Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-13 / 86. szám, szombat

I www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 13. Szombati vendég 9 Hontalanítás címmel a kitelepítésekről csinált műsort az Ifjú Szivek Táncszínház. Hégli Dusán koreográfiájában sok meglepő újítás várható Szokatlan (tánc)lépések Az Ifjú Szivek Táncszínház új bemutatója a kitelepíté­sekről szól, illetve - Hégli Dusán igazgató, az elő­adás koreográfusa szavai­val élve- sok minden másról is. A táncszínház hétköznapjai mostanában nem csak a próbákról és a fellépésekről szólnak. Az elmúlt hónapokat a fenn­tartó szerv nem szokvá­nyos hozzáállása is meg­határozta. Erről is beszél­gettünk Hégli Dusánnal. JUHÁSZ KATALIN Tegnap a pozsonyi magyar nagykövetség felkérésére a diplomáciai testületek képvi­selői előtt debütált az új elő­adás, a Hontalanítás. A Ma­gyar Országgyűlés tavaly de­cemberben fogadta el azt a ja­vaslatot, amely szerint ezen­túl április 12. a Felvidékről ki­telepített magyarok emlék­napja lesz. Ennek apropóján kezdted el összeállítani az új előadást, vagy egyébként is épp ez a téma foglalkoztatott? Nem az új emléknap kapcsán láttunk munkához, de beval­lom, felgyorsította a folyama­tot. Ahogyan a szlovák külügy­miniszter nyilatkozta is, ez már nem tabu. Ez jó. Leginkább a körülöttem zajló történések ha­tározzák meg, mivel foglalko­zom. Zavar az a zsigeri gyűlölet, mely bármikor, bármelyik kor­ban utat törhet magának. Az emberek megbélyegezhetnek, bűnösnek kiálthatnak ki más embereket faji, vallási vagy nemzetiségi okból. A társada­lom nem tanult a múlt hibáiból, úgyhogy ez aktuális téma. A múltat fel kell tudnunk dolgoz­ni, beszélnünk kell róla. Mert ha azt hallom, hogy valaki „mocs­kos tótokat” emleget, az szá­momra pontosan olyan, mintha azt mondaná, hogy „Maďari za Dunaj!”. Erről is szól a Hontala­nítás. Az igazságtalan, mond­vacsinált okkal történő kire­kesztésről, ami sajnos, része mindannyiunk hétköznapjai­nak. Nagyon ijesztő, amikor-az ember kamaszlányokat hall zsidózni, cigányozni, magya- rozni a reggeli kávé mellett Po­zsony vagy Pest belvárosában. Az utóbbi években alkotóként tudatosan keresem azokat a témákat, amelyek nem kizáró­lag a múltat boncolgatják. A néptáncot sokan csupán ha­gyományőrző műfajnak köny­velik el. Úgy gondolom, hogy a népi kultúra ezer szállal kötődik a mai művészetekhez, hat az emberek életére, gyakran azo- kéra is, akik ezt nem is tudato­sítják. Úgy tűnhet, a Hontalaní­tás témája csak a múlttal kap­csolatos. De nem így van. A té­ma, a megvalósítás és a moz­gásvilág is teljesen mai. Ez azt jelenti, hogy olyano­kat is megszólíthat az Ifjú Szi­vek Táncszínház, akik nem tudnak különbséget tenni a kalotaszegi és a magyarbődi táncok között? Igen. Remélem, olyanok is kíváncsiak ránk, akik színvona­las táncszínházi előadást akar­nak látni, mert szeretik a szín­házat és a táncot. Ez a műsor nem csak néptánc. Sőt nem is csak tánc, hanem reményeink szerint lírai, gondolati síkon is működik. A mondanivaló hatá­rozta meg az eszköztárat. A Hontalanítás a nyilvános bemu­tató, április 23. után rendszere­sen látható lesz a színházter­münkben. Egyelőre nem kíván­juk utaztatni. Ide készült, ebben a térben játszható eredeti for­májában. Olyannyira helyhez kötött, hogy még a terem abla­kai is szerephez jutnak, nem be­szélve a különböző látványele­mekről és a speciális technikai megoldásokról. Az a célunk, hogy a közönség jöjjön be a színházba, ahol nemcsak ha­gyományos értelemben vett folklórműsort, hanem egy szín­házi előadást láthat. Ez az előadás tehát kétsze­resen is kísérleti jellegű lesz: az új kifejezési forma mellett a közönség Pozsonyba csalo­gatásáról is szól... így van. Szeretnénk, ha mi­nél többen kimozdulnának ott­honról, hogy megnézzék az elő­adást. Annál is inkább, mivel el­ső ízben használunk a hagyo­mányos népzene mellett írott zenét. Olyan dallamok kaptak zenei kíséretet, melyek hang­szeres formában eddig nem lé­teztek, illetve nem voltak ismer­tek. Sok munkánk van benne, de végül is valódi