Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-12 / 85. szám, péntek
18 POPKULTÚRA ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 12. www.ujszo.com ■BQ9H George Michael szorongott George Michael két hónapot töltött egy ausztrál klinikán, miután tavaly szorongásos panaszai miatt elhalasztotta ausztráliai turnéját. A Sun azt írta, a 49 éves énekes nemrég tért vissza Angliába a két hónapos kezelés után, mely februárban kezdődött, és a hírek szerint heti 27 ezer fontba került. Az énekes tavaly szeptemberben azt mondta, korábbi tüdőgyulladása után nem pihent eleget, és alulbecsülte az előtte álló évet. Fellépett ugyan a londoni olimpia záróünnepségén, és októberben volt pár brit koncertje, az utóbbi hónapokban nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. (thesun.co.uk) Két darabban a Queensryche A népszerű metálzene- kar tagjainak elegük lett abból, hogy az énekes, Geoff Tate mellett a többiek egyáltalán nem jutottak szóhoz, ezért egy verekedés után kirúgták a csapatból a frontembert. A botrány annyira elfajult, hogy az énekest még a névhasználattól is eltiltotta a búóság, de ez Tate-et egyáltalán nem ijesztette meg: április második felében Queensryche név alatt jelenteti meg a Frequency Unknown című nagylemezt. Közben a többiek kiegészültek Todd La Torre énekessel, és ők is kiadnak idén egy albumot, színén Queensryche néven. A két azonos nevű zenekar ráadásul azért is teljesen egyforma lesz, mert La Torre hangja, stílusa megtévesztésig hasonlít Tate-re, mintha klónozták volna az ex- frontembert. (lg/juk) A Daft Punk Ausztráliában Egészen különleges eseményt szemelt ki magának a Daft Punk, hogy bemutassa a nagyközönségnek a nyolc éve várt új stúdióalbumát. A francia producerpáros négy nappal a hivatalos megjelenés előtt az ausztrál Wee Waa mezőgazdasági fesztiválon mutatja be először a Random Access Memo- riest, ahol általában kutyás ügyességi versenyek és traktorkiállítás a program. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy a világ egyik legdrágább elektronikus zenei fellépőjének számító duó élőben prezentálja az új lemezt. A fesztivál közönsége csupán az album felvételeit hallja egy speciális színpadról. (lg) Majkáék egy diszkóban (Képarchívum) Az igazán jó zenészek elszegényednek, a diszkós előadók tarolnak Költőtrollok A tíz legértékesebb szerzemény Dollármilliókat hozó dalok Tavaly ősszel heves vitát váltott ki Geszti Péter dala, a Költőtroll. Bár - utólag belegondolva - a párbeszéd lehetett volna célratörőbb. Geszti a szerzeményben az úgynevezett gengszter rapperek elé állít görbe tükröt. Utal benne a Való Világ-széria egyetlen olyan sztárjára is, aki sokra vitte. PUHA JÓZSEF Geszti Péter szerint a suttyó- ság, primitívség, indulatosság, erőszakosság, lelki és intellektuális analfabetizmus szabadult el a zenében, a médiában, a közéletben. A Költőtroliban ez ellen tiltakozik. Alaposan tele lehet a hócipője, ha arra folyamodott, hogy dalba foglalja mindezt. Most Gerendás Péter leveléről folyik vita. Van összefüggés a kettő között. Örültem Gerendás levelének. Végre középpontba került az a kiábrándító helyzet is, amelyet eltakar a zenei tehetségkutató tévéműsorok csillogó világa. A párbeszéd azonban, rossz irányt vett, többen politikai ügyet kreáltak belőle, pedig a politikának ehhez vajmi kevés köze van. A gazdasági válság rányomja bélyegét a zeneiparra, de a sok sebből vérző zeneipar mélyrepülése már jóval korábban elkezdődött. Tulajdonképpen 1989 előtt. Szeletek a tortából Miután megszűnt a Hungaroton monopolhelyzete, az egyre szaporodó