Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-17 / 89. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 17. Horgász 15 Sok horgász még a keszegféléket sem tudja megkülönböztetni egymástól, és vígan zsákmányolja a védett halat Összetéveszthető halfajok VI.: márna, petényi márna Sokszor tapasztaljuk, hogy újsütetű horgászok a tavi pontyot sem képesek megkülönböztetni a nyurgától, a süllőt a kősüllőtől, a bodorkát a vörös szárnyú keszegtől, vagy a mámát a petényi mámától. Sorozatunkban útmutatót szeretnénk nyújtani, elsősorban kezdő sporttársainknak. A máma nevét hallva elsősorban a pontyfélék családjába tartozó máma, vagy más nevén rózsás máma jut az eszünkbe. A folyóvíz harcos, erős hala ötlik fel előttünk, amely a hasonló súlyú halak közül talán a legerőteljesebben védekezik a horgon. Nem véletlen, hogy sokan horgásszák szívesen és célzottan. Kisebb testvére a petényi máma, de kicsi korukban nagyon hasonlít még rájuk néhány „apróság”, például a felpillantó küllő (Gobio uranoscopus), a homoki küllő (Gobio kessleri), a fenékjáró küllő (Gobio gobio) és a hal- ványfoltú küllő (Romanogobio albipinnatus) is. Mivel a küllők kishalak, és mámából sem szoktunk - nem is szabad - tíz-tizenöt centis példányt megtartani, utóbbiakkal nem foglalkozunk. A petényi máma (Barbus meridionalis petényi, mrena škvrnitá) főként' azért érdekes számunkra, mert ez az egyetlen magyar emberről elnevezett halunk. Beazonosítója és névadója a természettudós, zoológus, a magyar madártan és őslénytan megalapítója, Petényi Salamon János, aki a Felvidéken született (1799), Ábelfalván. A halat 1837-ben találta meg a Poprád vizében, néhány évvel később az erdélyi Csemában. Mámapár Ennél azonban fontosabb, és azért is érdemel említést, hogy a petényi máma egyre ritkább, ezért nem szabad összetévesztenünk nagyobb rokonával. A Duna-medencében őshonos, tipikus folyóvízi hal, ezen belül is a sebesebb sodrású vizek lakója. Elterjedésében a vízfolyás mérete nem meghatározó. A nagyobb folyóknak elsősorban a pérzónáját jellemzi, de előfordul a pisztráng-, a paduc- és a mámazónában is. A kisebb vizek közül a hegyi patakokban gyakoribb, az Alföldre futó hegylábi vízfolyásokban ritkább. Horgászataink során azonban elég kicsi az esélyünk a vele való találkozásra, hiszen főleg a tiszta vizű patakokban és folyókban él. A régi halászoknak még megadatott a kristálytiszta Tisza, bár e faj akkoriban is főleg a folyó felső szakaszára volt jellemző. barna foltokat visel. A hasa sárgásfehér és lapos, ami jelzi, hogy a vízfenéken szeret tartózkodni. Jellegzetesen hosszú a farok alatti úszója. Mindenevő halfaj, eltekintve a zsenge ivadékok planktonfogyasztásától, fő táplálékát a kövek élő bevonata, rovarlárvák, rákok, csigák képezik. Elfogyasztja a különböző állati tetemeket, s ha teheti, szívesen lakmározik más halfajok ikráiból is. Ez utóbbi tulajdonságával Petényi máma (Fotók: szerző és Somogyi Tibor) Horgon küzdő máma Kölyökkoromban a Sajó mellékfolyójában, a Murány folyócskában még elég gyakran akadt horogra a petényi máma egy-egy kisebb példánya. Időközben ennek a folyónak is megváltozott az élővilága, s nincsenek információim arról, van-e még benne ebből a halfajból. Élettere a kavicsos, homokos aljzat. Kedveli