programzene született Szabó Dániel cimbal­mosnak és az Ifjú Szivek zene­karának köszönhetően. A ko- reográfusi munka is teljesen más volt, mint eddig. A hagyo­mányos néptáncot adatközlők­től és filmekről folyamatokra, motívumokra, fázisokra le­bontva tanuljuk évtizedek óta, de a koreográfiák eddig inkább táncfolyamat alapúak voltak. A Hontalanítás egy fázisalapú ko­reográfia. A lehető legkisebb modulokkal dolgoztunk, ami nagyon nehéz, a táncosoknak különösen, mert nem ilyesmi­hez szoktak. Na, meg én sem... A három hónapos imázs- kampányotok, a Szlovákiai és magyar, szintén modem és újszerű volt. Ebben a hagyo­mányos figyelemfelkeltő esz­közök - óriásplakátok és saj­tóhirdetések - mellett az in­ternet lehetőségeit is kihasz­náltátok. Milyenek a vissza­jelzések? Nem hivatalos közvélemény­kutatások szerint körülbelül 180 ezer emberhez jutott el az információ. A közönségre nem panaszkodhatunk, ahová elme­gyünk, ott telt ház fogad min­ket. A rendezvényszervezők gondolkodását azonban egye­lőre nem sikerült megváltoz­tatnunk. Ritkán fordul elő, hogy felhívnak minket, és fellépésre invitálnak. Általában fordítva működik a dolog, azaz mi tele­fonálunk, és mi ajánlkozunk. A felkérések többnyire fesztivá­lokra érkeznek. Ma már minden falunak van fesztiválja, és ha egy komolyabb produkciót akarnak hívni, akkor azt igye­keznek szabadtérre vinni. Mi nagyon szívesen fellépünk sza­badtéri színpadon, nincs azzal semmi gond. De sajnos szabad­téri körülmények között legin­kább hagyományos értelemben vett folklórműsort tudunk elő­adni, holott a megrendelők álta­lában valamelyik tematikus színházi előadásunkat kérik. Színházi körülmények között ritkán van lehetőségünk fellép­ni. Pedig az évek alatt kitanul­tuk a problémamegoldás művé­szetét, például azt is meg tudjuk oldani, ha nincs fűtés vagy öltö­ző az épületben. Úgy tűnik, azt az igényt nehéz újra felkelteni az emberekben, ami valaha megvolt bennük, nevezetesen, hogy ha történik valami a helyi művelődési házban, arra kíván­Hégli Dusán csiak legyenek. Azaz, vagy mi megyünk az emberek után fesz­tiválokra, falunapokra, vagy tudomásul kell vennünk, hogy a színpadi műfaj egy városi műfaj, és aki színházba akar menni, az bemegy a városba. Ez egyébként Nyugat-Európában már régóta így működik. Lehet, hogy nálunk is ez következik. " Milyen a hangulat mosta­nában az együttes háza táján? Amióta megváltozott a fenn­tartónk, nem igazán kedvező a légkör az alkotómunkához. A Radičová-kormány alatt az Ifjú Szivek a kulturális minisztéri­umtól átkerült a kisebbségi ügyekért felelős miniszterel­nök-helyetteshez. Az eredeti tervek szerint fokozatosan ezen hivatal fennhatósága alá került volna valamennyi orszá­gos kisebbségi kulturális in­tézmény. Ezt a folyamatot megszakította a kormányvál­tás, a hivatal megszűnt, ezért jelenleg egyedüli művészeti in­tézményként tartozunk a kor­mányhivatalhoz, pontosabban a kormányhivatal vezetőjének fennhatósága alá. Egyelőre úgy tűnik, nem tudnak velünk mit kezdeni, hiszen nincs tapaszta­latuk ilyen téren, mint ahogy, mondjuk, egy focicsapat veze­téséhez sem lenne. Nehézkes a kommunikáció, elemi dolgok­ról folyik a vita. Tegnapelőtt zárult le az a belső ellenőrzés, mely tavaly november közepé­től, tehát öt hónapon keresztül zajlott. A zárójelentés említést tesz néhány alapvetően formai hiányosságról, ezeket az elkö­vetkező időszakban orvosolni fogjuk a fenntartó szerv elvárá­sai alapján. Időközben lezajlott még egy ellenőrzés, amely az én személyemet érintette. Itt mindent rendben találtak. Fél­reértés ne essék, nincs kifogá­som az ellenőrzések ellen, hi­szen az elmúlt 15 évben volt már itt néhány. De azt, hogy öt hónapon át a nap bármely pil­lanatában az ellenőrök rendel­kezésére kellett állnunk, nem tartom szokványos eljárásnak. Rossz szándékot feltétele­zel a kormányhivatal részé­ről? Nem. Nem vagyok naiv, de egyelőre szeretném azt hinni, hogy ez a helyzet azért alakult ki, mert nem tudnak rólunk semmit, nem értik, mivel fog­lalkozunk. Ha már a kormány- hivatalhoz