lemezkiadók évente sok tucat új előadó, zenekar, ilyen-olyan formáció albumával árasztották el a piacot. Egyre többen kezdtek el szeletelni abból a tortából, amelyből a kommunizmus éveiben javarészt csak a kiválasztottaknak jutott. Szerencsére a legfőbb bevételi forrás, a kazetta-, később a CD-forgalom évekig virágzott. De jött a kazetta- hamisítás, a CD-írás, majd az ülegális zeneletöltés, főleg az utóbbi döntötte romokba a zeneipart és sok szereplőjének pályafutását. A zenei élet a rendszerváltást követően pár év alatt száz- nyolcvan fokos fordulatot vett. Sok tehetségtelen széplány és szépfiú évekig nagyon jól megélt a zenéből - gondoljunk csak a kilencvenes évek második felének „hangtalan” sztáijaira, akiknek dalait profik énekelték fel. A tátogók hétvégenként diszkókörútra indultak, odahaza és a határokon túlra, s vagyonokat kerestek pocsék műsoraikkal. Akkor azt hittük, ez a mélypont. Tévedtünk. Tévésztárok a diszkóban Elkezdődtek a tehetségkutató tévéműsorok, azóta futószalagon kapjuk az új sztárokat. Egyes kimutatások szerint az aktuális tehetségek a fellépések 70-80 százalékát viszik. Ehhez másokat ki kell szorítaniuk a piacról. Sokaknak tehát a hanghordozók forgalmának jelentős visszaesése, sőt már- már megszűnése után a másik fontos bevételi forrásuk, a koncertjeik száma is megcsappant. A piac már réges-régen nem tud eltartani ennyi előadót, de a televízió továbbra is szállítja az újakat. Az igazán jó zenészek vagy félreteszik a hangszereiket, s más foglalkozás után néznek, vagy folyamatosan szegényednek el. Van azonban egy szegmense a zeneiparnak, ahová ugyan szintén begyűrűzött a válság, de nem rombolt. A diszkó. A gyerekeknek, fiataloknak Szórakozniuk kell, ki kell ereszteniük a gőzt, s a diszkófellépések még mindig szép summát hoznak a konyhára. így aztán a korábbi vérszívókhoz hasonló előadóknak, formációknak elég jól fut a szekerük. Általánosítani persze nem szabad, vannak, akik - az adott körülmények között is - minőségi műsorokkal járják a szórakozóhelyeket, de egyre több a vérszívó. Tehetségtelen való- ságshow-sztároktól, ilyenolyan celebektől rendelhetünk zenés műsort. Igaza van Gesztinek, hódít a suttyóság, a primitívség... Ordenáré műsorért mesés gázsi A Költőtroliban pellengérre állított sztár, Majka is a suttyók csoportját gyarapítja. Ó ugyan nem tehetségtelen, különben - kisebb megszakításokkal - nem volna helye már egy évtizede a közéletben. Ó az, aki való- ságshow-sztárként a legtöbbre vitte. Tavaly Curtisszel és BLR- rel készített egy jó kis dalt, a Belehalok címűt (igaz, átdolgozás), s most azzal arat. A múlt hétvégén - tudomásom szerint-két diszkós fellépése is volt mifelénk. Arról felesleges írni, hogy az egyik mátyus- földi helyszínre jelentős késéssel érkezett, ehhez már hozzászokott a közönség. Ha jól alakul a hétvégéje, két nap alatt megkeresi az átlagember éves fizetését. Mivel is? Primitív műsorral! Amit le kellene vetíteni a szülőknek, lássák, kik és hogyan szórakoztatják csemetéiket. A rövid, négydalos műsorban fontos szerepet kapott az orális szex, erről kérdezte a közönséget, amelyben 14 év körüli gyerekek is voltak. Az önmagát még kereső, előszeretettel lázadó ifjúságnak bizonyára tetszettek a látottak, hallottak. Talán többen a példaképüknek is választották a rappert. Régebben a széplányok, szépfiúk eltátogták ártalmatlan, felejthető produkcióikat, manapság pedig a szex középpontba állítása, az ordenáré szöveg, az erőszak jellemzi a. diszkós fellépések egy részét. Amiben a zene csak mellékszereplő. Láthatjuk tehát, a diszkós fellépések részben átalakultak, de továbbra is virágoznak. Kérdés, milyen termést hoznak. S csak remélni lehet, hogy a fiataloknak van lehetőségük megismerni a másik oldalt, a valódi zenét is, mondjuk, pont Gerendás Péter munkásságát. Hogy eldönthessék, melyiket választják. ÖSSZEFOGLALÓ A Celebrity Networth utánajárt annak, melyek azok a szerzemények, amelyekkel a legtöbbet lehet keresni a szerzői jogdíjaknak és már lincensz- szerződéseknek köszönhetően. Összeállították a tíz legértékesebb zenei szerzemény listáját. Kiderült, hogy ha valaki egy életre meg akar gazdagodni, érdemes karácsonyi vagy szerelmes dalokon gondolkodnia, de az sem árt, ha egy sikeres mozifilmhez vagy tévésorozathoz ír zenét. Érdekesség, hogy Sting egyedül az Every Breath You Take című szerzeménnyel naponta kétezer dollárt keres. Az pedig Paul McCartney nagy szomorúsága lehet, hogy az általa szerzett Yesterday egy régi egyezség miatt John Lennon örököseinek is milliókat hoz, ráadásul Yoko Ono, Lennon özvegye még abba sem volt hajlandó belemenni, hogy a Len- non-McCartney szerzői aláírást ennél a dalnál McCart- ney-Lennonra cseréljék. Szóval pülanatnyilag ezekkel a dalokkal lehet évente a legtöbbet keresni. Közülük a Veled utazom címmel hétfőn jelent meg Ákos első 2013-as kiadványa. Az EP-nek is beillő kislemezen természetesen a címadó dal a főszereplő, amely nyolc változatban is hallható a csaknem 40 perces korongon. A 2084 című nagylemezről származó eredeti változat mellett van big beat- és mainroom-újraértelmezés, élő vonószenekari átirat és besorolhatatlan stílusú remix is, illetve helyet kapott az anyagon a szerzemény élő felvétele is. A dalt olyan nevek gondolták újra, mint Moldvai Márk, Lépés Gábor és Szakos Krisztián, valamint a vonósokat vezénylő Pejtsik Péter, de Ákos maga is jegyez egy remixet. A kiadvány a digitális zeneáruházak forgalmazásában kapható, emellett limitált pélHappy Birthday konkrétan 50 millió dollárt hozott eddig a jogtulajdonosnak, ráadásul 25 ezer dollárt kérnek érte, ha valaki fel akatja használni egy filmben. 1. Hill Sisters - Happy Birthday (50 millió dollárt hozott eddig) 2. Irving Berlin - White Christmas (36 millió dollár) 3. Barry Mann, Cynthia Weil and Phil Specter - You've Lost That Lovin' Feelin (32 millió dollár) 4. John Lennon and Paul McCartney - Yesterday (30 millió dollár) 5. Alex North & Hy Zárét - Unchained Melody (27,5 millió dollár) 6. Ben E. King, Jerry Leiber & Mike Stoller - Stand By Me (27 millió dollár) 7. Haven Gillespie & Fred J. Coots - Santa Claus is coming to town (25 millió dollár) 8. Sting - Every Breath You Take (20,5 millió dollár) 9. Roy Orbison & Bill Dees - Oh Pretty Woman (19,75 mü- lió dollár) 10. Mel Torme - Christmas Song (19 millió dollár) dányszámban digipack csomagolású CD-n is megjelenik, de ezt kizárólag Ákos webáru- házában, illetve a Turné 2084 állomásain lehet majd beszerezni. Egyébként idén március 23-án volt húsz éve, hogy megjelent Ákos első szólólemeze, a Karcolatok, amely annak idején 100 ezernél több példányban fogyott el, vagyis aranylemez lett, bár magát az aranylemezt már az átadás napján ellopták, Ákos autójával együtt. A jubileum kapcsán az előadó akusztikus koncertre készül, ahol az album dalait ülteti át csendesebb hangszerelésre. A budapesti Művészetek Palotájában tartandó két őszi fellépésre már most elfogyott az összes jegy, de várható még egy debreceni koncert is, aminek dátumát későbbjelentik be. (lg) Ákos első szólólemeze húsz éve jelent meg (Képarchívum' E^y szerzemény, nyolc változat Akos-remixek 40 percben AJÁNLÓ