teknősre, cetcápára Maldív-szigetek - gyöngysor az Indiai-óceánban Sokan vágynak erre a helyre, mert azt hiszik, maga a földi paradicsom. Valóban olyat képes nyújtani, amiről a négy évszakhoz szokott európai csak ábrándozhat, esetleg poszteren, háttérképként gyönyörködhet benne. SZABÓ MÓNIKA Szikrázó napsütés, a lágy szellőben fodrozódó türkizkék óceán, finom, fehér homok és körítésként pálmafaligetek. De tartalom nélkül mindez csak látvány, amely pár röpke óráig lehet érdekes. Ahhoz, hogy a Maldív-szigetek valódi élményekkel gazdagítsanak minket, tartalom kell. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nálam a formát minden alkalommal a búvárkodás tölti meg tartalommal. Meg kell hagyni azonban, hogy ez esetben a díszlet sem volt akármilyen. Viszont csak ezért eszembe sem jutott volna tíz órát utazni. Konkrét elvárásaim voltak a Maldív-szigetekkel szemben. Bár, ha az indulás napján sejtettem volna, milyen izgalmakat tartogat már maga az utazás is, talán fel sem kelek. Röviden csak annyit, picit logikátlanul, londoni átszállással repültünk Maiéba, ráadásul a metropolisban repteret kellett váltani. Eddig csak filmekben láttam olyat, hogy a check-in pultnál már csak egy balekra várnak, akit név szerint ismer a személyzet. Nos, ez esetben én voltam ez a balek. De jól jártam, mert így a beszállásra csak pár percet kellett vámom. A repülőút már nem tartogatott különösebb izgalmakat. Mivel helyi idő szerint reggel érkeztünk, leszállás közben gyönyörködhettünk az óceánban szétszórt, leginkább gyöngyökhöz hasonlítható, apró szigetekben, melyeket valóban türkizkék víz keretez. A országot 26 atollba csoportosuló 1192 sziget alkotja, melyek közül mindössze 200 lakott, további 87 pedig az idelátogató turisták számára van fenntartva. Ezek a katalógusokból ismert, már-már giccses, unalmas nyaralószigetek, cölöpökön álló luxusbungalókkal. Szerencsére mi két hétre egy hajón, illetve két hajón rendezkedtünk be. Maldí- von ugyanis az a szokás, hogy a nagy, minden igényt kielégítő lakóhajót egy kisebb búvárhajó kíséri. Megvan a varázsa annak, amikor az ember a reptéri terminálból kilépve hajóra száll. Hogy milyen tartalomra is vágytam a paradicsomi díszlet között? Gazdag, színes élővilágra, sok-sok cápára, mantára, teknősre, de mindenekfelett cetcápát szerettem volna látni. Ráadásul meg akartam tapasztalni, milyen az Indiai-óceán a Vörös-tengerhez képest. Tudni akartam, valóban létezik-e olyan erős áramlat, amely letépi az ember fejéről a maszkot, és milyen a zátonyban kapaszkodva zászlóként lobogni az árban. Szinte hihetetlen, de minden vágyam teljesült, kamatostul. Annyi cápát - szirti cápát, dajkacápát, bébicápát, alvó cápát - láttam, hogy a végén már nem is voltak érdekesek. Mamából nem volt sok, de kárpótoltak a sasrájarajok, a teknősök, itt láttam először például éjfekete békahalat, amely hihetetlenül bizarr állat. Voltak még polipok, számomra ismeretlen mintájú murénák, óriási halrajok, gyönyörű, ép koralltelepek, lila törzsű tengeri rózsák, melyekben nem a hagyományos csíkozású bohóchalak rejtőztek. Ami pedig az áramlatokat illeti. Itt olyan erők feszülnek az embernek, melyekkel szemben szinte tehetetlen. Harcolni ellenük semmi értelme. Az egyetlen megoldás a „reefhook”, azaz egy horog, mellyel a zátonyhoz rögzíti magát a búvár, hogy zavartalanul nézhesse és fotózhassa a cápashow-t. Csakhogy a magamfajta, Vörös-tengerben „szocializálódott” búvárnak üyenje nincs, így aztán maradtak a kezek, melyek a második hét végére már tele voltak vágásokkal, sebekkel és szinte használhatatlanokká váltak. Meg kell hagyni, az Indiai-óceán búvárszempontból kemény dió, hiszen az áramlat néha tényleg maszkszaggató, másrészt mégis egy álom. Egy színes, nyüzsgő, változatos élővilágot felvonultató álom. A túra sajnos nemcsak ez utóbbi miatt marad felejthetetlen, egy tragédia is beárnyékolta: az első merülési napon elvesztettünk egy búvárt. Eszméletlenül lebegett a felszínen, amikor a hajóról észrevettük, és noha azonnal megkezdődött az újraélesztése, abból az állapotból már nem volt visszaút. Gyors orvosi segítségre nem volt esély. A kórházban megállapították, valószínűleg infarktust kapott. Teljesen ledöbbentünk, de a túrát folytatni kellett. Aztán kiderült, addig a napig ő már a harmadik áldozat volt. Mi, emberek tehát akár komoly veszélybe is kerülhetünk a Maldív-szigetek körüli vizeken, de bíztam abban, hogy legalább az állatvilág, főleg a cápák, manták, teknősök biztonságban vannak. Illúzióim akkor szálltak el, amikor belegabalyodtunk egy horgászzsinegbe. Ezen a vidéken a hosszú zsinóros horgászatot alkalmazzák, amelynek válogatás nélkül minden állat áldozatául esik. Történik mindez annak ellenére, hogy a térség vizeinek nagy része védett, tilos a cápahalászat és a teknősvadászat is. Szerencsére azért sok állat jól érzi itt magát, köztük a tengerek legnagyobb hala, a cetcápa, amely veszélytelen, hiszen planktonnal táplálkozik. Komoly üzletággá fejlődött a cettel való merülés, csak úgy szabadtüdősen. Mi is ezt tettük, még vagy 20 hajónyi turista kíséretében. Mindannyian ugyanazt az egy cetcápát akartuk látni, így aztán komoly tengeri csata alakult ki, miután a hajóskapitányok kiadták a parancsot, hogy ugrás. Ilyenkor senki nem nézte, kit tép, üt, rúg, hiszen a lényeg, hogy lássa a cetet. Elsőre még alulmaradtam a többiekkel szemben, és csak a hal hátsó fertályát láttam. Második nekirugaszkodásra már szemből is láttam, de a másokkal vívott közelharc miatt a felvételek többségén idegen uszonyok láthatók. Harmadszorra viszont „kiütöttem” magam körül mindenkit, és hosszú percekig csodálhattam a közvetlenül alattam úszó, mintegy 8-10 méteres cápát. Nemcsak a túra, hanem búvárpályafutásom egyik legfantasztikusabb élménye is volt ez a találkozás. Amikor az ember napokig vagy hetekig egy hajón él, alig várja, hogy szárazföldre lépjen. Mi ezt többször is megtettük.