tartozunk, valószí­nűleg szerencsésebb lenne, ha a kisebbségi kormánybiztos fennhatósága alá kerülnénk, akinek legalább köze van eh­hez az egészhez. Az Ifjú Szivek lassan hatvanéves intézmény, önálló jogi személy, nem a Radičová-kormány hozta létre másfél éve. Ezért nem kell ránk haragudni. Nem lehet, hogy valakiknek az Ifjú Szivek belvárosi tágas székházára fáj a foga? Ez is benne van a pakliban. Gyakorlatilag négyévente fel­merül valakiben, hogy minek itt ez a táncszínház a város kö­zepén, miért nem költözik máshová, hiszen ezt az épüle­tet másra is lehetne használni. A színháztermünket 2007-ben, az előző Fico-kormány alatt si­került létrehozni, az előteret pedig saját pénzből hoztuk rendbe, vagyis az éves költség- vetésünkből, illetve a bevétele­inkből. Szép lett. Már csak a te­tőszerkezetet kellene felújíta­ni, mert jelenleg különböző he­lyeken vödrökbe, kannákba ömlik az esővíz. Ez ügyben egyébként évek óta létezik egy szlovák-magyar kormányközi vegyes bizottsági javaslat, mely szerint mindkét kormány meg­fontolja, hogyan lehetne rend­be hozni a tetőt. Ez egy műemlék épület, a múlt század elején épült, a tetőszerkezet az eredeti állapotban van. Ne­künk nincs pénzünk a munká­latokra, Magyarországról nem kaphatunk támogatást, hiszen a szlovák államhoz tartozunk, a szlovák állam pedig való­színűleg úgy gondolja, hogy egy magyar kulturális intéz­ménynél jobb helyre is adhatja azt a pénzt. Visszatérve az ere­deti kérdéshez: természetesen bármikor szemet vethet valaki erre az épületre. Előfordult már. De az is lehet, hogy bizo­nyos emberek már megint úgy gondolják, ez a táncszínház fe­lesleges luxus, vagy nem úgy kellene működnie, ahogyan je­lenleg működik. Azon túl, hogy az Ifjú Szivek tizenöt éve szív­ügyem, munkaköri kötelessé­gem is védeni az együttes érde­keit. Én már edzett vagyok. Ál­lok elébe. Szerinted mi a legrosszabb forgatókönyv a jelenlegi helyzetben? Az Ifjú Szivek tudtommal szerepel a szín­házi törvényben, azaz nem szüntethető meg egy tollvo­nással... Most ez tényleg nem olyan egyszerű, mint néhány éve. De tapasztalatból tudom, hogy mindent meg lehet csinálni. Ha megszüntetni nem is, de el lehet lehetetleníteni az együttest, például a válságra hivatkozva. Az idei költségvetésünket jóvá­hagyták, negyedévente utalnak belőle egy bizonyos részt, abból gazdálkodunk. A legrosszabb az egészben a bizonytalanság. Az, hogy nem tudjuk, mi lesz. Tavaly befogadó helyszín­ként is működött a színházte­rem, előadások, irodalmi es­tek, koncertek zajlottak az épületben, amely szép lassan új közösségi hellyé kezdett válni a pozsonyi magyarok körében. Folytatódik ez a kezdeményezés? Az említett belső ellenőrzés miatt eddig sajnos nem tervez­hettünk semmit. Most, hogy végre lezárult, meglátjuk, ho­gyan alakulnak a dolgok. Sajnos nem vagyok optimista ezzel kapcsolatban, ugyanis a kor­mányhivatal tavaly december­ben visszavette az e célra jóvá­hagyott 2012-es támogatást. Indoklás? Csak. Ez a lépés teljesen vá­ratlanul ért minket, és mivel a tavalyi rendezvények már lezaj­lottak, az előadókat is kifizet­tük, anyagilag is jókorát buk­tunk évvégén. Mekkora a presztízse jelen­leg az Ifjú Szivek Táncszín­háznak ebben a régióban? Talán nem nekem kellene ezt mondanom, de úgy érzem, ma már jelentős. Megvan a he­lyünk a szlovák és a magyar táncos szakmában egyaránt. Tavaly tagjai lettünk a Magyar Táncművészek Szövetségének, amely az egyik legrégibb szakmai érdekvédelmi szövet­ség Magyarországon. A tánc különböző műfajaival foglal­kozó hivatásos intézményeket tömöríti, a Nemzeti Balettől az Állami Népi Együttesig. Mun­kánk sikerét, az együttes presz­tízsét valójában a nézők hatá­rozzák meg, elsősorban azzal, hogy megtekintik valamelyik előadásunkat. Az elmúlt évek­ben több tízezer ember látta előadásainkat itthon és külföl­dön. Idén is több hazai és kül­földi turnét tervezünk, például Párizsba és Kínába, ahová azonban csak akkor tudunk elmenni, ha tisztázódnak az előbb említett körülmények. (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom