Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-15 / 87. szám, hétfő
2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 15. www.ujszo.com RÖVIDEN Veszélyben az uniós támogatások Pozsony. Az eredetileg az oktatásügyi tárcának juttatott, de fel nem használt európai uniós támogatásokból 40 millió eurót a munkaügyi tárca projektjeire szeretne átcsoportosíttatni a kormány. A kabinet tagjai szombaton szakértők bevonásával informális tanácskozást tartottak arról, milyen a már megítélt uniós támogatások felhasználása, s milyen átcsoportosításokat kérhetnének Brüsszeltől. Robert Fico kormányfő a tanácskozás után közölte: a kutatási-fejlesztési operatív programra szánt pénzekből közmunkaprogramra, a munkanélküliek képzésére és a fiatalok munkahelyteremtésére vonhatnának el. Olyan keretről van szó, amely esetében fennáll a veszély, hogy az oktatásügyi tárca az év végéig nem tudja felhasználni. Ľubomír Vážny, a kormány beruházásokért felelős alelnöke szerint leginkább a környezetvédelemre, a közlekedésre, valamint az oktatásra, kutatásra és fejlesztésre jóváhagyott támogatások felhasználása került veszélybe. (SITA) Hiba volt a Radičová megbuktatása Pozsony. Hiba volt az Iveta Radičová vezette előző kormány megbuktatása Juraj Miškov képviselő szerint, aki úgy véli, a történtekért pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) is felelős. Miškov a Szlovák Rádió szombati vitaműsorában megjegyezte: a Radičová-kormány bukását illetően Daniel Krajcer és Jozef Kollár is ugyanilyen véleményen van. (A kabinet azért bukott meg 2010 őszén, mert az SaS-es képviselők az euróövezeti védőgát ellen szavaztak.) Miškov nem zárta ki, hogy párttársa, Dániel Krajcer pozsonyi megyeielnök-jelölt lesz, s azt sem, hogy támogatni fogják a KDH-ból távozott Ra- doslavProcházka államfővé választását. (SITA) Procházka: árnyékbüdzsé készül Pozsony. Árnyékköltségvetést szeretne kidolgozni a 2014-es évre Radoslav Procházka. A KDH-ból a közelmúltban távozott független parlamenti képviselő - aki tegnap bejelentette, hogy indulni szeretne a köztársaságielnök-vál- lasztáson - ehhez gazdasági szakemberek és régiós vezetők közreműködésével is számol. „Fontosnak tartom, hogy a javaslat kidolgozásából a tapasztalt önkormányzati vezetők is kivegyék a részüket” - nyilatkozta Procházka, aki az SaS-es Jozef Kollár közreműködésére is számít. Kollár várhatóan holnap jelenti be, hogy marad-e az SaS-ben. (SITA) Iveta Radičová kitálal Pozsony. E hónap végén jelenik meg Iveta Radičová, az előző kabinet kormányfőjének az interjúkötete, amelyben Ľuba Lesná újságíróval beszélget a jobboldali kormány bukásának a körülményeiről. A könyv a „Vastag vonalak országa” (Krajina hrubých čiar) címmel kerül az üzletekbe, amit Lesná szerint maga Radičová talált ki, arra utalva, hogy az ország a nagy történelmi fordulatok után csak húz egy vastag vonalat, s nem von le semmilyen következtetéseket. (SITA) Lassan eltűnik a HZDS tagsága Pozsony. A legfrissebb adatok szerint már csupán 4175 tagja van a Vladimír Mečiar vezette Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak (ĽS-HZDS) - ismerte el Tibor Ca- baj, a párt központi titkára. A HZDS-nek még 2012 elején is mintegy 21 ezer tagja volt. Mečiar pártja jelenleg az alapszabályok egyszerűsítésén, a pártstruktúra újbóli kiépítésén dolgozik, szeptemberi kongresszusukon pedig a pártelnök kérdésével is foglalkoznak. Mečiar 21 év után akar lemondani a tisztségéről, új vezetőre még nem érkezett javaslat. (TASR) Az elmúlt 130 év leginkább borongós tele volt Ne féljünk az ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A háztartások többsége attól tart, hogy a hosszúra nyúlt tél miatt idén nagyobb összeget lesznek kénytelenek fűtésre fordítani, mint tavaly. Nagyszombat környékén például idén 64 olyan napot regisztráltak, amikor összefüggő hótakaró borította a földeket, míg az átlag ebben a régióban évi 34 üyen nap. Történelmi rekordokat döntött az idei tél a borult időszakok hosszúságában is. Az osztrák klímakutatók szerint például az elmúlt 130 év legbo- rongósabb telét tudhatjuk magunk mögött. A márciusi hideg éves rezsitől időjárás miatt a háztartások jóval többet voltak kénytelenek fűteni, mint tavaly - erősítette meg Miroslav Obšívaný, a Szlovák Hőszolgáltatók Szövetségének elnöke. „Minden attól függ, milyen időjárás lesz ősszel. Tavaly a melegebb ősz révén a számlázások szempontjából az emberek viszonylag jól jártak” - mondta Obšívaný. Peter Bednár, a Szlovák Gázművek (SPP) szóvivője szerint a gázfogyasztás az elmúlt télen enyhén visszaesett az egy évvel korábbihoz képest, ami azzal kecsegtet, hogy a fűtésszámlán sem lesz jóval nagyobb összeg, (mi, SITA, TASR) A nőket hátrányos helyzetbe szorító intézkedések sora született a gazdasági válság időszakában Lejtőre küldte a nőket a krízis Pozsony. Férfiaknak kedvező, a nőket hátrányos helyzetbe szorító intézkedésekkel próbálják évek óta orvosolni a gazdasági válság következményeit - ismeri el a nők és a férfiak esélyegyenlőségét latolgató kormányjelentés. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A szociálisügyi minisztérium műhelyéből származó anyag szerint az elmúlt években a kabinet három gazdasági megszorító csomagot fogadott el, melyek a gazdaság stabilizálását, a foglalkoztatottság támogatását és megőrzését, valamint új munkahelyek teremtését célozták. A legtöbb intézkedés olyan ágazatokat - építésügy, autógyártás, energetika, műszaki fejlesztés - érintett, melyekben a férfi munkaerő van többségben, az ún. női ágazatok akaratlanul is háttérbe szorultak. A szaktárca rámutat: noha a válság a férfiakat és a nőket egyaránt sújtotta, már a válság előtt a munkanélküliek között több volt a nő, mint a férfi. A nőkre korábban is jellemző volt, hogy megszakították karrierjüket, többségük mindig is kevesebb pénzért dolgozott, otthon maradt főállású, fizetés nélküli háziasszonynak. Ebből kifolyólag a válság miatt foganatosított megszorító intézkedések őket duplán sújtották. „A maga módján újra ismétlődnek a forradalom utáni első évek, amikor magasabb célok - a demokrácia és a jogállam építése - érdekében a nemi esélyegyenlőséggel nem foglalkoztak, most pedig a válság elleni harc miatt került a téma ismét mellékvágányra” - olvasható ajelentésben. Csökkenő védelem 2008-2010 között jelentősen csökkent az alkalmazottak munkajogi védelme, de a munkafelügyelőségek a különböző panaszok kivizsgálása során nem állapítottak meg a nemi esélyegyenlőség megsértésére vonatkozó törvénysértést. Férfiak és nők egyaránt sokszor beleegyeztek nem standard munkafeltételekbe, mert féltek, hogy elveszítik munkájukat. Ezen felül a nők nem élveztek megfelelő védelmet terhességük vagy a próbaidő alatt, és a kisgyerekes anyák is nehezebben helyezkednek el. Az Európai Parlament számára végzett idei márciusi felmérés szerint a munkaadókat Szlovákiában továbbra is főleg az érdekli, hogy az adott munkahelyet megpályázó nőnek van-e gyereke, míg a férfiak esetében a szaktudás a fontos. A hivatalos munkanélküliségi adatok szerint a gazdasági válság éveiben kisebb mértékben nőtt a 15-64 év közötti munkanélküli nők száma, mint a férfiaké. De ez csak azt jelenti, hogy sok nő a munkahely elveszítése után gazdaságilag passzívvá vált. Hivatalosan nem szerepel a munkaügyi hivatal nyilvántartásában, hanem főállású édesanya lett. Sokszor, még ha van is munkahelyük, az anyasági és a gyermekgondozási szabadság után azért nem mehetnek vissza dolgozni, mert nem tudják hova tenni gyereküket - 2006-tól évente egyre több gyereket nem vesznek fel óvodába, 2010-ben 7,5 ezer kérvényt utasítottak el Szlovákiában. Romló anyagi helyzet Ezzel is magyarázható, hogy 2008 óta egyre nő a háztartásbeliek száma, 2012-ben számuk elérte a 116,5 ezret. Ennek következtében viszont csökkent a családok összbevétele, nagyobb szegénységi kockázatnak vannak kitéve. Jelentősen romlott az egyszülős háztartások helyzete: 2008-ban a szegények 20,9%-át képezték, 2011-ben ez 26,4%-ra nőtt. Elsősorban a gyermeküket egyedül nevelő nőkről van szó, akik hátrányos helyzetben vannak a munkaerőpiacon is, s mivel minimális a jövedelmük, gyakran hajléktalanokká válnak. „A menhelyek tömve vannak olyan anyákkal és gyerekekkel, akik erőszakos partnerük elől menekülnek, vagy nem voltak képesek fizetni a rezsiköltségeket, ezért inkább szociális menhelyre költöztek. A nők gyakran láthatatlan hajléktalanok, mert átmeneti megoldásként