a zuhogókat, forgókat, tiszta, hideg vizű szakaszokat. Érzékeny a víz tisztaságára és hőmérsékletére. A nagyobb melegekben csak késő este bújik elő hűvös rejtekhelyéről. Teste orsó alakú, gyors sodrásokhoz alkalmazkodott. Hossza a 25-30 cm-t, súlya a 400 gr-ot érheti el. Megnyúlt orra alatt 2 pár bajuszszálat visel. Háta sötétszürke, oldala ezüstös, leggyakrabban sárgás alapon károkat is okozhat, mivel a piszt- rángos, tiszta vizekben fordul elő, így azok irkáit és ezzel populációját ritkítja. A petényi mámára nálunk március 15-től május 31-ig vonatkozik a fajlagos védelem, és 25 cm a méretkorlátozás. De mivel ritka fajról van szó, inkább egész évben engedjük vissza. A rózsás márna (Barbus barbus, mrena severná) A rózsás máma, mint említettük, kiváló sporthal. Gasztronómiai értéke vitatott, mert húsa meglehetősen szálkás, ráadásul dögevő. Nem véletlen, hogy büdös sajtokkal, kissé,illatos” májjal, tyúkbéllel stb. is fogják. Az a horgász azonban, aki már találkozott két-három kilós vagy akár ennél nagyobb példányával, valószínűleg egy életre megszerette a mámafogást. A horgon őserővel küzd, és gyakran csettinti el a keszegezők finom zsinóiját. A máma a sebes folyású, oxigénben gazdag, mély vizeket kedveli. A teste izmos, nyúlánk és hengeres, oldalról enyhén lapított. Szája alsó állású, 2 pár bajuszszállal és húsos ajakkal. Zöldesbama a háta, és zöldesfehéres testén apró pikkelyek vannak. Hasa sárgásfehér, úszói vöröses színűek. Táplákozása változatos, étrendjébe tartozik a víz fenekén élő álca, csiga, féreg amelyek után állandóan turkál. Elfogyasztja a vízzel sodort táplálékot és a fiatal halivadékot is. Szívesen tartózkodik a szenny- vízbefolyók alatti vizekben, híd- lábak mögött, patakok, folyók egyesülése utáni szakaszokon. Húsos ajkával leharapdálja a kövek algaszőnyegét. A szakiroda- lom szerint nyári melegben a fenéken levő búvóhelyét csak éjjel hagyja el, ennek ellentmond a fényes nappal (persze, főleg a kora reggeli órákban) látható, semmivel sem téveszthető mámaugrás. A magyarországi mámarekord 8,1 kg, a Felső-Tiszában fogták 1993-ban. A Dnyeperből 16 kg- os mámát is sikerült kifogni. A rózsás máma fajlagos védelme nálunk március 15-től június 15-ig tart, a méretkorlátozást 40 cm-ben állapította meg a törvény. A két máma közt a legszembetűnőbb különbség, hogy a rózsás máma teste zöldesfehér, háta barna színű, míg a petényi oldalát, hátát foltok tarkítják (erre utal a szlovák elnevezése is). A másik megkülönböztető jegy: a rózsás máma farok alatti úszója eléri a farokúszó vonalát. (- kövi -) ISMERTETŐ Rózsás máma Görbüljön a bot! Egészen elvetemült dologra adtam idén a fejem - az ösztönökkel és ajózan ésszel egyaránt dacolva nem váltottam horgászengedélyt. E nevezetes dolog pedig úgy történt, hogy néhány hozzám hasonló vérmérsékletű barátommal eldöntöttük: nyáron megmásszuk az Elbruszt, aztán meg még két hétig járjuk a Kaukázus völgyeit, bérceit. A dolog matematikája nagyon egyszerű: egy éves horgászengedély ára, amellyel valójában fél évig lehet horgászni, csaknem megegyezik egy pár hágóvaséval, ami nélkül esetleg gleccserhasadékba zuhannék. Ennyi (bár akár azt is rásüthetném: tiltakozásképp nem váltottam ki; sokkal jobban hangzana). Jóllehet még csak április közepe