Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-11 / 84. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 11. Régió-hirdetés 5 Több százezer eurós beruházásokat hajtottak végre közbeszerzési eljárás nélkül a kórházakban Vészhelyzetre hivatkozva kerülték meg a törvényt Az új kerékpárút a tervek szerint rákapcsolódott volna a 2010-ben Komáromban, a Vág töltésén kiépített szakaszra (A szerző felvétele) Nem szavazták meg a kerékpárút építését Elúszni látszik a két és fél millió eurós pályázat Nyitra. A lévai és a nagy- tapolcsányi kórház is több alkalommal megsértette a közbeszerzési törvényt, de a megállapításon túl következménye nincs a jogsértésnek. A két egészségügyi intézményt 2010 óta működtető megyei önkormányzat tüzetes ellenőrzést rendelt el és felelősségre vonást követel. VRABEC MÁRIA A közbeszerzési hivatal szerint a két kórházban a tulajdonosváltás előtt, 2010 márciusában követték el a legtöbb törvénysértést. A megyei hivatal akkor vette át az egészségügyi Dunaszerdahely. Nemzetközi részvétellel zajlott a csallóközi városban kedden és tegnap az egészségügyi szakközépiskolák diákjai számára meghirdetett elsősegély-ismereti verseny országos döntője. A tíz hazai mellett két csehországi szakiskola is képviseltette magát, a pálmát a dunaszerdahelyi csapatvitte el. Az országos versenyt 2006-ban hirdették meg először, idén nyolcadik évfolyamába lépett. Sipos Éva, a dunaszerdahelyi Egészségügyi Iskola igazgatója elmondta: célja, hogy lehetőséget teremtsen az egészségügyi szakiskolák diákjai számára tudásszintjük felmérésére. „Az elsősegélynyújtás állandóan aktuális téma - közölte -, elsősorban az egészségügyi iskolák tanulóinak kell Rimaszombat. December óta nem jelennek meg a regionális hetilapok: a Gömöri Hírlap és annak szlovák nyelvű változata, a Gemerské zvesti. A képviselő-testület a Smer frakciójának javaslatára időközben jóváhagyott egy, a lapok megjelenését szabályozó statútumot, amelynek nyomán a városatyák szerint javulni fog az újságok színvonala. A polgármester szerint viszont lehetetlenné teszi azokmegjelenését. A rendelet értelmében öttagú szerkesztőbizottság irányítja a lapot, amelyet négy képviselő és a városi hivatal egyik alkalmazottja alkot. A bizottságot a képviselő-testület nevezi ki és intézményeket attól a nonprofit szervezettől, amely 300 ezer eurós tartozást halmozott fel az energiaszámlákon, és a vagyonátadás egyáltalán nem volt zökkenőmentes. A volt tulajdonos elvitte a kórházak berendezésének nagy részét, ezért a megye számos esetben közbeszerzési eljárás kiírása nélkül vásárolt új eszközöket. Arra hivatkozott, hogy a betegek ellátása forgott kockán, ezért nem lehetett pályázatokat kiírni. A köz- beszerzési hivatal szerint azonban vészhelyzetről szó sem volt, a környékbeli kórházak el tudták volna végezni azokat a vizsgálatokat, amelyekre Léván és Nagytapolcsányban ideiglenesennem voltlehetőség. Az ellenőrzés során összesen 145,2010és 2012 közöttlefoly- tatott vásárlást vizsgáltak, és azt állapították meg, hogy az kimagasló szinten bírniuk az ide vágó ismereteket. Jóllehet az eredeti elképzelés az volt, hogy csak a verseny első évfolyama zajlik Dunaszerdahe- lyen, a további évfolyamok szervezését és lebonyolítását más-más tanintézmények vállalják, végül mégis a Csallóközben maradt az akció. Már nyolhívja vissza. Štefan Szántó hivatalvezető szerint a képviselő- testület teljesen felügyelete alá akarja vonni a lapot. Á rendelet értelmében a felelős szerkesztő köteles eljuttatni az írásokat a bizottsághoz még a megjelenés előtt. A bizottság minden tagjának