Új Szó, 2013. április (66. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-10 / 83. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. ÁPRILIS 10. Panoráma 23 A rendőrség egyelőre nem tudja, miért gyilkolt a hatvanéves férfi 13 embert lőtt le a szerb ámokfutó Mentőautó érkezik a csendes Velika Ivanca faluba, ahol a szerb férfi lemészárolta családtagjait és szomszédjait, köztük egy kisgyermeket (SITA/AP-felvétel) Anya, apa és a többiek Kitalált halálok szabadságért London. Két éven belül elve­szítette összes közeli rokonát egy nő Nagy-Britanniában, de csak szóban: azt hazudta a munkahelyén, hogy sorra meg­haltak. Tette mindezt azért, hogy fizetett szabadságot kap­hasson. Rachel Miles elsőnek az any­ját választotta, utána az apja követezett, majd a bátyja, a nagybátyja és a nagynénje. Mi­után „kihalt” vér szerinti ro­konsága, volt férjére fanyalo­dott. A halálesetek révén összesen 66 nap fizetett sza­badságra tett szert. Ami a kitalált halálnemeket illeti, apjával autóbalesettel végzett, anyja műtőasztalon halt meg, voit férje felakasztot­ta magát. Nagybátyja és nagy­nénje halála között csak egy hetet hagyott. A sok tragédia gyanússá vált, a nő lebukott, munkahe­lyén - egy önkormányzatnál dolgozott szociális munkás­ként - felfüggesztették a mun­kavégzés alól, és eljárást indí­tottak ellene. (MTI) Sanghaj. Dél-koreai ván­dormadarak és kínai szárnya­sok keveredésének a következ­ménye lehet a madárinfluenza H7N9-es típusának a kialakulá­sa, amely Kínában eddig hét ha­lálos áldozatot követelt - vélik a Kínai Tudományos Akadémia kutatói. Az akadémia laborató­Belgrád. Tizenhárom em­ber életét oltotta ki egy hatvanéves férfi a Belg- rádtól délre fekvő Mla- denovac közelében - je­lentette tegnap reggel a szerbiai média. ÖSSZEFOGLALÓ A vérengzés a Mladenovac melletti Velika Ivanca települé­sen történt hajnalban, fél öt és öt óraközött. Milorad Veljovics rendőrpa­rancsnok a bűntény helyszínén megerősítette, hogy a férfi lő­fegyverből nyitott tüzet család­tagjaira és szomszédjaira, megölt hat férfit és hat nőt, valamint egy kétéves gyereket. Tizenketten a helyszínen haltak meg, egy em- berpedig a kórházban. A híradások szerint a férfi - akit a szerbiai média Ljubisa Bogdanovics néven említ - meg­próbálta megölni saját feleségét is, és végezni akart önmagával. A B92 rádió-televízió úgy tudja, hogy mindketten súlyosan meg­sebesültek. Veljovics szerint két ember életéért küzdenek az or­riuma szerint az embereken ko­rábban nem kimutatott vírus genetikai mutáció révén jött lét­re, amelyet a Dél-Koreából a Jangce folyó környékére ván­dorló madarak, valamint a helyi kacsák és csirkék érintkezése alakított ki. A H7N9-es típusú madárinf­luenza 8 génjéből egy- az N9-es - megegyezik a korábban Dél­vosok, egyikük feltehetően a vé­rengzőférfi. A Blic című napilap úgy érte­sült, hogy a támadó először a fiát lőtte le, majd rálőtt a feleségére is. Ezután kiment a házból, és házról házra járva lövöldözni kezdett. Négy szomszédos ház­ban rendezett vérengzést. Az ál­dozatokat álmokban fejbe lőtte. Valószínűleg tovább gyilkolt vol­na, ha a felesége nem riasztotta Koreából származó vadmada­rakban találttal, míg az H7-es gént a kelet-kínai Csöcsiang tar­tomány kacsaállományában mutatták ki. A többi hat gén egy másik típusú madárinfluenzá­ból, a H9N2-es törzsből szár­mazik, ezeket három kínai tar­tomány csirkéiben fedezték fel. Az elmúlt hetekben az akadé­mia által felsorolt mindegyik volna a rendőrséget. Bogdano­vics röviddel a rendőrök érkezése előtt fordította maga ellen a fegy­vert. A környező házakból egy személy menekült meg, ő a tá­madás előtt indult munkába. Egyelőre nem tudni a bűn- cselekmény indítékait. Szerb és horvát forrásokból az is kederült, hogy Ljubisa Bogdanovics ko­rábban pszichiátriai kezelésen esettát, az!991-espolgárháború helyen tapasztaltak H7N9-es fertőzést. Közben a kelet-kínai Csöcsi­ang tartományban több mint 60 ezer postagalamb oltását kezdték meg. Az eljárás körülbelül egy hé­tig fog tartani, de a vakcina nem a most terjedő H7N9-es típusnak, hanem egy másiknak az ellensze­re. A H7N9 elleni vakcinát még nem fejlesztettékki. MTI-HÍR London. Cher rajongói is gyászoltak ThatCHER halála miatt - tévedésből. Az amerikai énekesnőt és a néhai brit miniszterelnököt - aki hétfőn halt meg - a netnyel- vezet tévesztette meg, neveze­tesen a szavakban tagolatlan és csupa kisbetűs „nowthatchers- dead” címke, melyet „now that Cher is dead”-nek (most, hogy Cher halott) értettek a „now Thatcher is dead” (immár That­cher halott) helyett. A félreértésben mindazonál­tal szerepet játszhatott, az is, idején pedig a szerb-horvát határ mentén harcolt. Az ámokfutónak állítólag volt fegyverviselési engedélye. A falubeliek azt mondják róla, hogy