van, s igazából oda sem szagoltam a pecához, az elvonási tünetek már jelentkeznek rajtam. Horgász- felszerelésemet, amelyet gondosan elcsomagoltam, nehogy szem előtt legyen és bűnbe vigyen, ismét előszedtem. Megvizsgáltam, hogy állok zsinór, villantok és egyéb „fogyócikk” tekintetében; amit kellett, lecseréltem, beolajoztam, kikalapáltam, megjavítottam, aztán egy sóhajtással mindent visszacsomagoltam. Vagy: felfedező út a családdal a Kis-Csallóköz vadregényes vízi világában. A horgászhelyek ismerősként üdvözölnek, én meg nosztalgiázva futtatom végig a szoftveren, milyen élményekkel, kalandokkal ajándékozott meg egy-egy szeglet. Itt például egyszer majdnem egy hatalmas harcsát fogtam... Csak leakadt; de mindegy is, tőlem idén nyugodtan nődögélhet. A dolgok ilyetén állása mellett nem marad más, mint hogy jó előre elnézést kérjek minden olyan kedves sporttárstól, aki mögött majd letelepedek a vízparton, s akivel majd végigszurkolok egy-egy fárasztási. Mert az biztos, ott leszek - csak épp külső szemlélőként. Most már sokkal jobb, hogy kiírtam magamból... Lőrincz Adrián HETI TIPP Etetés folyóvízen AJÁNLÓ Legutóbbi tippünkben a tavi etetéssel foglalkoztunk, és megállapítottuk, hogy ott egyszerűbb a helyzet, mert kevesebb halfajra horgászunk. A folyóvíz mindig titokzatosabb, és sosem tudhatjuk, mi akad a horgunkra. Folyami pontyra etetni a legegyszerűbb: félig főtt vagy nyers kukoricát szórunk be rendszeresen a meghorgászni kívánt helyre, a víz nagyságától függően, egy-két maréknyitól több literig. Jól tesszük, ha földdel, agyaggal nehezítjük, és tur- kálásra késztetjük a pontyokat. A hangsúly a rendszerességen van, de ennél sokkal fontosabb a hely kiválasztása, mert hiába szórjuk az etetőanyagot olyan helyre, amelyet a ponty nem szeret és elkerül. Ez inkább szoktató etetés, amelynél horgászat közben csökkentjük a mennyiséget. A többi hal tulajdonképpen más-más etetést kíván. Mert míg a máma a sóderes, húzós vizeket kedveli, bent jár a „mederben”, a keszegfélék inkább a medertöréseket, a kissé iszapos aljzatot szeretik, míg a domolykók vízközt, bedőlt fák környékén vadásznak. A leg- univerzálisabb etetőanyag keszegre a kukoricapogácsa, bolti mix, konzervkukorica és némi csonti keveréke, közel azonos mennyiségű földdel nehezítve. Ezekből dobjunk be tíz-tizenkét kétkezes gombócot, majd a halak megérkezése után időnként, a kapások intenzitásától függő gyakorisággal egy-két félkezes gombócot. Régi paducos-kesze- ges módszer a nehezített kenyér (kenyeret egyébként bármüyen etetőanyagba keverhetünk dúsításként). Ez főleg a könnyűúszózáshoz illik. Ennél a módszernél egy lapos kő két oldalára kötünk egy-egy szelet kenyeret, vagy ritka szövésű vászonzsákba tesszük a kenyeret. Mindezt jó erős madzagra kötve, hogy a horgászat végén - és közben - ki tudjuk venni a zsákot, tarisznyát. Mindezt persze lehet cifrázni, tapasztalat és fantázia szerint. A dolog néha sokkal egyszerűbb: soha annyi és akkora dévért, szilvaorrút, mámát nem fogtam, mint azon a nyári éjszakán, amelyen a horgászat előtt kb. 3 küónyi konzervku- koricát szórtam be egy helyre. Güisztával, csonticsokorral csaliztam, s a fehér halak közt két harcsa is horogra akadt, amelyeket valószínűleg a nyüzsgés csábított oda. (kk)