vétójoga van a cikkek megjelenését illetően. „Ez nem más, mint a lap cenzúrázása” - nyilatkozott Szántó. Ján Végh, a Smer frakcióvezetője elmondta, lépniük kellett az ügyben. „Tájékoztatás helyett trágárságok, rágalmak és a képviselők interpellációinak véleményezése jelent meg a regionális kiadványban” - mondta Végh. Jozef Šimko állítása szerint az elfogadott rendelet rossz, és annak értelmében összesen 260 ezer euró értékű beszerzések egyikénél sem írtak ki pályázatot. A legnagyobb botrány a lévai kórház komputertomográfjának beszerzése körül robbant ki, mert csupán a helyiség átalakítása 232 357 euróba került. A kórház ráadásul a fenntartó megyei önkormányzat engedélye nélkül végeztette el a munkálatokat arra hivatkozva, hogy a betegek érdekében nem várhat az engedélyekre. A feltételeket ráadásul úgy szabták meg, hogy azokat csak egy adott cég tudta teljesíteni. Ami a sokkolóan magas árat illeti, Gabriel Mančík volt kórházigazgató szerint szigorú uniós normáknakkellettmegfe- lelni, és a klimatizáció, valamint az ólommal bélelt ajtók kerültek ilyen sokba. A megyei képviselők között nincs egyetértés azt illecadik alkalommal látjuk vendégül az ország legjobb csapatait.” A verseny első három fordulója a világhálón zajlott - összesen 83 csapat nevezett be, közülük 12 jutott el a döntőig. A versenyzőknek elméleti és gyakorlati szinten egyaránt bizonyítaniuk kellett, hogy képesek kezelni az olyan helyzeteket, ámenem lehet kiadni az újságot, sőt a szerkesztőbizottságot sem lehet felállítani. „Itt lenne az ideje, hogy a képviselők tudatosítsák, a lapok addig nem jelenhetnek meg, amíg a statútum érvényben van” - mondta a polgármester. Hozzátette, ha nem sikerül megállapodniuk, kész ismét beindítani saját lapját, a Gemerské zvesti plus Soboťan című kiadványt, hogy a polgárok objektív információkhoz jussanak. Ján Végh lapunknak elmondta, a szerkesztőbizottság megalakult és dolgoznak az első számon. Reményei szerint 3-4 héten belül megjelenik. A képviselő úgy véli, szokványos statútumot hagytak jóvá, mely nem gátolja a lapok megjelentően, jó döntés volt-e a két kórház átvétele. Most ugyan haszonnal gazdálkodnak - 527 652 euróra tehető a nyereségük -, de ezt a folytonos leépítéseknek köszönhetik, és a múltbéli hibákért is komoly bírságokat kell fizetniük. A megyei képviselő-testület határozata alapján a megyei főellenőr fog tovább vizsgálódni a két kórház közbeszerzéseinek ügyében. Ha személyes mulasztás vagy korrupció áll a háttérben, a főellenőr a feljelentés lehetőségét sem zárta ki, de a képviselők többsége szerint az ügyet a megye „hatáskörében” kellene elintézni. Ez azt jelentheti, hogy személycserékre sor kerülhet, de büntetőjogi felelősséget senki nem fog viselni a több százezer eurós veszteségért. lyek során emberéletek forognak kockán. Az elérhető maximális pontszámot, 505-öt a hazai pályán versenyző dunaszerdahelyi csapatnak sikerült leginkább megközelítenie - 480 ponttal. Őket a nagytapolcsányi Egészségügyi Szakközépiskola követte 459 ponttal, a harmadik helyen a brünni csapat végzett 437-tel. A megmérettetés során Nagyszombat, Zsolna, Alsóku- bin, Losonc, Jihlava, Homonna, Érsekújvár, Rozsnyó és Pozsony csapata is jól teljesített. „Tervünk, hogy a Visegrádi Alap segítségével nemzetközi szintre emeljük a versenyt. Idén ez sajnos nem sikerült, bár Magyarországon és Csehországban egyaránt vannak testvériskoláink. Brünn és Jihlava egy-egy csapattal képviseltette magát, ami azt bizonyítja, hogy van jövője az elképzelésnek” - tette hozzá az intézményvezető, (la) tetését. Ha azonban a gyakorlat azt