korábban nem volt erő­szakos, békés természetéről ismerték, nem voltak vele gon­dok. A Pink tévé szerint hétfőn még teljesen normálisan visel­kedett, de az éjszaka „be- kattant”. (MTI, ORF) Tegnap Vietnam megerősí­tette, hogy a madárinfluenza H5N1 jelű vírusától halt meg a napokban az országban egy négyéves kisfiú. Az egészségügyi hatóságok egyik tisztségviselője közölte, hogy az esetnek nincs köze a je­lenlegi kínai madárinfluenza­járványhoz, amelynek okozója a H7N9 jelű vírus. hogy az énekesnő - főleg ame­rikai - híveinek jó része nem­igen tudja, hogy ki is volt Mar­garet Thatcher néhai brit mi­niszterelnök. A „nowthatchers- dead” témacímkét a világháló közösségi portáljam kezdték használni azok, akik Thatcher halála kapcsán üzentek egy­másnak, Cher hívei pedig elbor­zadtak a címke láttán és rész­vétnyilvánítási özön indult el. A gyász azonban hamar el­múlt, mert akadtak, akik tisztá­ban vannak mind Margaret Thatcher, mind Cher személyé­vel, és megnyugtatták a Cher-ra- jongókat, hogy kedvencük él. Április 10 NÉVNAP Zsolt A Zsolt a régi Solt sze­mélynév alakváltozata. ESEMÉNYEK Miksa osztrák főherceget kiáltották ki Mexikó császá­rának. (1864) Első és egyben utolsó útjára indult a Titanic óriásgőzös, amely április 14-én jég­hegynek ütközött és el­süllyedt. (1912) Moszkvában, Washington­ban és Londonban egyidejű­leg aláírták a biológiai fegy­verek betiltásáról szóló e- gyezményt. (1972) Az oroszországi Szmo- lenszk közelében légi sze­rencsétlenség áldozata lett Lech Kaczynski lengyel ál­lamfő és számos magas ran­gú lengyel vezető. (2010) MAI ÉVFORDULÓINK 1847-ben született Joseph Pulitzer magyar születésű amerikai újságíró, lapki­adó. 1929-ben született Max von Sydow svéd színész. 1932-ben született Omar Sharif egyiptomi születésű amerikai filmszínész. 1954-ben hunyt el Auguste Lumiere, aki Louis fivéré­vel a mozgófilm francia út­törője volt. 1962-ben hunyt el Kertész Mihály (Michael Curtiz) magyar születésű Oscar-dí- jas amerikai filmrendező. 1965-ben született Kőbán Rita kétszeres olimpiai bajnokkajakozó. NAPI VICC- Lépjen csak fel erre a mérlegre! Látja?! Maga túlsúlyos! - közli az orvos a betegével.- Dehogyis, csak húsz cen­tivel alacsonyabb vagyok! ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárásra érzékenyek kábaságra pa­naszkodhat­nak, a reflex­idők megnyúlnak, csökken a fizikai és a szellemi teljesí­tőképesség. Emelkedhet a vérnyomás, jelentkeznek a hátgerincfájdalmakés fejfá­jás is előfordulhat. Nyugodtan biliárdoznak a vendégek a thai Phitsanulok egyik háza előtt. A hüllőt egy másik társá­val együtt 15 évvel ezelőtt aranyos kis háziállatként vette gyerekeinek a tulajdonos, aki most házőr­zőként tartja őket. (TASR/AP-felvétel) A vietnami esetnek az egészségügyi hatóságok szerint nincs köze a jelenlegi kínai madárinfluenza-járványhoz Szárnyasok keveredése hozhatta létre a H7N9-es mutációt MTI-HÍR Nem tudták, ki volt a néhai brit kormányfő Cher rajongói is gyászoltak tévedésből szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.fmebook.cont/ujszo Szerkesztőség: I Lazaretskó 12, 81464 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztőhelyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Rovatvezetők: Mózes Szabolcs - politika (02/59233428), Klein Melinda - régió (02/59233426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Juhász Katalin - kultúra (02/59233427), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. | A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002 225, 0905/228525, Rimaszombat: 0907/773833, Komárom: 0905/840423, Duncr szerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522 543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832. | Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,811 08 Bratislava. | ICO: 35790253. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. I Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 02/59233 108, Cubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. | Marketing: 02/59233266. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. | Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. | Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. | Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. Index: 48271. | Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. | Nyilvántartási szám: EV 110/08. I Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elekt­ronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. | A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ 1 a és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. | A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. W [y)ti ^ & I Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala támogatja. Mh"*"*"****<■ <S a-1 SSSít

Next

/
Oldalképek
Tartalom