egy ideig családjuknál, barátnőiknél, ideiglenes partnerüknél húzzák meg magukat” - mutat rá a jelentés. A szegények között egyre népesebb a nyugdíjas nők csoportja. Az, hogy alacsonyabb fizetésért dolgoztak, vagy évekig gazdaságilag passzívak voltak, a nyugdíjukra is kihatással van: a legtöbb nyugdíjas nő járandósága havi 265-290 euró között mozog, míg a legtöbb férfinak 385-415 eurós nyugdíjat folyósítanak, (sza) A törvény szerint teljesen mindegy, hogy az egészségkárosodott személy az autóban ül-e, vagy sem Nem minden esetben ingyenes az autópálya DEMECS PÉTER Pozsony. Egyes gépjárművek ingyen is használhatják az országban a fizetett útszakaszokat, bizonyos feltételek teljesítése után az illető gépkocsira nem kell sztrádamatricát vásárolni. A kivétel természetesen a súlyosan mozgáskorlátozott személyeket szállító autókra vonatkozik, de közülük is csak azokra, akik az autó használatára állami támogatást kapnak. Nagyon kellemetlen és zavaró, amikor egy kérdésre ellentmondásos választ kap az ember két hivataltól. Ilyesmivel szembesültünk mi is, amikor annak próbáltunk utánajárni, ingyenes-e a súlyosan mozgáskorlátozott személyeknek a fizetett útszakaszok használata. A vonatkozó törvények és előírások ráadásul bonyolultak. A hivatal dönt A közúti közlekedésről szóló törvény a szociális segélyről szóló törvényre hivatkozik abban a részben, amely meghatározza, kiknek ingyenes a fizetett útszakaszok használata. A szociális segélyről szóló törvényben leegyszerűsítve az áll, hogy a fizetett útszakaszokat azok a gépjárművek használhatják díjmentesen, amelyek üzemeltetésével összefüggő kiadásokra állami támogatást fizet a szociálisügyi minisztérium. Ilyen támogatást a súlyos egészségkárosodásról tanúskodó igazolvánnyal (ZŤP) rendelkező személyek kaphatnak. A támogatásról az illetékes szociálisügyi hivatal dönt, s ad ki róla igazolást. A közlekedés- ügyi tárca honlapján található dokumentum szerint a ZŤP igazolvánnyal rendelkező személy csak akkor használhatja ingyen a fizetett útszakaszokat, ha az állami támogatás odaítéléséről ZŤP-igazolvány (T.Benedikovič) szóló igazolást is magával hordja. Nem szükséges, hogy a gépkocsi az ó tulajdonában legyen, elég, ha benne ül; vagy ha a sofőrnél van az igazolás másolata, amikor az egészségkárosodott személyért megy. Egy másik nézet A témával kapcsolatban a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) véleményét is kikértük, s mint kiderült, a társaságnak ki- csit más a véleménye. „Az a sofőr, aki ZŤP igazolvánnyal rendelkező személyt szállít az autójában, csak abban az esetben használhatja ingyen a fizetett útszakaszokat, ha ez az egészségkárosodott személy az autóban van, s ha nála van a gépjármű üzemeltetésére fizetett támogatásról szóló igazolás. Ha ez a személy nincs a gépjárműben, akkor a szélvédőre sztrádamatricát kell ragasztani” - olvasható a társaság állásfoglalásában. A minisztérium és az NDS tehát abban egyetért, hogy ha a ZŤP-igazol- vány tulajdonosa az autóban van, akkor a sofőr ingyen használhatja a fizetett útszakaszokat. Véleményük abban az esetben tér el, ha az egészségkárosodott nem ül az autóban. Kinek van igaza? Ebben az esetben a minisztérium állásfoglalása a mérvadó. Csak azért, mert valakinek ZŤP igazolványa van, nem jelenti azt, hogy ingyen használhatja a fizetett útszakaszokat. Az sem elég, ha igazolványa van az egészségkárosodottaknak elkülönített parkolóhelyen való parkolásra. A lakhely szerint illetékes szociálisügyi hivatalban kiállítanak egy igazolást arról, hogy a gépjármű használatára állami támogatást kap. Ezt az igazolást, vagy ennek másolatát kell felmutatni, ha közúti ellenőrzés során leállítják. Mindegy, hogy a ZŤP igazolvánnyal rendelkező személy az autóban van-e, vagy sem. A törvényben ugyanis pontosan az áll, hogy „az útszakaszokat azok a gépjárművek használhatják díjmentesen, amelyek használatára állami támogatást kap a ZŤP igazolvánnyal rendelkező személy.” Az engedmény tehát az autókra, s nem a ZŤP igazolvánnyal rendelkezőkre vonatkozik. Mivel nincs a törvényben meghatározva, hogy az egészségkárosodottnak az autóban kell-e ülnie, vagy sem, elég, ha a sofőrnél lesz a támogatás folyósításáról szóló igazolás.