mutatná, hogy túl szorosak a szabályok, készek azokon változtatni. A városatyák tervei'szerint az első három, úgynevezett próbaszámot ingyen juttatják el a város polgáraihoz. A továbbiakat viszont már csak azok kapják meg, akik ezt a városi hivatalban igénylik. Március végéig mindössze 10 polgár jelentkezett. Az újonnan megjelenő havilap ára egy évre egy euró lesz azoknak, akik nem tartoznak a városnak. Az újságok régi nevükön, vagyis Gömöri Hírlap és Gemerské zvesti néven jelennek majd meg. Ján Végh azonban leszögezte, csak akkor jelentetik meg a lapokat, ha valóban lesz rájukigény. V. KRASZN1CA MELITTA úúta/Komárom. A finanszírozás körüli bizonytalanságok miatt hétfőn nem kapott zöld utat a gútai képviselő-testületben a Komárom és Gúta közti, valamint a dél-komáromi Monostori erőd körüli kerékpárút kiépítésére vonatkozó, összesen 2,5 mülió euró értékű projekt. A szlovák oldalon 17,3, a magyar oldalon pedig 2,2 kilométer hosszúságú kerékpárút létesítésére a Pons Danubn európai területi együttműködési csoportosulás (EGTC) pályázott sikerrel még tavaly a Magyarország-Szlová- kia Határon Átnyúló Program keretében. Bár a települések önrésze csupán 5 százalék lenne (a lakosság számát tekintve Gútá- nak 25 ezer, Komáromnak 80 ezer euróval kellene hozzájárulnia a költségekhez), az utófinanszírozás miatt viszont az önkormányzatoknak kellene megelőlegezniük a teljes összeget, azaz hitelt felvenniük vagy legalábbis hitelgaranciát vállalniuk. Ebbe a konstrukcióba viszont - a nehéz gazdasági helyzet, illetve a garanciavállalást jogi hátterének tisztázatlansága miatt - nem akartak belemenni a gútai képviselők. A beruházó ugyan a Pons Da- nubii lenne, ám a társulás nem rendelkezik semmilyen vagyonnal, ezért hitelfelvétel esetén az önkormányzatoknak kellene kezességet vállalniuk, vagyonukkal felelniük a kölcsönért. Horváth Árpád, Gúta polgármestere a testületi ülésen kifejtette: örültek a sikeres pályázatnak, hiszen hasznos lenne a város számára a kerékpárút, az idegenforgalom fellendítését is elősegítené, de amíg nem látják tisztán a finanszírozás módját, addig nagy rizikó lenne belevágni. Koczkás Beáta alpolgármester pedig rámutatott: egyik bank sem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre, miként kezeskedhetne a város egy harmadik szubjektum, azaz a Pons Danubii hiteléért. Ha pedig a város maga venne fel kölcsönt - Gútára 500 ezer, Komáromra 1,2 millió euró jutna -, hónapokig bizonytalanságban lennének, amíg megérkezne az uniós pénz. Á 18 jelen lévő képviselő közül végül 17-en szavaztak nemmel a tervezetre (egy képviselő tartózkodott). Komáromban még decemberben tárgyalt a testület a kerékpárút kérdéséről és hagyta jóvá a szükséges önrészt. Az előfinanszírozás mikéntjéről további tájékoztatást kért Bara Zoltántól, a Pons Danubii igaz- gatójától. Azóta még nem került konkrét anyag a testület elé. Bara Zoltánt meglepte a gútai elutasító határozat. „Jövő héten lesz a Pons Danubii EGTC közgyűlése, amelyen a társulást alkotó városok polgár- mesterei vesznek részt. Ott vitatjuk meg a kialakult helyzetet és a lehetséges további forgatókönyveket” - mondta lapunknak az igazgató. ff ’ á k o SZOMBATON! ■MB N Fölfogni ésszel, békével 1 SZALON Szigeti László írása C/3 A hazai és csehországi szakközépiskolák nyolcvanhárom csapata vállalta a megmérettetést Elsősegély-ismereti verseny Dunaszerdahelyen TUDÓSÍTÁS Versenyben az alsókubini csapat (A szerző felvétele) Továbbra is eltérő a polgármester és képviselő-testület álláspontja a városi lapokat illetően Még nem dőlt el, mi lesz a Gömöri Hírlappal 1BOS EMESE